Én és a számítógép 2. rész
Látogatók száma: 39
Első dolgom volt a naplókat gépírásba áttenni. A gyorsírással kezdtem. Utána időrendben vettem a többi naplót; legalább ötszáz oldal lett sűrű sorokkal gépelve, mire befejeztem.
A szöveg rendezését hagyományos módon kezdtem összeállítani; ollóval elvagdostam a lapokat, majd egymás mellé ragasztgattam az egybeillő témákat. Fiam látva, hogy micsoda nagy munkába kezdtem, elhozta a számítógépét, javasolta: próbálkozzam azzal megbarátkozni. Előbb tiltakoztam, mondván, én már megszoktam az írógépet, nehéz lenne az ismeretlen masinával boldogulnom, de ő bátorított, hogy sokkal könnyebb dolgozni vele. Addig győzködött, amíg megpróbáltam.
A takarítás, rendezgetés alatt előkerült Apukám legutóbb kiadott, a hosszú évek alatt elrongyolódott verses kötete. Annak leírásával ismerkedtem a számítógép rejtelmeivel. Nem volt könnyű dolgom minden előtanulmány nélkül belevágni, megszokni az okos szerkezetet. Csodáltam, mennyi mindent lehet rajta csinálni.
De hogy eleinte miket műveltem szegény géppel… Fiam egyszer csendesen megjegyezte: – Anyukám! Különös érzékkel tudod rongálni a számítógépet!
Nekem se volt könnyű átállni írógép után, mégis kitartóan gyakoroltam, könyveket tanulmányoztam és érdeklődtem, ha megakadtam. Végül beláttam, hogy valóban könnyebb vele dolgozni, mint a hagyományos módszerrel. Nem telt el hosszú idő, amikor az írógépeimet nyugállományba helyezzem.
Megérlelődött bennem az elhatározás: nem hagyhatom veszendőbe, ami az ölembe pottyant. Megörökítettem, átírtam számítógépbe az írógéppel már leírt naplóim szövegét, változás nélkül, ugyanúgy, mint ahogyan akkor régen tőmondatokban fogalmaztam. Jó volt kezdetnek, gyakorlásnak.
Utána nekifogtam nagy művemnek. Valóságos, megtörtént eseményekből Életem regényét írtam meg családom számára. Arra gondoltam: úgysem tudok gyermekeimnek kellő részletességgel beszélni azokról az időkről, amiket átéltem a hosszú évek alatt; a küzdelmeket, életem szép- és árnyoldalait. Eszembe jutott egy nemrég’ olvasott könyv mondata, s én is rájöttem, hogy az élet nagy őrlőmalmában mindig kevés idő jut a legfontosabb dolgokra, amelyeket nem szabad feledésre ítélni. Ha nem lehettem művész – ahogyan ifjú koromban elhatároztam – akire büszkék lehetnek utódaim, ha nem tudok anyagi értéket hagyni rájuk, legalább ez maradjon örökül számukra. Ismerjék meg –, ne csak történelemkönyvekből – a 20. századi történelem egy darabkáját, lássák, milyen volt az életem, s azért, hogy én se vesszek bele a jeltelen semmibe. Egyetértek az íróval: „az el nem beszélt élet, vagyis az élet, amelyet pusztán megélsz, de nem beszélsz el újra és újra magadnak és esetleg másoknak, az nem is igazán élet.” (Hankiss Elemér Idegen világban.)
Nem vállalkoztam könnyű feladatra, mert ilyen nagy terjedelmű írásba eddig még sosem fogtam. Azt se tudtam, hogy kell hozzákezdeni. Mindig szerettem irogatni, de eddig ilyesmi eszembe se jutott, de időm sem engedte. És most tapasztalom, hogy szeretek írni és írni, mindent leírni, ami körülöttem zajlott, és mostanában történik. Ahogy haladtam, és szaporodtak a sorok, majd az oldalak, a fejezetek, éreztem, hogy egy ember élete valóban sokkal fantasztikusabb lehet, mint bármilyen más kitalált történet.
Folytatom.
Fénykép: Ojtozi szoros
A cikket írta: katalina
Hozzászólások
időrendi sorrend
Helyettem beszélsz. A gondolataimat írod le, nekem nem maradt más, mint hogy olvassalak téged. És nem tudok mást mondani, mint hogy nem vagy ezzel egyedül. Sokan vagyunk még a multból, akik komolyan gondoltuk az élet által produkált eseményeket. Megörökíteni, leírni, először gyorsba, aztán gépbe, aztán elfelejteni a régi elavult eszközt, fizikai fájdalom! egy újabbat megtanulni, megismerni, alkalmazni. Ez a számítógép! Ehhez rengeteg energiára volt, van szükség. De ezért vagyunk. Nem hagyjuk csak úgy elfeledni, eltemetni az életünket. Az első lépéseket magunktól tettük meg. A többi lehetőséget ez a portál adta. Hát nem jó dolog? Megerősítve lenni!!!?
Te is úgy gondolod, ahogyan kell. Nem szeretném, ha elveszne az a sok-sok emlék-érték-tapasztalat. Ezért örökítek meg mindent. Már a középiskola alsó osztályaiban tanultam meg (mint szorgalmi anyagot) gépelni, 10 ujjal, vakon! Azóta is úgy írok, tízszer gyorsabban, mint akik csak két ujjal pötyögtetnek! A gyerkeim is utánoztak, bár ők más pályán haladnak, mint én. De mindig nagy hasznát vettem, a gyorsírást is (az első, fogalmazási fokot) magánszorgalombó tanultam meg, de a középiskolában kötelező tárgy lett, úgy, hogy még a parlamenti fokozatot is elsajátítottam, s nagyon sok hasznát vettem az életem folyamán. De mindig haladtam a korral!
Köszönöm, hogy érdeklődsz az írásom után.
életed regényét már olvastam máshol, komoly munka lehetett akár csak lemásolni is
Köszönöm az érdeklődésedet.
Katalina! A számítógép tényleg jó találmány, jól teszed, hogy használod így az ember mindig tanul újat! Várom a folytatást, hiszen életünk történetének megírása a legnagyobb lehetőség, és élmény az emlékezés!
Biztos vannak jó, vagy kevésbé jó emlékeid! Szép estét Orsolya
Jól mondod, hogy élmény az emlékezés, s vannak jó és kellemetlen emlékeim is, mint talán mindenkinek. Egy szerencsém van: én "csak a szépre emlékezem..." mint a nótában, s igyekszem a rosszat elfelejteni.
Köszönöm, hogy hűséges olvasóm vagy. Időnként nem tudok belépni, mert a "vén" számítógépünk gyakran kiköt, mint a rossz ló.
Ilyenkor aztán bőven van pótolnivalóm.
Szia!
Biztos vannak jó, vagy kevésbé jó emlékeid! Szép estét Orsolya