Álmok

Látogatók száma: 58

"Mindenkinek vagy egy álma..." énekelte Harangozó Teri. És minden álom más és más. Néha - vagy sokszor? - férjé és feleségé is...

A harmincév körüli fiatalember fázósan toporgott a ház előtt. Hiába hajtotta fel felöltője gallérját, az apró hópelyhek utat találtak a nyakához. Legszívesebben beült volna a kocsijába, de amikor megérkezett, beállt vele a garázsba. Így hát, muszáj itt maradnia a teraszon, hogy a reménybeli vevő meglássa. Nem nagyon hitte, hogy karácsonyig el tudja adni, ma már a harmadik kuncsaft jön megnézni, és eddig mindenkinek volt valami kifogása. Pedig jó lett volna, ha sikerül az üzlet, nagyon kellett a pénz.
Metálfényezésű, elegáns, barna Volvo kanyarodott le az útról, és tartott egyenesen a ház felé. Az ingatlanos megkönnyebbülten lépkedett le a lépcsőkön. Kezét kivette a zsebéből, hogy lássák nála a kulcsokat. Ez volt az ő módszere; mintha direkt az aktuális vevő kedvéért jött volna ide.
A svéd autóipar büszkesége zajtalanul megállt. Az autóval megegyező színű öltönyt viselő, jó negyvenesnek tűnő férfi szállt ki belőle. Becsapta az ajtót, odabiccentett a várakozónak, majd körbe kerülve a kocsit, kinyitotta az utasülés ajtaját. Egy nő emelte ki fekete tűsarkú csizmába bujtatott, karcsú lábait a mustársárga mettlachira. Kiszámítottan lassú mozdulattal állt fel, egyszerre ölelte magához kis kézitáskáját, és húzta össze magán rövidke szőrme kabátját. Legalább tíz évvel volt fiatalabb a társánál. Kíváncsian tekintett körül.
Az ügynök kezét kézfogásra nyújtva ment oda hozzájuk.
- Üdvözlöm, Barti úr, Leitner vagyok.
- Barti Károly - fogadta az üdvözlést a másik férfi. - A feleségem - intett a nő felé, - Bartiné…
- Alexa… - fejezte be az asszony, mit sem törődve férje rosszalló pillantásával. - Szép nagy a kert. Sok benne a fa.
- A kert… hát persze - felelte Leitner, mialatt kinyitotta a bejárati ajtót, és betessékelte őket a rögtön a belépőből nyíló nappaliba. - Tudják, ez azelőtt iskola volt.
- Nahát…! - csodálkozott a nő.
- Igen, annak épült - jött a válasz. Azt már nem mondta el, mert minek, hogy annak idején ő maga is itt járta az alsót, az pedig végképp nem tartozik rájuk, hogy ő is tanárnak készült. Csak a megélhetési nehézségek miatt lett ingatlanügynök.
Inkább hagyta, hogy a házaspár körbenézzen.
Nézte, ahogy aprólékosan szemügyre vesznek mindent, mintha felleltároznák a berendezést. A fehérre meszelt falakat, a vakító és szintén fehér márványpadlót, a tejszínű bőrrel bevont ülőgarnitúrát, a szoba közepére terített csergén álló alacsony asztalkát, a nádrolós, osztott táblás ablakokat, a sarokban gubbasztó kandallót, a fakaros csillárokat.
Nézte őket, és emlékezett.
Már sokszor látta mindezt, de mégis, még mindig kényelmetlenül érezte magát a kórházi fehérségűvé vált házban. Jobb szerette úgy, amilyen akkor volt, amikor gyerekként idejárt. Fapadlóval, az ablakokon rolettás fatáblával, amit kiváltság volt reggelente kihajtani, és persze a padokkal, amik már rég az enyészeté lettek. Egyedül a kandalló maradt meg, épp csak felújították, de fehér volt akkoriban is.
Az volt az álma, egyszer lesz majd annyi pénze, hogy megvásárolja, aztán persze más vette meg. Egy, a sok újgazdag közül, akinek elege lett a városi életből. Összenyitatott két tantermet, a harmadik konyhává vált, hozzáépítetett még néhány szobát, és az egészet luxuslakássá alakítatta. Csak hogy pár év múlva ráunjon, és túladjon rajta.
Leitnert bosszantotta ez a hozzáállás. Biztos volt abban, ha egyszer az övé lenne az épület, többé nem válna meg tőle. Ha már ennyi szobája lett, akár panziót is lehetne nyitni benne. Remélte, elég ideig lesz lakatlan ahhoz, hogy lejjebb menjen az ára, de most úgy tűnt, ez az álom is szertefoszlik. Nem tudta nem észrevenni, hogy az ügyfeleknek tetszik a ház.
Aztán, ahogy jobban odafigyelt rájuk, észrevett mást is.
A nő félrebillentett fejjel nézelődött, és magában motyogott, mint aki gondolatban méricskéli a teret; és így is volt. Magában már azt tervezgette, hová állítják majd a büféasztalt az elkövetkező partik során. Hol lesz a bárpult, hol a zenekar helye, hová ülhetnek majd a vendégek. Mert ez a szép nagy helyiség szinte sikít az összejövetelek után. Az ablakokat persze cserélni kell, a franciaablak sokkal sikkesebb, de a csere nem nagy ügy. Képzeletben már látta magát martinis pohárral a kezében, estélyiben sétálgatni a vendégek között. Rámosolygott a férjére, és örömére az visszamosolygott.
Pedig Károly egész másra gondolt. Arra, hogy ez a ház ideális a gyereknevelésre. Egy ekkora szobában kényelmesen elfér egy négy vagy öttagú család. Igen, minél több gyerek! Jut hely bőven, mindenkinek. Ha egyikük zenét hallgat, attól a másik még tud olvasni, és a nagy étkezőasztalnál játszhatnak a többiek. Elhívhatják majd a barátaikat, nem fogják zavarni egymást, hisz itt akár biciklizni is lehet. De járni tanulni mindenképp… Persze ehhez padlófűtést kell majd csináltatni, de sebaj, megéri! Lesz hely bőven Alexa CD-inek, és végre el fog férni az ő klubfotelja is. Boldog volt, hogy felesége is örül a háznak.
Egyedül az ingatlanos figyelt fel arra, hogy kettejük álma különböző. Csak ő látta az asszony mohó és a férfi ábrándos tekintetét, amint mindketten elmerültek saját álomvilágukban. És látta azt is, amikor egymásra néztek, hogy egyikük sincs tisztában a másik vágyaival.
A fiatalember elfojtott egy elégedett mosolyt. Nem ő lesz az, aki felvilágosítja őket, nem is ez a dolga, és még ha az lenne, sem tenné.
Így talán még sincsenek teljesen elveszve a saját álmai. Hiszen egy ilyen házasság nem tarthat örökké…