Az első utam repülőgéppel
Látogatók száma: 22
Egy községben élő gyermek számára a nyolcvanas évek elején még az autóval való utazás is nagy dolognak számított, nemhogy repülőgéppel. Átéltem, megragadta a szívem, azóta sem tudok tőle szabadulni.
Középiskolás voltam, s épp befejeztem a harmadik osztályt. S, úgy hagytam ott a tanévzárót, hogy csak két hetet kell aludnom, s repülhettem Leningrádba, a mostani Szent-Pétervárra. Még a kötelező szakmai gyakorlatot is hamarabb befejezhettem igazgatói engedéllyel.
Utazás előtt már egy héttel bepakoltam mindent a bőröndömbe. Mondanom sem kell, hogy egyre lassabban teltek a napok. Azért mégis eljött a várva várt nap.
Százötven középiskolás ült egy gépen. Mint egy álom! Sikerült ablak mellé ülnöm. Fel sem fogtam, csak mentem a többiek és a tanáraink után.
Már a gépen ültünk. S, csak vártunk. Legalább egy órát, nem értették sokan, de Én minden egyes percét kiélveztem, azt akartam, hogy sohase ébredjek fel ebből az álmomból.
S, egyszer a légi kísérő bejelentette, hogy engedélyt kaptunk a felszállásra.
A - számomra - hatalmas monstrum elindult, zötyögött, majd megállt. Ekkor felbőgtek a turbinák, szinte belesüppedtem a székbe. Szemmel már nem is tudtam követni a felfestett jelzéseket, mikor egy érdekes érzés kerített a hatalmába. Mintha belehuppntam volna egy nagy trambulinba. Épp ekkor hagytuk el a szárazföldet, s csak szálltunk felfelé. Szinte ki a világból.
Kattogott a fülem. Majd úgy 12000 méter magasan elindultak a légi kísérők előbb a cukorkákkal, majd később az ebéddel. Csak ámultam és bámultam. S, bármit lehetett kérni, kiszolgáltak, kedvesek voltak, boldog voltam.
A kíváncsiságom azonban határtalan volt. Oly misztikusként hatott rám a pilótafülke főleg azután, hogy a kapitány személyesen üdvözölte a diákokat. Ekkor engedélyt kértem arra, hogy benézhessek a pilótafülkébe. Az engedélyt megadták, ám nemcsak Én voltam kíváncsi, hanem igen sokan.
Kérdeztem, válaszokat kaptam, kaptunk, amit csak lehetett, elmagyaráztak. Észre sem vettem mennyire eltelt az idő, mikor az egyik légikisasszony kedvesen megkért, hogy foglaljam el a helyem, mert már ereszkedünk. Így Én is visszaereszkedtem a helyemre, vissza a valóságba.
Így esett meg az első repülőutam, melyet a mai napig itt hordok a szívemben, melyet igen sok követett - hála az Istennek!
A cikket írta: kiki64
Hozzászólások
időrendi sorrend
:)
:)
örültem, hogy olvastál, kedves Katalina
de nem teljesedett a vágyam, nem lettem újra fiatal, s nem ültem repülőgépen, s ma már nem mernék rá felszállni.
Kedvesen írtad le az élményedet, valóban szép lehet onnan flülről látni a csodálatos Földünket!
:)
nagyszerű érzés
:)
El tudod képzelni, hogy az utolsó - közép-ázsiai - repülőutam után több, mint húsz év telt el, mikor Brüsszelbe száguldozhattam?!?!
Azóta azonban az is megadatott, hogy a gyermekeimmel "egy sorban" ülve repültünk Geldern felé.
Életem egyik legszebb élménye volt gyermekeimmel való repülés
:)
Azonnal megyek és keresek egy seprűt, lábam közé kapom és irány az ég!
Tudniillik, én még soha nem repültem. :(
:)