Felnőtt mese
Látogatók száma: 78
Ezt a mesét még az öregapám mesélte, mikor apró lányka voltam. Ő is csak hallotta valamelyik öreg apjától, aki látta akkor milyen idők is jártak e földön. Terjedt a monda, s most tovább adom:
Réges - régen, mikor nagy szegénység volt a földön, és egyre kevesebb élelem jutott mindenkinek, hoztak egy törvényt az emberek maguk között.
Keményet, határozottat, de hitték előre jót teremtenek:
-Egy öreg kor megérése után amikor már a végtag is elgyengül és nem viszi hű gazdáját tovább, és az ifjúi erő elszáll a megfáradt testből, akkor azt a testet el kell temetni, és meg kell fosztani az élelemtől, hogy a többieknek több legyen. - Hoztak határozatot a bölcsek.
-Ez kötelező volt minden ember fiára, lányára aki e földön élt. Aki pedig ezt a törvényt megszegé, úgy veszik annak feje is az öregével együtt.- szólt a kegyetlen törvény.
Mindenki igyekezett megtartani a törvényt, s így esett, hogy a szülőt temeté a gyermek, sorra, ahogyan annak eljön a maga ideje.
Rendben mentek a dolgok, jutott is minden rendben mindenki asztalára és jött kicsit bővebb időszaka a népnek.
A törvény azért nem engedett, nehogy felboruljon a rend.
Egy elhagyatott faluban született egy szépséges szép kisfiú, akit a szülei nagy szeretetben és becsületben neveltek fel. Ez a gyermek soha nem szegett meg semmilyen törvényt, ez minden írást betartott, és szépen saját családot is alapított. Rendben is ment minden, míg szülei el nem érték a kort, mikor már nem maradhattak életben tovább.
A szülők figyelmeztették, a törvény emberei szóltak. Ő haladékot kért a születése napjáig, ami hamarosan következett.
A fiú nagyon szeretet a szüleit és tisztelte őket, azért amire nevelték és megtanították.
Egyszer odafordul az asszonyához, és kérdi mit évő legyen, hogy-e szörnyűséget el ne kövesse, de a törvényt is betartsa.
Az asszonyka gondolkodott, de nem tudott mit válaszolni:
-A törvény szerint a földben a helyük!- mondta sajnálkozva.
A fiú felugrott asszonya arcára csókot nyomott, és kiszaladt a kertbe.
Az asszony nem tudta mire vélni, nem törődött vele, aludni tértek csendbe.
A fiú egész éjszaka dolgozott, ásott, épített a földben egy kényelmes vermet, melyet szalmával bélelt, vastagon, hogy a föld hidege ne húzzon. Ne kelljen benne hajolva járni, elférjen állva bárki benne. Ágakból ágyat tákolt, levitte elhelyezte, szellőzőt is épített, hogy friss levegő mindig bejárja a helyet. Asztalkát, székeket, és mindent elkészített reggelre.
Elfáradt becsületesen, de tudta az idő nagyon szorítja. Nem habozhat, s dolgáról senki sem tudhat. Asszony és gyerek pláne nem, nehogy elszólja magát valaki véletlen.
Másnap a születése napja jött, és a felesége sütött, főzött, nagy ebédet csaptak, ünnepeltek ahogyan illik. Este, mikor a vendégek szépen haza mentek, a fiú szólt a szülőknek szedelőzködjenek menni kell.
Elindultak, és elköszöntek, menytől, unokától.
A fiú nehéz szívvel kezében a szekercével elindult a kert vége fele. Apja furcsállta, de nem akart beleszólni, hiszen tudta ez mennyire fáj a fiának.
Követték szépen sorban. Majdnem elérték a kert végét, mikor a fiú egy lapátot elővéve kevés földet eltolva, egy ajtó szerűt nyitott, s egy kis mélyedésbe vezette szüleit:
-Édesanyám, édesapám én kendteket nagyon szeretem, nekem nincs szívem magukkal azt művelni mit tőlem a törvény elvár. Építettem maguknak itt egy helyet, melyet levegő jár, étel is van bent, s ha elfogy hozok újat. Vizet is hoztam és minden este hozok frisset.Ellesznek kendtek itt kényelmesen. Minden este lejövök elmondom mi van fent, és hozok híreket, de maguknak csendben kell lenni, ne tudjon erről senki. Bármit hallanak is legyenek mély csendbe, míg én nem jövök magukért.- mondta csendesen a fiú.
A szülők szeme könnybe szaladt, s ígérték csendbe lesznek és elfogadnak mindent, s megfogadják a tanácsát. Sírtak, búcsúzkodtak, majd a fiú levágott pár tyúkot a baltával, és a fejeket elásta, jó nagy területen. A két állatot pedig bevitte, másnapra jó lesz ebédnek.
Minden rendben ment. Senki nem vett észre soha semmit. A fiú mindig késő éjszaka ment ki, és felefngedte a szülőket kicsit mozognia levegőre, de óvatosan, nehogy valaki meglássa őket. Mindig csak egy ment fel és sétált kicsit, nehogy feltünjön két alak. Így, ha valaki látott is valamit azt hihette a férfi sétál nézelődik valamit a kertjében.
Mindig úgy intézte, se asszony, sem gyerek ne leshesse meg, s ne tudjon semmit.
Időközben elbeszélte apjának anyjának mi újság odafönt, kivel mi történt, ki az akinek megint el kellett a régiekből mennie. A szülők csodálkoztak milyen gyorsan múlik az idő. Igaz ők ott lent a kuckóban napfényt nem láttak, csak zajokat hallottak, de csendben voltak. Amennyit lehetett mozogtak igyekeztek alkalmazkodni a viszonyokhoz, s örültek, hogy még élhetnek a fiúk jóvoltából.
Minden ment rendesen, de egyszer elkezdett a föld egyre kevesebbet teremni, és megint egyre kevesebb jutott az asztalra. A népek újra éhezni kezdtek, s nem tudtak honnan vetőmagot keríteni a kenyérnek.
A fiú továbbra is táplálta szüleit, de módjával, és az apja megkérdezte mi a baj?
-Jaj, édesapám nagy a gond odafent, mert nincs mit vetni, és nem lészen majd kenyerünk.-mondta a fiú csendesen.
-Fiam, az nem jutott az eszetekbe, hogy kiseperjétek a malmokat a legutolsó szegletig, s az elhullott magokat összeszedjétek? Az, hogy az állatok elé szórt, de meg nem evett magokat is összesöpörjétek, hogy legyen mit a földbe tenni, de nem oda ahol eddig volt, hanem mással megcserélni, hogy új földbe kerüljön a mag.-mondta az apa bölcsen.
A fiú másnap a falu elébe állt és elmondta apja szavait. A népek csak néztek, és vakargatták a fejüket, hogy honnan szedte ez a férfi ezt a gondolatot.
Mikor az előljáróságok is felhívatták, és kérdőre vonták, hát kénytelen volt elárulni, hogy bizony ezt az apjától tudja.
- Az hogyan lehet, hiszen évekkel ez előtt meg kellett ölnöd Őket?! - vonták kérdőre.
- Ez igaz, de mivel egy szem gyermekük voltam és szívvel lélekkel neveltek, nem volt erőm e tett végrehajtásához, s így eltemettem őket, de élve a föld alá. Törvényt nem szegtem, mert nem fönt vannak, hanem lent, de élnek.
Töviről hegyire elmesélte mit tett és hogyan gondozta szüleit, s a bölcsességet mindent apjától tudott.
Így aztán felengedték az öregeket, s többé nem kellett megölni őket senkinek, mert rájöttek, hogy az idősebbek több bölcsességet őriznek fejükben, mint a tapasztalatlan fiatal nép.
Ez annak kapcsán jutott az eszembe, hogy a mai politika is egyre inkább igyekszik a sérült, beteg és idős nemzedéket a tönk szélére juttatni, vagy teljesen ellehetetleníteni. Ez egy mese, de lehet igaz volt. Az öregek körében terjedt sok mende - monda, de a bölcsességük és tudásuk, amit évek alatt megtapasztaltak az vitathatatlan. Akkor adják át, ha jól és jókor kérdezünk, és megfelelő tisztelettel viseltetünk irántuk.
Talán hasznos, talán nem. Megosztottam veletek, hátha tetszik, vagy érzitek.
A cikket írta: Divi Éva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Tanulságos kis tanmese!
pusz
Juli :))
Örülök, hogy meglátogattál. Szeretem az emlékezetemben felidézgetni az öregapám meséit, beszédeit, mert akkor úgy érzem velem van kicsit, s nem utolsó sorban a mondandója is tartogat sok igazságot. Míg élünk tanulunk ! Minden napnak megvan a maga tanulsága, csak nem ülünk le elemezni, és nem beszéljük meg kellően. Pedig ezekből van a mese világa. Üdv Éva. Puszi.
pusz
Juli :))
Szia Éva!
Remek a történeted, és bújtatva egy jó kis tanulságot mondtál el.
Néha jó az öreg a háznál...
Üdv és sok erőt,
Pinokkió
Így van bizony jó az öreg a háznál!!!! Valóban sőt egyre jobban jó, ahogyan a dolgok nehezednek és komolyodnak. Üdv Éva
Kedves Évike!
Nagyon is átérzem azt, amit meséltél. Ami egy valóságos mese, mert az idősebb korosztály értett a túléléshez, annak minden csínját-b ínját ismerte. Nem egyszer láttam szüleimet megoldani a holnapot. És, ha szorul a hurok a nyakam körül, mindig eszembe jut, hogyan oldották meg azt az átmeneti nehézséget.
És alkalmazom a mai napig, mert ők igenis bölcsek, okosak voltak. "Túlélők" voltak, mert igaz, ma már nincsenek velünk, mégis örökre velünk maradnak gondolatban, az emlékeinkben.
Puszi,
Éva
Ők valóban túlélők voltak, mert a háború és minden gyötrelem és kín között fennmaradni nem kis kitartásról, leleményről és egyébről szólt. Sokat tudtak és tudnak ma is az öregek. Üdv Éva
Remek a történeted, és bújtatva egy jó kis tanulságot mondtál el.
Néha jó az öreg a háznál...
Üdv és sok erőt,
Pinokkió
Nagyon is átérzem azt, amit meséltél. Ami egy valóságos mese, mert az idősebb korosztály értett a túléléshez, annak minden csínját-b ínját ismerte. Nem egyszer láttam szüleimet megoldani a holnapot. És, ha szorul a hurok a nyakam körül, mindig eszembe jut, hogyan oldották meg azt az átmeneti nehézséget.
És alkalmazom a mai napig, mert ők igenis bölcsek, okosak voltak. "Túlélők" voltak, mert igaz, ma már nincsenek velünk, mégis örökre velünk maradnak gondolatban, az emlékeinkben.
Puszi,
Éva
nagyszerű történet, mese, azonban a politika nemcsak az általad felvázolt embereket őhajtja tiporni, hanem azokat is, aki megteremtik bérüket, pénzüket, mit elherdálhatnak, legalább is a poitikusok
:)
Igazad van, csak gondoltam megosztom a történetet. Tanulságos dolgok. A nagyapám sokat mesélt és ez most valahogyan előjött az emlékek sorából.
Köszi üdv Éva
:)