FELESEGEK.HU
Látogatók száma: 63
Már nem emlékszem rá, hogyan is találtam erre a lapra. Életemnek egy olyan időszakában történhetett mindez velem, amikor éppen nagyon rossz passzban voltam. Nem bántam meg az itt töltött közel három hónapot.
A hirtelen jött döntésem, hogy az addig biztonságosnak tűnő munkahelyemet otthagyom, munkámat abbahagyom, és nyugdíjas koromat megkezdem, szinte semmi nem kecsegtetett azzal, hogy olyan fene jól fogom magam érezni, mert számomra a munka jelentett szinte mindent, amit a magánéletemben nem találtam meg idáig.
Éppen egy pályázat kiírás idejében csöppentem ide, a felesegek.hu portálra.
Mindig is késztetést éreztem arra, hogy írjak. Életemnek fontos eseményei akár, a múltban, akár a jelenben zajlottak, bennem voltak. Jó mélyen a lelkemben, hogy soha ne felejtsem el, ami velem történt az életem során. Mások talán igyekeztek volna elfelejteni azt, ami rossz volt, de még, ha a rossz túlsúlyba is került a jóval szemben, éppen ezért igyekeztem mindig a felszínen tartani még azt is, amit szégyellnem kellene, hogy soha többet ne kövessem el ugyanazokat a hibákat, amelyek oly sokszor tették pokollá az életem egyes szakaszait.
Amíg nem ismertem ezt a lehetőséget, hogy írhatok életemnek minden egyes számomra fontos eseményéről, jegyzeteket készítettem csak úgy a magam számára, mélyen az emberek szeme elől elrejtve, kiírva magamból a velem történteket, azt a rengeteg sok rosszat, amit nem tudtam eddig feldolgozni. Mert azt hittem lehetetlen.
Elolvastam a pályázat kiírást, és úgy éreztem, képes leszek arra, hogy a valóságot úgy adjam át az olvasónak, ahogyan az megtörtént, nem elhallgatva, és nem hozzátéve semmit.
Akkor arra gondoltam, életemnek olyan szakaszába jutottam, amikor már nem bírom el azt a rengeteg terhet, ami a szívemet nyomja. Itt volt a lehetőség és belevágtam. Nem mérlegelve esetleges következményeit.
Segítőm, „Tündér” egy tündéri teremtés volt és kezdettől fogva bizalmat éreztem iránta és mintegy bíztatást is egyben, hogy nyugodtan és bátran merjek nekiugrani a számomra eddig még ismeretlennek, a pályázat írásnak, de úgy általában, az írásnak. És én írtam. Sokat és súlyosat, kevesebb könnyedet, annál több nehezet. Elővettem a jegyzeteimet, azokból az időszakokból, amelyekből szóról szóra adtam át a múlt történéseit. Újra éltem szinte mindent, amikor feltettem az oldalra egy-egy írásomat. A szavak mögött valós történetek sokaságát tártam az olvasó elé.
Nem csak a jó tündér bíztatásának eredménye volt ez, hanem amikor láttam, nem vagyok egyedül ezekkel a problémákkal, gondokkal, mert hozzám hasonlóan számtalan asszony jó, vagy rossz sorsa elevenedett meg előttem, bátorságot adott. Igenis jó volt írni (beszélni) ezekről az eddig mélyen elrejtett dolgokról, mert kell, hogy mások is tudják, nem vagyunk egyedül. A titok már nem titok többé. Sokan vagyunk, sokfélék és senki sem ítélhet el senkit azokért az élethelyzetekért, amelyek utunkat kísérték. Nem féltem a vallomásoktól többé. Ellenkezőleg. Megkönnyebbülést éreztem, ami addig csak teher volt a lelkemben, ahogyan kiírtam magamból. Újra éltem mindent, de már nem abból a szemszögből nézve, ahogyan az valamikor történt. A buktatók, az akadályok, az egész életemet átszövő nehézségek, a fontos és még fontosabb események, a velem, és másokkal megtörtént rosszak, fájdalmas, gyötrelmes szakítások, mind-mind egy-egy bíztatás is volt, hogy írjak, mert ezt vették el tőlem, amikor belekényszerültem számomra eddig ismeretlen világba, amit nem is akartam igazán. El sem tudtam képzelni. Lehet, hogy mások számára a nyugdíjba vonulás egy természetes folyamat végét jelentette, nekem nem.
Amatőrök voltunk mindannyian, ki jobb, ki kevésbé jó írásokat tudott produkálni, kinek-kinek képessége, vérmérséklete szerint. Hamar megtanultam mit jelentenek azok a hozzászólások, a kis szurka-piszkák, amelyek keserítették egy-egy írás után a szárnyukat bontogató cikkírókat, nehogy már túlságosan elbízzuk magunkat. Olyan jó érzéssel tudtak kritikát megfogalmazni. Ilyen rosszízű kritikák keserítették néha, de nem vették el tartósan a kedvemet az írás adta lehetőségtől. Én ezt terápiaként éltem meg, és ha voltak is néha bizonytalan időszakaim, nem voltam ezzel egyedül, de ezeken sikerült magamat túltenni.
Nem bántam meg, így utólag végiggondolva, hogy belecsöppentem a felesegek.hu azon jobb érzésű tagjai közé, akiktől sok bíztatást kaptam, és az sem vette el a kedvemet, ha ezt egy-egy csapat tag számomra nem adta meg, vagy éppen azon igyekezett, hogy elbizonytalanítson. Maradtam és írtam. Álmokat, vágyakat, cicákat, keserűt és szomorút, múltat, és jelent, lehetőségeket, az utamat végig kísérő emlékeimet, próbálkozásaimat, kudarcaimat, egy-egy pillanatot, ami szép volt, írtam merészebbet is, ami lehetett volna, de talán mégsem az én világom, csak úgy tettem, mintha még erre is képes lennék.
Ezekben az írásokban benne volt minden és mindenki, akinek része volt az életemben, a számomra legfontosabb emberek, a szüleim, a testvéreim, a lányom és a barátaim, de azok is, akár csak úgy is, mint egy rossz álom, de benne voltak
Úgy érzem, amatőr szintjén megtettem mindent. Nem is akartam több, más lenni, ilyen ambícióim soha nem voltak, de a játékba én is, mint csapattag benne voltam, és még vagyok, Szerintem nem volt ez kis teljesítmény úgy első nekifutásra.
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Én viszont személy szerint tanulni szeretnék azoktól akiknek az írás jobban megy és észrevételeiket várom, hogy tanulhassak, bár ez sok idő és energia, de nem baj! Történeteimet úgy szeretném átadni mindenkinek, hogy jó legyen és látom te is törekszel erre! Éva én örülök, hogy a kezdeti nehézségek ellenéreis beilleszkedtél és itt vagy! Szép napot kívánok neked és mindenkinek! Orsolya
Amúgy + érzem ám a fejlődést az írásaidban, csináld tovább!
Üdv, Pinokkió
csak így tovább!
:)
Elsőre 5-ös:-)
Amúgy + érzem ám a fejlődést az írásaidban, csináld tovább!
Üdv, Pinokkió
Mindkettőtöknek köszönöm.
Akkor megy igazán az írás is, a fogalmazás is, ha becsukom a szemem. Nem vicc, sajnos mindenki nem tudja ezt alkalmazni. Szerencsére valamihez én is értek. És ez a vakon írás. Akkor jönnek a gondolatok, mint ahogy az éjjel.. :-)
Pinokkió és Kiki!
Mindkettőtöknek köszönöm.
Akkor megy igazán az írás is, a fogalmazás is, ha becsukom a szemem. Nem vicc, sajnos mindenki nem tudja ezt alkalmazni. Szerencsére valamihez én is értek. És ez a vakon írás. Akkor jönnek a gondolatok, mint ahogy az éjjel.. :-)