Csalók 7.

Látogatók száma: 54

Káprázik a szeme, egész nap az egyetem laborjában dolgozott a proffal, és egészen közel kerültek ahhoz a génhez, melyet módosítva nagyot lépnek előre a kétszínű rózsák stabil színtartásához. Annyira fáradt, hogy komoly gondot okoz visszaemlékezni arra, hol hagyta reggel a kocsiját. Valószínűleg a Szent Imre templommal szemben parkol.
Éhes is, szomjas is, indulna haza, de beugrik neki a legfontosabb teendője, hogy felhívja Zitát a vagyonmegosztás ügyében.
Hezitál Attila, vajon felhívhatja Zitát este fél hétkor, avagy várja meg a másnapot. Ambivalens érzések kavarognak a lelkében, maga sem tudja, hogyan is állnak az ügyvédnővel, megbízó és jogi képviselő, vagy baráti viszony van közöttük, esetleg alvó szívükben már sarjad a szerelem?
Nem akar ezen meditálni, fájdítani lelkét, ha más eredményt hozna ki logikája, mint amit a szíve remél, így marad a gyors telefon vagyonmegosztás ügyben.
Zita elnézést kér Marcelltől, de egyik ügyfele keresi, mentegetőzik:
- Szép jó estét, Galambos Zita vagyok!
- Szervusz, Zita! Úgy hallom zavarlak! Majd hívlak holnap – fúj visszavonulót Attila.
- Bocsánat, úgy emlékszem, hogy a házassági vagyonmegosztás ügyében ma feltétlenül dűlőre kell jutnunk, s ezt a nyolcórai vacsoránál beszéljük meg, ott, ahol legutóbb ebédeltünk.
- Értem, nem tudsz beszélni, de a lényeg, menjek el hozzád nyolc órára?
- Pontosan. Még egy megbeszélésen vagyok, remélem, nem kések.
- Megvárlak!
- Köszönöm, igyekszem!
Marcell akaratlanul is hallja a beszélgetést és igen kényelmetlenül érzi magát, hiszen úgy viselkedik vele Zita, ahogyan maga is teszi Tamarával, amikor együtt vannak, és közben valaki annál kissé izgalmasabb programot ajánl neki.
- Bocsásson meg, Marcell, mennem kell. Látja, egy ügyvéd is csak olyan vállalkozó, mint bárki más, az ügyfeleiből él, és ha kell, este is dolgozik.
- Megértem. Mikor látom legközelebb?
- Az első tárgyalás után, ahogyan abban megállapodtunk.
- Valóban, az ügyvédnővel így beszéltük meg, de Zitával mikor találkozhatok?
- Ugyanakkor, Kun úr, ugyanakkor. Tudja, az a fránya ügyvédi etika engem is korlátoz.
- Úgy látom, kivétel erősíti a szabályt. Véletlenül hallottam, hogy az ügyfelével vacsorázik.
- Pontosan így van. VIP ügyfélről van szó, aki a családunk baráti köréhez tartozik, s miután nagyon elfoglalt, így sikerült olyan időpontot találni, amely mindkettőnknek megfelel. Sajnálatos módon, az esetében is betartandók a bírósági határidők, ezért tovább nem halasztható beadványunk megfogalmazása.
- Mondja, kedves Zita, maga mindenben ilyen racionális?
- Hogyan érti a racionalitást? Nullus agenti dies longus est. (A tevékeny ember számára egy nap se hosszú). Ha az ember sikeres akar lenni a szakmájában, akkor bizony azért tennie kell. Nem vagyok egy vesztes típus, de megdolgozom érte. – Zita zöldeskék szemét le sem veszi Marcellről, akin a bosszúság jelei mutatkoznak. – Tudjuk mind a ketten, hogy a siker mögött kemény munka áll, amely elveszi az ember energiáját minden mástól. Időhiány miatt nincs igazi baráti körünk, a magánéletünket egy koldus sem cserélné el velünk. Amint látja, itt ülünk egy kávézóban, két sikeres ember, életének delén, abban reménykedve, hogy egy harmadik, ismeretlen ember, esetünkben Mara, megtalálja nekünk életünk párját, mert megfizetjük a szolgáltatását, és eljön az idő, amikor felelősségre vonjuk, hogy miért nem teljesíti vállalását, hiszen eltelt sok-sok hónap, és esténként mi még mindig egyedül hatjuk álomra fejünket, s eszünkbe sem jut majd, hogy bárkivel is ismertetett össze bennünket, nekünk senki sem volt elég jó.
- Ilyen borúsan látja a jövőt?
- Inkább reálisan. A párkapcsolat nem pénz kérdése, sokkal több annál, ezért megfizethetetlen. Jobban tennénk mindketten, ha a közvetlen környezetünkben néznénk körül, mert lehet, hogy ott megtalálnánk a társunkat, amennyiben leszállnánk a magas lóról.
Nézi Zitát, hallgatja a szavait, de a világ miden kincse kevés lenne ahhoz, hogy bevallja, sok igazság van a szavaiban.
- Gondolja el, Marcell, mi lenne, ha két hozzánk hasonló ember összekötné az életét! Annyira egy srófra jár az agyunk, annyira sikerorientáltak vagyunk, hogy nincsenek közös metszéspontjaink, s saját magunkat látjuk a másikban, csak már a hibáinkkal együtt, amely előbb-utóbb torzsalkodáshoz vezet, esztelen rivalizáláshoz, amelyre nincs szükségünk. Ha megengedi, szólok a pincérnek, hívjon nekem egy taxit.
- Nem kell, ne hívjon taxit, szívesen hazaviszem.
- Köszönöm, de ne fáradjon.
Borzasztó, hogy még azt sem engedi, hogy udvarias férfi létére hazavigye! Nem is néz férfinek, bosszankodik Marcell, s már-már hangot is adna bosszúságának, amikor megcsörren a telefonja. Ismeretlen számról keresik, azonnal kinyomja a hívást. Nem lehet olyan fontos, hogy éppen most felvegye.
A pincér közben néhány szót vált Zitával, majd elmegy, egy perc múlva hozza a számlát és közli, hogy a taxi előállt. A nő kifizeti a kávéját, kézfogással elbúcsúzik a férfitől és kilibben az ajtón. Megkérdezi a magára maradt vendégtől, hogy mit hozhat neki, de az ráförmed, hagyja békén, majd szól, ha kell neki valami.
Marcell megnézi a mobilját, pesti számról keresték, megnyomja a visszahívás gombot és azonnal csörög is a telefon a másik félnél.
- Jó estét, itt a kórházi ügyelet.
- Jó estét kívánok! Dr. Kun Marcell vagyok, kaptam erről a számról egy hívást.
- Nem tudok segíteni, uram, ez a központi számunk. Viszontlátásra! – vet véget a beszélgetésnek a hívott fél.
Úristen, csak nem Tamarával történt valami? Sebtében kifizeti a számlát, bevágja magát az autóba és padlógázzal indul a kórházba.
Közben Zita a taxiban ülve kedvenc éttermét hívja, hogy megrendeljen egy kétszemélyes vacsora tálat, meg egy üveg bort. Ha jól emlékszik, Attila a száraz fehér bort szereti.
Attila, Attila, mennyire más, mint Marcell! Kertésznadrágban, vakítóan fehér pólóban, amely feszül izmos felső testén, sokkal vonzóbb, amint kisfiús mosolyával gyermekkori botlásait meséli és együtt nevet vele, vagy amikor a teraszon magányosan ápolja a növényeket, szinte simogatja leveleiket, úgy bánik velük, ahogyan mások az emberekkel sem teszik.
Szombat délben jó ócskán lekéste az ebédet, és Zita egyre csak várta, már-már kétségbeesetten kívánta a társaságát, mire végre három órakor csapzottan megjelent, zavart mosollyal mentegetőzött, hogy alig tudta megvigasztalni egy baráti puszival. Végül az ebédből estebéd lett, a kirándulást bizonytalan ideig elhalasztották, helyette késő éjszakába nyúlóan jót beszélgettek. A vagyonmegosztásról is elfeledkeztek, ellenben megittak két üveg bort és búcsúzáskor Attila szorosan átölelte és puszit adott a szájára.
Hajaj, úgy viselkedik, mint egy szerelmes kamasz, korholja magát Zita, de olyan jó érzés ez a vágyakozás! Attila úgy bánik vele, mint férfi a neki tetsző nővel, nem nyomul erőszakosan, hanem finom gesztusokkal utal arra, hogy Zitában nem az ügyvédet, hanem a gyengéd, szerelemre termett nőt látja.
Nincs nagy forgalom, gyorsan halad a taxi, s az ételszállító autóval egyszerre érkezik a kapuhoz. Pista bácsi helyett Attila nyitja ki a kaput, miközben Zita átveszi és kifizeti az ételeket.
- Szervusz, Zita! Pontos vagy!
- Szevasz! Igyekeztem! Hol áll a kocsid? Nem jössz be vendégparkolóba?
- Már ott állok! Menj csak, Zita, öt perc múlva nálad leszek!
Sötétedik. Attila felkapcsolja az éjszakai világítást, felkölti édesapját, aki vacsora után elaludt, s édesdeden alszik a portásfülkébe titokban betuszkolt dikón, majd miután meggyőződött arról, hogy Zita a lakásban van, mert felkapcsolta a villanyt, kiveszi kocsijából a hatalmas rózsacsokrot és dobogó szívvel hívja a liftet.
Ez az első csokor, amelyet kétszínű rózsákból kötöttek, rózsaszínű és bordó félig nyílt, hatalmas fejű virágok, csak az illatuk elveszett.
Zita már szabadidő ruhában fogadja és a konyha felől kellemes szagok érződnek.
- Szervusz, Zita! Hoztam neked a virágainkból! –nyújtja Attila a háziasszonynak a csokrot, aki átveszi, és kicsit pipiskedik, hogy köszönésképpen adjon egy puszit a vendégének.
A pusziból csók lesz, hosszú és kellemesen bizsergető.
A vacsora is finom, fogy hozzá a bor, s közben Zita szeme gyakran a kristályvázában pompázó rózsákra téved.
Először a nappaliban szeretkeznek. Úgy kívánják egymást, mint száraz föld az éltető vizet. Képtelenek betelni egymással, megszűnik számukra a külvilág. Tizenegy óra körül Zita felkel az alvó férfi mellől és igyekszik csörömpölés nélkül rendet tenni az étkezőben. Észre sem veszi, amikor Attila a háta mögé lopakodik, de azt igen, amikor belecsókol a nyakába.
- Mi lesz a vagyonmegosztással? – kérdezi Zita, ám igazán nem ezzel szeretne foglalkozni.
- Már elkészítettem, csak meg kell írnod a levelet. Az adatokat is felírtam. Hozom azonnal, tedd el és ne essék több szó róla.
Sokkal több szó nem is esik közöttük, sem erről, sem másról. Beülnek a jakuzziba, pezsgőznek, bolondoznak, szeretkeznek, kényeztetik egymást.
Éjfél körül kerülnek az ágyba, de micsoda csoda, még mindig nem álmosak. Már nem oly hevesen, inkább ráérősen, minden pillanatot kiélvezve szeretkeznek.
Marcell órák óta várja, hogy Tamara kezelőorvosával beszélni tudjon, csakhogy a mentő egymás után hozza a betegeket és Balassa főorvos ki sem tud jönni a műtőből.
A főnővér semmit sem mondott neki, csak annyit, hogy Tamara őt nevezte meg legközelebbi hozzátartozójaként, ezért akar vele mielőbb beszélni a főorvos úr. Abban reménykedett, hogy találkozhat Tamarával és magával hozta a virágcsokrot, melyet a randevúra vett, de nem engedték Tamara közelébe, ezért a főnővérnek adta, aki teljesen meghatódott a kedvességén.
Lelke mélyén veszélyt érez Marcell, és lelkiismerete is háborog, amiért nem jött ide délután, ahelyett, hogy a taxissal küldött Tamarának enni és innivalót. Nagy baj lehet, ha felhívták. Szerencsére úgy döntött, hogy a szerencsétlen randevú után idejön, ahelyett, hogy hazamenne és a férfiúi mivoltán esett sebeket nyalogatná.
Pontosan fogalmazott Zita: „annyira sikerorientáltak vagyunk, hogy nincsenek közös metszéspontjaink, s saját magunkat látjuk a másikban, csak már a hibáinkkal együtt, amely előbb-utóbb torzsalkodáshoz vezet, esztelen rivalizáláshoz, amelyre nincs szükségünk.”
Mindezek ellenére Marcell számára igazi kihívás Zita szerelmének elnyerése lenne, hiszen számára ujjgyakorlatnak számít a könnyűvérű szép nők skalpjainak begyűjtése. Tamara senki máshoz nem hasonlítható, nem különösebben szép, csak fiatal és hamvas, mint egy érésben lévő barack, és odaadóan tud szeretni, csak adni akar, s nem vár viszonzást érte. Az már egyértelmű, hogy Marcellen kívül nincs senkije, és a lányban növekvő új élet mindkettőjük életét megváltoztatja.
Odakinn már pirkad az ég, amikor Zita arra ébred, hogy valami nyomja a mellkasát. Attila karja az, még álmában is érezni akarja közelségét. Óvatosan kibújik a férfi öleléséből és kimegy inni egy pohár vizet. A nappaliban, a dohányzóasztalon meglátja a teleírt papírlapot, amelyet Attila tett oda a vagyonmegosztásról. Felveszi és belepillant. Kiviszi magával a konyhába, hogy jobban lássa a férfi szabályos kézírását. Meglepődik Attila feleségének neve láttán: Kézdi Mária. Szóval Mara lenne Attila felesége? Kitör belőle a nevetés. Ez az élet paradoxonja!
Felébred Attila, keresi Zitát, de keze csak az üres paplant tapogatja.
- Itt vagyok, szívem, csak ittam egy pohár vizet.
- Édesem, soha többé ne hagyj magamra!
- Nem hagylak, ne félj!
Befészkelődik a férfi mellé, és úgy érzi, ezután mindig így akar élni, Attila erős karjainak védelmében, és jó lenne, ha reggelente közös gyermekeik ébresztenék őket. Félálomban még előtör belőle az ügyvéd, majd az ügyvédbojtárral megíratja a vagyonmegosztásról szóló levelet Mara jogi képviselőjének és átutalja az asszonynak a sikeres közvetítés esetére kitűzött ötvenezer forintot.
A műtő előtti folyosón kényelmetlen műanyag székek gondoskodnak arról, hogy ott ne sokat időzzenek a hozzátartozók. Marcellt azonban nem zavarja a kemény ülőalkalmatosság, mert várakozás közben elnyomja az álom. Balassa főorvos húsz órája talpon van, szeme ég a műtőben lévő éles fénytől, mégsem akar addig pihenni, amíg nem beszél Horváth Tamara hozzátartozójával. Kezében a gőzölgő gépi kávéval, leül Marcell mellé és felébreszti.
- Bocsásson meg, Kun úr, hogy felébresztem, de beszélnünk kell.
Hagy egy kis időt Marcellnek, hogy észhez térjen. Belekortyol a kávéjába. Nem szeretne a férfi helyében lenni.
- Uram, az elvégzett vizsgálatok alapján kiderült, hogy a magzat nagy valószínűséggel veleszületett fejlődési rendellenességgel rendelkezik, melyet okozó gént az édesanya hordozza. Ennek ellenére Horváth kisasszony mindenáron szeretné megtartani a kisbabát, vállalva azt is, hogy esetleg belehal a szülésbe. Miután önt nevezte meg legközelebbi hozzátartozójaként, kérem, segítse a végleges, jól átgondolt döntése meghozatalában. Mindössze egy hetük van a döntésre.
Marcell maga sem tudja, hogyan került ki a kórházból. Beül a kocsijába és úgy érzi, mozdulni sem tud a felelőssége súlyától. Emberi sorsokról kell dönteniük. Igen dönteniük, Tamarával közösen.
Felkel a nap.
Pista bácsit a vekker csörgése ébreszti. Kimegy az udvarra, hogy friss levegőt szívjon és megmozgassa elgémberedett lábait. Meglátja a fia kocsiját, és csóválja a fejét:
- A végén mégiscsak lesz unokám!
Vége!