újabb események régebbi események további események
15:39
zsoltne.eva módosította a naplóbejegyzését
13:56
Ilona új cikket töltött fel
12:25
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
11:30
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
09:24
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
07:00
zsoltne.eva új bejegyzést írt a naplójába
06:44
zsoltne.eva új hozzászólást írt Anyu naplóbejegyzéséhez
14:01
zsoltne.eva módosította a cikkét
11:31
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:12
zsoltne.eva új cikket töltött fel
01:02
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
00:03
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
23:54
Wivien új bejegyzést írt a vendégkönyvbe
23:51
Wivien regisztrált a weboldalra
14:34
Gaya új cikket töltött fel
13:12
Ilona módosította a cikkét
13:11
Ilona új cikket töltött fel
09:42
zsoltne.eva módosította a naplóbejegyzését
00:01
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
23:55
Arnold91 válaszolt a Kérdezd a férfit menüpont egyik kérdésére

Az utca hírmondója - III.

2010. szeptember 10. - Látogatók száma: 30

A pályázat folytatása.

Teltek-múltak az évek, s iskolás lett Attila. Már az első osztályban kitűnt fejlett beszédkészségével, ami sokszor megnehezítette nemcsak a tanáraival, hanem az társaival való viszonyát is. Ami a szívén volt, azt ki is mondta.
Már a hetedik osztályba járt, mikor Schönherz tanár úr, aki az iskolarádiót működtette, kapva kapott az alkalmon. Pont ilyen gyereket, azaz hírszerkesztőt keresett. Már rég betöltetlen volt ez az „állás”. Unalmasnak, elcsépeltnek találta a többi szerkesztő ezt, inkább a könnyedebb műfajokat részesítették előnyben, s majdnem kihalt a híradás az iskolarádióból.
Péntek délután összeült a szerkesztőség, felosztották egymás közt a következő műsoridőt. Először Schönherz tanár úr örömmel mutatta be az új hírszerkesztőt, Nagy Attilát.
- De jó, hogy itt vagy! – üdvözölte megkönnyebbülten az egyik rádiós.
- Nagy terhet vettél le a vállunkról – jelentette ki a másik. – Amúgy a nevem Dj, a zenei műsort szerkesztem – s ezzel kezet nyújtott Attilának.
- Bocs, engem Bobónak hívnak, a sport rovattal foglalkozok.
- Attila, Nagy Attila – hangzott a válasz.
- Akkor bemutatnám a többieket is – folytatta Schönherz tanár úr.
- Mi a beceneved? – kérdezte Dj.
- Nincs – mondta Attila.
- Majd kialakul, s nem is ez a lényeg – zárta le ezt a témát a tanár.
- Tudjuk, előbb a munka, utána a szórakozás! – kiáltottak fel egyszerre a régi szerkesztőségi tagok.
Ezzel megkezdődött a lázas munka.
Újonc lévén először három perc műsoridőt kapott Attila a következő hét minden napjára. Schönherz tanár úr azt javasolta Attilának, hogy a hétvégén járja az utakat, olvassa a helyi sajtót, s vasárnapra állítsa össze az első hírperceit. Akkor sem lesz nagy baj, ha nem sikerülne, hisz mindig van talonban egy-egy műsoridőnyi hírek.
Tanítás után Attila úgy döntött, hogy gyalog meg haza, s ugyanúgy tesz, mint óvodás korában, mikor elromlott a tévéjük. Zsebébe csúsztatott egy jegyzetfüzetet és egy ceruzát.
A Nagycsarnok, a piac mellett haladt el. Bement, s lassan haladt a pultok, a padok között. Figyelt. Emberek álltak sorban, néha tülekedtek, türelmetlenül válogatták a zöldségeket, a gyümölcsöket. Nyugdíjas nénik remegő tenyerükben számolgatták aprópénzüket, miközben kerekes táskájukra támaszkodtak.
Már majdnem kiment a csarnokból, mikor kiáltásra, rohanó léptek zajára lett figyelmes.
- Tolvaj! Fogják el! – hallatszott egy öblös hang. – Már megint meglopott az Isten adta!!!!
Emberek rohantak a megadott irányba. El is fogták az elrohanó, tolvajnak kikiáltott emberkét, Igen, emberkét, hisz egy tizenéves formájú gyermeket állítottak elő. Kezében két aranysárga almát szorongatott.
- Azonnal fizesd ki, vagy rendőrt hívok, Isten engem úgy segéljen! – dühöngött az árus.
A gyerek szemlesütve állt, szinte remeget, majd halkan ezt mondta:
- Nincs pénzem.
Ezután odalépett a standhoz, hogy visszategye az almákat.
- Na, kis barátom, ezt nem teheted! Senki sem venné már meg. Nézd meg, teljesen összefogdostad! Fizesd ki! – kiáltozott az árus, s közben kezével fenyegető mozdulatokat tett.
Ekkor Attila odalépett, s így szólt:
- Én megveszem ezeket az almákat, és még kérek hozzá egy kilónyit.
Az árus leeresztette a kezét, dühe kezdett tovaszállni.
- Csak nem együtt vagytok? – érdeklődött az árus.
- Sosem láttam őt, még a nevét sem tudom, de érzem, hogy nem rosszindulatból tulajdonította el azokat az almákat – jelentette ki Attila.
- Mondom, hogy ellopta! Ne szépítsük a tényeket! A múltkor is elvitt kettőt, ha nem többet – folytatta az árus.
- Akkor számolja fel azt is, de kérem, engedje el, s ígérem, soha sem látja színét ennek a fiúnak – mondta Attila.
- Úgy legyen! – fejezte be az árus, majd lemérte a kért mennyiséget, megmondta az árat.
Attila elvette az almákat, megfogta a gyermek karját, és kimentek a csarnokból. Az utcán ballagtak. Csendben. Majd Attila megállt, s átadta a szatyorban lévő almákat.
- Vidd haza, s tényleg ne is gyere ide többet. Nem tudlak mindig megvédeni. Csak tudnám, miért tetted! Nem nézel ki …
- Tolvajnak? – kérdezte a gyerek.
- Igen, annak – válaszolta Attila.
- Nekem elég lesz kettő, a többit vidd haza, kifizetted – mondta.
- Kinek viszed az almákat? – kérdezte Attila.
- A húgaimnak – válaszolta, majd halkan elpityeredett. – Még csak öt évesek, s esténként nagyon éhesek vagyunk. Édesanyánk a kórházban fekszik, de már holnap hazaengedik. Elfogyott a pénzünk.
- Hol van édesapátok? – kérdezte Attila.
Csak egy vállrándítás volt a válasz.
- Hazakísérhetlek? Segítek hazavinni az almákat.
A gyerek intett, hogy kövesse. Néma csendben bandukoltak egymás mellett.
Mikor megérkeztek a gyerek háza elé, két szöszke kislány vidáman integetett az ablakból, majd kirohantak eléjük.
- De jó, hogy megjöttél Áron! Hoztál megint almát?
- Ügyesek voltatok? – kérdezte a gyerek, azaz Áron.
- Elpakoltuk a játékainkat, Lili el is mosogatott.
- Elvira meg törölgetett.
- Ki ő? – mutatott Lili Attilára. – A barátod?
Áron idegesen tekintett megmentőjére, hirtelen azt sem tudta, mit is válaszoljon, de Attila megelőzte.
- Igen, Áron barátja vagyok. Attilának hívnak. Találkoztunk a piacon, és segítettem elhozni az almákat – mondta Attila.
- Mennyi alma! – lelkendezett Elvira. – Ez mind a mienk?
- Persze, de be kell osztani – mondta Áron.
- Bejössz hozzánk, Attila? – kérdezte Áron.
Attila belépett a takaros kis otthonba, ahonnan csak az édesanya hiányzott. Megvacsoráztak, majd Áron mesélni kezdte életük történetét. Szívszorító volt.
Mikor már beesteledett, Attila elköszönt, s megígérte, hogy hamarosan eljön, hisz barátok. Azok lettek.
Eszébe jutott, hogy a szülei már biztosan aggódnak miatta. Hazaérve, bocsánatot kért a késésért. Miután elmesélte a vele történteket, szülei haragja is elszállt.
Egész este és másnap alig győzte papírra vetni a gondolatait. Majd lassan híreket formált belőlük, mely kiterjedt egy kisvállalkozó tevékenységére, a Nagycsarnok nyüzsgő életére, az elesettek megsegítésére, az emberek viselkedésére.
Vasárnap, a megbeszélt időpontban találkozott Attila Schönherz tanár úrral, aki alig győzött csodálkozni Attila előadásmódján, hírszerkesztésén.
A következő hetekben egy-egy perccel több műsoridőt szavaztak meg a tagok is Attila számára. Sőt, névtelen cédulák árasztották el a szerkesztőséget, amelyek a kerület viselt dolgaira hívták fel a figyelmet.
Attila így kezdte el tényfeltáró munkáját is a hírszerkesztés mellett.

A cikket írta: kiki64

1 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2010. szeptember 10. 11:16
nagyon örültem, hogy te voltál az első olvasóm, kedves Orsi!
úgy van, ahogy mondod, azaz írod
üdv: Kiki

:)
2010. szeptember 10. 09:08
Kiki!! Vártam már a folytatást és nem csalódtam, nagyon tetszett!Az életben ha elkezdünk valamit nehéz, de bele lehet rázódni, mint Attilának, hiszen valahol el kell kezdeni nem igaz? üdv Orsolya
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: