Az esélytelenek nyugalma
Látogatók száma: 67
Csörög a telefon, felkapom, ki az...
- Halló!
- Üdvözlöm, a munkaügyi központból telefonálok.
Fasza. Tuti megvonják a maradék egy hónapra járó juttatásomat, a diákhitelesek rabosítanak, tanulhatok cigit tölteni, és hozzá kell szoknom az instant kávéhoz...
- Igeeeen? - szóltam bele a lányom arcát memorizálva, mert a kétésfélmillát biztosan nem egy hét alatt fogom leülni.
De a munkaügyis csaj elejét vette további gondolataimnak: - Az egyik céghez adminisztrátort keresnek, és ön megfelelt az ügyvezető által felállított kritériumoknak. Adok egy e-mail címet, legyen szíves elküldeni neki az önéletrajzát.
Bár nem hiszek a csodákban, de elküldtem. 3 nap után. Nem kerteltem, nem próbáltam eladni magam. Annyit írtam csak, hogy "üdv, mellékelem az önéletrajzomat". Gondoltam, minek erőlködjek, van itt annyi diplomás munkanélküli, hogy esélyem sincs labdába rúgni.
Aztán felhívott a főnök, hogy szeretettel vár egy állásinterjúra. Na persze. Kínomban még a címet sem írtam fel, aztán nem győztem böngészni a cégjegyzéket. Na de csak megtaláltam a cég telephelyét. Félsiker.
A pasi egyidős velem. Az első pillanattól lazára vette a figurát, ezért én sem feszengtem, és a "miért jöttél el az előző munkahelyedről" kérdését leszámítva minden egyébre őszintén válaszoltam. Valami tesztet is ki kellett töltenem, melynek a végén megjegyeztem, hogy tisztában vagyok vele, hogy borzalmas lesz az értékelés, de nem fogom másnak mutatni magam, mint ami vagyok, csak hogy megkapjak egy állást. Ő csak nyelt nagyokat, "majd értesítelek" búcsúszóval elköszönt tőlem, és a fogát összeszorítva, feszülten figyelte, vajon tolatás közben elviszem-e magammal a kaput.
Újabb krízishelyzet, amit nem tudtam kezelni. Ezek után biztosan híre megy a városban, hogy ez a nő totál elmezakkant...
A cikket írta: Bigyóka
Hozzászólások
időrendi sorrend