Életcél

Látogatók száma: 38

Október első napján időben felkel a nap, körülnéz, kissé fázik, ezért jobbnak látja visszabújni a felhőtakarója alá. Dalma asszony is felébred, ránéz az éjjeliszekrényén lévő órára, amely reggel öt órát mutat. Nyolcra viszi szervizbe a kamaszkorú autóját, ami átvizsgálásra és vizsgáltatásra szorul. Megállapítja, hogy még alhat másfél órát, ezért a másik oldalára fordul és egy perc múlva egyenletes szuszogása jelzi, hogy ismét az igazak álmát alussza.

Araszolgat az ébresztőóra mutatója, s negyed nyolcat mutat, amikor Dalma asszony felriad. Elkésik a szervizből, ha nem kapja össze magát. Ó, ebben a középiskolás kollégiumban nagy gyakorlatot szerzett! A reggeli félhetes szilenciumra rendre odaért, akkor is, ha barátnője hat óra húszkor rángatta ki az ágyából.
Nyugdíjasként két év alatt hozzászokott a lustálkodáshoz, ahhoz, hogy immár nincsenek kötelező penzumok, határidők, és Pató Pál módjára, amit ma elmulaszt, majd pótolja holnap, vagy holnapután.

Aprócska magánszervizbe tart a Bartók Béla útról kis vak közbe. Meglepődik, mert a szervizt áthelyezték a szomszédos telekre, mert a régi helyén lebontották a hatalmas épületeket és helyén ott meredezik hat emelet magasan egy új épület vasbeton váza.
- Kézcsókom, asszonyom! – köszön rá a szerviz tulajdonosa. – Rég járt nálunk! Látja, átköltöztettek bennünket ebbe a könnyűszerkezetes épületbe! A húszezer négyzetméteres irodaház építéséhez kellett a telek!

Negyedóra múltán Dalma asszony ballag hazafelé. Elmegy a két ingatlannal arrébb épült négyszintes modern irodaház előtt, melynek homlokzatáról a megépítése óta eltelt tíz év után sem vették be az „IRODÁK KIADÓK!” feliratú hatalmas molinót. Márpedig ez azt jelenti, hogy nem sikerült bérlőkkel megtölteni az épületet. Ki az az őrült, akinek megéri mellé felhúzni egy újabb bériroda házat? Persze, irodisták kellenek, aktatologatók! Lassan nem lesznek a hivatásukat magas szinten művelő szakmunkások, kőművesek, ácsok, villanyszerelők, gépszerelők, elektromos háztartási eszközöket javítók, és sorolhatná a végtelenségig.
A fenébe is! Ez az irodaépítés nem a bérbeadásról, inkább az adókedvezményről vagy még inkább a pénzmosásról szól!

Miért csodálkozol? – korholja magát. - Legalább másik öt hasonló épületet ismersz magad is!
Megáll egy pillanatra. Hoppá! Majdnem elfelejtette, hogy ma nála ebédel a kisebbik unokája és túrós csuszát ígért neki, amihez friss túrót kell vennie. Megfordul, mert a közért az ellenkező irányban van, amikor majdnem nekimegy egy gördeszkán közlekedő húsz év körüli öltönyös fiatalember, majd leszáll a járművéről és az öregasszonyra ripakodik:
- Nem tud vigyázni, öreganyám? Majdnem felborított! Miért nem maradt otthon az odújában?!
Meglepődik Dalma asszony. Eláll a lélegzete, mintha arcul csapták volna. A háta mögött megszólal egy reszelős idős férfihang:
- Ne féljen, hölgyem! Bottal vagyok!
Megfordul az öregasszony és kikerekedik a szeme. Vézna, vak idős férfi rázza fehér botját az őt zaklató fiatalember felé, aki jobbnak látja sebtében gördeszkára szállni és elsuhanni az öregek mellett.

Kibújik takarója alól a kíváncsi nap. Fülig ér a szája az öregek elől menekülő szájhős fiatalember láttán. Megköszöni az asszony az öregúr segítségét és szedi a lábát a közért felé.

A magasra nőtt tizenhárom éves unokájának, Julcsinak, önmagában kevés lesz a túrós csusza, mégha két nagy tányérral is elfogyaszt belőle, ezért nagymamaként kötelessége legalább egy egyszerű zöldséglevest is készíteni.
Csörög a telefonja, Nórika keresi, az idősebb unokája, aki már főiskolára jár.
- Szervusz, Nagyikám! Jól tudom, hogy Julcsi ma nálad ebédel? Jutna nekem is egy tányér étel?
- Ó, kislányom, hogy kérdezhetsz ilyen butaságot? Gyere csak, szívesen látlak! Kettőkor ebédelünk!

Dalma asszony szeméből csillogó gyöngyszemként gördül a könny, miközben a dühtől elmélyülnek arcán az árkok. Nem tehet róla, hogy négy éve meghalt a régóta betegeskedő férje, akinek temetési költségére ráment a megtakarításuk nagy része. Végrendelete alapján a két unoka örökölte a lakást, neki csupán a haszonélvezeti joga maradt.

A huszonegyedik században négy év rettenetesen hosszú idő. Egyetlen leányukat nem bocsájtották el a munkahelyéről, csak levették hatórásra, emiatt hétvégeken takarítást vállal, ezért sohasem tudja kipihenni magát. A vejük munkaadója pedig nem emel fizetést, mert hektikus a cégük megbízása. Ott a húszéves és a tizenhárom éves unokájuk, akik még mindketten tanulnak, és a négyfős család nettő kétszázhúsz ezer forintból él. Eddig is nehezen jöttek ki a jövedelmükből, csakhogy újabb teher került a vállukra, mert Nórikának szeptembertől tandíjat kell fizetnie, annak ellenére, hogy jó a tanulmányi eredménye. Hiába dolgozik a gyerek péntek estétől hétfő reggelig felszolgálóként egy sörözőben, az ebből származó bevétele nem fedezi a tandíját.

Vén bolond öregasszony, itatod az egereket, ahelyett, hogy gondolkodnál!

Készül az ebéd, közben telefonálgat Dalma asszony.

Pontban kettőkor megérkeznek a lányok. kezet mosnak, segítenek megteríteni a nagyanyjuknak és alig várják, hogy az asztalra kerüljön az ebéd.
Ragyog Dalma asszony szeme, öröm látni, milyen egészséges jó étvággyal falatoznak az unokái.
- Tudod, nagyikám, ma arról beszélgettünk osztályfőnöki órán, hogy ki milyen foglalkozást választana! Eldöntöttem, hogy nem tanulok tovább! Takarítónő leszek, arra mindig szükség van és nem kell éjszakánként a könyv fölé görnyednem úgy, mint a nővéremnek! – vigyorog Julcsi és nekikezd a második tányér túrós csuszának.
- Hülyeségeket beszélsz! – torkollja le a nővére. – Mire leérettségizel, addigra én már jól keresek és támogatlak, hogy te is tudj tanulni.
- Persze, óvónőként vagyonokat fogsz keresni! – kajánkodik Julcsi.
- Lányok, ebédnél nincs helye a vitának! – vágja el Dalma asszony a lányok purparléját.

Nehézkesen feláll az öregasszony és a kétszemélyes kotyogóban felteszi főni a kávéját. Nekitámaszkodik a konyhapultnak. Kissé remeg a hangja, amikor megszólal:
- Lányok, megtaláltam a megfelelő megoldást. Megállapodtam Sós főorvos úrral, hogy három évig gondnokként alkalmaz a nővérszállón. Kapok ott egy kis garzont, napi háromszori étkezést és havi negyvenezer forintot. Ezt a lakást kiadom havi százhúszezer forint és rezsiért, amit nektek adok, hogy tudjatok tanulni!

Nóri félrenyel, Julcsi kezéből pedig kiesik a villa:
- Akkor én is tanulhatok?!

Kukucskál az ablakon át a kíváncsi nap. Hm! Ez legalább annyira érdekes helyzet, mint a délelőtti volt!