Az utca hírmondója - V.
Látogatók száma: 58
A vég. Befejező rész.
A munkanélküliek sanyarú sorsát kellett volna élnie Attilának, azonban nem adta fel. Járta az utakat, kereste a lehetőségét annak, hogy a család szerény anyagi helyzetét munkabérével emelje.
Egy nap úgy látszott, hogy rá köszönt a szerencse. Csengettek. Egyedül volt otthon. Két, öltönyös férfi állt előtte, mikor kinyitotta a bejárati ajtót.
Valamire emlékeztette, de hamar elvetette a régi emlékeket.
Bemutatkoztak. Attila bizalmatlanságát úgy leplezte, hogy meghívta a közeli presszóba látogatóit. Útközben beszédbe elegyedtek.
- A helyi, kísérleti rádió munkatársai vagyunk. Már évek óta figyeljük a munkásságodat – kezdte a magasabbik, a megnyerőbb külsejű.
- Évek óta? – kérdezett vissza halkan Attila, amit meg sem hallottak.
A presszóban az ablak melletti asztalnál foglaltak helyet.
- Lehet, de szeretném még egyszer megkérdezni, mi is a rádiójuk neve – tudakolta Attila.
- Hetedik Mennyország – hangzott egyszerűen a válasz.
- Érdekes – tűnődött el. – Profiljuk zenei, vagy politikai?
- Inkább úgy határoznám meg, hogy a kerület legfontosabb kérdéseivel foglalkozik. Szeretnénk feltárni mindazokat az eseteket, melyek megakadályozzák, hogy kerületünk kilábaljon ebből a nagy és mély tespedtségéből – mondta a másik. – A rádiónk hírszerkesztője vagyok, azonban egyre kevesebb időm jut a feltáró munkákra, hisz a marketing tevékenységet is én irányítom, bonyolítom le.
- Egy egyhónapos próbaidőt ajánlunk fel, már holnaptól kezdhetsz – veregette meg a vállát a magasabbik. – Esetleg hozz be egy-két régebbi cikkedet, riportodat! Egy egyveleggel indíthatunk, s ez lesz a debütálásod.
Attila megkapta a névjegykártyákat, melyre felírták a munka kezdésének időpontját, majd elbúcsúztak.
Alig akart hinni a fülének és a szemének. Elvállalta úgy, hogy meg sem kérdezte a fizetését, teljesen fellelkesült attól a tudattól, hogy ismét azzal foglalkozhat, mit annyira szeretett és szeret.
Másnap jóval a megbeszélt idő előtt jelent meg a rádió épületében. A portás név szerint köszöntötte. Meg is lepődött. Érdekes borzongás futott végig a hátán egy kis baljós sejtelemmel. Azonban azonnal el is hessegette.
Egyszerűen örült. Örült a lehetőségnek, mit a sors neki felajánlott. Szinte tálcán kínált.
Egy hét után műsoridőt is kapott. Délelőtt és délután. Úgymond a holt időben, de ennek is úgy örült. Minden ismerősét és barátját megkért, hogy figyeljék, hallgassák.
Megtették. A visszajelzések egyre jobbak voltak. A hallgatottsági index is egyre jobban emelkedett. Levelek árasztották el a rádió szerkesztőségét. Névvel, név nélkül. Az emberek bizalmat szavaztak az igazságnak. A rádió tulajdonosai Attilának.
Az egyik nap már arra eszmélt, hogy aláírhatta kinevezését. Az emberek megszólították az utcán, gratuláltak, megveregették a vállát. Megköszönték segítségét, hogy felhívta a kerület bajaira az emberek figyelmét, feltárta a visszás ügyeket, a korrupció ellen „hadba” lépett.
Ám az egyik nap névtelen levelet kapott. Fel is tűnt, hogy lakásukra érkezett. Sokáig fel sem bontotta. Rakosgatta ide-oda. Majd édesanyja unszolására megtette.
Fogott egy kést, s mikor már vágni kezdte a borítékot, ismét átfutott rajta egy érzés. A papír is érdekes hangot adott. Meg is állt, hogy tovább bontsa. Várt. S mikor folytatni akarta volna, kiejtette a kést a kezéből. Utána kapott, és ekkor a levél leesett. Még a padlót sem érte el, mikor hatalmas robbanás hallatszott.
Levélbomba volt az.
Döbbenten nézett Attila az édesanyjára. Észre sem vette, hogy kezéből lassan folydogált vére.
- Nem történt semmi bajod?
- Te jó ég! Mi volt ez? – kiáltott fel az édesanyja.
- Hívd a rendőrséget! Baj van. Bajban vagyok.
- A hírek miatt? – tudakolta.
Mikor tárcsázni kezdték a rendőrség számát, már hallatszottak a szirénák. Tömeg gyűlt össze a lakásuk előtt.
A vizsgálatok elkezdődtek. Kikérdezték az ismerősöket, a lakókat, a postást, a rádió szerkesztőségét és vezetőségét. Eredménytelenül. Lezárták azzal ezt az ügyet, hogy egyedi eset, lehet, nem is neki szánták a levélbombát, hisz az eltelt idő alatt nem ismétlődött meg az eset.
A leveleket azonban félve bontották fel. Már majdnem megnyugodtak, mikor egy kedves, pink színű, látszólag nő által írt boríték hevert a folyosón. Attilának címezték. Gyanútlanul bontotta fel. Szinte magától nyílt ki, s mikor kivette volna a levelet, újból egy hatalmas robbanás hallatszott.
Attila megtántorodott. Majdnem elesett. Az ajtóhoz ment. Kilépett rajta, de alig látta a lépcsőket. Elsötétült minden előtte. Összeesett. Még hallotta a szirénákat, hogy megérintik, azután azonban minden elhalkult. Minden elsötétedett. Mindörökre.
A szülők értetlenül álltak a történtek előtt. A rendőrségi nyomozás sem hozott eredményt. A rádió megszűnt, tulajdonosai hirtelen elérhetetlenek lettek. Találgatások kezdődtek, ki vagy kik is állhattak ezek mögött. Mivel bizonyíthatóan nagy horderejű tényfeltárással nem foglalkozott Attila, hamarosan le is zárták az ügyet.
Döbbent csend uralkodott nemcsak a kerületben, hanem az utcában.
Az ablak alatt, ahol Attila lakott, élte napjait, minden este valaki gyertyát gyújtott és gyújt azóta is.
Érthetetlen, értelmetlen vége lett egy kis embernek, kiben még volt remény, ki még tenni akart másokért.
Érthetetlen.
A cikket írta: kiki64
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
szinte a végső határidőre sikerült megírnom
sajnos, nem happy end, de valahogy az egész élet nem az
örültem jöttödnek, kedves Orsi
:)
örültem, ha annak tartottad, kedves Orsi!
:)
Persze, az életben is előfordul ilyesmi.
Jó az írásod, a tartalom, forma, helyesírás, minden, jó benne.
Gratulálok!
Katalina
sokáig gondolkodtam a végén, de egy hír az, ami megadta a megoldást, tehát ezt.
:)
Sajnálom, hogy szomorú vége lett, nagyon sajnálatos eset.
Hátborzongató a befejezése...
:)
az élet is már csak ilyen