Ezüst út !

Látogatók száma: 47

" Csiga biga gyere ki, ég a házad ideki, kapsz tejet, vajat, holnapra is marad "

Korán ébresztett anyukám. A nap még ki sem nyitotta szemét, sárga óriás korongját még fel sem tolta a látóhatár szélére, nálunk mégis ébredezett a család. Siettünk. Mindenki szótlanul fogadta el az új élet hívó rezdüléseit. Május volt, gyönyörű reggel. A mezei pacsirta még el sem kezdete hajnali énekét, mi mégis útnak indultunk. Anya és én. Áttetsző harmatcseppek csillogtak a fűszálakon és az éticsigák ezüst utat hagytak maguk után a nedves köveken.
Eljött a csigagyüjtés ideje. Mi minden évben megtesszük ezt a rövid sétának éppen nem nevezhető utat, pár forint reményében. Idén sem tesszük másként. Zsíroskenyér, alma, tiszta víz a szatyorba. Fontos, hogy a nap első sugaraival érkezzünk. – mondta anyukám.
Hogy rövidebbé tegyük az utat, toronyiránt indultunk a kiserdő felé a hatalmas búzatáblán keresztül, azzal sem törődve, hogy nekem a vállamig ért s közben zöld kalásza vígan csiklandozta érzékeny nyakamat. Didergő ajkakkal, csuromvizesen érkeztünk át a túlsó oldalra, az erdő szélére. Csodálkozva vettem észre, hogy a csigák milyen édesen napfürdőznek és kóstolgatják az életet hozó harmatcseppeket. Én, mint apró gyermek, vidáman énekeltem nekik. -Csiga biga gyere ki, ég a házad ideki, kapsz tejet vajat, holnapra is marad.
Nagy örömömre egyre többen érkeztek az akkor már a nap fényétől szikrázó erdőszéli tisztásra. Akkor még elhittem, hogy az én mondókám csalogatja ide őket.
-Vegyük elő gyorsan a zsákokat.- mondta anyukám. –Sosem végzünk és ha nem érünk vissza időben, elmegy a szállító autó és potyára fáradtunk.
Keserű szájízzel kezdtem el a munkát. Apró kezeimmel szedegetni kezdtem az akkor még oly hatalmasnak tűnő állatkákat. Szívem összeszorult, nehéz volt a zsák. Súlya iszonyúan marcangolta gyermeki lelkemet.
Már közelebb láttam a templom tornyát. Utunk vége felé járt. A búzatábla még harmatos volt, de már nem törődtem vele. Hallottam a csigák könyörgését.
-Eressz ki. –Hallod? – Kislány.- Eressz ki.- Szomorúan kullogtam tovább.

Mielőtt a falu közelébe értünk volna, hirtelen, mint a villámcsapás szállt felém anyukám hangja.
-Eresszük el őket gyermekem.-Tegyünk úgy, mint minden évben.-Szedjünk virágot és menjünk haza.
A mezei csokor sokáig illatozott kicsiny ablakunkban. Hálából. A csigákért.

A cikket írta: Tündér56

előző cikk következő cikk

2 szavazat