Csak egy csokor ibolya
Látogatók száma: 62
Szemerkél az eső, szürke az ég, a tömegközlekedés járműveire várók fázósan húzzák össze magukat, ám Atanáz kihúzza magát, kinyitja az esernyőjét, és elindul gyalog, elvégre időmilliomos, s a gyaloglás egészségügyi szempontból is kívánatos.
Ma vezetett háromszázhatvannégy kilométert, lefolytatott két fontos megbeszélést, és délután háromra hazaért. Csabikát délután négytől hozhatja haza az iskolából, addig elmegy a piacra, bevásárol és mire Marcsi hazaér a munkából, már teríthet is a vacsorához. Stefánia lesz, krumplipürével, uborkasalátával, és kisfia kedvéért csokoládépuding tejszínhabbal.
Érdekes, hogy felesége számára kötelező penzum a főzés, ezért tehernek tekinteni, bezzeg neki szórakozás, hiszen miközben az ételekkel pepecsel, teljesen elfeledkezik a munkahelyi problémákról, közben hallgatja kisfia csacsogását az iskolában történtekről és lelkébe béke költözik.
Zuhog az eső, mintha dézsából öntenék. A járda mélyedéseiben tócsákba gyűlik az esővíz és Atanáz rossz gyerek módjára mindegyikbe belelép. Farmernadrágján ott a díszelegnek a sáros nyomok. Sebaj, majd bedobja a mosógépbe. Húsz perc alatt bevásárol, és még mindig korán odaérne az iskolához, ám nem szeret várakozni, ezért inkább nézelődik tovább a piacon. Végigmegy a virágsoron, kínálnak ott szerény, olcsó virágokat, de puccosokat is, valóban nem létezik olyan vásárlói igény, mely kielégítetlenül maradna.
Kielégítetlenség, ez számára Marcsi furcsa grimaszát jelenti. Nem a nemi életük miatt, az rendben van, hanem mintha a mindennapok felőrölnék felesége életerejét, aki teszi ugyan a dolgát, csak kedvetlenül. Elfelejtenek beszélgetni, kerülgetik egymást a nagy lakásban, az albérlők tesznek ilyet, nem a házastársak. Mi történhetett Marcsival? Tizenkét éve élnek együtt, hét éve házasok, és kevesebbet tudnak egymásról, mint megismerkedésük után fél évvel, s hiába töri a fejét, nem jut eszébe semmi, ha a közös terveikre gondol.
Öt évig párhuzamosan futott a karrierjük, lépkedtek felfelé a ranglétrán, majd Marcsi állapotos lett Csabikával, gyorsan összeházasodtak és felesége az otthon töltött három év alatt maga volt a tökéletes feleség és anya. Kitűzték a közös célokat, egy nagyobb lakás, két kocsi, még egy gyerek.
Atanáz úgy érzi, muszáj rágyújtania, kimegy a piacról, és a kijárat melletti dohányzásra kijelölt helyen rágyújt. Szoronganak egymás mellett a bagósok, mindegyikük igyekszik az eresz alatt helyet találni magának, lehetőleg a hamutartó közelében, persze, ez lehetetlen. Atanáz nem is kísérletezik, átmegy a piac épületének másik oldalára, ott nincs egyetlen dohányzó sem, mind bemenekültek a plázába az eső elől.
A piac és a pláza közötti sétány díszkő burkolatán kopognak az esőcseppek, ha figyelmesen hallgatja, akár ismétlődő sorozathangokat is felismerhet bennük.
Tam-tara-tamtam. Tam-tara-tamtam.
Elmúlik az eső is, mint minden a világon, csak idő kérdése. Ők is azt hitték, elég a célt kitűzni, nem kell „B” terv, szalad a szekér, s ahogyan halad az idő, sorra megvalósulnak elképzeléseik. Eleinte ment is a dolog, adták a hitelt, lakásra, kocsira, valutaalapút, de nem számított, mert amint Marcsi visszamegy dolgozni, kettőjük fizetéséből könnyedén fizetik a részleteket.
Csak két dologra nem gondoltak, arra, hogy Marcsi a gyes után nem kapta vissza vezetői beosztását, kénytelen volt beérni kevesebb bérrel, továbbá a forint árfolyam kedvezőtlen változása miatt megemelkedett törlesztő részlet megfizetése miatt húzni kellett a nadrágszíjon. Atanáz azonnal eladta a kocsiját, majd céges autóval jár vidékre, és fél órával korábban kel, hogy időben bejusson a munkahelyére. Nem izgatta, hogy hetente négyszer sima főzelék a vacsora, vagy vajas kenyér mikróban ráolvasztott sajttal, teával. Csabikának legyen meg mindene, legfeljebb nem vesznek neki felesleges, méregdrága kütyüket, csak azért, mert az a divat. Helyette sokat mesélt a gyereknek, megtanította társasjátékozni, kártyázni, együtt autózott vele a nappaliban, a nagy szőnyegen kúszva-mászva.
Felvetette Marcsinak, hogy ideje lenne munkálkodni a második gyereken, de Marcsi mereven elutasította, azzal, hogy neki újra kell építenie a karrierjét, inkább állást változtat. Ez megtörtént egy hónap múlva, és Marcsi középvezető lett egy multinál, annak minden előnyével és hátrányával.
Eláll az eső, és a szürke felhők mögül kibújik a nap, s úgy szórja fényét, hogy megcsillanjon valamennyi vízcsepp, míg fel nem szárad.
Órájára néz Atanáz, ideje elindulni, igaz, villamosra kell szállni, mert gyalog négy órára már nem ér oda az iskolába.
A zebránál leszólítja a sokszoknyás cigányasszony, vegyen ibolyát, olcsón adja. Zsebébe nyúl, előkap egy ötszázast, meg sem nézi, csak zsebre dugja a kis csokrot. Hálálkodik az asszony, teljesítse Isten a leghőbb vágyát.
Csacsog Csabika, mi minden történt az iskolában.
Útban hazafelé öt percre megállnak a játszótéren, Csabika kétszer lecsúszik a csúszdán és hintázni is akar, ám amikor megmondja neki az apja, hogy együtt főzik a vacsorát, egészen lázba jön és noszogatja Atanázt, fussanak hazáig.
Otthon gyorsan átöltöznek és irány a konyha. Csabika valóságos kis kukta, mindent megcsinál, amit csak az apja rábíz. Fél óra múlva már a sütőben sül a fasírt, a krumpli is fő, mehetnek tanulni.
Fél hatkor telefonál Marcsi, hogy benn kell maradnia legalább nyolc óráig, Atanáz adjon vacsorát Csabikának, utána fürdesse meg és fektesse le időben.
Mire elkészül a vacsora, addigra befejezik a leckét és együtt terítenek.
- Apa, megvárjuk anyát a vacsorával? Már nagyon éhes vagyok!
- Nem, kisfiam, anya későn ér haza. Kettesben vacsorázunk, utána fürdés és olvasok neked egy mesét.
- Kettőt, apa.
- Rendben.
Finom a vacsora és Csabika a szokásosnál is többet eszik.
- Köszönöm a vacsorát, apa! Olyan finom volt, mint a Bözsi mamáé.
- Egészségedre, kisfiam!
Atanáz majdnem kiböki, hogy nem véletlen, miután édesanyjától leste el a Stefánia készítés fortélyát.
Csabika húzza az időt, hogy minél később kerüljön ágyba, abban bízva, hátha közben megjön az édesanyja. Ennek ellenére a második mesével is végeznek negyed kilencre és muszáj aludnia, az álmosságtól majd’ leragad a szeme.
Atanáz elmosogat, tusol és pizsamában leveti magát a nappaliban a televízió elé, de nem köti le a figyelmét, pedig belenéz vagy tíz csatorna műsorába. Elszundít és tíz óra tájékán arra ébred, hogy Marcsi jóízűen falatozik az ebédlőben. Eszébe jut a cigányasszony ibolyája, ami még mindig ott lapul a kabátja zsebében. Szép kis csokor volt, kár, hogy kissé összenyomódott.
Hogyan felejthette el kivenni a zsebéből?
Kioson a fürdőszobába, teletölti vízzel az oda száműzött arasznyi vázát, melyet két éve kaptak karácsonyra a tantitól, de nem illik sehová, kidobni meg nem merik, kibontja a csokor kötelékét és beleteszi a szomjas virágokat.
- Szervusz, drágám, nézd, mit hoztam neked!
- Szia, Ati! Nagyon köszönöm. Isteni az illata! És finom a vacsora.
- Mi történt, hogy ilyen sokáig benn kellett maradnod?
Marcsi nem tud megszólalni, valósággal tömi magába a fasírtot, ez már a harmadik szelet, nem eszik hozzá sem kenyeret, sem krumplipürét, csak az uborkasalátával nyomtatja le a falatokat. Int, hogy mindjárt válaszol, de az a mindjárt kicsit később lesz, mert újabb szeletet vág a Stefániából.
Somolyog az orra alatt Atanáz, hiába, édesanyja receptje alapján készített ételekkel mindig nagy sikert arat. Csabika is sokat evett belőle, most meg Marcsi nem tud vele betelni. Jobb, ha hoz egy üveg bort és isznak egy pohárral.
A hatodik szelet Stefánia után végre Marcsi úgy érzi, tökéletesen jól lakott.
- Látod, mennyire éhes voltam? Nagyon köszönöm a virágot és a vacsorát!
- Egészségedre! Mesélj, miért kellett ilyen sokáig dolgoznod?
Marcsi nem válaszol azonnal, csak mosolyog, és tölt magának egy pohár kristályvizet. Lassan iszik. Leteszi a poharát, és végre megszólal.
- Nem kérek bort, de te csak igyál. Egészségedre! Tudod, hogy mennyire örülök az ibolyádnak? Ne, ne szólj semmit! Tudom, hogy szeretsz és én is szeretlek. Mókuskerékben élünk, pörgünk, pörgünk és nem haladunk semerre, mert azt hittük, az anyagiak a fontosak. Bocsánat, én hittem azt, hogy a boldogsághoz pénz kell, nem is kevés. Beálltam a multihoz és fél év alatt annyit kerestem, mint amennyit az előző munkahelyemen két év alatt sem kaptam kézhez. Csak itt nem tekintenek embernek, középvezető létemre ugyanolyan beszélő robot vagyok, mint a pénztárosnő az áruházban. Kifacsarnak mindkettőnket, őt fizikailag éhbérért, engem meg szellemileg. Nem akarok rabszolga lenni! Nem akarok kifacsart citromként lézengeni! Tudom, hogy az utóbbi időben nem volt időm és energiám rátok, és magamra sem. Még félévem van a multinál, utána…
Csabika beszalad:
- Szia, anya, de jó, hogy itt vagy! Fáj a hasam… szomjas vagyok!
- Gyere, kicsim, megitatlak.
- Hagyd, Marcsi, majd mi férfiak, elintézzük magunk között. Sajnálom, de nem volt szívem rászólni, hogy ne egyen olyan sokat. No, kis pupák, irány a konyha! Készítek neked egy bögre limonádét!
Marcsi megvárja, míg kimennek és szagolgatja az ibolyát.
Ideje megmondani Atanáznak, hogy tízhetes terhes.
Három dologban biztos: egy, akarja ezt a kisbabát, kettő, gyes után nem megy vissza a multihoz, három, soha többé nem akar alkalmazottként dolgozni.
Mélyen beszívja az ibolya illatát. Felkavarodik a gyomra. Vagy bántja a kicsi a nagyot, vagy többet evett az elégnél, esetleg enyhe hányingerét mindkettő együttes hatásának köszönheti.
Legjobb lesz, ha ő is iszik egy pohár limonádét.
A cikket írta: Yolla
Hozzászólások
időrendi sorrend
Kedves Yolla!
"BÁNTJA A KICSI A NAGYOT" ! Ez nagyon aranyos !
A történet szimpatikus, életszagú! "Csak" a Tőled megszokott!
Gratulálok hozzá!
Pussz: emillio
Tudod, kedves Barátom, hogy csak életszagú történeteket tudok mesélni.
Puszi: Yolla
"BÁNTJA A KICSI A NAGYOT" ! Ez nagyon aranyos !
A történet szimpatikus, életszagú! "Csak" a Tőled megszokott!
Gratulálok hozzá!
Pussz: emillio