újabb események régebbi események további események
02:16
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
02:09
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
10:14
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
02:01
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
02:00
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
10:28
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
02:32
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
02:32
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
02:13
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
02:53
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:24
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába

Élet a panelházban

2016. október 23. - Látogatók száma: 34

2. rész: Kanál Zsiga kalapja

A mellettem lévő lakás éppen az enyémnek a tükörképe, s miután mindkettő földszinti, vagy öregek lakják, vagy az egészen fiatalok, mert egyszemélyes lakótér, magyarul garzon, olcsó a fenntartási költsége, nem kell lifttel járni, csak egy hátránya van, a betörök első számú célpontja. A rokonaim szerint nekem nem kell félnem a betörőktől, mert a lakásomban nincs semmi érték, persze, rajtam kívül, amit érdemes lenne ellopni, mert minden bútorom és háztartási gépem megette a kenyere javát, sőt, mondhatni muzeális értéket képvisel, pénzem meg nincs, mert az a kis nyugdíj, amit kapok, éppen csak arra elég, hogy kifizessem a rezsit és ne haljak éhen, és meg ne sértődjek, de más céllal, nincs ember a földön, aki betörne egy nyolcvanéves öregasszonyhoz.
Megsértődhetnék az ilyetén álláspont hallatán, de nem teszem, pedig tévednek, mert csak hetvennyolc éves vagyok, és ez az életkor a nagyanyám korához képest pusztán antik bakfis kornak számít, mert éppen tizenkilenc év múlva leszek kilencvenhét éves, amelyet ha megélek, akkor érek én is az öregkorba, addig fickándozhatok, amennyire erőmből telik.
Szép májusi reggel arra ébredtem, hogy a gazdagon rácsozott és függönyözött nyitott ablakomon át kanyargós, cifra káromkodás hangjait sodorja be szobámba a szél, mely rendkívül felháborít, mert az autóforgalomra nem ébredek fel, az már az alapzajhoz tartozik, ám a káromkodás, az más dolog. Felülök az ágyamban és fülelek, mint hal a szatyorban, hátha meghallom, honnan jönnek a hangok, és meg sem lepődöm azon, hogy azok a szomszéd lakásból származnak.
Nekünk, öregeknek, a mindennapi élethez kapaszkodókra van szükségünk, nem is akármilyenekre, hanem a saját magunk kialakította rítusokra, melyek elvégzése közben biztonságban érezzük magunkat, tudjuk, hogy még élünk, és dolgunk van, mert a kettő összefügg. Hogy mi a dolgunk? Nagyon egyszerű, az, hogy éljünk, amíg csak tudunk, szemléljük a körülöttünk lévő világot, amely oly gyorsan képes fejlődni, hogy azt már mi ésszel néha fel sem fogjuk, s mire bütykös kezünkkel meg tanuljuk kezelni a nálunk sokkal okosabb telefonunkat, az erkölcsileg máris elavul, s kezdhetjük elölről az újabb kiadású kezelésének megtanulását.
Visszatérve a rítusainkhoz, nekem a reggeli tevékenységem éppen hatvan percet vesz igénybe, amely nem is olyan sok, ha számításba veszem, hogy nem kapkodok, mint egy idegbolond, mert nem kell sehová időre mennem, ha meg kell, akkor is megvárnak, mert munkaidőben mindenki dolgozik, az orvos is, a posta is, a piaci kofák is, a közértben is kiszolgálnak, azaz már nem, mert önkiszolgáló, és éppen ez a baj, mert nem tudom azt mondani, hogy százötven forintért kérek almát, hanem magamnak kell kiválogatni, és három darab szép idared alma már kétszázhúsz forint, mikor a pénztárnál lemérik, ezért könnyen Túllépem az aznapi pénzügyi keretemet, s törhetem a fejem, hogy mit hagyja ott, miközben a pénztárnál sorban álló fiatalok megjegyzéseket tesznek rám, de csak mosolygok, mert lesznek ők is kisnyugdíjas öregek, ha előbb el nem viszi őket az ördög. Nem kívánom nekik, sőt, érjék csak meg az idős kort, kapják vissza azt, amit ők adnak nekünk. Így a tisztességes.
Megreggeliztem és lefőztem a kávét, tálcára tettem két csészével, meg a cukortartóval, és átmentem a szomszédhoz, ismerkedni.
Snájdig, szikár öregember nyitott ajtót, és majdnem kiejtettem kezemből a tálcát, pedig két kézzel is kapaszkodtam belé, mert fekete posztónadrágban és mellényben, hófehér végig begombolt ingben, kalappal a fején fogadott az újdonsült szomszéd.
- Isten hozta, szomszédasszony, fáradjon beljebb! Kanál Zsiga vagyok, most költöztettek fel az unokáim a Hortobágyról! – kapta le fejéről a kalapot. – Éppen a boltba akartam menni, de ráérek, nem megy az el sehová, megvárja, míg odaérek.
Kávézgattunk egy órácskát, közben megkóstoltatta velem az otthonról hozott kerítésszaggatót, finom volt, csak erős, majd megfulladtam tőle, ám nótás kedvem kerekedett, de visszafogtam magam, mert vendégségben mégsem illik csak úgy dalolgatni. Vagy semmit sem mondott magáról az öreg, vagy a memóriámat blokkolta az ötvenegy fokos színtelen, szilvaillatú, gyöngyöző, ámde víztiszta színű nedű, azt a mai napig sem tudom, csak az a biztos, hogy hazatérve dudorásztam főzés közben.
Másnap reggel csengettek, Kanál Zsiga állt az ajtóban.
- Madárcsicsergős szép jó reggelt, Annuska! Hoztam kávét és pálinkát, ismételjük meg a tegnapi napot.
A konyhában kávéztunk, mert azt mondta, az olyan otthonos.
- Ne értse félre, Annuska, nem háztűznézőbe jöttem, csak maga az egyetlen, akivel szót értek. hanem árulja már el nekem, miért hazudnak itt az emberek? Miért nem adnak egyenes kérdésre egyenes választ?
A végén még zavarba hoz Kanál Zsiga, hogyan kérdezhet tőlem ilyet, amire magam sem tudom a választ?
- Miért gondolja Zsiga szomszéd, hogy hazudnak a pestiek?
Sorolja azonnal a sérelmeit, hogy a közértben megkérdezte, friss-e a felvágott, ma kaptuk, válaszolták neki és itthon derült ki, hogy bizony már szaglik, visszavitte és nem akarták visszavenni, erre lekapta fejéről a kalapját és mérgében a kiszolgáló pulthoz csapta.
- Visszafelé jövet rossz irányban közlekedő villamosra szálltam, amit a Körtérnél vettem észre. Megkérdeztem az egyik egyenruhást, mivel jutok haza, azt mondta, menjek metróval, s mutogatott a mozgólépcsőre. Annuska, nekem eddig csak akkor mozgott alattam a föld, ha többet ittam az elégnél. Minek menjek a föld alá? Mi vagyok én, vakondok? Mérgemben a földhöz csaptam a kalapomat, meg is látszik rajta! Ha ez így folytatódik, tönkremegy a szép kalapom! Ma lesz a napja, amikor közlöm az unokámmal, hogy hazamegyek, még nem adtuk el a házamat, Jani sógor eteti a jószágaimat! Nem való nekem a főváros! Hanem, itt hagyom magának a pálinkát, ha elfogyott, jöjjön el hozzám, és adok egy másik üveggel! Meglátja, ott jobbak az emberek! Nem sokkal, de jobbak!
Elnézem az enyhén piszkos kalapját, mi lenne belőle, ha tovább maradna a fővárosban Kanál Pista! Megnyugtatom, hogy meglátogatom, amint elfogy a pálinka. Hogy az mikor lesz? Magam sem tudom. Majd ha elpárolog a lezárt üvegből!

A cikket írta: Yolla

0 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

Ehhez a cikkhez senki nem írt hozzászólást.

Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: