Életem (5)

Látogatók száma: 38

2009. június 16. mementójára

Tehát a találkozásuknak az lett a vége, hogy elszegődött hozzájuk. Ez egy olyan hasznos döntés volt életében, hogy még a mai napig sem tudta elfeledni. Igaz egy kicsit igazodni kellett az ottani szokásokhoz, na de ez nem olyan nagy megpróbáltatás volt. A libák itt is úgy legeltek, mint náluk otthon. Inkább az emberek megismerése volt a nehezebb oldal. Nem sok idő után, talán be is illeszkedett a családba. Ettől kezdve minden ment, mint a karikacsapás.
Ekkorra már a nagylánynak udvaroltak. Ami a legszörnyűbb dolog volt, hogy egy kanális választotta el a szerelmeseket, a két tanyát egymástól. Itt kezdődik Jóska külön feladata, ami nem volt az alkuban. Hogy titokban találkozzanak a fiatalok, ennek Ő volt a közvetítője, vagyis ámor nyila, a postás. Ami még fokozta a bajt, hogy a fiú nem magyar volt. A szülők ezt a kapcsolatot nagyon ellenezték. Ezért is volt a kis postásra nagy szükség. Hiszen a levélnek naponta jönnie, mennie kellett, oda, vissza. A megoldás, a gyerekbe vetett bizodalom volt. Na de ezt megkellett oldania, hogy Ő valahogyan át tudjon jutni a túlsó partra. Ez rá várt, és sikerrel végrehajtotta. Az történt, hogy egy vastag csövet áthajítottak a kanális másik oldalára - olyan tíz méter hosszúságú lehetett -, Ő ezen tornászta át magát minden nap. Ennek előzménye az volt… megtanították rajta közlekedni… olyan hárométeres víz felett egyensúlyozott, de hogy biztosra menjenek, megtanították úszni. Tehát, még ha bele esett volna is, különösebb gondja nem lett volna. Nyilvánvaló ezt csak a nyári hónapokba tette. Az utolján már úgy ment neki, hogy „lelkiismeret furdalás nélkül” átment volna még télen is a „hidon”.
Egyszer az, történt, hogy a szülei meglátták, hogy a túloldalon van. Alig bírta kimagyarázni magát, ugyan minek is, van Ő odaát. Sikerült, megmagyaráznia, de közölte a fiatalokkal, hogy mi is történt. Megláttak - mondta. Ezzel a postázás nem szűnt meg, továbbra is hordania kellet, csak egy kicsit óvatosabb volt. Nem vitte be a levelet a túlsó házba. Egy eldugott helyre tette.
Három nyáron át segítkezett.
Mint fiatal gyerek is hamar rájött, hogy miért is volt a lány részéről olyan sűrgős, hogy minél hamarabb odakerüljön…
Természetes minden kényelme meg volt. Pénzt, ha kellett valamire, és kért, akár fagyira vagy bármi legyen is az, megkapta.
Volt egyszer az iskolánál majális és mondta, hogy kellene egy pár fillér. Kapott tíz forintot. (Ekkor egy napi napszám egy forint, egy forint ötven fillér volt.) Nagyon megörült ennek a sok pénznek. Az első az volt, hogy hazamenjen, hiszen mind nem vihette magával. Odaadta Édesanyjának. Az mikor kezébe fogta, szinte el volt ájulva, mert azt hitte, hogy talán lopta. Alig bírta bebizonyítani, hogy Ő azt úgy kapta a lánytól. (Ebben az időben egy fagyi tíz fillér volt, egy nagy tőcsérrel tizenöt.) Édesanyja adott kettő forintot neki, az elég volt a három testvéreivel együtt egész délutánra.
Ez a bőkezűség meg volt mindig… azt is mondhatná, mind a két részről… mert a szerelmesek neki nagyon sokat köszönhettek.

A cikket írta: tata

támogatóink