újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Arccal a falnak!

Látogatók száma: 22

Seremetyevo repülőterén történt meg velem.

1985- ben négy hónapot töltöttem el egy részképzés keretében Vlagyimirben. Moszkvától úgy háromszáz kilométerre található észak-keletre.
Semmi mást nem tanultunk, csakis az orosz nyelvet sajátítottuk el a lehető legjobb mértékben.
Már majdnem eltelt három hónap, mikor a leningrádi - most Szent-Pétervár - barátnőm meghívott magukhoz öt napra.
Örömöm határtalan volt. Javasolták, hogy vegyem igénybe azt a vonatot, mely egy éjszaka alatt eljuttat a célállomásomhoz, de úgy döntöttem, hogy repülőgéppel utazok, mert sokkal egyszerűbb és rövidebb. Arról nem is beszélve, hogy teljesen megigézett a repülés. Október végén egy hetet tölthettem Üzbegisztánban, ahová az út négy óra volt. Így tehát a repülés maradt, mint úti eszköz.
Persze, akkoriban nem volt egyszerű az utazás. Engedélyt kellett kérni, ha a kiinduló állomástól számítva több, mint 50 km- nél távolabbi célállomást akartunk elérni.
Semmi gond, megírtam, s meg is kaptam a meghívó levél alapján az engedélyt. Megrendeltem a repülőjegyet, sőt megkaptam ezen napokra a mentességemet a tanítási napokra.
Elindultam. December eleje volt, tehát benne jártunk a télben. Mínusz 30 fok volt. Még elviselhető.
Fel a vonatra, beutaztam Moszkvába, ott metróra, majd buszra, és egy kis gyaloglás után megérkeztem Seremetyjevora.
Azért érzékeltetném a telet. Reggelre már jobb volt a helyzet, mert már csak mínusz 25 fok volt. A táskám, mely műbőrből készült, csonttá fagyott. Az utakat hó fedte, s mivel elég nehéz volt, kezem két kesztyűn keresztül is átfagyott, úgy döntöttem, hogy magam előtt tolom-rugdosom a táskámat. Sikerült. A letaposott havon oly szépen siklott előttem.
Nos, így érkeztem meg a repülőtérre. Megkerestem a beléptető helyemet. Mivel külföldiként akartam felszállni egy belföldi járatra, így egy külön részbe vezettek. A papírjaim rendben voltak. Már csak a csomagjaim átvizsgálása és a kapun való áthaladás volt hátra.
Igen.
A kapu!
Mit adj' Isten, egyszerre elkezdett csörögni-zörögni, ami még sohasem fordult elő még velem.
A földi személyzet nyugalomra intett, pedig még akkor nem is voltam ideges. Még akkor nem. Majd később már igen. Vissza! Intettek. Újfent csörgött.
Semmi gond, vegyem le az ékszereimet. Megtettem.
Csörgött. Oda és vissza.
Semmi gond, vegyem le a kabátom.
Megtettem.
Semmi sem változott. Csörgött-zörgött a kapu.
Semmi gond, a felsőruházatom egyes darabjaitól szabaduljak meg, s most már biztos, hogy minden rendben lesz.
Nem lett.
Csörgött-zörgött.
A vérnyomásom meg emelkedett, majdnem bepánikoltam.
Semmi gond, szabaduljak meg az egyik nadrágomtól, ha van alatta egy másik.
Ezt is megtettem.
A helyzet változatlan maradt.
Ekkor észrevettem, hogy az egyik alkalmazott megnyomott egy gombot az asztal alatt. Meg is lett a hatása.
Három hatalmas biztonsági őr állta el a lehetséges kijáratokat. Csak azt érzékeltem, hogy fekete ruhában voltak, s engem mustráltak.
Ekkor odalépett az egyik alkalmazott, s felszólított, hogy arccal a fal felé! Tegyem szét a karomat és álljak terpeszállásban. Megtettem.
Ekkor egy kézi detektorral vizsgálni kezdtek. Hátulról, majd elölről.
Semmi reakció, a detektor hallgatott.
Mikor kezdtek lejjebb menni, jutott valami az eszembe.
Gyorsan kifűztem a cipőmet, mert rájöttem az okra.
S, megmutattam a műanyaggal bevont, fém lúdtalpbetétemet. Megvizsgálták, s megállapították, hogy azok okozták ezt a felfordulást.
Azonban amit Én láttam, hogy az a három biztonság őr tagjaikat nem kímélve nevettek, szinte röhögtek. Én is azt tettem.
Röpke visszaöltözés után megkértek engem, hogy a lehető leggyorsabban üljek fel a buszra, mely elvisz a géphez, hisz a belföldi 120 utas csak ránk, külföldiekre vár, hogy utánunk el tudják foglalni a helyüket.
S, tényleg. A 120 utas egy kis buszban összepréselve várta, hogy mi hárman, külföldiek felmenjünk a gépre.
Mikor elhelyezkedtem, mellém ült az egyik utas. Szóba elegyedtünk. Megkérdezte, hogy beszélek - e oroszul, mire Én büszkén feleltem, hogy igen. S, érdeklődni kezdett a külföldiek késése felől. Egy nagyot nyeltem, majd ártatlan arccal csak annyit mondtam, hogy fogalmam sincs.
Ám, az egyik lengyel utas sandán rám nézett, csak a széles mosolyát láttam.
Belül Én is mosolyogtam, - dehogy, - nevettem.

A cikket írta: kiki64

3 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

fordított időrendi sorrend

Az a fránya lúdtalpbetét! :)))))))))))))
azóta is eszembe jut, s jókat mosolygok a történteken!

:)
Mindig élvezettel olvasom az úti történeteidet (is). :-)

Pussz,
Tündér :-)
örülök, kedves Tündér!
jó itt lenni!
:)
Most már nevetséges, de akkor nem volt. Nekem is volt egy kalandom...A kapu sikoltozott átvizsgáltak, de semmi...Már annyian voltak körülöttem, hogy majdnem leégett az arcom. A számban volt egy rágó és idegességemben elnyomtam a fogamon. Akkor elhallgatott a kapu. Kiderült, hogy a fém fogam volt az oka és véletlenül rányomtam a rágót és így nem érzékelte. Ezután mindig úgy mentem, hogy egy csomó rágót fogtam a fogamra, amikor átmentem a kapun...:):):)
nem úgy fogtam fel, hogy égett az arcom, hanem akkoriban a SZU igencsak diktatórikus állam volt, féltem a meghurcoltatástól
azért megsúgom, hogy volt egy másik esetem a kapuval tavaly
de majd ezt is leírom, kedves Lyza

:)
Jó történet, képzelem, az izgalmat amit át kellett élned. Én tudom, hogy azokban az időkben hogy kellett minden effélékre vigyázni, nehogy valami baj legyen...
Nagyon tetszett az is, ahogyan leírtad.
örülök
:)
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: