Életem (3)

Látogatók száma: 54

Egy keveset kell, hogy írjak az otthoni játékokról is, az ezerkilencszáz negyvennégyes év nagyon nehéz esztendő volt a lakosság számára, így játékra nem nagyon jutott Én, mint író úgy gondolom ez igaz volt az egész társadalmi rétegre. Lehet hogy azért voltak kivételek de ez nagyon kevés volt. A szegényebb réteg akkor sem volt előbbre, mint a jelen időszakban, akkor sem tudták megvenni üzletbe, így maradt a saját készítésű játék, olyanokat készítettek, hogy csutka szárból levágtak egy darabot, és abból készítettek hegedűt, különböző jószágokat, gömbfából vágtak kocsikereket, majd megfelelő technikát alkalmazva készítettek kocsit, iparkodtak olyan erősre készíteni, hogy egy gyereket elbírjon. Nagyon ritkán a szülők segítségét is igénybe vették, ezek a játékok csodálatosak voltak, mert ezt Ő saját kezükkel készítették, bizony ez a karácsonyi ajándék is volt. Ahogyan haladtunk előre a korral úgy változott a szülők szemlélete is, természetes mindenféle téren. A következő iskola év 1944-45, volt, a szülők egyre inkább az idegeskedés a félelem töltötte be az életük e szakaszát, mert már ők tudták, hogy majd a tavasz mit hoz az ország számára. Na de a gyerekek ezt nem foghatták fel, milyen nagy esemény következik az eljövő hónapokban, úgy gondolom ez egy gyereket sem érdekelt. Azért még is volt egy olyan visszatartó erő, ami az egész társadalmi rendszert mozgásban tartotta, és ez kihatott még a gyerek világra is. Ugyan is a második világháború készülőben volt. Ez úgy október, talán szeptember táján be is következett, a legelső lépés a légi csata volt, ez a gyerekeknek olyan csodálatos volt, hogy szinte öröm volt nézni, mint gyerekeknek, nagy figyelemmel kísérték az egész eseményt, hogy mikor fog leesni valamelyik úgy lőtték egymást. Ez körülbelül olya órahosszat tartott aztán csak eltűntek. Következett a gyalogság az oroszok részéről, de még ezt megelőzően egy teherkocsi vásárhelyről kirohant olya négy-öt katonával ezek gyorsan szétugrottak a közeli tanyákba, keresték a németet, mivel hogy ők közel laktak a köves úthoz így hozzájuk bementek Édesapja ment elébük, fogadta őket, persze Ő perfekt beszélt oroszul ráfogták a géppisztolyt. Édesapja mondta nekik, hogy nem félek tőle, hiszen kint voltam nálatok két évig. Ők is méltányolták ezt a gesztust, azonnal rátértek a lényegre, a küldetésükre, a német hollétét keresték. Ez a pár ember olyan gyorsan végig rohantak ott egy pár tanyában, hogy szinte hihetetlen. Igen igyekezni kellett nekik, mert az ellenség észrevette a jelenlétüket és már el is, kezdték lőni őket. Ez volt olyan délután kettő óra tájon, vásárhelyhez olyan három kiló méter volt, vagyis történt, ahogyan ezek beértek a városban, nem sok idő múlva megjelent a hadsereg. Ezek már az utolsó csutkakúpot is átszurkálták, ezek után még egy légy sem maradt bántatlanul. Ahogyan ezek elvonultak ott előttük a Tisza olyan kettő kiló méter volt oda. Nem sok idő múlva csend lett, tehát a magyarok feladták, megadták magukat, így elkerülték a felesleges vér ontást. Még azon a napon, aki nem esett bele a harcvonalba és eltudott, szökni az ezt tette. Csoportosan jöttek visszafelé a magyar katonák, kiéhezve, kifázva, náluk is elment egy csoport négy, öt főből állt nagyon éhesek voltak Édesanyja adott nekik egy egész kenyeret egy egész kenyér öt,- hat kiló volt, ehhez egy jó darab szalonnát, elmentek. Hallani ezekről nem hallottak soha többet pedig azt mondták, hogy írni fognak, ha haza érnek. De nem jött levél. Isten a megmondhatója, hogy mi lett velük.

A cikket írta: tata

támogatóink