Egy borsodi kiruccanás útinaplója
Látogatók száma: 50
Régóta terveztük ezt az utazást barátnőmmel, aztán elérkezett a pillanat, amikor megvalósulhatott. A hajnali indulás miatt kissé álmosan, de izgatottan vágunk neki a hosszú útnak, célunk a borsodi hegyvidéken elterülő Ózd városa. Barátnőmnek, Juditnak ez a szülővárosa, így ő már nosztalgiával és a barátokkal, ismerősökkel való találkozás örömével tekint az út elé, míg én az újdonság iránti kíváncsisággal. Nem sokat aludtunk, Judit előző nap még dolgozott, én egy hétre való ételt főztem családomnak, ha már két napra magukra hagyom őket. Sikerült éjfél után lefeküdni, ezért a hajnal négy órás kelés után úgy érzem magam, mint egy leszedált alvajáró, de sebaj, az utazás izgalma miatt azért éberek vagyunk. Jó kimozdulni, néha pedig gyerekek, férjek nélkül is, amolyan csajos kiruccanásra, ahogy mondani szokták.
Elrepül a vonatút, a villamos pillanatok alatt a Stadionnál, péksüti feltankolás, kávéivás, kis várakozás után már a buszon is találjuk magunkat. Sokan utaznak, ahogy felszáll mindenki, tömve lesz a busz, húsvét szombat van. A buszvezető amolyan laza csávó, a kelleténél lendületesebben áll be az induláshoz. Kissé ijedten konstatálom, hogy leginkább az éjszakai életben kidobófiúnak vagy testőrnek tudnám elképzelni, és ez a tény nem dob fel a kilátásba helyezett éles kanyarokkal tarkított szerpentin miatt. Elképzelem, ahogy a kisodródás határán csikorgó kerekekkel száguldozunk a hegyen át, az utasok pedig elfehéredett ujjal, sikoltozva kapaszkodnak az előttük lévő ülésbe, miközben a busz oldala a szalagkorlátnak súrlódik és szikrákat vet. No de, hagyjuk az élénk képzelőerőt, nem lesz itt semmi baj, nyugtat barátnőm is, ugyan már, ő már jött vele többször. Én, mint Alföld szülötte másképp tekintek a hegyekre, de hát épp egy héttel ezelőtt mentem simán fel 1.0-ás Suzukimmal Galyatetőre, így rájövök, nincs mitől tartani, csodás lesz az út. És tényleg az! Gyönyörűek a hegyek, ahogy felérünk, az út mellett közvetlenül szakadék, erdő és tisztás váltakozása. A nap időnként előbújik, fényárba borítva az éppen csak zöldellő hegyoldalt. Jellegzetes stílusú házak suhannak el, magas, kocka alakúak, amiknek lakószintje emelet magasságban van, bejáratukhoz hosszú lépcső vezet fel. Nagyon tetszenek, mintha direkt azért épültek volna így, hogy minél jobb legyen a kilátás a teraszról. Szívesen laknék ilyen házban, bár az Alföldön nem sok előnyét élvezném, a szomszédokat bőven elég a talajszintről is nézni.
Hamar eltelik a buszút, pedig két és fél órát megyünk. Közben csak egyszer állunk meg egy, még valamikor sem látott szebb napokat kinézetű, lepusztult vendéglőszerű pihenőnél. Egy utolsó kanyar és feltűnik Ózd. Meglepően szép a táj, körben mindenhol hegyek, domboldalak, amik nyáron még szebbek lehetnek. A város igazi kisváros a szokásos épületekkel, utcákkal, csak éppen hegyek veszik körül és a városon belül is elég nagy a szintkülönbség, ezért különös hangulata van. Nyugalom van, csend, madárcsicsergés fogad vendéglátóink utcájában, amin persze felfelé kell kaptatni a házhoz. A ház a már említett stílusban épült, a terasz, lakószint magasan van, kedvesen, ebéddel fogadnak minket. Judit belemerül a beszélgetésbe, régi emlékek kerülnek elő, aktuális történések elmesélése mindkét részről. A családfő legalább olyan beszédes, mint barátnőm, így én a csendben figyelés álláspontjára helyezkedem. Kutyájuk, egy öleb kiváltságait élvező mopsz hamar megkörnyékez minket, felváltva élvezve tőlünk a dédelgetést.
A finom ebéd után felkerekedünk, hogy meglátogassuk feleséges Anyut, aki már izgatottan kérdezte üzenetben, mikor jövünk? Elindulunk az utcán a megbeszélt találkozó helye felé, aminek környékén felvesznek minket autóval, hogy aztán majd hozzájuk menjünk. Meg sem kérdeztem, milyen autóval jönnek, hogy fogom megismerni így őket? Ez a kételyem hamar elszáll, mikor meglátom, hogy Anyu hevesen integet egy autóból. Nagyon örülünk egymásnak, lánya hamar elmanőverez minket a dimbes-dombos utakon a házukhoz. Ők tényleg egy hegyen laknak, bár inkább a lábánál. Hangulatos utca takaros házakkal. Bemenve látjuk, milyen csodás a kilátás a magas teraszról, szemben hegyoldal, fenyveserdők. Ha itt laknék, egész nap a nyugágyban ülnék, és ebben gyönyörködnék, gondolom. Leülünk a nappaliban, nagyon finom zserbóval és üdítővel kínál minket kedvesen Anyu. Egy életmentő kávét is kapok, mert a kevés alvás miatt kezdek majdnem elaludni és pont úgy kapom, ahogy szeretem, hosszú kávénak. Gyorsan repül az idő, nagyon jót beszélgetünk, nagy öröm volt találkozni, csak sajnos mennünk kell, sokan várnak még barátnőmre, akik régen látták. A délután alatt sokfelé megyünk, Judit sok barátnőjével, ismerősével találkozunk, rövidnek ígérkezik a nap, alig tudunk mindenkire sort keríteni, késő este lesz, mire visszaindulunk szállásunkra. Másik útvonalon megyünk, dombra épült emeletes házak között haladunk, lépcsősorokon át, az utcai lámpák gyér fényénél. Egyedül nem szívesen járnék az éjszaka közepén erre, olyan sötét néhol, ahova nem ér el a közvilágítás. Hamar odaérünk, mondja Judit, hiszen lerövidítjük az utat. Rájövök nemsokára, hogy a rövidebb út mivel is jár. A fél napos eső miatt az út utolsó szakasza egy túlélőtúrára hajaz. Sűrű bokrok közötti meredek lejtőn lejutni csúszós agyagos talajon, szökellve közben a köveken, amik között víz csordogál, és mindezt vak sötétben, azt hiszem nem éppen nevezhető gondtalan sétának, de közben annyit nevetünk főleg az én bénázásomon, hogy simán megéri. Fáradtak vagyunk, pillanatok alatt elalszunk, óraátállítás ide vagy oda, alszunk tíz órát. Reggeli után még sétálunk a városban, most nem esik, szép idő van, gyönyörű a kilátás a hegyek felé. A városban egymást érik a tízemeletes lakótelepek, ékes mementói az egykor jól működő kohászatnak, amely munkahelyet adott az itt lakó családoknak. A gyár bezárt, a családok és a lakótelepek maradtak, elmenni innen szinte lehetetlen, olyan keveset érnek a lakások errefelé. A város legnagyobb problémája a munkanélküliség. Néhány fotó, majd ismét ebéd és már jövünk is hazafelé.
Gyorsan elszállt ez a két nap. Igazán élmény volt megismerni a várost, a kedves, szimpatikus embereket, örülök, hogy eljöhettem, remélem eljutok még újra valamikor!
A cikket írta: Grace
Hozzászólások
időrendi sorrend
Szabad :))) <3
Jó kezekben voltál, Grace!... Magamat is rá mertem volna bízni... Élmény lehetett az utazás vele... a beszámoló alapján, és hogy közben anyut is begyűjtöttétek? Nemes cselekedet! :-)
Anyut pedig nem hagytuk volna ki, ha már Ózdon járunk :)
Szabad nagyon pozitívan picit irigykedni a közös-csajos programra? :) <3