újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Amikor elveszek

Látogatók száma: 71

32 éves vagyok. Eddigi életem során háromszor vesztem el, ...

32 éves vagyok. Eddigi életem során háromszor vesztem el, háromszor történt meg, hogy hirtelen eltűnt az a közeg, ami a biztonságot nyújtotta.
Nagyon rossz érzés, amikor eltűnik az a valami, amihez, ahová tartozol, legyen az egy tárgy, egy ember, vagy egy közösség..
Az első eset még gyermekkoromban történt, ez lett a legrövidebb történet, gondolom túl sok idő telt el ahhoz, hogy többet tudjak róla írni. Az érzésre emlékszem csak (pokoli volt), a felnőttek felelőtlenségén pedig csak később, felnőttkoromhoz közeledve töprengtem el.

1)
Először óvodában vesztem el. 5 éves voltam, kint játszottam az udvaron. Nem a csoporttársaimmal, hanem egy nálam kisebb, középső csoportba járó kislánnyal.
Tavaszi vagy nyári délelőtt volt, napsütéses szép idő.
Aztán szólt a síp, vagy kiabáltak az óvó nénik (nem emlékszem), sorakozni kellett. Odaszaladtam én is, de hiába futottam kétségbeesve többször is körbe a katonásan sorban álló, egymás kezét fogó gyerekeket, nem találtam meg a saját csoportom.
Az egyik óvó néni fogta meg aztán a kezem, és az ő csoportjával együtt bevitt az épületbe. Velük ebédeltem, idegen teremben, idegen asztalnál, idegen gyerekek közt.
Az én csoportom a közeli várba vitték, lovagi torna bemutatóra.
Csak rólam felejtkeztek meg a pedagógusok.

2)
Tavaly nyáron történt, amikor leutaztunk nyáron a Balatonhoz (Balatonfenyvesre) a barátommal. A strandtól kb. 300 méterre béreltünk egy apartmant. Én sosem voltam jó földrajzból, és az irányérzékem is csapnivaló. Évekig jobbra rajzoltam a vaktérképen Olaszországot (7-ben bukásra is álltam földrajzból), míg egyszer leültem egy délután és magamba szuggeráltam, hogy Olaszország balra van, jobbra pedig Oroszország van, és Kína.
(És most, hogy megnéztem egy térképen, láttam, hogy még rengeteg sok ország.) Szóval most már balra teszem Itáliát. A többi országról pedig csak sejtem, hogy merre vannak. (Én mindig aznapra kértem az óraügyeletet is, amikor földrajz volt.)
Valahol vannak. Majd veszek egy térképet.
Aktuális, mert rájöttem, hogyha épp ránk akar zuhanni egy műhold, és nekem nincs internetem, nem tudom megnézni, hogy merre van Letenye.
Visszatérve a történethez, Zé nyomtatott térképet, és mindenféle kanyargás után elvezetett a szálláshoz. Aztán másnap szintén újabb kanyargásokkal levezetett a strandhoz.
Aztán minden nap ott ültünk, és boroztunk, és vártuk, hogy megérkezzen a számlájára a fizuja.
De nem ez a lényeg.
Hanem az elveszésem.
Hétfőn érkeztünk meg, és szerdán vesztem el, pedig akkor már ötször tettem meg az utat a strandtól a házig, de úgy látszik, az nekem kevés volt. De az is igaz, hogy sosem figyeltem az utat, mert mindig ráhagyatkoztam Zére. Ő úgyis tudja, hogy merre kell menni, én közben nézhetem a virágokat a kertekben, vagy a járdát, csak úgy a lábam előtt.
Nincs szükség arra, hogy én is tudjam az utat, elég az, ha ő tudja, hiszen úgyis mindig együtt vagyunk, mert hát ez a dolog erről szól. Hogy vagy valakivel, aki nem hagy el, és együtt mentek, egy irányba.
.

De a szerdai nap másképp alakult.
A Kapitány büfé egyik asztalánál ültünk, homok, part, pihi, cigi, előttem rózsaszín rosé.
Aztán úgy éreztem, be kell mennem a vízbe, az sem tartott vissza, hogy nem volt nálam fürdőruha. Ledobtam a szoknyám, szandálom, és bugyiban, trikóban mentem be a vízbe. Nem emlékszem, meddig voltam bent, de sokáig, úgy rémlik. Elfelejtkeztem az időről, és persze nem voltam józan sem. A következő, amire emlékszem, hogy jött a vihar, és egy pillanat alatt kiürült a part, csak én maradtam a vízben, és egy tizenegy éves kisfiú, aki már az előző napokon is mellém csapódott, és a „barátom” lett.
Aztán Zé arcát láttam, ahogy ott áll a parton, és könyörög, hogy menjek ki. A kisfiú családja is hasztalan kérte a gyereket, hogy jöjjön ki a vízből, amíg én nem moccantam, a kis srác sem.
Az ég szürke lett, hatalmas cseppekben esett az eső. A vihar teljes erejével végigsöpört a vízen, elborítottak a hullámok. Mondtam a gyereknek, hogy menjünk, és ez hatott. A kisfiú kimászott, de én nem. Zé pedig csak üvöltött, próbálta túlkiabálni a vihart. Végül engedtem neki, és én is kijöttem a vízből. A szoknyám felhúztam, de a szandálom a kezemben maradt, Zé pedig szaladt, mint akit kergetnek, kezében a táskámmal.
(Később azt mondta, ő csak menteni akarta a táskám. A táskám!)
Mezítláb voltam, és szúrt a kavics. Muszáj volt megállnom, és felcsatolni a szandikat. Lapos talpú fehér szandik voltak, vastag fonott bokapánttal. És mire beszíjaztam őket, Zé eltűnt.
Nem volt sehol.
Az eső pedig szakadt, vastag szürke sugárban, tényleg mintha öntötték volna az égből.
És mentem, vakon, át az úton, a síneken, és sehol nem volt senki, de én csak a barátom kerestem, aztán a házat, ahol lakom.
És nem volt nálam se mobil, se semmi, csak az, ami rajtam volt: a szandim, egy rövid szoknya, és egy trikó. Az eső pedig ömlött, és ömlött, és mai napig csodálkozom, hogy nem mosta ki a szememből a kontaktlencséket.
Sokáig esett, és nem volt fedél, üdülőövezetben még egy buszmegálló sincs.
Aztán kisütött a nap, és egyik német turista sem tudta, merre van a Rákóczi utca.
Én pedig kanyarogtam, kanyarogtam, bokáig érő pocsolyákban gázoltam át, és kerestem a házat, ahol megszálltunk.
Aztán az egyik utca végén megláttam Zét.
Nekem integetett.
Akkor megtört bennem valami.

3)
Harmadik elveszésem a saját maflaságomnak köszönhetem, és annak, hogy szertelen vagyok, és hülye. Mert valljuk be, aki az előzők olvasása után még mindig nem figyel arra, hogy hol alszik, az hülye.
Szakítottam Zével, és mással jártam. Nála aludtam, nem néztem hol. Panel, valahányadik emelet, szélső ajtó. Fontos ez? Fontos.
Amikor reggel kilibbensz az ajtón, és megjegyzed a kapott kulcscsomón a lépcsőházat nyitó kulcs formáját, illene azt is megnézni, honnan indulsz el. Mert oda kell visszamenni.
Én nem tettem.
Leszaladtam a lépcsőn, kicsaptam az ajtót, és élveztem, hogy vagyok, hogy fent még vár a borom, a zene, és mindjárt lesz hozzá cigim is, mert úgy jó. És jó volt a hűs levegő, és hogy pizsifelsőben voltam, alsónemű nélkül, szabadon, csak úgy, farmerben, csizmában, kabátban. És néztem a garázsboltok előtt ácsorgó embereket, csupa megtört élet, azok a figurák voltak, akik ha kinyit a bolt, egy felest fognak kérni. De most inkább úgy láttam őket, mintha ufók lennének. Hasonló, és mégis más világ. Mert én boldog voltam. Csak álltak, és néztek, én pedig szaladtam kócosan, csurkába gumizott hajjal egy nyitva lévő bolt felé, majd vissza.
A kulcs prímán nyitotta a lépcsőház ajtaját, csak a lift előtt torpantam meg, a 6-ra megyek? Valamiért úgy gondoltam, igen. Gy. a 6-on lakik.
A névtábla szerint nem, persze elgondolkoztam, volt neki névtáblája?
Aztán hallgatóztam, kihallatszik-e a zene, amit hallgattunk, mielőtt eljöttem.
Nem.
Akkor biztos egy emelettel lejjebb lakik.
De ott sem.
Még lejjebb.
Semmi.
Aztán jött egy nagyon kedves bácsi, és én elmondtam neki, hogy elvesztem.
Itt aludtam, ebben a lépcsőházban, az egyik szélső lakásban, de nem tudom hol. Ismeri M. Gy-t?
Nem. Kár. És kik laknak ezekben a lakásokban? Családos emberek.
Értem, köszönöm. Még jó, hogy nem nyitottak ajtót a tétova kopogásaimra.
Aztán egy lány jött, kutyával, de ő sem ismerte Gy-t.
Én pedig leültem egy lépcsőre gondolkozni.
Nincs nálam mobil, de van nálam pénz. Haza tudok menni. Igaz hogy pizsifelsőben, és még a bugyim is ott maradt, na meg minden cuccom, de mit tudok csinálni? Nem tudom Gy. telefonszámát fejből, így nem tudom felhívni, sem mást, aki tudná a számát.
Utána felálltam, és leszaladtam a lépcsőn, ki a szabadba. Újra néztem a távot, biztos, hogy ez a lépcsőház volt? Nem a mellette lévő?
A kutyás lány barátságosan integetett egy pingpong asztal mellől, megtaláltam már? Még nem? Mégis? Most a kulcs ragadt be a zárba? De az már biztos, hogy jó lépcsőház? És nevetett, hiszen tényleg mókás lehetett ez neki szombat reggel. Egy felnőtt nő, aki nem tudja, hogy hol aludt.
De akkor már megvolt a lakás. Ott állt a kapucsengőn lévő a névtáblán Gy. neve, hála a magasságosnak.
És igen: VI/1.
Hajrá!
És újra fel a lépcsőkön, mert nincs türelmem liftre várni, de hiába kopogok a hatodikon, senki sem nyit ajtót. Le az ötödikre, és nem értem, mi ez, valami elvarázsolt lépcsőház? Hiszen ott volt, ki volt írva a neve! Most már biztos, hogy jó lépcsőházban vagyok! Becsengetek az ötödiken is, nincs értelme, de már nem is keresem az értelmet semmiben.
Barna hajú asszony nyit ajtót.
M.Gy.? Persze, ismeri.
Itt lakik eggyel alatta, a IV/1-ben.

A cikket írta: Bianka

6 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

 
Te aztán nem vagy unalmas.
Ez a rész nagyon tetszett " Aztán minden nap ott ültünk, és boroztunk, és vártuk, hogy megérkezzen a számlájára a fizuja."
Tisztelt Bianka!
Én szívesen olvasnék még ilyen cikkeket Öntől! Mint egy nagyapa, aggódtam végig a történetét. Nem tudom miért, de nagyon beleéltem magam a történetébe, talán én is sokat vesztem el.
Bokor

megtekintés Válasz erre: Bianka

Á, már múlt idő.
Egyedül vagyok, és ugyanolyan beteg, mint 2007-ben. (ICS)
Anyáméktól mindig kijön. Szívem szerint "meghalnék".
Nem tom, mit csináljak. Újra ugyanaz a probléma. Nincs pénzem albérletre.

Sajnálom… :(
Mondanám, hogy gyere ide, de az sem megoldás.

megtekintés Válasz erre: Virág

2. - haragszok Zére. Most hogy hagyhatott ott???
3. - annak viszont örülök, ha boldog vagy, még, ha el is tévedtél kicsit. Egy betondzsungelben szerintem én is eltévednék. Nekem olyan egyformák…

…Egyszer a barátnőmmel mi is rossz lakásba csengettünk be. A kaputelefonba határozottam mondtam, hogy: - Virág vagyok - szó nélkül beengedtek. Nem is értettem 3 emelet megmászása után, hogy miért csapták ránk dühösen az ajtót, amikor tényleg csak lépcsőházat tévesztettünk. Aztán jót vihogtunk. :))

Á, már múlt idő.
Egyedül vagyok, és ugyanolyan beteg, mint 2007-ben. (ICS)
Anyáméktól mindig kijön. Szívem szerint "meghalnék".
Nem tom, mit csináljak. Újra ugyanaz a probléma. Nincs pénzem albérletre.
2. - haragszok Zére. Most hogy hagyhatott ott???
3. - annak viszont örülök, ha boldog vagy, még, ha el is tévedtél kicsit. Egy betondzsungelben szerintem én is eltévednék. Nekem olyan egyformák…

…Egyszer a barátnőmmel mi is rossz lakásba csengettünk be. A kaputelefonba határozottam mondtam, hogy: - Virág vagyok - szó nélkül beengedtek. Nem is értettem 3 emelet megmászása után, hogy miért csapták ránk dühösen az ajtót, amikor tényleg csak lépcsőházat tévesztettünk. Aztán jót vihogtunk. :))

megtekintés Válasz erre: Tündér

Kedves Bianka!

Elveszni bizony nem túl kellemes élmény, de talán van benne valami borzongató is. Lehet, hogy nem véletlenül sodor a sors bizonyos helyekre. Néha nézz körül és élvezd az újdonságot, talán láthatsz fontos dolgokat is.

Pussz, Tündér

Borzongató van. Érdekes érzés, kétségkívül.

A 3. esetnél nem is értettem, h. mi történik. A langolierek felzabálták az időt, és átestem egy másik dimenzióba?!:)

megtekintés Válasz erre:

Szia Bianka!

Én egyszer vesztem el amikor kicsi voltam. A játszótérre mentem és nagyon élveztem. Aztán a rendőrbácsik megtaláltak és hazavittek.

Köszi
Xaide

:D Nekem nem jött össze ilyen jól:).
Inkább ijesztő volt mind.
 
Szia Bianka!

Én egyszer vesztem el amikor kicsi voltam. A játszótérre mentem és nagyon élveztem. Aztán a rendőrbácsik megtaláltak és hazavittek.

Köszi
Xaide
Kedves Bianka!

Elveszni bizony nem túl kellemes élmény, de talán van benne valami borzongató is. Lehet, hogy nem véletlenül sodor a sors bizonyos helyekre. Néha nézz körül és élvezd az újdonságot, talán láthatsz fontos dolgokat is.

Pussz, Tündér
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: