Albérleteim - Szonja II.
Látogatók száma: 57
A székem mögött, teljes életnagyságban ott állt Szonja. A híres, hírhedt NŐ, csupa nagybetűvel. Az a lány, akit mindenki irigyelt, mindenki csodált és mindenki lenézett egy kicsit.
Biztos voltam benne, hogy Szonja egy méregdrága lakásban lakik, valami előkelő negyedben, sőt már olyan pletykák is szárnyra kaptak, hogy saját lakása van, amolyan rózsaszín, tündi-bündi kis szerelmi fészek, ahol a hódolóit fogadja, amolyan Seherezádésan.
Másnap aztán felkerekedtünk. Szonja elől, én egy lépésnyire lemaradva mögötte. Jól sejtettem, az „úri negyed” felé vette az irányt. Hirtelen gyöngyözni kezdett a homlokom, miből fogom én kifizetni a részemet ezen a drága környéken? Mert, hogy itt nem két fillérért mérik az albérletet, az bizonyos. A házak körül magas kerítés, itt-ott térfigyelő kamera, riasztó. Szerencsére Szonja egyik erődítmény előtt sem lassított, hanem ütemes lépésekkel haladt előre. Nem beszéltünk, csak mentünk konok hallgatásban egymás után. A házak lassan szerényebbre váltottak. A kerítések alacsonyabbak lettek, a házak kevésbé hivalkodóak, még talán a kutyák is barátságosabban ugattak utánunk. Kezdtem már fáradni, de Szonja nem lassított. Elhagytuk a családi házakat, hogy bekanyarodjunk egy keskenyebb utcába, aminek két oldalán kétszintes bérházak sorakoztak, monoton egymásutánban. Még a színük is egyforma szürke volt. Már éppen előre akartam szólni, hogy megkérdezzem, mikor érünk végre oda, amikor Szonja hirtelen megállt egy kapu alatt.
- Megérkeztünk!– mondta mosolyogva – Tetszeni fog, ne aggódj!
Szokatlan volt tőle ez a barátságos hang. Hirtelen nem is tudtam hova tenni az egész dolgot, de időm sem volt gondolkozni, mert már ott is ültem az aprócska lakás aprócska konyhájában.
Kezemben egy bögre forró csipketeát szorongattam, ami azon túl, hogy finom volt, kiválóan elrejtette zavaromat, amikor a házinéni lelkendezve dicsérte Szonja udvariasságát, kedvességét, erkölcsös életét.
- De ezt maga úgyis tudja, nem igaz? Nem nagyon akartunk lakótársat a mi Szonjánknak, tudja, Istenfélő emberek vagyunk, és két kamasz lányt nevelünk az egyház szigorú normái szerint, a mai világban nehéz olyan lányokat találni, - csak lányok jöhetnek szóba - akiket példaképül állíthatunk eléjük. – mondta a néni szinte egy szuszra – Szonjácska olyan lány, akire a lányok felnézhetnek. Ha a Szonja azt mondja, hogy maga is ilyen, akkor hát legyen. Jól jön az a kis pénzecske - sóhajtott még mindig mosolyogva, aztán felállt, hogy megmutassa a szobát.
Szobát? Istenem! Hol volt az a szobától! Egy 2x2 méteres kis lyuk, aprócska szellőzőablakkal. Úgy nézett ki, mintha egy kamrát alakítottak volna szobává, csupán egy emeletes ágy és két szék fért el benne. Szekrény sehol. Szonja kedvesen felajánlotta, hogy majd ő alszik az emeleten, neki úgyis hosszabbak a lábai. A ruháim meg elférnek az ágy alatt bőröndben, az ő kofferja mellett. Még ez is jobb, mint Katona elvtárs hadgyakorlata, gondoltam, így rábólintottam. Kifele menet a néni hirtelen felém fordult:
- Azt tudom, hogy Szonjácska vasárnaponként meccsre jár. Maga hova szokott menni, kedves?
- Hogy én? – hirtelen szóhoz sem jutottam. Mi lehet itt a jó válasz? De Szonja ezt is megoldotta.
- Hát misére, természetesen! – kérdően néztem rá, de csak felhúzta a vállát és jelzett, hogy hát a cél érdekében mindent!
- Jaj, de örülök magának! Akkor majd együtt mehet a lányokkal a Karmelitákhoz! – ez tényleg nagy öröm, gondoltam, miközben a szemem villámokat szórt az ártatlanul, szendén álló Szonja felé.
Jól kijöttünk. Szonja mindaz volt, ami belőlem hiányzott. Sok mindent megtudtam róla, ami érthetőbbé tette a dolgait. Már-már felnéztem rá. Egyedül élt, eltartotta magát. Egy amerikai rokonától kapott néha egy-egy csomagnyi ruhát, olyanokat, amiket ők már meguntak. Tehát innen az a sok szép öltözet! A focista fiúkkal is csak azért randizgatott, mert szerelmes volt a csatárba, minden azért volt, hogy a fiút meghódítsa. Egyelőre sikertelenül, az felé sem nézett. Napközben az egyetemen voltunk. Ki-ki tette a dolgát, tanult, vizsgázott, élte az egyetemisták zaklatott életét. Esténként meg bekucorodtak hozzánk az ikrek, a háziak lánykái, a gimista Rita és Zita. Tátott szájjal hallgatták rémtörténeteinket a bonctani gyakorlatokról, az emberevő professzorokról, az idegőrlő vizsgákról. Otthon mindig jól neveltek, csendesek és szorgalmasak voltak, de hamar kiderült, hogy van egy másik életük is, ami akkor kezdődik, amint kiteszik a lábukat a kapun. Mivel még misére is együtt kellett volna járnunk, hamar beavattak nem is olyan gyerekes csíntevéseikbe. Fülig szerelmes volt mindkettő. Az otthoni szigor miatt titokban kellett tartani a kapcsolatukat, így az vasárnapi mise kitűnő alkalom volt, hogy legalább az alatt randizhassanak szívük választottjával. Helyes fiú volt mindkettő, ez kétségtelen.
Egész jól kitanultam a falazás mesterségét. Előbb Katonáék Kató lánya, most az ikrek, hiába, nehéz egy egyetemista élete!
folyt.köv.
A cikket írta: Nurse
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
...és mégis mozog a föld! :) Szonja is ember. :) Tetszett!
Üdv: Ailet
A fejmosás után, egy kis dicséret. Ha nem is nyílt ki teljesen (nem volt rá hely), de egy kicsit Szonjás lett az írásban, ami annak jót tett. Kap tőlem egy biztató ötöst.
Bokor
Szia Nurse!
...és mégis mozog a föld! :) Szonja is ember. :) Tetszett!
Üdv: Ailet
Tisztelt Nurse!
A fejmosás után, egy kis dicséret. Ha nem is nyílt ki teljesen (nem volt rá hely), de egy kicsit Szonjás lett az írásban, ami annak jót tett. Kap tőlem egy biztató ötöst.
Bokor
Meg kell jegyeznem, hogy ez a része az Albérleteimnek jóval korábban íródott, mint ahogy az az ominózus elégségest megkaptam Katonáékra. A következő rész is két hete figyeli az alkalmat a gépemen. De egyenlőre pihen. Majd eljön az ideje :-)
Az ötöst köszönöm, bár nem hiszem, hogy megérdemelném :-)
Nurse