ÉN NEM ILYEN LOVAT AKARTAM! … II. rész
Látogatók száma: 49
Letértem az egyenes útról. Ez az út még nem vezet sehová.
Éktelen hangerő szakította félbe, amúgy szolid búcsúzásunk. Tudta, ezek szerint, hogy jönnek hozzá, mégis flörtölt, mondom én, hogy csak a szája volt nagy. Gyorsan kapja össze magát, dolga van, holmi birkákat kell valahonnan, valahová, csak nem éppen hozzá? De ez már legyen az ő baja. Elvisznek egy darabig, még menet közben is azt hajtogatja mit nem tett, vagy tett volna velem, ha hagyják. Ezen már csak jót nevetünk. Az örök szószátyár. Ebben nincs semmi újdonság.
Engem már várnak odakint!
Sehol egy lélek. Még a kint lakó szomszédok sincsenek odahaza. Nem mintha zavarna, megszoktam már, hogy egyedül rovom az utam. A cicák elém szaladnak, és ez olyan jó. Hozzátok jöttem, értetek vagyok. Kis buta, éhenkórász cicáim!
Ma csirkepörkölt van, galuskával. Megfelel? – beszélgetek velük, de már mindenki a vályú fölött. Naná, hogy finom. Be se gyújtok, miért is, olyan csodaszép az idő. Hét ágra süt a nap és ez kedvet ad, hogy folytassam az előtte nap abbahagyott fűnyírást. Még egyszer utoljára ebben az évben és milyen szép lesz tavasszal, amikor kinyílnak a százszorszépek a fű között, amikor még hideg van, de már ereje lesz a napnak.
Ez az én életem és fáradhatatlanul nyírom a füvet, látva a munkám eredményét, és ez jóleső érzéssel tölt el.
A cicáim, miután jóllaktak, folytatják abbahagyott tevékenységüket, vadásznak, nyújtózkodnak, azt teszik, amit szeretnek és ebben senki sem akadályozza meg őket. Közben észreveszem, kint vannak a fiatalok. Kocsival jöttek, mint mindig, mit tudják ők mit jelent naponta egy kis gyaloglás? De tegyék, ha tehetik. Csak az avart jöttek összeszedni, nincs más dolguk, kedvük se igen, ahogy elnézem, de kapok az alkalmon, már régen szerettem volna közelebbről megnézni a házat belülről is. Vajon alkalmas lehet egy új otthonnak? – de csak elképzelem, messze van még a valóságtól. A szülők már egy éve hirdetik, de komoly vevő még nem jelentkezett rá.
Én lehetnék a komoly vevő, de még csak gondolatig jutottam el, mit is jelentene, ha otthonomnak választanám a kertvárosi panellakás után ezt a házat itt kint a prérin, ahová legfeljebb én mennék a lányommal, a madarakon kívül, de közel a kis tanyámhoz. A szolgalmi út kötné össze a kettőt. Milyen szép is lenne, ha ez az álom valósággá válhatna, de egyelőre a félelem az újtól sokkal erősebb. De a kíváncsiság, hogy mit veszíthetek közelebb visz a házhoz és a fiú megmutatja belülről is leendő, lehetséges álom otthonomat.
Tetszik, amit látok, miért is ne tetszene, ha a tulajdonosok olyan nagy gondot fordítottak minden egyes szegletére. A ház kívülről, belülről tipp-topp. Látszik a kezük munkája, ízlésüket dicséri, a rend és a praktikum szinte mindenütt, amerre csak nézek.
Helyes négyszögletes konyha, benne minden, amire piciben, de szükség lehet. Egyetlen dolog, csak a helye mutatja, hogy volt ott valamikor egy kis kályha. Nem volt rá szükségük, mert mint mondták a szobából áradó meleg szinte az egész helyiséget átjárja. Takarékos megoldás annak, aki csak néha-néha látogatja a birtokát, de hazatérve kárpótolja magát. De annak, aki itt szeretné élni a mindennapi életét, nem biztos, hogy elég lenne az a kis kályha. Gondolatban már oda képzelem a saját bútoraimat, amivel aztán berendezném, ha tehetném. Álmodozom tovább. A szoba két ággyal, egy szekrénnyel, polcokkal a hifi toronnyal, két ember számára tökéletes kényelmet biztosíthat, átmenetileg – gondolom, de a mindennapok elviselése, ha eszembe jut a kemény hideg tél, talán mégis csak kicsit kevés. Ott van viszont az egész házat körülívelő nagyra méretezett terasz, amit nem is értem mi célt szolgál, akkora, talán kissé kihasználatlan. Én tudnám mit kezdjek vele. Máris képzeletben leszigeteltem egy részét, ahová tenném azokat a bútoraimat, amelyek nem férnének el belül. Mit kezdenék a két szekrénysorral különben, ami jelenleg kitölti a két szobámat? Le tudnék mondani róluk? Annyi kérdés, ami megválaszolatlan.
Széles lépcsősor vezet a padlásra, amit ugyan nem néztem meg, de el tudtam képzelni, mekkora lehet. Akár a padlásteret is át lehetne alakítani. Pénz kérdése az egész, de kinek van, lesz pénze? Először el kellene adni a lakást, megvenni a kis házat és a különbözet arra sem lenne elég, hogy kifizessem az adósságomat. Megszabadulnék a rezsitől, a rengeteg felesleges holmitól és élnék, élnék. Álmodjunk csak tovább!
A kocsibeálló a nem létező autós vendégek részére, az elhúzható kapuval már csak egy gondolat erejéig jut el az agyamig, miért is lenne rá szükségem?
Azt hiszem, gyalogolok még egy keveset! Vissza a kicsi tanyámra, a cicáimhoz, mert már nem tudják hol vagyok ilyen soká!
Folyt.
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Szia! Megint itt vagyok nálad. Ez a ló nem az a ló..., álmodozni pedig kell! Akinek vannak álmai annak vannak céljai, akinek vannak céljai, az tudja csak azokat elérni!
Pinokkió
Örülök, hogy néha benézel hozzám. Jólesik olvasni a bíztató soraidat. A célom már részben megvalósulni látszik. Belevágtam a dologba, már nem fordulok vissza. A kérdés, hogy mikor. Már nem csak álom, már tervezés. Már nézegetek, már keresgetek. Csak óvatosan, mint Magdi mondja.
Éva
Pinokkió
Bizony én is ilyen papírcetlikkel veszem magam körül. Igaz, már régen csináltam, jó kis módszer. Meg is fogom tenni és álmodom tovább!
Szép estét neked!
Éva
Igazából nem bántuk meg, de egy kicsit jobban körbe kellett volna járni a témát. Kocsival voltunk, és mondjuk azzal nem volt messze a buszmegálló, de amikor később, nap mint nap gyalogolni kellett, bizony szidtam magunkat. Elő a papírt,középen egy vonás, előnyök-hátrányok, és amelyik felé billen a mérleg, azt kell meglépni. Persze álmodozni lehet.
Üdv Magdi