Az új kenyér ünnepe
Látogatók száma: 30
Egy történet az új kenyérről, a családi kötelékekről.
Mesébe illő ez a történet, melyet oly régóta őrzök itt, a szívem mélyén.
Minden évben nyáron a nagyszüleimnél töltöttem el a vakáció utolsó hónapját, az augusztust.
Huszadika körül valami varázslatos nyüzsgés járta át azt a kis falut, ahol ők éltek. A fiatalok többsége a városba készülődött, de én egyre makacsabbul maradtam otthon.
Hajnalban nagyanyám nekilátott az új kenyér dagasztásához. Gondosan előkészítette a kovászt, melyet a közeli patak vizével kelesztett meg. Mindig nagyapám hozta a friss patak vizét, jómagam is elkísértem, mert egyre csak mesélt és mesélt útja során. Azt tartották az itteniek, hogy a hegy lelke is benne lakozik a készülő, a dagadó kenyérben, mely még szebbé és ízletesebbé változtatja azt.
Míg nagyanyám dagasztotta a kenyeret, addig mi előkészítettük a kemencét, hogy egyenletesen süsse meg az új kenyeret.
Mivel nem minden házban volt kemence, többen elhozták hozzánk, hogy kisüssük őket. Ez jó alkalom volt arra, hogy a rokonok és az ismerősök újra összejöjjenek és elbeszélgessenek az elmúlt évről, a régmúltról.
Most is így történt. Csak egy valami változott meg. Nagyapám megengedte, hogy egyedül tegyem be a kemencébe a megkelt és bevágott kenyeret, melyet előtte szavaikkal és imáikkal megáldottak.
Minden porcikám remegett, de nagyapám csak a vállamra tette a kezét és ezt mondta:
- Elég nagy vagy hozzá, semmi baj sem fog történni. Csak gondolj a kenyérre, beszélj hozzá, szinte magától fog bemenni a kemencébe.
Nagyapám mindig is optimista ember volt, ám igen következetes, szigorú, de mindenkiben meglátta a szépet és a jót.
Mikor kisebb voltam, igen türelmetlen voltam, azonban most csak úgy repült az idő, s már azt vettük észre, hogy egymás után készültek el, sültek ki a kenyerek.
Nagyanyám hozta a kenyértartót, melybe beleterített egy fehér damasztterítőt.
Ebben az évben a kenyeret is magam vehettem ki a kemencéből. Ahogy kinyitottam ajtaját, éreztem a friss kenyér illatát. Egymás után húztam ki, s raktam egymás mellé a kenyereket.
Csillogó szemek adták tudtomra, hogy az ez évi búzatermés igen jó volt. Mielőtt a többiek elmentek volna, áldomást ittunk.
A kenyérszelés mindig is családi körben zajlott le.
Nagyanyám jól betakarta, rárakott egy keresztet, melyet mindenki csókjával illetett, majd egy nemzeti színű szalagot helyezett az új kenyérre.
Nagyanyám imát mormolt ismét, azután nagyapám fogta a kést és felszelte az új kenyeret. Az első szeletet átadta a ház asszonyának, aki meghintette sóval, s annyi részre osztotta, ahányan a házat lakták.
Régebben a gyermekek szilvalekvárral ehették az első falatokat.
Fenséges volt a kenyér belseje, a héja ropogós volt.
Ezek az emlékek mélyen megmaradtak bennem. Tavaly előtt nagyanyám örök álomra hajtott a szemét. Nagyapám teljesen magába zárkózott. Hiába látogattam meg őt egyre gyakrabban.
Tavaly arra sem tudtam rávenni, hogy együtt süssük meg az új kenyeret.
Ezen a nyáron nagyon makacs voltam. Be sem jelentettem, úgy érkeztem meg nagyapámhoz augusztus idusán. Könnyes szemeit alig győzte törülgetni. Két napig alig szóltunk egymáshoz. A harmadik napon kora reggel megállt az ágyamnál és ezt kérdezte:
- Eljössz velem a forráshoz?
Egyből kipattantam az ágyamból, felöltöztem, fogtam a vizes bádogot, s elindultunk együtt a forráshoz.
Mikor hazaértünk, rám nézett, de mindent értettem.
- Megcsináljuk, ahogy azt nagyi is tette annak idején!
A nagyapám vállon veregetett. Hozta a dagasztóteknőt, a felfuttatott kovászt. Együtt gyúrtuk a tésztát. Néha egymás orrára tésztafoszlányokat ragasztottunk. Fennhangon nevettünk. Míg kelt a tészta, nagyapám elővette nagyanyám legújabb fényképét, és csak mesélte közös életük legszebb pillanatait.
A könnyeimet csendben nyeltem, semmi esetre sem zavartam volna meg sírásommal.
Elkészültünk a kemencével. A szomszédok ismét itt voltak, el sem maradt a megszokott áldomás.
A kenyerek ismét piros pozsgássá sültek. Betakartuk, ráraktuk a keresztet. Nagyapám mondta ezúttal az imát.
Ekkor megfogta a kést, majd a kenyeret, de hirtelen rám nézett, és mind a kettőt átadta nekem:
- Eljött az idő, hogy te szegd meg az új kenyeret.
Egészen meghatódtam. Megfogtam a kenyeret, és szeltem. A ropogós kenyér morzsái peregtek. A végét átadtam a nagyapámnak, aki így szólt:
- Itt az ideje, hogy te edd meg az első falatot, megérdemled.
Szememmel megköszöntem, de egyből vágtam egy újabb szeletet. Átadtam neki.
Meghintettük egy csipetnyi sóval, s vidáman befaltuk.
Azóta, míg meg nem halt a nagyapám, minden év augusztus hónapjában együtt sütöttük az új kenyerünket.
A cikket írta: kiki64
Hozzászólások
időrendi sorrend
örömmel olvastam történeted, jó volt olvasni
:)
Eszembe jutott a mi kenyérsütésünk. Bizony régen, egyszer hoztak a faluba kenyeret egy héten, vagy annyit vettünk, hogy kitartson, vagy mi sütöttünk.
Nagymamám káposztalevélre fektette a kenyeret, úgy sült meg, fantasztikus milyen illata, íze volt tőle.
De sokat kikaptam a kenyér miatt!! Mint legkissebb, nekem kellett menni a boltba, mert még csak nem is egy időben hozták, sokat kellett várni, meg el is bírtam. Igen ám, de messze laktunk, a kenyér meg friss volt, illatos, na nem olyan finom, mint a miénk, de akkor is. Volt, hogy mire hazaértem, a harmadát is megettem. Hiába kaptam ki miatta, legközelebb megint megcsócsáltam. Istenem de régen volt!!
:)
de remélem, nem okoztam csalódást
:)
Mi nem csináltunk ilyet, mint ti Kiki, de a kenyérrel nem volt szabad játszani, arra emlékszem. Én mindezek ellenére sokszor a beléből elcsentem, ledugtam kezem a viaszkos vászon alá, jó erősen összenyomtam, kemény kis galacsinná formáztam, és párszor sikerült is bekapnom, hogy ne csattanjon. No, nem a kenyért csattant! A nyakleves, amit nevelő célzattal kaptam. :)))
Gazdag gyermekkorra vallanak élményeid.
:)
Ez valóban egy csodálatos mesés történet, amiben benne van a szeretet és az ünnep az igazi ünnep, a kenyér, a meghittség. Szinte éreztem a kenyér illatát, és ízét. Pedig nagyon régen volt nekem is nagyikáméknál. Ez valóban csoda szép lehetett és nagyon megható. Köszönjük, hogy megosztottad ezt a szelet szeretete velünk! Puszi üdvözlet Éva.
köszönöm
örülök, ha tetszett!
:)
Voltak pontok, amikor nagyon meghatódtam!
Az egész történeted egy nagy szeretetkenyér:-) nekünk!
Üdv:
Pinokkió
köszönöm a szavaid
:)
:)