újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Álmok kísértése

Látogatók száma: 47

A hangversenyen utolsónak csendül fel Beethoven Sors szimfóniája, amely Zsombort minden ok nélkül felzaklatja, olyannyira, hogy a ruhatárba menet kerüli partnernője tekintetét, nehogy észrevegye rajta felindultságát. Házhoz szállítja szíve hölgyét, majd maga is hazaindul. Lassan tizenegy óra, a budai kerület e részén, ebben az időben már nincs forgalom.
Hideg az idő, pedig az ég tiszta, s ragyognak rajta a csillagok.
Alig várja, hogy beálljon a kocsival a garázsba, lezárja a bejárati kaput és felmenjen a házba. Kellemes meleg várja, s tíz perc múlva tus alatt áll, folyatja magára a forró vizet, ellazul és mintha a víz kimosná belőle a rossz érzéseket. Biztatja magát, hogy csak a jó dolgokra gondoljon, elvégre már két hónapja abbahagyta az aktív munkát, és végre kereshet magának kedvére való elfoglaltságot. Megtanulja az ötödik nyelvet, elutazik egy egzotikus országba, átalakítja a villát, lesz itt teendője éppen elég, akkor is, ha már nem kap megbízást sem tanulmányírásra, sem fordításokra, melyek arra jók, hogy értelmes elfoglaltságot jelentsenek az aktív munka és a nyugdíjas lét között.
Nem éhes, ám az esti teáját nem mulasztja el, a vörös teát szereti, begyűjtött belőle több félét is, hogy hangulatához tudja igazítani, mikor melyikből készíti az itókáját. A vörös áfonya mellett dönt, egy kanál méz, egy karika citrom, és kész a mennyei ital. Kivételesen nem viszi magával az emeleti hálószobájába, itt iszogatja, a nap levezetéseként, a nemrég elkészült, amerikai stílusú új konyhában, melynek felszereltségét sok háziasszony megirigyelné, mert ott lapulnak a szekrényekben a modern konyhai eszközök, melyeket Németországból rendelt. A takarítónője szorgalmasan kicsomagolta, elmosogatta és helyükre rakta azokat, mintha attól félne, hogy rövid időn belül használatba kerülnek, pedig éppen ettől nem kell tartani. Zsombor szakácstudományát kimeríti a három tojásból készülő rántotta, a teavíz felforralása és a készételek melegítése a mikróban.
Fekete, fehér csíkos selyempizsamában, hófehér fürdőköpenyben is elegáns, mert az ember minden körülmények között adjon magára. Erre tanította Ómama, anyai nagyanyja, kicsi korától kezdve. Örülne, ha látná unokáját, hogy otthon, egyedül is ad magára, ahogyan azt megtanulta.
Elfogy a tea, gondosan elmosogatja a csészét és a kiskanalat, a vízforralóból kiönti a maradék vizet és a helyére teszi, majd visszamegy a fürdőszobába fogat mosni, és úgy dönt, hogy ideje nyugovóra térni. Kivételesen ma éjszaka nem dolgozik a tanulmányon, elvégre holnap is nap lesz.
Kivételesen ma nem kapcsolja be a televíziót, felmegy a hálószobába, kinyitja az ablakot, mert úgy szeret aludni, a friss levegőn, utána megágyaz és lefekszik aludni. Nehezen jön álom a szemére, mert fülében továbbra is ott zengnek a Sors szimfónia hangjai és ismét gyorsabban ver a szíve, mely általában a jövőbeni rossz történés előjele. Ne viccelj, öregem, nyugtatja magát, majd megfordul a másik oldalára, gondolkozz, ugyan, mi rossz történhet veled, rendben vannak a dolgaid!
Félóra múlva végre ráteríti láthatatlan fátylát az álom. Lágy szellőtől lebben a függöny, hófehér szárnyú, légiesen könnyű, szép arcú leány angyal libben be a szobába, leül az ágyra a férfi mellé, tapsol a kezével, mire két tenyere között átlátszó gömb képződik, emlékezz Zsombor, suttogja. A gömbben füst kavarog, majd eltűnik és megjelenik benne a hároméves kisfiú.
>>>Anya keze remeg, alig tudja felöltöztetni a hároméves Zsombort, szerencsére Ómama átveszi az öltöztetését és nem érti, hogy édesanyja miért sír, hiszen nagyanyja olyan sokszor öltözteti, vetkőzteti, ha nála alszik. Felnéz Ómamára, akinek szintén könnyes a szeme, és megszólal:
- Ne sírj, Ómama, Belgrádba megyünk Apához! Szeretek vonattal utazni!
A vonaton a félig lehúzott ablak melletti ülésen ül, nézi, mint halad el mellettük a táj és orrában érzi a mozdony füstjét, melyet az utastérbe terel a huzat. Anya fogja a kezét, pontosabban szorítja, mintha attól félne, hogy elveszíti. Nem érti Zsombor, mire ez a féltés, hiszen nem akar elmenni anyja mellől sehová, nem is tudna, annyira sokan vannak a vonaton, a tömeg és a földön lévő sok csomag miatt talán vissza sem találna.
Belgrádban zörgő villamossal utaznak, az még jobban tetszik neki, mint a vonat és egy borzasztóan nagy épületnél szállnak le. Felkapja Anya, ölében viszi be a nagy ajtón, és úgy szorítja magához, hogy alig kap levegőt. Széles nagy folyosókon mennek, mire végre Anya megáll az egyik ajtónál, bemennek és leülnek az első padsorban. Nagyon magasan, ahová csak lépcsőn lehet felmenni, ott a nagy asztal, ahol egy bácsi ül. Szólítják édesapját, és két egyenruhás bácsi között bejön Apa, díszegyenruhában, a bojtos karddal az oldalán, amelyet otthon mindig nagy csodálattal nézeget, de hozzányúlnia nem szabad. Felpattan, s mire édesanyja megakadályozhatná, odaszalad apjához, átöleli a lábát, mert csak azt éri és Apa megsimogatja a fejét. Valami nagyon zörög, mint amikor láncot csörgetnek, de nem tudja megkeresni a zaj forrását, mert egy egyenruhás bácsi elkapja, gyere velem kisöreg, suttogja és magával viszi. Sok lépcsőn mennek lefelé, mire elérnek egy széles folyosót, aminek két oldalán rácsos szobák vannak, mindegyikben egyforma öltözetű bácsik laknak. Elfordulnak a folyosó végén és a második szobánál megáll a bácsi, kinyitja az ajtót, betereli Zsombort az égszínkék szemű bácsihoz, s azt mondja, hogy legyen jó kisfiú, majd hamarosan visszajön érte.
Az égszínkék szemű bácsi kedvesen beszél vele, nagy, fehér zsebkendőből bábot hajtogat, ráhúzza egy üres két decis üvegre, és azzal mozgatja a bábot, amely mókás hangon megszólal és mesélni kezd neki. Még nincs vége a történetnek, amikor érte jön az egyenruhás bácsi, és hiába toporzékol, hogy hadd hallgassa meg a mesét, muszáj vele menni. Amikor elköszön az égszínkék szemű bácsitól, az megsimogatja a fejét, kezébe nyomja a bábot, amit két kézzel magához szorít, és könnyes szemmel mondja: vigyázz magadra kisöreg és légy büszke az édesapádra! Az egyenruhás bácsi kézen fogja a kisfiút, vezeti kifelé a börtönből. Az utolsó cellából kinyúl egy kéz, majdnem eléri Zsombort, miközben kiabál, adjatok ételt, vizet! Az egyenruhás a nagy épület előtt, az utcán adja vissza édesanyjának Zsombort, aki egészen hazáig sírva szorongatja kezében a bábot, melyet csak akkor lehet kivenni a kezéből, amikor már elaludt. Édesanyja kezében leesik az üvegről a zsebkendőből készült báb, és láthatóvá válik az üveg dugója, ami nem más, mint egy letépett férfiing mandzsettája.<<<
Nem ébred fel a férfi, csak a másik oldalára fordul. Az angyal megrebbenti szárnyait, arrébb libben, és átül az ágy másik oldalára. Odahajol Zsomborhoz, és fülébe suttogja: édesapád túl sokat tudott, igazságérzetének és szókimondásának áldozata lett, de már ezt te is tudod, ugye? Nézd, itt a letépett mandzsetta, amelyen édesanyádnak és neked üzent, kérlek, olvasd el.
Kezében a gömb újra elhomályosul, füst kereng benne, majd előtűnik benne a mandzsetta, a több mint hat évtizeddel ezelőtt ráírt sorokkal:
>>> Drága Feleségem és szeretett Kisfiam! Mire ezt olvassátok, valószínűleg én már nem leszek életben! Tudnotok kell, hogy becsületem makulátlan, népemet szolgáltam esküm szerint! Koncepciós per áldozata lettem, sokadmagammal együtt. Utolsó leheletemig bízom az igazságban. Nagyon szeretlek Benneteket! A.D.<<<
A gömbből eltűnik a kép, helyébe beúszik egy barna bőrkötéses diplomamunka, melyet egy fiatal vajdasági történész fiatalember írt, kétezer-tizenkettőben.
>>>A Titói Jugoszláviában az államhatalmi szervezetek 1944–45 során a kollaboránsok elleni harcra hivatkozva olyan szisztematikus tisztogató- és bosszúhadjáratot folytattak le az országban, amely áldozatainak a száma egyes becslések szerint a 150-200 000-et is elérhette. Jól példázza a tömegterrort a horvát menekülők között rendezett bleiburgi vérengzés, a kosovói és vajdasági katonai közigazgatás időszakában tetőző albán-, német- és magyarellenes megtorlások vagy a szerb értelmiség és polgárság megtizedelése a Belgrád felszabadítását követő időszakban. Az ellenük folytatott eljárások nélkülözték a jogszerűséget, sokakat szubjektív megítélés alapján, minden ok nélkül soroltak közéjük. <<<

Megmozdul Zsombor keze, úgy tűnik, valamiben szeretne megkapaszkodni, vagy éppen valamit megszorongatni, ki tudja. Kiterjeszti szárnyát az angyal és kilibben az ablakon, éppen időben, mert felébred az alvó, felkapcsolja az éjjeliszekrényen lévő lámpát, nagyot sóhajtva felül az ágyban és körülnéz a szobában. Beleszimatol a levegőbe, s meglepődik, mert erős levendula illatot érez, amely annak idején Ómama szekrényeiből áradt, ha ajtajukat kinyitotta, hogy feladatának megfelelően betegyen, vagy kivegyen belőlük valamit.
Bizonyára ez az illat csak érzéki csalódás, melyet a gyerekkoráról szóló álma hozott felszínre benne, hiszen azokat ébren képtelen felidézni, miután ez irányú, még mindig hiányos, ismereteit édesanyja és nagyanyja közötti szócsaták töredékeiből, mint apró mozaikokból, apránként rakja össze. Amikor már kérdezhetné édesanyját, már nem tudja, mert Anya válaszait magával viszi a sírba, ily módon a mai napig nem tudja, hová lett szlovén nemzetiségű édesapja bojtos kardja, amelyet még a magyar mostohaapja is nagy becsben tartott, és az apja utolsó üzenetével teleírt ingmandzsetta, amely elkallódott, pedig azt édesanyja mindvégig fehérneműje alatt tart, s legalább milliószor elolvas. Nagyanyja pedig rendszerint elengedi füle mellett unokája érdeklődését, keskeny pengeélnyire összeszorítva ajkát, s csak annyit mond, ne bolygasd a múltat, míg nem hegedtek be a sebek. Arról egy szót sem szól, hogy ki, milyen sebeket nem hagy behegedni, s azokról a gyógyulás jeleként megjelenő var miért tépődik le újra és újra, pedig jobb lenne, ha végre pusztán alig látható, halvány sebhelyek maradnának utánuk, mintegy mementóként, hogy végre lehessen higgadtan beszélni róluk, mint a múlt lezárt fejezeteiről, kielemezve az ok okozati összefüggéseiket, annak érdekében, hogy tanulságuk esszenciája segítsen a jelen megértésében.
Vizelnie kell, felkel, kimegy a fürdőszobába, kézmosás után iszik egy pohár vizet és mielőtt ágyába visszafeküdne, kitárja az ablak másik szárnyát is, hogy még több friss levegő áradjon a szobába, és a nem várt látogatók, többnyire a szúnyogok és egyéb szárnyas rovarok, kinn tartására, elhúzza a függönyt.
Visszafekszik ágyába, lekapcsolja az éjjeli lámpát, s pár perc múlva elalszik.
Lebben a függöny, visszatér az angyal. Elfoglalja helyét, s pár percig mosolyogva nézi az alvó férfit, akiben változatlanul ott látja a szófogadó, okos, szorgalmas kisfiút, aki mindig büszke magyarságára és képes ölre menni bárkivel, aki megsérti családját, nemzetét, katolikus neveltetését. Megvárja, míg az alvó egyenletes szuszogása jelzi, hogy elmerült a tudattalanság pihentető tengerében, majd tapsol a kezével, mire két tenyere között átlátszó gömb képződik, emlékezz Zsombor, suttogja. A gömbben füst kavarog, majd eltűnik és megjelenik benne a tízéves kisfiú.
>>> Ismét édesanyjával utazik, csak most Bánságból a Vajdaságba, nem vonaton, hanem busszal. Unatkozik a hosszú úton, legszívesebben elaludna a zötykölődő buszon, de nem akar udvariatlan lenni Anyával, aki egyre csak magyarázza, hogy meglátogatják a nővérét, akit utoljára hat évvel ezelőtt látott, s bizonyára nagyon várja őket Rózsika, mert megírta neki az érkezésüket. Zsombor nem emlékszik nővérére, de nem meri bevallani, ahogyan azt sem tudja pontosan, miért a nővére Rózsika, ha nem Apa az édesapja, még csak Feri bácsi sem az, aki két éve édesanyja új férje.
Kedveli Feri bácsit, mert nem akar apja helyett apja lenni. A magas, nagydarab, pirospozsgás arcú, negyvenes évei közepén járó mostohaapja, valósággal a tenyerén hordozza Zsombor édesanyját, aki éppen csak a válláig ér, és olyan vékony, törékeny alkatú, hogy fél kézzel felkapja, s mókából a vállára ülteti. Anya ilyenkor nagyokat kacag, s fehér arcán piros rózsák nyílnak.
Líceumi tanárként Feri bácsi magyar irodalmat és németet tanít, és Zsombornak nagyon imponál lelkiismeretessége, közvetlen stílusa, az is, ahogyan dicsérettel terelgeti tanítványait a kívánatos, helyes útra. Büszke mostohafiára, aki kitűnő tanuló, anyanyelvi szinten beszéli a szlovén és a szerb nyelveket, és németül is elég jól elboldogul, bár csak egy éve tanulja. Megígéri, hogy keres neki egy német kislányt, akivel levelezhet, mert annál nagyobb motiváció nem kell a nyelvtanuláshoz, mondja és cinkosan rákacsint mostohafiára.
Azért is szerethető Feri bácsi, mert hozzá költöznek Anyával Ómama szoba-konyhás, felfűthetetlen, vizes, kőburkolatú lakásából, és a háromszobás házban, a fürdő és a konyha kivételével, mindenütt parketta van, amitől sokkal melegebb a ház.
Ómama sokat dolgozik, gazdag magyar és szerb családoknál mos és vasal, ahol nem csak bért kap, de vacsorát is, amit hazavihet, és megoszt Zsomborral. Ha nem ér haza hat óráig, elébe megy unokája és együtt sétálnak haza, amely nagyon jó alkalom arra, hogy hosszan beszélgessenek. Hiába költöznek Feri bácsihoz, Zsombor nem hagy fel jó szokásával, és minden hétköznap, amint elkészül a leckével, a nagyanyja elé megy, és ha nem végez időben, megvárja. Osztálytársainak szüleinél is dolgozik Ómama, és egyiknek az édesanyja Zsombort állítja példaképül kislánya elé:
- Látod, még a magyar mosónőnk unokája is kitűnő tanuló, te meg bukdácsolsz!
Nem állja meg, hogy ne válaszoljon vissza:
- Nagymama tisztességesen dolgozik, inkább köszönje meg neki a munkáját! Én meg rendesen tanulok!
Anyja még mindig magyaráz, hogy lesz ott három néni, a nővére nagynénjei, velük nem kell beszélgetnie, csak köszönjön nekik illedelmesen. Eszti néni mosolygós, ritkán szól, és nem szereti a gyerekeket. Liza néni kedélytelen, savanyú öreglány, állandóan csipkelődik. A legfiatalabb, Bözsi néni, a kákán is csomót keres.
- Kisfiam, te csak Rózsikával beszélgess, ügyes, okos, nagyfiú vagy! Jó, ha az embernek testvére is van.
Végre meglátja a település nevét, Stara Moravica, azaz magyarul Bácskossuthfalva. Zsombornak Ismerős a település neve, mintha Ómama időnként emlegetné, valamilyen lókötő Kotroczó Józsi nevű ember kapcsán, akiről nem tudja, hogy miért haragszik rá a nagyanyja, és akinek neve hallatán miért lesz édesanyja a szokásosnál is sápadtabb. Ómama egyébként is sokszor veszekszik Anyával, hogy miatta romba dől az egész élete, egyedül Zsombor nyújt enyhülést megfáradt lelkének.
A főutcán sétálnak, és faggatja Anyát, mikor érnek már oda, mert az új cipője nyomja a lábát, ráadásul rámelegedik a Feri bácsitól kapott nagyfiús öltönye. Bemennek az elegáns főtéri cukrászdába, ahol Anya nagy tálca süteményt vásárol, tőle pedig meg sem kérdezi, hogy mit kér, csak egy fagyit vesz neki, pedig lehet kapni dobostortát is, amiről már hallotta, hogy híres magyar torta, és szívesen megkóstolná.
Az alacsony, nevetős cukrász néni megismeri édesanyját és örömmel üdvözli.
- Jaj, aranyom, csak nem a maga fia? Nagyon örülök, hogy meggyógyult abból a nagy betegségéből. Úgy látom, férjnél van, szép a karikagyűrűje. Csak nem Kotroczó Józsiékhoz megy? Szép lány Rózsika, gyorsan kipendült! Hanem a volt ura, a Józsi, elmenekült Belgrádba, ott dolgozik, nem tud megbirkózni a nővéreivel! Hiszen maga is tudja, milyenek!
Megdöbben Zsombor, szóval a Kotroczó Józsi Anya első férje, és egyben Rózsika édesapja!
Anyja kurtán, furcsán elköszön a beszédes cukrász nénitől és egyik kezében a süteménnyel, a másik kezével Zsombor kezét fogva, szinte fut az első keresztutcáig, ott jobbra fordul, megáll egy hatalmas, kétszintes ház előtt, elengedi Zsombor kezét, mély levegőt vesz és becsenget.
Délidőt jelez a templom harangja. Nyurga, kamaszlány fut eléjük, nyitja a kaput:
- Csókolom, anya, szervusz kisöcsi!
Megjelenik a három néni is, akikről Anya beszélt. Mosolyognak, de hideg a tekintetük, ahogyan a nővérének is, aki nem ad neki egy puszit, még Anyának sem.
A verandára invitálják őket, ahonnan a nyitott ablakon át belátni a konyhába, a négy főre terített asztalra, és kipárállik a cibereleves és a sült kappan illata. Összeszalad Zsombor szájában a nyál, már nagyon éhes, de pontosan tudja, hogy nem kapnak ebédet, akkor sem, ha estig maradnak. Eszti néni, a mosolygós, int Rózsikának, aki azonnal elhívja őt a társaságtól, hogy megmutassa neki a kert végében lévő saját virágágyását.
- Mi van, kisöcsi, nem ismersz meg? Látod, nem vagyok olyan nyiszlett, mint te vagy! Nekünk nem telik szép ruhára, de van mit ennünk, az biztos!
Zsombor alig ér Rózsika válláig, és ahogyan előtte áll nővére és lenéz rá, nagyon rossz érzése támad. Amiket mond, az önmagában is megdöbbentő.
Rózsikánál egy évvel idősebben, tizenhét évesen édesanyjuk hozzámegy a vele egykorú Kotroczó Józsihoz, nem ért semmihez, sem a háztartásvezetéshez, sem a veteményezéshez. Nővére apjának három nővére megpróbálja pallérozni édesanyjukat, aki ahelyett, hogy megtanulná a családi fortélyokat, úgy viselkedik, mint a cicamama, csak Rózsikával foglalkozik.
- Azt sem tudod, hogy amikor kétéves voltam, anyánk tüdőbajos lett, kórházba került, ahonnan soha többé nem jött vissza? Nagymama magához vette, mert édesapám nem tudta látogatni, meg pénze sem volt a gyógyszerekre. Liza néni szerint engem sohasem szeretett, mert ha szeretett volna, nem hagy magamra!
Szikrákat vet Rózsika szeme, és Zsombor is mérges, hogyan beszélhet így Anyáról a nővére, egyáltalán nincs igaza, mert édesanyjuk mély érzésű, tiszta lelkű asszony.
- Neked könnyű, kisöcsi, anyánk a válása után hozzáment egy magas rangú szlovén katonatiszthez, és Eszti néni azt mondta, hogy a nekem írt levelekben dicsekedett, mennyire jól megy sorotok! Azért nem engedte nekem elolvasni azokat, nehogy összeroppanjon a lelkem. Bezzeg neked nem kell nélkülöznöd semmit! Úri gyerek vagy, még arra sem emlékszel, hogy hat évvel ezelőtt már találkoztunk!
Nem igaz, amit Rózsika mond, hiszen Ómama mosónő, keveset keres, mégis gyógyíttatja Anyát, még most is gyakran küldi az orvoshoz, akinek munkával fizet a szolgálataiért! Itt minden a jólétről tanúskodik, a nagy ház, a hatalmas veteményes kert, az annál még nagyobb gazdasági udvaron szaladgáló tyúkok, kacsák, pulykák, a disznóólból is kihallatszik a malacok röfögése.
Az igaz, hogy valóban nem emlékszik Rózsikára, ahogyan arra sem, hogy már járt itt Anyával, de négyéves korából nincsenek emlékei, csak egy kicsi fakard maradt fenn ebből az időből, ám ki és miért ajándékozza meg vele, arra rest az emlékezete.
Elszalad Zsombor, otthagyja nővérét a két sor kókadozó virág mellett, mert azokat nem lehet locsolni, mert haszontalanok. A verandán átöleli Anyát, s fülébe súgja, hogy menjenek haza. Meghallja ezt Bözsi néni, és jó hangosan felkiált, hogy mindenki hallja:
- Nem tartóztatunk benneteket, hiszen hosszú út áll előttetek! Nekünk meg ideje lenne ebédelni, mielőtt teljesen kihűl az étel!
Az idevezető útnál sokkal hosszabb a hazavezető út, pedig a hosszúságuk egyforma, csak nagyon éhes Zsombor, még szerencse, hogy szomját elolthatja az út melletti egyik ártézi kútnál. Új öltönyére vízpermet hull, mit szól Feri bácsi, ha meglátja?<<<
Az angyal kezében a gömb ismét megtelik füsttel. Az alvó férfi a másik oldalára fordul, lecsúszik hátáról a paplan. Nyugtalan, állapítja meg az angyal, ideje pár percre felébreszteni, mert a hajnal hideg levegővel érkezik, s nehogy megfázzon. Meglebbenti szárnyát, mely lágy szellőt kavar, attól a függöny görgői hangosan odébb gurulnak, s éppen kilibben az ablakon, amikor zajukra felébred Zsombor, és ismét levendula illatot érez.
Ilyen nincs, ez paranoid szorongásra hasonlít, amire semmi oka, mégis, mintha nagyanyja közölni szeretne valamit, amit nem tud, vagy amiről nem akar tudomást szerezni, esetleg jobb, ha nem is tudja meg soha. Miért éppen Ómama jár az eszében, amikor éppen vele nem lehet konfliktusa, mert minden tőle telhetőt megtesz nagyanyja sorsának jobbítására.
Betakarózik, szemét lehunyja, az álom mégis elkerüli és gondolatban a tizennyolc éves korában történteket idézi.
A magyar líceum két évvel korábban átnevezésre kerül, vegyes osztályokat indítanak, és szerb nyelven folyik tovább az oktatás. Osztályukban Mirkó barátjával ketten vannak, akiknek nem okoz gondot a váltás, mert barátjának édesanyja szerb, édesapja meg magyar. Továbbra is kitűnő tanulók mindketten, csakhogy éppen ezért kiközösíti őket az osztály közössége, irigységből, vagy más okból, nem kutatják, csak azt tudják, hogy egymásra vannak utalva, amely erős kötődés a két fiatalember életében.
Feri bácsit elbocsátják a líceumból, és Zsomborék édesanyja keresetéből élnek, meglehetősen szűkösen. Zsombor egyre kevesebb időt tölt odahaza, mert mostohaapja egyre mogorvább, édesanyja pedig ideges. Továbbra is eljár Ómama elé, aki soványka keresetéből támogatja lányát és unokáját, melyet szégyell Zsombor, mert nagyon jól tudja, hogy mostohaapja elmehetne dolgozni, ha nagyon akarna, de nem akar, mert sérti büszkeségét, hogy tanár létére kétkezi munkát végezzen.
Kellemes, meleg, késő őszi időben Mirkóval sétálnak a tóparton, jeles matematika dolgozatukról beszélgetnek, amikor hirtelen megtorpan barátja és megfogja Zsombor karját:
- Disszidáljunk az NSZK-ba! Megszervezem, és érettségi után kimegyünk! Ott dolgozik a nagybátyám, nála ellakhatunk egy ideig! Hallottam a szüleimet, amikor arról beszéltek, hogy nem biztos az egyetemi felvételim, mert a nemzetiségi diákokkal szemben előnyben részesítik a többieket, és lásd be, nem tagadhatjuk le származásunkat.
- Miért éppen Németországba? Tudod, legszívesebben Magyarországra mennék, de oda nem lehet! Meglásd, Mirkó, jössz te még Budapestre, hozzám, látogatóba!
Milyen érdekes, erre a beszélgetésükre eleddig nem emlékszik, saját, önálló döntéseként él benne disszidálásának története, és Mirkó csak kalandvágyból csatlakozik hozzá.
A tóparti séta után Zsombor levelet talál a postaládában, hivatalos értesítést apai nagyszülei hagyatéki tárgyalásáról, mely szerint apai nagynénje és nagybátyja mellett, megörökli a nem kicsi családi vagyon harmadát, és melynek időpontja egy héttel megelőzi nagykorúvá válását. Anyja jelenlétében hangzik el az örökségről szóló végzés:
- Nevezett kiskorú, törvényes képviselőjének jelenlétében és jóváhagyásával, jelen közjegyző előtt, egyezséget kötött örökös társaival öröksége pénzbeli kifizetésére, annak mértékére és a teljesítés időpontjára vonatkozóan, melyet jelen határozattal jóváhagyok és kötelezem…
Édesanyja boldogan mosolyog az összeg hallatán, amit nem igazán ért Zsombor, hiszen azzal azt tesz, amit akar, ahhoz Anyának semmi köze.
- …elrendeli továbbá, hogy nevezett örökös nagykorúságáig törvényes képviselője a hagyatékból származó jövedelem felett nem rendelkezhet, azt követően pedig az örökös köteles minimum öt évre tartósan befektetni, az örökhagyók szándéka szerint.
Mire elhagyják a bíróság épületét, Zsombor már tudja, hogy örökségén Ómamának vesz egy házat, minél messzebb innen, hogy édesanyja és nagyanyja között szűnjön meg végre a viszály, neki úgysem kell ez a pénz, mert egy éven belül elmegy innen. Annyira lefoglalják gondolatai, hogy észre sem veszi Anyja hangulat váltását, a csalódottságát, hogy nem rendelkezhet volt férje hagyatéka felett, pedig nagy szüksége lenne rá, hogy Ferinek beindítson egy vállalkozást, hátha visszatér férje régi életkedve.
Két hónap múltán Zsombor Mirkó édesapjával és Ómamával együtt Nagybecskereken néznek egy eladó udvarházat, mely kisebb felújítás után gazdálkodásra is alkalmas. Megveszik, és annyi pénzük marad, hogy abból nagyanyja kicsiben elkezdhet gazdálkodni, és soha többé nem kell más mocskát pucolnia. Ezért nem haragudhat rá Ómama. Sóhajt egy nagyot, és pár perc múlva elalszik.
Pirkad az ég alja, bekukucskál az ablakon az angyal, és néhány másodpercig hallgatózik. Zsombor mozdulatlanul, hanyatt fekve alszik, egyenletes a lélegzetvétele. Kevés az idő reggelig, nem elég ahhoz, hogy mindent tudasson vele, amit szükséges tart. Belibben az ablakon, leül az ágy szélére, majd tapsol a kezével, mire két tenyere között átlátszó gömb képződik, emlékezz Zsombor, suttogja. A gömbben füst kavarog, majd eltűnik és megjelenik benne a kilencvenhét éves nagyanyja, kis szobájában fekszik az ágyban, lábánál alszik kedvenc Cirmosa. Így látja álmában Zsombor szeretett Ómamáját, aki beszélni kezd, rekedten, szaggatottan, hol halkabban, hol meg hangosabban.
>>>Nem nyugszik a lelkem, míg el nem mondom az igazságot. Akartam én korábban, de nem sikerült. Meg féltem is… hogy nem érted meg… kicsi vagy hozzá, tapasztalatlan.
Tudod, hogy ki lenne az igazi Ómamád? Az én szép szülém, Isten nyugosztalja! Azért hívsz annak, mert hároméves korodban anyád egyik vitánk alkalmával fecsattan, ó, mama. nincs igazad… meghallod és elkezded énekelve kántálni, Ómama, nekem van Ómamám, az ám… Utána keresed Ópapát, mert minden nagymamához tartozik nagypapa, s nem érted, nekem miért nincs.
Tizenhat évesen markot szedek apám és bátyáim kaszája után… aratás után bálba megyünk, bátyáim már udvarolnak, s egyedül hagynak a bálban… nem kísér haza egyik sem és útközben elkap két fiú és megerőszakolnak. Így születik anyád, aki miatt szégyell a családom, aki miatt nem tudok férjhez menni, aki puszta létével egész életében szégyenemre emlékeztet. Elszegődök cselédnek… utána mosónő leszek… keményen dolgozok, hogy felneveljem a kislányomat… felsülök anyaként is, mert tizenhét évesen megszökik egy fiúval… hozzámegy, megszületik Rózsika és mire észbe kapok, kizsigerelve, tüdőbajjal a kórházban látom viszont… nem hagyhatom ott, még visszaviszik a Kotroczó családhoz és a vejem nővérei tovább kínozzák…
Hazahozom, hogy kigyógyítassam. Dolgozom, mint egy barom… mikor már jobban érzi magát, elválik és hozzámegy az apádhoz. Megszületsz, és én boldog vagyok. Apád nagyon rendes, egyenes, jólelkű ember. Koholt vádak alapján elítélik… anyád nem kap állást… én meg csak mosok, vasalok… cseléd vagyok mindenütt. Miattad csinálom, mert nagyon szeretlek…
Anyád újra férjhez megy… Feri bácsi, a mostohaapád, jól bánik veletek… csak velem nem… aztán, amikor megveszed nekem a nagyberecskei házat, megzsarol… nem hagyom magam… disszidálsz és megnyugszom, hogy kezedben a sorsod és jól sáfárkodsz vele… ahogyan tanítottam neked…
Nézd meg a kezem, milyen göcsörtösek az ujjaim… Mostohaapád nem közlekedési balesetben hal meg, hanem elé lép a mozdonynak…nincs tanári állása…anyád visszaköltözik hozzám…magát emészti és naphosszat egymást gyötörjük… Kiújul a tüdőbaja…halála után magamra maradok, csak te gondoskodsz rólam…küldöd a pénzt, de elkölteni már nincs erőm… Neked gyűjtögetem, de kiveszi a bankból a nővéred, amikor reá bízol, hogy a nagyberecskei házad fejében ápoljon, ne kelljen a szegényházba adnod…
Tudnod kell, hogy Rózsika férje mindent elszed tőlem… apád kardját, az ingmadzsettát, eladja jó pénzért a múzeumnak. Abból vesz házat a lányának… nekem csak a Cirmos marad, meg a látogatásaid… a finom német csokoládék… az édes likőrök…
Örülök, hogy jól megy sorod… hagytam rád valamit, majd egyszer megkapod… nem tudom mikor… megnyugszom majd, ha kezedhez kerül… Élj boldogul kisunokám!<<<
Mozgolódik Zsombor, orrában ismét intenzív levendula illatot érez. Kinyitja szemét, de nem lát semmi változást a szobában, csak a szél dagasztja a függönyt, és a szikrázó napsütés betölti a helyiséget.
Furcsa álmai voltak az éjjel, milyen érdekes az emberi elme. Ideje lenne hazalátogatni, vinni egy-egy koszorút felmenői sírjára. Megkereshetné Mirkót is, mert tudomása szerint tíz éve hazament, ősei földjére. Ideje vendégül látnia budai villájában.
Szegény Ómama, vajon mit akarhat? Mit szólna, ha tudná, hogy húsz éve maga is elvált, és egyedül él, ott ahová vágyott és úgy, ahogyan elképzelte.
Ma nem itthon reggelizik, beágyaz, tusol, kiöltözik és lemegy a városba, kedvenc kávézójában iszik egy kávét, eszik hozzá egy péksüteményt. Hazafelé jövet beugrik a postára, hátha a postafiókjában vár rá néhány levél.
Az egy süteményből kettő is lesz, ezért nem száll autóbuszra, inkább sétál egy nagyot. A postán egy belgrádi bank levele várja, melyben értesítik, hogy lejárt a huszonöt éve bérelt széf bérlete, és egy héten belül ürítse ki a tartalmát.
Nem is bérelt semmilyen széfet! Alighogy hazaér, felhívja a bankot és valóban nevére szóló széfbérlettel rendelkezik, melynek díját előre kifizették.
Telefonon repülőjegyet rendel, és legnagyobb meglepetésére megkapja a tizenegy órás járaton megüresedett helyet.
Délután fél háromkor belép a bankba. Elég igazolnia magát és máris kezébe kapja a letétbe helyezett széfkulcsot. Erősen dobog a szíve, majd kiugrik a helyéből, amikor a banki alkalmazott a főkulcsot elfordítja a széf zárjában, majd hagyja, hogy Zsombor is kinyissa a másik zárat, majd sarkon fordul, és magára hagyja.
A széf édesapja bojtos kardját és ingmandzsettáját tartalmazza, mellette a múzeum nyilatkozata, mely szerint Vajda Anna visszavásárolta azokat unokája számára, 1990. szeptember 16-án.
Zsombor megrendülten fogja kezébe kincseit, egyiket a másik után. Összerezzen a furcsa zajra, mintha szárnysuhogást hallana, és egy pillanatra ismét levendula illatot érez.

A cikket írta: Yolla

2 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

Gyönyörű írás, csak ennyit tudok mondani!

Pussz,

Tündér
Kedves Yolla!

Fájdalmasan szép írás! Megfogja az ember
lelkét! Szép az álmok ábrázolása,az álom , és
ébrenlét váltakozása egyáltalán nem zavaró!
Az időbeni ugrásokat is jól oldottad meg!
Gratulálok!

Pussz: emillio
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: