Családi puzzle 5. rész

Látogatók száma: 40

László

Kornél úgy érzi, gyomrába mar az éhség, bele kordul a gyomra, nem is kérdezi a lányt, csak beletapos a gázba és irány a belváros. Emlékei szerint van ott egy jó kis étterem.

- Én is éhes vagyok – szólal meg Helga, aki most az anyósülésen ül, a biztonsági övbe kapaszkodva, mintha valamely vész fenyegetné, és az adna neki menedéket.

Pár perc múlva már kezükben az étlap, válogathatnak kedvükre. Gyümölcsleves és egy kétszemélyes vegyes tál mellett döntenek.
- Kornél, nekem még egyszer le kell jönnöm Kecskemétre. mert a várostól délre, Helvécia melletti tanyán élt a nagymamám.
- Rendben van, lejövünk. Egyébként is, úgy gondolom, hogy Vánkos József urat nekünk kellene felvinnünk Pestre, a végrendelet ismertetésére.
- Nekem sem tetszik a lánya.

Ebéd közben mindketten gondolataikba mélyednek. A pincérnek úgy tűnik, mintha egy haragban lévő pár lennének, ezért pontosan és gyorsan kiszolgálja őket, mintha ezzel segítene nekik a kínos helyzet feloldásában. Fizetéskor azonban meglepődik, mert céges számlát kér a férfi és tisztes borravalót ad.
- Sétáljunk egyet az önkormányzat előtti parkban – javasolja Kornél, - és hazafelé menet megállunk útközben egy kávéra.

A kellemes napsütésben mások is itt sétálnak, s nincs egy pad, ahová leülhetnének. Tesznek egy nagy kört, visszamennek az autóhoz. Éppen csak elhelyezkednek, amikor megcsörren Kornél telefonja. Ismeretlen számról keresik, még nem indultak el, felveszi a hívást.
- Halló, Tördemici Tóth Kornél vagyok.
- Jó napot, ügyvéd úr! Vánkos László vagyok! Most hívott Józsi bátyám lánya, a Gizi, hogy Benjámin bácsi öröksége miatt biztosan engemet is keresnek majd. Megadta a számát, azért hívom, ha nem gond, Kecskemétről erre kanyarodhatnának, nincs olyan messze Szolnok. Meg aztán, tudja, hétköznap alig vagyok itthon.
- Jó napot, Vánkos úr! Egy pillanat türelmét kérem!

Kornél angolra fordítja a szót:
- Vánkos László hív, hogy most elmehetnénk hozzá Szolnokra. Ráérsz?
- Elmehetünk.

Egyeztetik a címet, bepötyögi a GPS-be az adatokat és elindulnak. Gidres-gödrös mellékutakon haladnak, hiába bosszantja a dolog, nem akar visszafordulni.

Helga az úton tartja a szemét, s ösztönösen anyanyelvén, angolul szólal meg:
- Nóra mama emléktöredékeiből keveset tudtam kibányászni, hiszen egy nyolcéves kislány nem sok lényeges dologra emlékszik. Egy helvéciai hosszú házra, melyben több lakás volt, mindegyik szoba-konyhás, döngölt föld padozattal, melyet a nagymamája minden nap vizes ruhával feltörölt, nehogy porozzon. A petróleumlámpa lágy fényére, ami mellett esténként a leckét körmölte. A hosszú gyaloglásokra, amikor kimentek a tanyára, nagyanyja húgáékhoz, onnan kaptak élelmiszert. A nagy, bordó berliner kendőre, melyet a kabátja fölé kötöttek, nehogy megfázzon a téli fagyokban. Grófpityura, a szomszéd gyerekre, akinek ágya felett hatalmas, kitárt szárnyú angyalkép volt, melynek hátuljára ráírták: Pityu + Nóra egy pár! A nagy fazékra, melyben a bableves főtt, amiből a házban lakó valamennyi családnak jutott. Utána végleg kiköltöztek a tanyára, és ott érte őket az 1956-os forradalom. Ennyi. Nem is tudom, hogy miben bízom. Talán a csodában.

Kornél oldalra pillant. Most oly törékenynek és szárnyaszegettnek látszik a lány, hogy legszívesebben átölelné, s mint egy gyereket, megpróbálná megnyugtatni. Nem, nem állhatnak meg, ha felvállalták, hogy elmennek Szolnokra, akkor igyekezni kell, mert telik az idő. Kávét ígért Helgának, azzal kezdik, hogy abban a belvárosi, patinás cukrászdában esznek egy süteményt és isznak egy jó kávét.

- Helga, mindenhez kell egy kis szerencse is. Mi most, úgy érzem, szerencsés páros alkotunk. Mindent megoldunk. Bízz bennem! – önkéntelenül is mozdul a jobb keze, s megsimogatja a lány arcát.

Csak az igazán erős emberek mernek ily gyengének mutatkozni. Helga mindenben ellentéte Ginának, mégis van benne valami, ami mágnesként vonzza és rövid ismeretségük ellenére úgy érzi, mintha ezernyi szállal kötődne a lányhoz. Tetszik az esze, a racionalitása, a mosolya, a tettrekészsége, az eltökéltsége, hogy kibogozza Nóra mama múltját.

Az 1960-as években divatos, kockaház előtt állnak meg, a régi városrészben. Új a háztető héjalása, a kerítés is frissen festve és a külső vakolta is nem rég kerülhetett fel a falazatra. A nyílászárók itt is újak.

Úgy tűnik, nem szűkölködnek anyagiakban az itt lakók. Takaros virágoskert szegélyezi a házat és a kisebb medence is a kényelmes életről tanúskodik. Hátul, az udvar végében épített garázs áll, melynek ajtaja nyitva áll és láttatni engedi a benne parkoló aranymetál színű Mercédeszt.

A csengetésre erős testalkatú, ősz hajú, középmagas, ötven év körüli férfi jön kaput nyitni, karjában egy hároméves forma, szőke, göndör hajú kislánnyal.
- Jó napot kívánok! Gyorsan ideértek!
- Jó napot, Vánkos úr! – köszön Kornél és csodálkozik, mennyire kemény a férfi kézfogása.

Helga ismét angolra fordítja a szót és őt láthatóan nem a házigazda, hanem a kislány érdekli:
- Gratulálok, nagyon szép kislány az unokája!
Kornél fordítása után a férfi elpirul és hevesen tiltakozik:
- Nem az unokám, hanem a kislányom!

Kínos szituáció.

Kilép a házból egy harminc év körüli töltött galamb gömbölyűségével dicsekedhető, igen szép arcú fiatalasszony, akit Vánkos feleségeként mutat be a vendégeknek.
- Fáradjanak be, éppen most lett készen az aranygaluska, kóstolják meg, nagyon finoman készíti Janka.

Valóban nagyon finom az aranygaluska, az illatos vanília sodóval leöntve. Helga a repetát is elfogadja. Kisjankát, a háromévest, izgatja a dolog, hogy nem érti a vendég néni beszédjét, ezért az ölébe kéredzkedik és folyamatosan magyaráz neki. A kávéjába ő teszi a kockacukrot, azonnal hármat is, mert anyja annyival issza és azt szokta meg.

Vánkos László az uzsonna alatt a családjáról beszél, arról, hogy ez a második házassága, az elsőből ikerlányai születtek, akik már huszonöt évesek, egyik Szegeden él, a másik meg Pesten. Reméli, hogy lányok születnek majd a családba, mert íme, a harmadik gyereke is lány és unokának sem tudna elképzelni fiúkat a családba.
- Lányosítva vagyok! – nevet harsányan.

Monológja közben nem titkoltan vizslatja vendégei arcát, de semmit sem tud leolvasni róluk.
- Köszönjük, Vánkos úr, hogy ilyen gyorsan segítségünkre sietett és fogadott bennünket. Kiváló volt a sütemény, nagyon köszönjük.
- Nagyon szívesen, ügyvéd úr! Azt hittem, hogy maga sokkal idősebb! Már meg ne sértődjön, ügyvéd úr! Látja, ezt nem is mondta Gizi, csak azt, hogy ketten vannak, a magyar ügyvéd és egy angol nő.
- Nincs semmi baj, Vánkos úr. Az édesapám ügyvédi irodáját bízta meg az angol hagyatéki végrehajtó az örökösök felkutatásával és az örökség átadásával kapcsolatos ügyekben. Miss Henderson a hagyatéki végrehajtó képviselője, jómagam pedig szintén a Tördemici ügyvédi iroda egyik ügyvédje vagyok. Parancsoljon itt az ügyvédi megbízatásom.
- Jaj, nem kell nekem semmi papír, ne értse félre, nem akartam megsérteni!

Kornél ismét tolmácsol Helgának, sokkal pergőbben, gyorsabban beszél, mint magyarul, nehogy értsék a háziak, mit mond, ha beszélnek angolul.

A feleség nagyon figyel, de csak egy-egy szót kap el.
- Térjünk a tárgyra, Mr. Vánkos már türelmetlen – mondja a lány, kedvesen mosolyogva, majd továbbra is a Kisjankával foglalkozik.

Kornél érzelemmentes, hivatalos hangon előadja a hagyatékkal kapcsolatos mondandóját és már meg sem lepődik azon, hogy Vánkos Lászlót is elsősorban a hagyaték mibenléte és annak forintra váltható értéke érdekli.

Kornél szó szerint ugyanazt mondja neki is, mint Vánkos Józsefnek:
- Nem tudom megmondani, hogy mennyi pénzt kap az örökségéből. Sok mindentől függ, s csak akkor derül ki, ha minden örököst felkutattunk. Arról azonban tájékoztatnom kell, hogy bizonyos örökségek után adót kell fizetni az angol törvények szerint, továbbá az örökségből ki kell fizetni a hagyatéki végrehajtó és az ügyvédi iroda tiszteletdíját is.
- Jól van, na! – kiált fel a házigazda. – Minden fillér jól jön, nincs az a rakott szekér, amire ne lehetne felhajintani még egy villa szalmát! Látja, megvan mindenünk! Nem vagyok kapzsi, mint a Vánkos Gizi, aki máris azon töri a fejét, hogyan tudná rátenni a kezét az apja örökségére, úgy, hogy abból Kálmán öccsének ne kelljen adnia egy vasat sem! Már intézi is, hogy apja a gyámsága alá kerüljön. Okos asszony a Gizi, mindig tudtam! Ugye, még nem beszéltek Gyuri bátyám gyerekeivel? Majd meglátják, azok is ölre mennek az örökségért.
- Tudna nekünk, segíteni. Vánkos úr? Csak Galambosné Vánkos Anna címét tudjuk, a másik két testvérét nem.
- Eredj, csak, Janka, hozd ki a mappámat az íróasztalomból. Megadom én szívesen a Vánkos Róbert és a Vánkos Lilla elérhetőségét. Hanem, mondja csak, ügyvéd úr, ha beszéltek valamennyi örökössel, akkor mi lesz? Küldik a pénzt?
- Nem, előtte összehívjuk az örököseket, ismertetjük a végrendeletet, kivárjuk a fellebbezési időt és csak utána léphetünk a következő lépcsőre.
- Mennyi lesz ez időben?
- Vélhetően néhány hónap. Amennyiben mindannyian lemondanak a fellebbezési jogukról, az esetben csak néhány hét.

Ismét fordít a fiatalember, miközben visszaér a háziasszony a mappával. Vánkos Lászlónak, egy pillanatnyi keresgélés nem sok, annyi sem kell ahhoz, hogy megtalálja unokatestvérei elérhetőségét. Nem kerüli el Helga figyelmét, hogy csak kiemel a mappából egy félbetépett lapot, három névvel, telefonszámmal és címmel, majd szó nélkül Kornél elé teszi az asztalra. Komplett szerviz. Minden jel arra mutat, hogy igenis nagyon fontos a házigazda számára, hogy mielőbb az örökséghez jusson. És Vánkos Benjámin, mint az örökhagyó nagybácsi, még holtában se érdekli az unokaöccsét.

- Kérdezd meg, kérlek, hogy él-e még az édesanyja?

Kornél gondolkodás nélkül fordítja a kérdést.

- Miért, ha él, akkor anyám örököl?
- Nem, dehogy – nyugtatja meg az ügyvéd.
- Hát – könnyebbül meg Vánkos -, apám halála után két évvel férjhez ment egy kereskedőhöz. Aztán, amikor elváltam, életjáradékra váltottam ebben a házban lévő tulajdonrészét, meg az özvegyi haszonélvezeti jogát, s az óta is fizetem, havi húszezer forintjával. Tudja, ügyvéd úr, mindent ott hagytam az első feleségemnek, illetve az ingatlanok fele részét a lányaimra írattam, annak fejében, hogy nem kell gyerektartást fizetnem. Így jól járt mindenki, és drága Jankámmal, tiszta lappal indulhattunk. Látják, tisztességesen megélünk, de még gondoskodnom kell Kisjankáról, ha történne velem valami. Az idén már ötvenéves leszek, belépek a veszélyeztetett férfikorba.

Helga nyuszit hajtogat Kisjankának az egyik szalvétából:
- Kornél, miről beszéltek? Fordítást kérek!

Tetszik a gyereknek a nyuszi, puszit ad a lány arcára és lecsúszik a földre, odaszalad az anyjához:
- Anya, nézd, de szép!

Megkönnyebbül Helga, nem kell egyszerre kétfelé figyelnie.
- Kornél, tedd fel a kérdést, hogy véleménye szerint, Mr. Vánkos György gyerekeivel tudnánk-e egyszerre találkozni, és ha igen, melyiküknél?

Kornél tolmácsolja Henderson kisasszony kérdését, melyre nem kapnak határozott választ:
- Tudja a csuda! Gyuri bátyám volt a leggazdagabb a Vánkos fivérek között. Jól nősült, egy pék lányát vette el, kitanulta apósa mellett a szakmát. Ráadásul zsebre tette mindazt a pénzt, amit Benjámin bácsikánk küldött a nagyanyánknak. Soha senkinek nem segített, Józsi bátyámnak sem, amikor baleset érte, nekünk sem, amikor apámat elütötte a vonat és anyámmal kettesben maradtunk. Egyedül Benjámin bácsira számíthattunk, aki kérés nélkül is küldött kétszáz fontot. Az nagy pénz volt akkor. Nagyon szerettem Vánkos nagyanyámat, mert minden unokájával egyformán bánt. A születésnapunkra pulykát küldött, a névnapunkra meg hízott kacsát, szépen felpucolva. Nyaranként nála voltam, máshová nem tudtam menni, és jókat beszélgettünk. Mindig Benjámin bácsit emlegette, hogy nem tudni, mi van szegénnyel, lehet, hogy a szájától vonja meg a falatot, ezért, hogy neki küldjön egy kis pénzt. No, de nem ezt kérdezte. Gyuri bátyám gyerekei úgy nőttek fel, hogy nekik minden jár. Utálják egymást, de a pénzt nagyon szeretik. Ahol pénzt szimatolnak, oda elmennek. Bármikor és bármi áron. Ha elfogadnak egy tanácsot, Lillánál találkozzanak, Szentendrén.

Megköszönik a vendéglátást, elbúcsúznak és irány a négyes főút.

A Rétes Csárdáig alig váltanak néhány szót, mindketten gondolataikba merülnek. Ott megállnak egy szendvicsre és egy üdítőre.

Este kilencre érnek Helga lakásához.
- Aludj jól, Helga! Majd holdnap délelőtt jelentkezem.

Egy bátortalan puszival búcsúzik és gyorsan beugrik a kocsiba, mielőtt a lány reagálni tudna a bizalmaskodásra, így nem látja Helga arcán a boldog mosolyt.

Folyt.köv.