Családi puzzle 4. rész

Látogatók száma: 30

József

Az autópályán nagy a forgalom, ez Kornél szerencséje, mert figyelnie kell, és nem tud elbóbiskolni. Bezzeg Helga a hátsó ülésen kényelmesen elhelyezkedik és percek múlva csak egyenletes lélegzése hallatszik. Alszik, mint a bunda.

Úgy tűnik, egyikük sem aludt sokat az éjjel. Kornél a végrendeletet tanulmányozta és az angol jogot. Feltételezi, hogy hasonló dolgok miatt éjszakázott Helga is, bár nem vigasztalja, mert nem tudják felfedezéseiket egyeztetni mindaddig, amíg Vánkos Józseffel való találkozásuk véget nem ér.

Már tudja, hogy apja azért egyezett bele Helgával közös kutakodásaikba, mert 30 napon belül le kell zárni a hagyatéki ügyet, mert ha nem sikerül abszolválniuk, akkor az örökösödési végrehajtó, ügyvédi költségeik megtérítése mellett, köteles az egymillió fontot jótékonysági célokra fordítani, azon túl, hogy az örökhagyó Vánkos Benjámin testvérei és azok gyermekei egy fillérhez sem jutnak, és a Tördemici ügyvédi iroda sem kapja meg a közel tizenötmilliós tiszteletdíját. Az örökösödési illeték levonása után a Vánkos testvéreket mintegy negyvenöt millió forintot illeti meg. Az esetben, amennyiben Benjámin valamelyik testvére már nincs az élők sorában, leszármazottai között kell egyformán szétosztani az örökség összegét, és itt jön a csavar, kivéve, ha időközben arra érdemtelenné nem válnak. Ehhez a hagyatéki végrehajtó és a megbízott magyar ügyvédi iroda vezetőjének közös, egyhangú döntése szükséges. Az így felszabaduló összeg magyarországi jótékonysági szervezeteknek ajándékozandó.

A hetvenöt éves József a legfiatalabb Vánkos fivér, aki kőműves mester létére özvegy édesanyjától akart kisebb vagyont kérni, akár annak árán is, hogy lemond az apai örökségéről. Két gyermek édesapja, Kecskeméten él és úgy tűnik, állandó pénzhiányban szenved, mert amikor Angliában élő bátyját levélben értesíti édesanyjuk haláláról, nem rest egyúttal pénzt is kérni tőle. Egy szorgalmas kőműves mester abban az időben annyit kereshetett, amennyit csak akart.

Vánkos József háza, nem messze a centrumtól, kellemes családi házas övezetben áll, ahol a célforgalmon kívül madár sem jár, pedig szépen aszfaltozottak az utak, nincs egyetlen kátyú sem. Ellenben oly keskenyek, hogy két szembe jövő autó közül az egyiknek ki kell térnie, hogy ne súrolják egymás oldalát. A kerítés valaha hófehér lehetett, mára már pereg róla a festék és a drótkerítést merevítő vasvázak is rozsdásodnak. A tornyos épület építésekor a lehető legmodernebbnek számított, ám mára a lőrés méretű, aprócska ablakaival és a földszintre utólag beépített műanyag nyílászáróival kissé nevetségesnek tűnik.

Helga felébred, előveszi a noteszét és a mobilját, bepötyögi Vánkos József telefonszámát és átadja a telefont Kornélnak:
- Mégis csak te vagy a hivatalos látogató.

Hosszan kicseng, mire végre felveszik:
- Halló, ki az? – mordul bele egy mély férfihang.
- Jó napot kívánok. Dr. Tördemici Tóth Kornél ügyvéd vagyok és Vánkos József urat keresem.
- Én vagyok, mi dolga velem?
- Szeretnék önnel személyesen találkozni, a bátyja, Vánkos Benjámin hagyatéka kapcsán.
- Nocsak! Letette a kanalat az öregfiú?
- Így is lehet fogalmazni. Mikor lenne egy kis ideje?
- Muszáj?
- Igen.
- Essünk túl rajta! Legyen itt egy órán belül. Honnan jön?
- Budapestről, de már itt vagyok Kecskeméten.
- Hmmm, lehet, ha kinézek az ablakon, már ott is áll a kapumban?
- Elképzelhető. Nem vagyok egyedül, velem jött az angliai hagyatéki végrehajtó képviselője is.
- Akkor siessenek, mert tizenegy óra után jön a lányom, hozza az ebédet.

Ebben a mondatban benne a figyelmeztetés, hogy beszélgetésük nem tartozik a lányára.
- Helga, kérlek, mostantól nem tudsz magyarul, majd én fordítok. Légy szíves, figyelj azokra a részletekre, amelyek fontosak lehetnek.
- Rendben.

A csengetésre nem jön ki senki a házból. A kapu magától kinyílik, és amint belépnek, azonnal becsukódik mögöttük. Ugyanígy járnak a bejárati ajtóval is.
- Jöjjenek a hangom után! – szól rájuk a telefonból ismert mély, rekedtes férfihang, a középső utcafronti szobából.

Vánkos József alacsony, vékony ember, szinte belesimul a kerekes székbe.
- Jó napot kívánok! – köszön Kornél és igyekszik meglepetését leplezni.
- Jó napot! Maga az ügyvéd, ugye? A kislány meg az angol?
- Igen, Tördemici Tóth Kornél vagyok, a hölgy pedig Miss Helga Henderson.
- Jonapot! – köszön a lány, nehogy azt higgye Vánkos úr, hogy beszél magyarul.
- Keressenek maguknak egy ülőalkalmatosságot. Nem tudom semmivel megkínálni magukat, de gondolom, nem is azért jöttek.
- Köszönjük, valóban nem azért jöttünk.
Amíg Kornél elmondja a mondókáját, Helga szemérmetlenül pontról pontra felméri a szobát, a kopott berendezését, a kifakult szőnyegeket, a porlepte kevés dísztárgyat.
- Kisasszony nem beszél magyarul, ugye?
- Nem igazán.
- Akkor miért jött magával?
- Hátha lenne kérdése hozzá.
- Lesz kérdésem, de először azt mondja meg nekem, fiatalember, hogy mit örököltem? Mennyi pénzt kaphatok az örökségemért?

Kornélban a Vánkos József iránt feltámadt szánalom helyét elfoglalja a düh, hogyan lehet valaki ilyen érzéketlen a saját testvére halálát illetően, s ennyire anyagias, hogy azonnal a pénz érdekli. A lány látván a fiú színe változását, felpattan a helyéről, odamegy a szemben lévő falon lógó, bekeretezett, kissé már megbarnult, fekete-fehér, nagy családi fotóhoz és könnyed hangon megszólal angolul:
- Ne idegeskedj, válaszolj nyugodtan a kérdésre, majd kérdd meg, hogy mondja el, kik vannak a családi fényképen, mert engem érdekel.
- Mit kérdez a kislány? – mordul fel az öreg.
- Csak az szeretné tudni, hogy kik vannak a családi fényképen. Ám előbb szeretnék válaszolni a kérdésére. Nem tudom megmondani, hogy mennyi pénzt kap az örökségéből. Sok mindentől függ, s csak akkor derül ki, ha minden örököst felkutattunk. Arról azonban tájékoztatnom kell, hogy bizonyos örökségek után adót, kell fizetni az angol törvények szerint, továbbá az örökségből ki kell fizetni a hagyatéki végrehajtó és az ügyvédi iroda tiszteletdíját is.
- Engem csak az érdekel, hogy annyit kapjak, amiből bejuthatok egy nyugdíjasházba és végre a családom békén hagy!

Elkeseredett az öregember, keserű a hangja. Helga abba hagyja a családi fotó tanulmányozását és odamegy Vánkos úrhoz, kezét az öreg vállára teszi:
- Nyugodjon meg, Mr. Vánkos, segítünk, amiben csak tudunk.

Kornél automatikusan fordít.
- Köszönöm lányom, köszönöm, - nyúl az öreg a lány keze után és megszorítja, göcsörtös, száraz ághoz hasonló kezével. – Szóval a képen a szüleink vannak és mi négyen, testvérek. Kemény életünk volt. A nappal keltünk és holdfénynél fejeztük be a munkát. Én voltam a legkisebb. Ahogyan elmentek a bátyáim, egyre több munka jutott rám. Drága jó anyám hiába mondta apámnak, hogy segítség kéne, apám hajthatatlan maradt. Nem akart senkivel osztozni a hasznon. Azt mondta, megszenvedte harmincévi cselédeskedéssel, hogy végre a maga ura legyen.

Vánkos József int a fiúnak, hogy fordítson a lánynak. Amint elhallgat Kornél, azonnal folytatja:
- Huszonnégy évesen megnősültem, otthagytam a tanyát. Egy év múlva megszületett a lányom, két év múlva a fiam. Feleségemből egy hárpia lett. Állandóan nyüstölt, hogy tanuljak szakmát, tegyek mestervizsgát, az isten pénze kevés volt neki. Közben meghalt az apám, és Benjámin elkezdett pénz küldözgetni anyámnak, ami egyenesen György bátyám zsebébe vándorolt, mondván, ő istápolja anyánkat. Igaz volt. A feleségem persze azonnal rágta a fülemet, ne legyek málé, nekem jussom van belőle, gondoljak a gyerekekre. Anyám hajthatatlan maradt, nem adott semmit. Pedig odaadtam volna az apai részem. Nem kellett. Éjjel-nappal dolgoztam, annyit maszekoltam, hogy dőlt a pénz, de az asszonynak semmi sem volt elég. .Addig nyüstölt Piroska, hogy rám dőlt egy gerenda. Majdnem otthagytam a fogamat. Tolószékbe kerültem és portás lettem az iskolában. Onnan mentem nyugdíjba. Jobb lett volna, ha meghalok. Állandóan azt mondogatta, hogy semmirevaló vagyok, mert ő tart el engem. Hát ki építette azt a házat? Piroska nem dolgozott, itthon volt a gyerekkel. Csak a balesetem után ment el a vegyigyárba, akkor is azért, hogy flancoljon, meg üzekedjen a párttitkárral, hogy több jutalmat kapjon.

Kibuggyan az öregember szeméből a könny, amit igyekszik gyorsan letörölni.

Helga azonnal megszólal angolul:
- Fordíts, amit mondott, hagy térjen magához az öreg

Akadozik Kornél nyelvén az angol szó. Megvan hát az ok, ami miatt Vánkos József pénzt kért a bátyjától.
- Ha nem lett óvna a két gyerek, visszaköltöztem volna a tanyára. Aztán meghalt Piroska, itt maradtam egyedül, a gyerekekkel. Szakmát adtam a kezükbe, mégis megkaptam tőlük, hogy miattam halt meg a feleségem. Anyánk temetésére hazajött Benjámin és adott nekem kétszáz fontot. nagy pénz volt az akkor! Azt mondta, menjünk ki hozzá, majd taníttatja a gyerekeimet. Csakhogy meghallotta György bátyám és azonnal ajánlkozott, hogy ő menne. Családostul. Rögtön. Aztán többé nem hozta szóba Benjámin a dolgot. Hanem, fiatalember, hogyan élt az én bátyám ott kin, az angoloknál?

Kornél fordít és Helga kezd mesélni. Odahúz egy széket és leül az öreggel szemben:
- Benjámin bácsi volt az én tiszteletbeli nagyapám. Anyukám neki köszönheti az életét, de ez egy hosszú történet. Bányász lett, nagyon sokat dolgozott. Előmunkás volt, szerették a társai, mert mindig vidám volt, és szorgalmas. Úgy hívták, hogy a gyorskezű magyar. Gyarapodott is, mert minden fillért félretett. Eleinte összejártak azokkal, akikkel együtt, egyszerre kezdtek a bányában. Malacot vettek, együtt feldolgozták, szétosztották. Később lassan elmaradtak egymástól, amint megházasodtak, gyerekeik születtek. Benjámin bácsinak mindig csinos barátnői voltak, kettőt én is ismertem közülük. Csakhogy mindannyian otthagyták, amikor kiderült, hogy nem akar házasodni. Azt látta, hogy ezek a vegyes házasságok nem igazán sikeresek. Többen elváltak, anyagilag tönkre mentek. Ami igazán megerősítette benne a házasság intézményével szembeni bizalmatlanságát, az volt, amikor Mr. Sinka, a barátja, immár hatgyermekes apaként otthagyta a bányát, mert munkanélküli segélyből és a gyerekek után kapott juttatásból jobban éltek, mintha dolgozott volna. A semmittevés arra sarkallta a barátját, hogy a kocsmában töltse az idejét, melynek eredményeként alkoholista lett. Benjámin bácsi agglegény maradt és beutazta szinte az egész világot. Egy sújtólégrobbanásban azonban nagyon komolyan megsérült. Akkor kapott bányarészvényeket és rokkantsági pótlékot. Ám a kedélye a régi maradt. Imádtam nála nyaralni. Mindig, mindenkin segített, kérés nélkül. Mégis úgy éreztem, hogy nagyon magányos volt, nem eresztett gyökeret az új hazájában.

Fordítás közben Kornél úgy érzi, mintha egyre közelebb kerülne néhai Vánkos Benjáminhoz.

Az utolsó szavak még ott rezegnek a levegőben, amikor kivágódik a bejárati ajtó és egy alacsony, kövér asszony érkezik, aki azonnal hangosan kiabálni kezd vendéglátójukkal:
- Papa, már megint idegent engedtél be a lakásba! Hányszor mondjam, hogy megértsd, még kirabolnak vagy megölnek! Muszáj mindig felidegesítened? Megjött már a nyugdíjad? Be kellene fizetnem a villanyszámlát, a tiedet is, meg az enyémet is. Tojáslevest hoztam meg paprikás krumplit, galuskával. Van még savanyúd? Vagy már megint leittad a levét és kidobtad?

Hallani, amint az asszony csörömpöl a konyhában az edényekkel.
- Megjött Gizi lányom. – jegyzi meg Vánkos József, s szája sarkában elmélyülnek a ráncok.
- Mi nem is zavarunk tovább, Vánkos úr. Értesítjük, mikor lesz a végrendelet ismertetése. Tessék, itt a névjegykártyám. Bármikor felhívhat, ha szüksége lenne rám.
Viszontlátásra, Vánkos úr!

A kapunál is hallják az asszony rikácsolását.

Beszállnak a kocsiba, s Helga szabadjára engedi visszatartott mérgét:
- Legalább azt is megtudtuk, hogy milyen pokol Mr. József Vánkos élete! Nem csodálom, hogy otthonba akar költözni!

Folyt.köv.