Egy korszak vége

Látogatók száma: 62

- Tami, gyere be, légy szíves! - Dana, a főnököm hívott. Felpattantam, fogtam a tollamat és egy A4-es papírt, és a kolléganőm szánakozó pillantásának ("ennek vajon mi baja?") kereszttüzében besétáltam az ügyvezetői irodába.
- Még nem vették fel a telefont, de folyamatosan próbálom hívni őket - kezdtem a magyarázkodást, de Dana egy határozott kézmozdulattal belém fojtotta a szót.
- Most másról van szó. Csukd be az ajtót és ülj le!
Becsuktam az ajtót és leültem. Addig egy szót sem szólt, csak furcsán méregetett, és az asztalán lévő tárgyakat rendezte szimmetriába. Vágni lehetett a feszültséget a levegőben. Majd csak ennyit mondott, kertelés nélkül: -Elsejével el fogunk engedni.
Csönd. Döbbenet. Kérdő pillantások. Mi vaaaan?
Látta, hogy nem jutok szóhoz, ezért folytatta: - Nagyon sajnálom, mert kurvára szerettem veled együtt dolgozni.
- Dana - vágtam a szavába, életemben először. - Melyik elsejével?
- Augusztus - válaszolt ridegen.
- De augusztus elseje holnap van! Ma vagyok itt utoljára?
Bólintott, majd tömören megindokolta döntését: - Egyetlen egy oka van annak, hogy nem maradhatsz, mégpedig az, hogy lefeküdtél Varga Tomival.
Hát innen fúj a szél! Varga Tomi... A cég hőse! Az üzletkötők netovábbja. Aki - bár nem az esetem - éppolyan hozzáértéssel adta el nekem önmagát, mint az ügyfeleknek a termékeket. És aki azt ígérte, ami történt, kettőnk közt marad, soha senki nem fogja megtudni... Mindennek közel 5 hónapja, tehát igencsak lecsengett már a történet. Ezt szándékomban állt Danával is megosztani: - De az még márciusban történt, és egyszeri alkalom volt! Vége van!
- Vége van? - csattant fel. - Folyamatosan esik a forgalma! Teljesen kivan lelkileg, újra visszaköltözött a feleségéhez, közben meg látni rajta, hogy nem tudja megemészteni, ami köztetek történt! És amíg itt vagy a cégnél, nem is fogja tudni. Nem hagyhatom, hogy a legjobb üzletkötőnk produktivitása a többi szintjére zuhanjon! Ha mást néztél volna ki magadnak, téged tartanálak itt, és őt engedném el. De a Tomit, őt nem hagyhatom, mert a cég nem az adminisztrációból él, hanem a bevételekből! Te mész.
Többet érek neki, mint az üzletkötők többsége. Sovány vigasz.
Akkor mérlegeljünk csak!
Egy válás, egy óvodás gyerek. Kocsi van, lakás nincs. Munka volt, most már az sincs. Méltóság, önbecsülés: nulla. De van, akinek még ennyi sem jut...
Persze jött a szokásos sajnálkozó litánia Dana részéről: egész éjszaka nem aludt, nem tudja, mi lesz most stb. Nem is ő ragaszkodik ehhez a döntéshez, hanem a tulajdonos, mert amit tettem, nem fér össze az ő vallási nézeteivel.
Hát ezt elbasztam. Szó szerint.
Persze mivel vezetői utasításra diszkrétnek kellett maradnom, az egész hátralévő nap, amit még emelt fővel végigdolgoztam, úgy telt, hogy mondvacsinált indokokat gyártottam a távozásomra, hallgattam a kollégák "szeretünk Tami" jellegű érzelmi kitöréseit, meghatódtam az elvesztésemtől rettegő pillantásaiktól, és délután négykor, a búcsúzásnál a blézerem vállával szárítottam fel taknyukat-könnyüket. Édesen keserű volt a távozás.
Most pedig kifújom magam. Elvégre Miácskámnak nyári szünet van, egy egész hónapot vele tölthetek. Aztán majd lesz valami. Eddig még mindig volt...