Életem (4)

Látogatók száma: 37

Ahogyan az orosz csapatok átvették a terepet, a magyar csapatok menekültek. Főleg azok, akik nem estek bele a frontvonalba. Olyan tíz óra lehetett gyönyörű idő, holdvilág. Ez, ami széppé varázsolta az estét, de bizony ennek az estének volt egy szomorú része is, amikor az algyői hidat felrobbantották a németek, hogy az oroszok ne tudjanak tovább haladni. Egy csodálatos látvány tárult a környékbeli lakosok elé; mint látvány igen, de az, hogy a hidat robbantották, ez már nem volt olyan jó érzés. A gyerekek nagyon szépnek találták, a környéket megrázta, a közeli tanyák ablakait kinyomta a légnyomás... Ez volt a szörnyűbb része az estének.
Ők olyan három kilométerre voltak a robbanáshoz, de úgy érződött, mintha ott lett volna, mint ha megmozdult volna a föld. A fegyverropogás elnémult. Csend követte. Új feladat elé állította az "ellenséget". Ezzel az aznapi este is lezárult.
Ugye általában az októberi hónap még olyan jobb idővel szokott elmúlni, így volt ez ekkor is, a következő nap is szép volt csendes, majd az elkövetkező már mozgalmasabb volt. Az oroszok a hátrahagyott emberekkel elkezdték a begyűjtést, amit csak lehetett mindent összeszedtek és elvittek. Mivel édesapja tudott velük beszélni, így egy kicsit talán enyhébb volt a helyzetük, na meg látták a sok gyereket, ez is enyhítő körülménynek számított; talán neki is volt családjuk, így elnézők voltak. A magyar katonák hol itt, hol ott feltűntek. Mivelhogy ők jártak iskolába, nem szakadt meg az év, így sokszor volt olyan, hogy be- betévedt egy-egy katona az intézménybe. De ezek a látogatások már nem voltak veszélyesek. Ez a hónap is elment, majd beköszönt újra a tél, a hidegek, jöttek az ünnepek, újra a Karácsony. Nagyon gyér karácsonyuk volt. Jött az újesztendő. Ez már sok változást hozott az életükbe. Iskolában megalakítják a vöröskeresztet, ez volt az úttörő mozgalom elődje, természetesen ennek tagja volt minden diák. Ekkor került felszínre Rákosi Mátyás, akire úgy kellet felnézni, mint valami istenre. Na de ők még akkor nem tudták, hogy mit is cselekszenek.
A téli idők ugyan úgy teltek, mint az előző években, ugyanúgy végig szenvedték, mint az előzőket... Nyilvánvaló, hogy az iskolában ugyanúgy jártak, iskolába járás közben a tavaszi hónapoktól minden reggel találkozott egy fiatal lánnyal, aki minden reggel tejes kannákkal várta a tejeskocsit. Ez a kislány akkor olyan tizenhét, tizennyolc éves lehetett. Minden reggel illendően köszöntötték egymást, majd egyszer megszólította és odahívta, majd kérdésekkel halmozta el; amire Ő természetesen válaszolt. Többek között megkérdezte, hogy nem volna e kedve nyárára Őhozzájuk libapásztornak elmennie. Természetesen erre rögtön választ nem tudott adni, de már akkor motoszkált a fejében, hogy lehet nem is, lenne rossz, ha őhozzájuk menne, mert ahogyan az elején is elmondta, hogy milyen kegyetlen helye volt. Másnap Ő szólította meg, mondta neki, keresse meg a szüleit és beszéljék meg a feltételeket. Így is történt. Igaz megbeszélték, hogy minél hamarabb legyen elintézve, mert mások is hívták. Jóskának már az első találkozásukra megnyerte a tetszését a kislány, talán a kellemes beszéd, a minden reggel való köszönés, találkozás. Tehát megtörtént az egyezkedés, majd iskola végeztével már Jóska ott is volt... és nem döntött rosszul.

A cikket írta: tata

támogatóink