Azok a szegény kezeim
Látogatók száma: 54
Mutasd a kezed, megmondom ki vagy! A ruházati eladók pillantásainak kereszttűzében.
Gyermekkori nagy álmom, hogy "festőművésznő" leszek, nem valósult meg.
Amikor a babázásból kinőttem a szobámat "műhelynek" alakítottam át, ahol az otthoni "játszóruhámra" húzott három számmal nagyobb fehér ingemben (ld. munkaruha:)) a legváltozatosabb foglalkozásokat űztem. Egyik héten „fazekas” voltam, (a Ne hagyd magad Flórián! c. ifjúsági könyv által ihletve), utána papírmasét gyártottam (nagy sikerre tett szert fiatal foxim körében, aki az egész lakáson végigkergette, gurította első, papírmaséból formázott művem, ami egy női fejet ábrázolt) festettem, rajzoltam, gipszlenyomatokat készítettem édesanyám nagy örömére és bánatára egyaránt.
A fehér inget festékfoltok, agyag, gipsz és ragasztó tarkította, a gipszes lábnyomok pedig élénken hirdették, hogy éppen merre járok-kelek otthonunkban, én pedig minél koszosabb voltam, annál nagyobb "művésznek" gondoltam magam. A gyermekkori nagy álmom nem valósult meg, de a "kosz" iránti szenvedélyem (ahogy édesanyám jellemezte munkásságom) nem múlt el, és az elmúlt évek során szerencsére sikerült mindig olyan munkahelyet találnom, ahol a malackodás utáni vágyam szabadon kiélhettem.
Évekig dolgoztam díszítőszobrászként, majd munkahelyet váltottam, és egy bőrképeket készítő cégnél helyezkedtem el.
A műkörmöt sosem állhattam, nemcsak a saját kezemen, a másén sem tetszik. Körmöt lakkozgatni sincs türelmem, úgyis elmaszatolódik. Hosszú körmeimet, melyet az általános iskolában minden osztálytársnőm irigyelt (ők mindig rágták a sajátjukat), az évek során lekoptatta a gipsz, később a bőr megmunkálása, a bőrfesték, és a ragasztó. Szép körmökkel lehet élni, látok rá számos példát minden nap, de sosem értettem, hogy lehet azokkal a több centiméteres felragasztott műanyagokkal dolgozni, vagy akár otthon elvégezni a háztartási munkát.
Sokszor próbáltam (védve a kezem a kiszáradástól) gumikesztyűben dolgozni még díszítőszobrászként, de mikor a vödörbe nyúltam, hogy összekeverjem a gipszport a vízzel, a kesztyű minden alkalommal a vödör fenekén végezte, a folyékony, sűrű gipsz fogságába ragadva.
Az új munkahelyemen (a bőrműves cégnél) mindenki kesztyűben dolgozott, megpróbáltam én is alkalmazni újra, de izzadt benne kezem, szorított, csúszott, kényelmetlen volt, elmaszatoltam vele festés közben a vonalakat; bosszúsan húztam le, és hajítottam el, akárhányszor felvettem.
Így ujjaim napról napra egyre vadabb, sötétebb színt öltöttek, és a bőrfesték egyre jobban beleivódott a bőrömbe. Mikor buszra, villamosra szálltam, kezemet a kabátom, pulóverem ujjába húztam, hogy mindig maszatos kezem rejtve legyen a bámészkodók tekintete elől.
A gumikesztyűhöz való hozzáállásom a plázákban dolgozó eladólányok változtatták meg.
Munka után mire beérek a városba, a kisebb üzletekben éppen akkor fordítják meg az ajtón lógó táblát, miszerint már "zárva", így rendszerint megcélzom a plázák, multik ruházati üzleteit.
A belvárosba mindig éhesen, korgó gyomorral, csapzottan érkezem. A pláza mosdójában amennyire tudom, rendbe szedem magam: megfésülködöm, pici parfümöt szórok magamra, bekapok egy rágót, a kezeimmel azonban nem tudok mit kezdeni. A mutató és középső ujjam felső ujjperce barnállik a sötét bőrfestéktől. Itt-ott még előfordul némi sárgás-zöldes-narancsos árnyalat is, de a jobb kezem középső ujján levő szobrászvéső okozta bőrkeményedésen megülő nagy sötétbarna folt a legfeltűnőbb.
Belépek az egyik ruházati üzletbe. Végigsétálok a sorok között, nézegetek, amikor unottan mellém sétál a fiatal, iskolából épp kikerült gogo girl kinézetű eladólány és megkérdezi, segíthet-e. Ránézek, megköszönöm, megrázom a fejem, még nézegetek.
Pillantása a kezemre esik. Szépen kisminkelt arca megrándul, mintha döglött békát látott volna a tányérjában. Innentől kezdve kissé kényelmetlenül érzem magam, a lány műszempilláinak árnyékából a kezemet kémleli, ahogy a ruhához nyúlok.
- Bőrfesték - nyögöm.- Nem kopik le. (Úgy értem, hogy amíg erős vegyi hatás (nem szappan!) nem éri a kezem, addig ez a festék bizony ragaszkodik hozzám.)
A lány szó nélkül otthagy, és a visszamegy a pultnál maradt társához.
Így került fel a gumikesztyű a kezemre munka közben.
Megelégeltem a plázában dolgozó eladók változatos arcmimikáját és a tetovált szemöldökök kígyózását a homlokokon.
Néhányszor elgondolkoztam, miért viselkednek így ezek a lányok? Többet keresnek? Jobban képzettek nálam? Szebbek? Kétségkívül szebbek, habár némelyiknek már teljesen elveszik az arca a szolárium, a műszempilla, és a tragikus sorsú királyné ábrázatára emlékeztető rajzolt szemöldökök útvesztőjében.
Azután, úgy gondoltam: igényesebbek. Az én mértékemmel már túlzottan is, de végül is ők győztek.
A műkörömtől még mindig kiráz a hideg, ha csak ránézek is, de a kezem már tiszta.
A cikket írta: Bianka
Hozzászólások
időrendi sorrend
Szegény p.cica, szerintem a kis barna ujjacskáid látványa után otthon Domestosszal fertőtlenítette magát.
A lojalitásod dicséretes!
Üdv, Pinokkió
És...tényleg szebb látvány a tiszta kéz, mint a "koszos".
Hosszabb ünnepek, (karácsony) után főleg feltűnő volt a különbség, és néha én is sajnáltam munkába állás után, hogy most ennek vége. Ma már vígan festek kesztyűben.
A lojalitásod dicséretes!
Üdv, Pinokkió
Szia !
Nem dolgoztam hasonló helyen, de barátaim között akadt akinek hasonló szakmája van, és bizony a nyom a kezein megmaradt. Én irodában és emberekkel dolgoztam, de magam sem voltam és vagyok a műköröm híve, mert sem gépelni, sem fogni nem lehet vele. Láttam rá példát bőven. Az írásod tetszett, és igen a pláza eladó cicái, hát mit mondjak, valóban egy külön kaszt, faj, vagy magam sem tudom őket hova sorolni. Majd évek múlva, mikor már nem lesz idő a sminkre, vagy pénz az állandó szempilla ragasztgatásra majd akkor nézzük meg ki hogyan néz ki? Üdv Éva.
Utoljára 2007-ben dolgoztam művészeti ágazatban, azóta csak néha-néha, egy-egy alkalommal.
Azóta irodakukac lettem.:)
Arról is lehet mesélni!:)
Nem dolgoztam hasonló helyen, de barátaim között akadt akinek hasonló szakmája van, és bizony a nyom a kezein megmaradt. Én irodában és emberekkel dolgoztam, de magam sem voltam és vagyok a műköröm híve, mert sem gépelni, sem fogni nem lehet vele. Láttam rá példát bőven. Az írásod tetszett, és igen a pláza eladó cicái, hát mit mondjak, valóban egy külön kaszt, faj, vagy magam sem tudom őket hova sorolni. Majd évek múlva, mikor már nem lesz idő a sminkre, vagy pénz az állandó szempilla ragasztgatásra majd akkor nézzük meg ki hogyan néz ki? Üdv Éva.
Én is műv.szakközepes vagyok!:)
Bár , sajna az én, -mi- tanáraink nem remekeltek, mint pedagógusok, de mára már majdnem mindegy is, megemésztettem.:)
Nekem az enyvfőzés az, ami felejthetetlen élmény, azt a tömény dögszagot!:)
Rákeresek a cikkedre.:)
Ez az "gogo girl" kategória külön faj. Szerintem másként is jönnek a világra, vagy később, mikor nyílik az elméjük, akkor kezdik a külső megkülönböztető jegyeket felvenni. Kasztosodnak. :)
Van egy cikkem, Karmollak! címmel. Természetesen a körmökről. :)
Ez esetben a cikkedre is igaz, tetszésnyilvánításként. :)
Művészeti szakközépben érettségiztem, tudom milyen a kéz, ha mindig festékben, agyagban, kőporban dolgozik. :)
Zsötem