Elhagyva. 2. rész.

Látogatók száma: 48

Múltak az órák, aludni nem tudtam, csak figyeltem a neszeket és nagyon féltem. Ismeretlen volt a környezet, az ágak a széltől időnként nagyot reccsentek. Sok az elhalt ág, s a levelek reám hulltak, mint a nyár utolsó simításai, a természet simogatása...

Szomjas voltam, és nagyon éhes. Időnként nagyot korgott a gyomrom, jelezte hogy egy jó falat nagyon jól is esne.
Régen volt már szilárd élelem a számban, de talán nem is tudom, milyenek azok az igazán jó ízek...
Nem volt igazán szép emlékem a korábbi életemből, időnként odavetettek egy darab kenyeret, amit én hálásan fogadtam, s jóízűen el is ropogtattam. A gazdám simogató keze, időnként ostorrá változott.
Soha nem tudtam miért bánt, talán a világ igazságtalanságai miatt engem büntetett, de amint lecsendesedett haragja, rávágott szelíden a hátsómra, majd megsimogatott. A békülés örömére én is megnyaltam a kezét, s minden ment tovább... vagyis nem történt semmi.

Rozzant házban laktunk, az eső is beesett, télen meg egymást melegítettük, bár tüzet rakott és az elgémberedett tagjainkat ott melengettük.
Akkor bezzeg hozzám bújt, de én ennek is örültem, mert éreztem, hogy valakihez tartozom.

Egy reggel arra ébredtem, hogy már nagyon fázom és éhes vagyok. Abban reménykedtem, hogy a gazda, ha felébred kapok egy falat ennivalót. Csendesen hevertem mellette, türelmesen vártam, hisz az idő ólomlábakon haladt. Egy idő után már türelmetlenné váltam, s elkezdtem kutakodni élelem után.
Gazdám fekhelye mellett egy felborult üres üveg hevert, véletlenül bele is rúgtam. Perdült egyet maga körül zajt csapva, valami kicsordult belőle azt mohón fel is lefetyeltem, de semmi jelét nem láttam annak, hogy megzavartam volna mély álmában.
Gondoltam körbejárom a környéket, talán találok valami harapnivalót. A poros erdei úton egy kiszáradt béka hevert, lábai négyfelé álltak, s oly sovány volt szegény, mint a falevél, de örömmel lecsaptam reá és jóízűen el is fogyasztottam. Új íz, állapítottam meg, hogy eddig ezt miért nem fedeztem fel?
Aztán a magas fűben amint kóboroltam nagyot ugrott valami. No várj csak, gondoltam... mit mókázol itt nekem. Először játéknak fogtam fel, de aztán az is a gyomromban végezte földi pályafutását. Még mozgolódott, tiltakozott a fogaim szorításában, de az éhségem erősebb volt mindennél.
Már későre járt, visszatértem a gazdámhoz, ő még mindig aludt.
Bökdöstem... de nem mozdult. Talán nagyon fáradt szegény, hagytam is, hogy pihenjen.

Ismét motor hangjára lettem figyelmes, füleimet a hang irányába fordítottam, mint egy radar fogta az adást.
Egy kis kék autó bukkant fel a kanyarban, s én gyorsan felpattantam, várakozó állásba helyezkedtem.
Vártam, hogy érkezzék, farkam arra buzdítva, hogy lengedezzen, integessen. Fel akartam magamra hívni a figyelmet.
Hé...emberek! Itt vagyok... figyeljetek rám.