Felsejlő múlt (I. rész)
Látogatók száma: 53
A jövő reményeket, a múlt pedig titkokat rejteget, s mi nem is sejtjük, hogy az idő boronája mikor veti a felszínre, hogy végre látókörünkbe kerüljön.
- Igen, Papa, szombaton meglátogatom Eszti nénit.
- Kanyarodj erre, nagyanyád süteményt akar neki küldeni, ott tüsténkedik a konyhában.
- Rendben, reggel beugrok hozzátok.
- Köszönöm, kisfiam!
- Nincs mit Papa!
Kattan a telefon, hiába, Papa nem szeret sokat beszélni.
Anyai nagyapja, a fél évvel ezelőtti prosztata műtétje óta, ha csak lehet, ki sem mozdul otthonról. Napi mozgásigénye kimerül abban, hogy reggelente elsétál a kétsaroknyira lévő közértbe, tejet és kenyeret venni. A posta ötszáz méterre van a közérttől, odáig már nem megy el, az a Mamára marad, ahogyan minden más ügyintézés és bevásárlás is.
Papa nővére, Eszti néni, egy száznyolcvan kilométerre lévő kisváros öregek otthonának lakója. Papa az egyetlen élő rokona, ezért minden hónap harmadik hétvégéjén meglátogatja, visz neki süteményt, meg amit csak kér. A műtétje óta Mama utazgat, csak neki már nagyon fárasztó a kétszeri átszállás, meg a vonatok sem igazán tiszták, de ez részéről egyébként mindössze egy kifogás, mert nem igazán kedveli a sógornőjét.
- Nándikám, - szólítja az anyja, - ha már úgyis ott leszel, beugorhatnál a temetőbe, és Dédiék sírjára tehetnél néhány szál virágot!
- Igazad van, Anya, ha már ott leszek, átmehetek.
A középmagas, barna, jóképű fiatalembernek esze ágában sincs vitatkozni az anyjával, hiszen viheti a családi kocsit, a benzint sem neki kell fizetnie, és kihasználja az ingyenes kirándulást, magával viszi a barátnőjét is. Friss még a kapcsolatuk, jól jön az utazás, talán jobban megismerik egymást.
- Arra gondoltam, elviszem magammal Dórát is.
- Vigyed, kisfiam, csak apádnak ne szólj róla, elég, ha én tudom.
Hiába, anyja mindig jól látja a helyzetet! Dóra bátyja a Jobbik kerületi szervezetének vezetőjeként olyan nyilatkozatokat tesz, melyektől idősebb Nagy Nándor haja az égnek áll. Hiába győzködik, hogy Dóra nem politizál és semmi köze bátyja politikai állásfoglalásához, apja csak legyint, egy fészekalja.
Nándi megfogadja, hogy eloszlatja apjának a kedvesével szemben táplált ellenszenvét, ám elébb jobban meg kell ismernie Dórát is.
Szombat reggel korán kel, megreggelizik, zsebre teszi a pénzt, melyet anyja csúsztat neki, tankolásra, meg amire kell, súgja és kezébe nyomja a reklám táskát, melyben négy szendvics és két üveg üdítő lapul.
Mosolyog a fiú, még mindig úgy gondoskodik róla az anyja, mintha kisfiú lenne, pedig hamarosan betölti a huszonötödik életévét, és építőmérnökként dolgozik az egyik multinál. Viszonylag jó a fizetése, ám nem költ sokat, lakásra gyűjt és kocsira. Tervei szerint három éven belül megnősül, és harminc éves kora előtt jó lenne, ha megszületne az első gyereke is, és azt követő öt éven belül még kettő. Egyedüli gyerekként minden vágya a nagycsalád, és ezzel Dóra is egyetért.
Melegen süt a nap, hamarosan felforrósodik a beton, és a panelben elviselhetetlen lesz a meleg. Hiába győzködi az apját, aki szintén szenved a hőségtől, hogy szereljenek fel klímát, nem egészséges, gyerekem, hárítja el, valahányszor szóba kerül a dolog.
Leengedi az ablakokat, had’ járja a levegő és pontban hétkor felcsenget Dóráért.
Az alacsony, vékony, jó alakú lány, mélyen dekoltált pólóban és parányi sortban érkezik. Vállán kicsiny ridikül, kezében tele papírzacskó. Nándi kipattan a kocsiból, elébe szalad. Gyors puszit váltanak és Dóra hátrafordul, integet a negyedikről figyelő anyjának.
- Tudod, hogy anyuska nem enged el szendvicsek és kóla nélkül!
A fiatalember is köszönésképpen integet a lány édesanyjának és kinyitja Dóra előtt a kocsi ajtaját.
- Még beugrunk Papáékhoz, mert küldenek Eszti néninek süteményt.
Sugárzik a lány, kettesben kirándulni a kedvessel, nincs ennél szebb dolog a világon, még akkor is, ha ebben kötelező elemek is vannak. Kellemesen süt a nap, reményei szerint élményekkel teli napnak néznek elébe.
Nándi nagyanyja a legnagyobb természetességgel fogadja, és nem engedi el azonnal a fiatalokat. Tejszínhabos kávéval, frissen sütött pogácsával kínálja őket, és eszük ágában sincs visszautasítani az invitálását. Papa közben elmagyarázza, hol érdemes letérni a négyesről, hol vigyázzanak a traffipaxra, és amikor a Mama kiszalad a konyhába, becsomagolni a süteményeket, elővesz fél liter konyakot, hogy azt is adják át a nővérének.
- Tudom, hogy nem szabad, de szereti, és nyolcvannégy évesen ne fossza meg magát semmitől, bármit mondjon is az orvosa.
A főváros határában ott az első rendőrautó, mérik a gyorshajtást.
Nándi nem siet, időmilliomosnak érzi magát. Duruzsol a motor, suhan a táj. Fél füllel hallgatja Dóra fecsegését a közelgő versenyéről. Maszkmester szeretne lenni, ám az ehhez vezető út meglehetősen göröngyös. Kozmetikusként először a mester rangot kell elérnie, ezért minden szakmai versenyre jelentkezik. Céltudatos lány és Nándi büszke rá. Gyönyörű az arca, nem is kellene rá az a finom, lehelet vékony smink, mely alig észre vehető, mégis kiemeli ragyogó zöldeskék szemét, ívelt, telt ajkát. Vöröses szőke haja csillog a napfényben.
- … és Klári, a fodrász barátnőm, megtanít az alapokra. Együtt készülünk a bécsi versenyre, ezért sok időt töltünk a két modellünkkel. Bújjuk a szakirodalmat, a neten is keresgélünk, meg az antikváriumban is kutakodunk. Hamarosan csatlakozik hozzánk egy ruhatervező lány is. Szerinted jó csapat leszünk? Szerintem, igen. Apa azt mondja, mindegy, milyen szakmát tanulok, csak magas szinten műveljem. Így azután, már nem is bánom, hogy nem vettek fel az egyetemre. Minden nő szép akar lenni és én ebben segíthetek nekik. Mennyi idős a Papád nővére?
- Nyolcvannégy éves. Miért kérdezed?
- Esetleg megmasszírozhatnám az arcát, levághatnám a haját. Nem gondoltam volna, hogy ilyen idős, hiszen édesapád még hetven sincs.
- Tizenhat év közöttük a korkülönbség. A Papán kívül nincs egyetlen élő rokona sem
- Nem ment férjhez?
- De igen. Géza bácsi meghalt tíz évvel ezelőtt, gyermekük meg nem volt.
A lány elgondolkodva nézi a tovasuhanó tájat.
- Anyusnak is van egy nagynénje, akinek nincs gyereke és nem ment férjhez. Mindig a tökéletes férfit kereste és nem találta meg. Tudod, Nándi, én nem tudom elképzelni az életemet gyerekek nélkül. Legalább négyet szeretnék. De előbb egy rendes férj is kellene.
- Nem rajtam múlik!
- Ne bolondozz, komolyan mondom.
- Én is!
A fiú hangosabbra veszi a rádiót, mert mindketten úgy elgondolkodnak, hogy a motor mormolása és halk rádió ellenére tapintani lehet köztük a csendet.
A következő benzinkútnál megállnak egy kávéra, mert kell egy kis pihenő, és az ingyenes mosdó használat sem megvetendő. Még néhány kilométer, és odaérnek a kisváros határába, ahol a háromhektáros területen, az utcafronton, közösségi házként funkcionál a kétszázötven éves felújított, modernizált kúria, a könyvtárával, a konferencia- és a házasságkötő termével, míg a terület túlsó felén, a modern, kétszintes, hatvan ágyas otthon, mintegy száz, idős, gondoskodásra szoruló embernek ad kényelmes elhelyezést.
A két épület közötti területet sportolásra alkalmas pályák, virágos kertek, fás, ligetes részek, sétányok, padok uralják, kellemes időtöltésre sarkallva az ott tartózkodókat.
Az ügyeletvezető nővér sajnálkozó tekintete mindent elárul, mielőtt megszólalna. Nándi lelkesen magyaráz, hogy Eszti néni a nagyapja testvére, s már ő maga is járt itt nem is egyszer.
- Jöjjenek velem. Sajnos, Eszti néni napok óta ki sem mozdul a szobájából. Szinte semmire sem emlékszik. Kilenckor megreggelizik és tíz órakor már követeli az ebédet, mondván, hogy napok óta nem evett és éheztetjük.
Nándi kezét szorosan fogja Dóra. Lehet, hogy nem is olyan jó ötlet eljönni a fiúval egy bolond nagynéni meglátogatására. A hosszú folyosó két oldaláról nyílnak a szobák. A baloldali legutolsó szoba ajtaja előtt megállnak. Kopogtat az ajtón a nővér, s máris nyomja le a kilincset.
Dóra végig futtatja szemét a mini egyszemélyes apartman berendezésén. Kényelmes és barátságos, a puha szőnyegével, a színes ágytakaróval, sarkában két nagyfotel, dohányzóasztallal, az ablak előtt étkező asztal egy székkel. Az ággyal szemben egy mini szekrénysor, benne színes televízióval. A fürdőszobában tusoló, mosdókagyló és a WC.
Az étkező asztalnál ül egy vékony, szikár, alacsony öregasszony. Szúrós szemmel néz a betolakodókra és nem válaszol a köszönésükre.
A nővér nyugodt, határozott hangon beszél az öregasszonyhoz:
- Eszti néni, látogatói érkeztek, az öccse unokája a barátnőjével. Tetszik látni, mennyi finomságot hoztak, rátesszük egy tányérra, tessék csak megkóstolni. Utána meg kellene mutatni nekik a parkot, legalább egy jó kis séta erejéig.
Közben jár a keze, kiteszi a süteményeket két tányérra, kivesz a mini hűtőszekrényből egy üveg kristályvizet, tölt belőle egy pohárral, miközben odasúgja Nándinak, hogy az ágy melletti csengőt nyomja meg, ha valami gond van, majd távozik.
- Finom a pogácsa, látjátok, itt nem adnak enni – mutat körül vékony kezével körözve, majdnem leveri az asztalról a tálcát, melyen ott az érintetlen reggelije, egy csésze tejeskávé, két zsemle, kis kocka vaj és négy szelet felvágott.
Mohón issza a kristályvizet, és máris nekiesik a lekváros-diós süteménynek, egymás után tünteti el a rombusz alakra vágott édességet.
- Konyak nincs? – emeli szemét a fiúra, aki előveszi a Papa küldeményét és tölt az öregasszonynak a vizespohár aljára egy fél centinyit.
- Sajnálod?
Pirul a fiú, dehogy sajnálja.
- Nem veszem ám be a gyógyszereket, még megmérgeznének.
Közben Dóra felhúzza a félig leengedett redőnyt és kitárja az ablakot. Szinte simogat a barátságos, narancssárga napfény, mely betölti a helyiséget. Jobban szemügyre veszi Eszti nénit, aki még mindig habzsolja a süteményt, s aprócska kortyokban issza hozzá a konyakot. Látszólag nem figyel Nándira, aki átadja a család üzenetét, és megemlíti, hogy Lajos Papa a műtét miatt nem tudott eljönni.
Eszti néni felkapja a fejét a műtétre. Beletúr a frissen ondolált, gesztenyebarnára festett hajába, megigazítja a homlokára esett tincset:
- Mivel műtötték a fiamat?
A kérdés ott lebeg a levegőben, s Nándi meglepetésében képtelen válaszolni.
- Eszti néni, az öccsét prosztatanagyobbodás miatt műtötték – válaszol a lány és a konyakos üveget beteszi a hűtőbe, majd tölt az öregasszonynak még egy pohár vizet. – Mi lenne, ha kimennénk a levegőre? Sétálunk egyet, meg tetszik mutatni a parkot. Nagyon szép lehet, ott jöttünk el mellette.
- Húst akarok, adjatok enni husikát is!
Nándi kétségbe esve néz Dórára.
- Nincs semmi baj, Eszti néni, hoztunk szendvicseket az útra, benne van a kocsiban. Most tessék jönni, kimegyünk a parkba és Nándi hoz szendvicseket, addig mi meg beszélgetünk. Jó lesz így?
Bólint az öregasszony és feláll, kezét nyújtja a fiúnak, hogy segítsen. Szapora léptekkel, határozottan megindul, mint akinek sürgős a dolga.
Nem mennek messzire. Letelepednek a legelső árnyékban lévő padra, és Nándi nagy léptekkel elindul a parkolóba a szendvicsekért.
- Ugye, szépfiú? Az én dédunokám!
Kétségtelenül Eszti néni, hiszen hogyan lehetne Nándi a dédunokája, amikor Lajos bácsi nővére? Szegény, ez már az agyérelmeszedésének a jele.
- Eszti néni, Nándi a maga öccsének az unokája. És valóban szépfiú. De előtte ezt nem mondanám, mert még elbízná magát.
- Miért kellene elbíznom magam?
- Csak beszélgettünk Eszti nénivel. Hoztad a szendvicseket? Én is eszem egyet.
Komótosan vizsgálgatja a szendvicseket az öregasszony, melyik a legjobb, milyet nem ehet az otthonban, majd a fasírtos mellett dönt, annak olyan otthonos az illata. Rögtön kettőt is vesz belőle, nehogy elfogyjon, mielőtt tele enné magát, bár a sok süteményt jó, ha eggyel le tudja nyomatni. A másodikat a zsebébe teszi, későbbre.
A fiatalok a sajtos-sonkást falatozzák.
Élet van a parkban.
Egyesek sport gyanánt gyomlálják a virágágyásokat, mások sétálgatnak. Fel-feltűnik a fehérköpenyes nővérek egyike, nyilvánvalóan ügyel a parkban lévőkre. Gurulós kocsira üdítőket rak és műanyag poharakat, bárki ihat, amit csak akar. Némi rágcsálnivaló is kerül mellé.
Nándinak rossz előérzete van. Valami nagyon nem tetszik. Hogy mi, azt nem tudná megfogalmazni. Túlságosan idilli a kép.
Előveszi a zsebébe rejtett szendvicset, s eszegeti Eszti néni a fasírtot, a zsemle már nem kell neki, nyújtja a fiúnak, vegye el. Dóra az, aki elteszi.
- Te vagy Nándi menyasszonya? Én is ilyen szép voltam… negyvennégy áprilisában, a kirakodós vásárban, apám lacikonyhát működtetett. Kocsmáros volt, a legjobb a faluban. Bort is árultunk, meg fröccsöt, pálinkát… Nekem kellett a húst sütni… jó fűszeres illata volt, mégsem tudtam enni belőle… szerelmes voltam a Kovács Bandiba, de apám eltiltott tőle… egyre azt lestem, merre jár Bandi a vásárban. Választási malacokat vettek az apjával, meg egy tehenet is. Aztán jöttek hozzánk, a sátorba, áldomást inni. Hozott nekem mézeskalács szívet. Tükör volt a közepén. De anyám meglátta és elvette.
Az utolsó falat fasírtot sokáig forgatja a szájában.
- Jó íze van. Géza is szerette. Tökfőzelékkel, sok kaporral. Gyereket akart. Nekem már volt egy. Csak nem tudta.
Dóra hozzábújik Nándihoz. Jól esik a fiú testét érezni. Fejében száguldoznak a kérdések, melyeket fel akar tenni Eszti néninek. Fél, hogy elriasztja az öregasszonyt, aki maga is belebonyolódik emlékeibe.
- Meséljen arról a vásárról Eszti néni. Hány éves volt akkor?
- Tizenhat. Egy virágszál. Apám mindig így hívott. Virágszálam. Szomjas vagyok. Konyakot kérek. Azt szeretem.
Most Dóra megy el az italért és Nándi, amint kettesben marad nénikéjével, faggatni kezdi.
- Miért mondod, hogy a dédunokád vagyok? Hiszen neked nincs gyermeked.
Felderül az öregasszony ezernyi ránctól barázdált arca, és megcsillan a szeme, mint fátyol mögött a gyémánt.
- Jaj, dehogyis nincs. Csak nem tudja senki.
Vásott kölyökként kuncog, végre felfedheti a titkát. Már úgyis mindegy, nem árt, és nem is használ ezzel senkinek.
- Tudod, a Kovács Bandi nagy konkoly volt. Mindig mindent előre tudott. Megsúgta apámnak, hogy hamarosan bejönnek a németek. Apám meg elmondta a malom tulajdonosának, az öreg zsidónak. Este áthozta a fiát, a Heckman Tibót, és apám berendezett neki egy vackot az istálló padlásán. Oda nem mertek bemenni a németek. Rugós volt Hóka, a szürke mén. De Böske tehenünket nem bántotta. Sajnálod azt a konyakot, hogy csak egy kortyot hoztál!
Dóra elpirul, ezt is alig tudja kimeneti a szobából a nővérek fürkésző szemei előtt.
Eszti néni ízlelgeti, kergeti a szájában az italt, hogy csípje csak, ha tudja. Végre lenyeli.
- Egyáltalán, miért nem adtok ennem is? Még nem is reggeliztem!
Összenéznek a fiatalok. Nándi előveszi az utolsó szendvicset.
- Ez nem jó. Fasírtosat akarok!
- Elfogyott, Eszti néni.
- Persze, nekem nem hagytatok!
Valósággal rikácsol az öregasszony. A közelükben lévők mindannyian rájuk figyelnek.
Jön is a nővér, megnyugtatja Eszti nénit, és továbbmegy.
- Mi történt Heckman Tibóval?
- Jaj, de kíváncsi vagy! Másnap bejöttek a németek, harmadnap meg elvitték munkaszolgálatra az összes zsidót. Tibó meg ott lapult a padlásunkon. Ki voltak éhezve a katonák. Anyám engem is a padlásra küldött. Aztán úgy összebújtunk Tibóval, hogy terhes lettem. Jöttek az oroszok, azok is mindent vittek, amit csak megláttak. Októberben mentek el. Apám szitkozódott. Éjszaka felpakolt anyámmal együtt a kocsira és elvittek a harmadik faluba. Az ángyomékhoz. Tibót meg elzavarta. Nem jött vissza többé. A szüleit Németországba vitték, ott maradtak. Megszületett a kisfiam, a Lajoska, és visszajöttünk. Mindenkinek azt mondtuk, hogy a testvérem. Ne nyaggassatok már tovább! Aludni akarok! Ebéd előtt szunyókálok, hogy legyen étvágyam. Alig tudok enni, csak csipegetek.
Negyedóra múlva szótlanul ülnek a kocsiban. A fiú úgy vezet, mint akiket kergetnek. Fél a lány, hogy valamelyik kanyarban kisodródnak, de nem mer szólni.
Felhő mögé bújik a nap. Felbátorodik a szél, süvít be a lehúzott ablakon.
Szomjas Dóra, kinyitja a kristályvizeket és az egyik palackot odanyújtja Nándinak.
A fiú lassít, és nagy kortyokban issza a gyöngyöző vizet. Rossz ötletnek bizonyul, hogy ott ül Dóra mellette és biztosan azon gondolkodik, hogyan tovább. Ha megtudja a bátyja, hogy a húga udvarlójának ereiben zsidó vér csörgedez, akkor ennek a kapcsolatnak annyi. Meg egy bambi.
Megmondja Papának és Anyának, vagy tartsa meg magának? Azt nem lehet, Dóra elszólhatja magát. Attól még nem kell felrúgni a családi békét, ezen úgysem lehet változtatni. Tulajdonképpen nem is lényeges.
- Nándi, azt mondtad, elmegyünk a temetőbe is. Fordulj balra, mert elkerülöd a falut!
Szemerkélni kezd az eső. Lassít a fiú, éppen ideje, mert villámok cikáznak, nyomukban jár a mennydörgés.
- Beugrunk Ármin bácsiékhoz, a Papa barátjához, megvárjuk, amíg eláll az eső.
Beleegyezőn bólint a lány.
Dézsából ömlik az eső, alig látni valamit.
Sátortetős kockaház előtt állnak meg.
Dóra odahajol a fiúhoz és puszit ad az arcára.
- Nincs semmi baj, Nándi – súgja a fülébe.
Mire kikászálódnak a kocsiból, máris nyílik a kiskapu.
Széles karimájú kalapja alól szúrós szemmel néző, magas, vékony öregúr figyeli minden mozdulatukat.
- Jó napot kívánok! A Tóth Lajos unokája vagyok.
- Szervusztok, fiam. Tudom, ki vagy, csak az ifjú hölgyet nincs szerencsém ismerni!
- Üdvözlöm, Fazekas Dóra vagyok!
- Éltessen az Isten, lányom! Hentes Horvát Ármin vagyok – nyújtja kezét az öreg. – Kerüljetek beljebb, ne áztassuk magunkat. Legalábbis külsőleg, ebben a zivatarban.
A temetőbe már nem mennek ki, mert az özönvízszerű esőzés miatt áll a víz mindenütt, egyébként is Bözsi néni, Ármin bácsi felesége, jóllakatja őket szárazbab levessel és lekváros derelyével. Nem elégszik meg azzal, hogy a fiatalok pukkadásig eszik magukat, ebéd után elkap egy kövér tyúkot, felpucolja, hogy vigyék csak magukkal, ilyet nem esznek otthon.
Dóra fővárosi lányként most látja életében először, hogyan vágják el a tyúk nyakát, mint öntik le forró vízzel, hogy megszabadítsák a tollaitól. A háziasszony éles, nagy késsel bontja fel a még ki sem hűlt jószágot, melyből furcsa illatok párállnak. A szokatlan helyzet ellenére a lány ott ül a hokedlin, s követi Bözsi néni minden mozdulatát, aki közben persze folyamatosan szóval tartja vendégét.
Nándi Ármin bácsival és Bözsi néni édesapjával, a nyolcvanöt éves Tatival, beszélgetnek a tisztaszobában, hogy miről, azt nem hallják a konyhában szorgoskodók.
Tati bácsi emlékezete rozsdás rosta, melyből, ha rázogatod, pelyvaként minden lényegtelen kiszáll. Csak a történetek eszenciája marad benne, a lélekbe égett mozdulatokkal, mondatokkal, érzésekkel. Amikor értesül Eszti néni meglátogatásáról, gondosan megtömi dohánnyal a pipáját, és sűrű pöfékelés közepette meggyújtja. Utána időnként szív rajta egyet-egyet, hogy felizzon a dohány parazsa. Kékesfehér pipafüstbe burkolózva, akadozva mesélni kezd az öreg. Maga is megrendül az emlékek súlya alatt, akkor rebben a szeme, és tétova mozdulattal leseper egy láthatatlan porszemet a horgolt terítővel borított asztalról. Ilyenkor Ármin bácsi is matatni kezd a kancsó bor körül, tölti az üres poharakat, ám Nándi poharánál félúton megáll a keze, hiszen a gyerek nem ihat, mert vezet. Hagyja, hogy apósa elmondja mondandóját, pedig bizonyosan nem először hallja a történetet.
Nándi maga sem tudja, hogy miért marad meg benne Tati bácsi minden mozdulata, ahogyan azt sem, hogy az emléktöredékek hogyan állnak össze fekete-fehér filmmé a lelkében, melyhez a narrációt az öreg karcos hangja adja.
A tizenhat éves, tüzes szemű, mosolygós lány ott üldögél a kocsma sarkában. Kézimunkát varr, fel sem néz a munkájából, csak öltöget. Apja szólítja, felpattan, megy a konyhába és hozza a frissen sült pogácsát. Arra lehet inni igazán. Jönnek-mennek a vendégek. A ráérősebbek kimennek az udvarra tekézni. A szomszéd gyerekek egyike előkerül, állítgatni a bábukat és zsebre tenni a pinkapénzt. Ebből a negyede Esztikét illeti. Ez a tűpénze. Tati izmos, jóképű tizenhét éves legényként kerülgeti a lányt, de megszólítani nem meri. Majd az áprilisi vásárban, akkor talán nem lesz ott mellette az öreg Tóth. Amint eladják a tinót, úgyis ott isszák meg az áldomást, a Tóthék sátrában. Csakhogy Kovács Bandi megelőzi, tükrös szívet ad a lánynak. Tati arcát elönti a pirosság és dühösen vonszolja maga után a vevőt, hogy másik ivósátorhoz menjenek. Mézes, forralt bort kortyolgat és leskelődik Esztike után. Mérges az öreg Tóth, összetiporja a tükrös szívet.
Másnap jönnek a németek. Éhesek és erőszakosak. Keresik a zsidókat, felcsillagozzák. Szekereket rekvirálnak fogatostul, azzal hordják a csillagosokat a szomszéd községbe dolgozni. Tatiékét is elviszik, úgy jönnek haza egy hét múlva a lovak, kimerülten és üres kocsival.
Német tisztek mulatnak a Tóth kocsmában. Nem mer bemenni senki falubeli, be sem engednék a katonák. Tati éjszaka ellóg otthonról. Leselkedik az ablakon. A kocsmárosné káposztás húst hord nagy tálakban a katonáknak. Esztike nincs sehol. A kocsmáros az előevő. Addig nem esznek egy falatot sem a kéretlen vendégek, amíg a házigazda az ételből jól nem lakik.
Két hónap múlva jönnek az oroszok. Négy hónapig folyik a harc a Tiszáért. Német és orosz tankok szántják a határt. Olyan, mint egy nagyon komoly, véres, kiszorítósdi játék. Minden katona éhes, ételre és asszonyra egyaránt, függetlenül attól, milyen az uniformisa.
Az oroszoknak is Tóthék kénytelenek főzni, de nincs már levágható jószáguk egy szál sem. Az alapanyagot a katonák viszik, összezabrálják a környéken. Mindig buljont akarnak enni. Az öreg Tóthnak már nem ízlik, pedig most is neki kell először megenni az első tányér húslevest.
Hajtja Tatit a vére, hiába mondja az édesanyja, maradjon nyugton, ne mutatkozzon a katonák előtt. Érik az első szőlő, kecskecsöcsű is van közte, az Esztike kedvence. Lopakodik az éj leple alatt, letesz egy kosárnyit a kocsmáros küszöbére, de a kutyaugatásra nem a háziak közül jön ki valaki, hanem egy részeg orosz, aki felkapja a fonott kosár szőlőt. Belemarkol. Tömi a szájába, csurog a szőlőlé, le az állán, utat törve az egyhetes borosta között.
A kertek alján oson hazafelé. Kis híján belebotlik Kovács Bandiba, aki az éj leple alatt hatodmagával aprónként elhord mindent, amit az elhurcolt zsidók vagyonából meghagynak a katonák.
Október közepén, meglehetősen hideg hajnalon, feldübörögnek a tankok és elmennek a faluból.
Tóth Lajos nem nyitja ki a kocsmát, nem is tudna mit árulni benne. Visszahúzódnak az emberek a házaikba, csak akkor hagyják el a portájukat, ha a szükség úgy hozza.
Márciusban visszatér Tóthné a lányával és egy csecsemővel, a kisfiával.
Áprilisban találkozik Tati a lánnyal, aki a komaasszonyától siet haza. Kezében kendőbe kötött csomagot cipel. Kimelegszik. Szétnyílik a bekecse. A pruszlikján két nagy nedves folt terjeng, mint Tati nővérénél két szoptatás között. Csakhogy a nővére öt éve házas.
Ettől kezdve nem akar többé Esztikére gondolni. Ősszel megkéri a sógora húgának a kezét.
- Tati bácsi, soha nem derült ki, hogy Heckman Tibót a szépapámék bújtatták?
- Kiderült a’, fiam, kiderült.
A háború után egyedül Braun Balambér tér vissza, tetovált számmal a csuklóján. Haláltáborokról mesél, gázkamrákról, kínzásokról, éhezésről, megaláztatásokról. Hisznek is neki, meg nem is. Azt nem teszi szóvá, hová lett a boltja, meg a háza, de a falubeliek többsége nem mer a csont soványra fogyott ember izzó barna szemébe nézni, mert úgy érzik, átlát rajtuk, mint az üvegen.
- Ketten maradtunk. Rajtam kívül a Heckman Tibó gyerek, aki nem tudom, hol lehet. Már a transzportra sem került fel. Tán él még valahol.
Ezerkilencszázötven tavaszán megszületik a kislánya, Bözsi néni, azaz a kis Erzsike, és Tati örömében a sógorával elmegy a Tóth kocsmába, inni az új jövevény egészségére. Tele a kocsma. Ki örömében iszik, mert tető alatt még ott a gabonája, ki meg bánatában, mert nála már lesöpörték a padlást.
Jó féle tokajit isznak az új jövevényre, s egyre-másra csatlakoznak hozzájuk a vendégek, jókívánságaik fejében egy-egy pohár jó borra számítva.
Beállít a postás Jani is, és hangos köszöntéssel meglapogatja az örömapa lapockáját. Megissza a borát és előveszi a levelezőlapot, melyet Kovács Bandi kikap a kezéből, majd kiabálni kezd.
- Tóth úr, magának jött! Ausztráliából! Heckmann Tibó írta, a másik életbemaradt zsidó! Tudja, akit bújtatott! A veje, ha jól sejtem!
Hirtelen csend lesz. Az öreg Tóth elsápad.
- Akkor én, fijam, az üres kancsót széttöröm a Bandi kobakján. Kiabálok, hogy arról beszílj, kinek a fotőjében ülsz estínkint? Meg a háborúban íjjelente miket lopkodtál a zsidó házakbul! Szípapád meg olvasatlan összetípi a lapot. Sose többé nem beszíl senki a Heckman Tibórul.
Szívja Tati bácsi a pipáját, pedig rég kihunyt benne a parázs.
- Tudod, fijam, egy dolog megmenteni egy gyereket, és más dolog, ha pulyát szül a jány. Az nagy szígyen. Böcsületes az öreg Tóth, felneveli a kisfiút, mint a sajátját. Tőccs egy pohár bort, Ármin, kiszáradt a szám a sok beszídtül. Nándi gyerek, te meg ne törőggy a múlttal. Csak bánatot okoznál vele.
Az öregember iszik a borából, majd komótosan feláll, majd átmegy a szoba másik felén lévő kényelmes, kopott fotelhez és körülményesen elhelyezkedik benne. Egy perc múlva egyenletes szuszogása elárulja, hogy alszik.
- Olyan, mint az unokám, ebéd után nagyot durmol – nevet Ármin, - megtapasztaljuk magunk is, milyen az öregkor, ha megérjük.
Zakatol Nándi szíve, legszívesebben menne már haza. Gyomrában háborog a bableves, vagy a lekváros derelye, esetleg a kettő együtt. Szerencsére megjelenik Dóra, hogy ideje indulni.
Pocsék az idő, még mindig szemerkél az eső és a sötét felhők nem akarnak eltűnni az égről.
Nándi gyorsan vezet, mintha kergetnék, vagy a fejében cikázó gondolatokat akarná utolérni. Miért éppen most fedi fel a múltat Eszti néni? Tudatosan mesél, vagy az elméje kalandozik a mélyen eltemetett emlékek között? Az bizonyos, hogy a történet igaz. Tudja is a falu, mégsem beszél róla. Miért is? Jó kérdés, de nincs rá válasz. Még nincs. Az biztos, hogy Tati bácsi kevesebbet mesél, mint amennyiről tudomása van, de nincs kizárva, hogy csupán az emlékezete játszik velük, elrejtve előlük lényeges momentumokat. Szabad-e felkavarni a leülepedett tó vizét? Mi jöhet még a felszínre? Hová tűnt Heckman Tibó? Tudnia kellett Eszti néni terhességéről. Ki vagy mi elől menekült Amerikáig? Miért tépi szét a kocsmáros szépapja Heckman Tibó levelét?
Borús Dóra hangulata is. Tetszik neki Nándi, okos is, csinos is, de mit szól hozzá a bátyja, ha megtudja, hogy zsidó vér is csörgedezik az ereiben. A szüleit nem érdekli ugyan, de Miske biztosan nem hagyja szó nélkül.
Hallgat Nándi, mit is mondhatna, pedig jó lenne megbeszélni, most mit tegyenek. Hallgassanak vagy beszéljék meg a nagyszülőkkel?
- Iszunk egy kávét?
- Ha akarod!
Rövid és épületes beszélgetés!
Nándi legszívesebben meg sem állna hazáig, de legyen úgy, igyanak egy kávét. Az autópályára érve nagyobb sebességre kapcsol. Az első benzinkútnál azonban megáll, kávét mindegyiknél lehet kapni. Essenek túl a feketén, hátha jobb lesz a lelkivilága a forró italtól. A lány azonnal fecsegni kezd, nem is figyel rá, mintha csak háttérzaj lenne. Cukor, tejszín, s máris édes az élet. Először átadja Papáéknak a tyúkot, utána hazaviszi Dórát és bízik benne, hogy nála később ér haza az apja, s megbeszélheti anyjával ezt az egész históriát, aki majd eldönti, hogyan legyen a továbbiakban.
Kavargatja a kávéját. A tejszín tejeskávé színűre festi a feketét. Ettől még kávé marad a kávé, legfeljebb ízesebb lesz, ám hatása megmarad, és felpörgeti.
Ideje megfejteni a rejtélyt, ám addig nem szól senkinek a családban, amíg a mozaikok a helyükre nem kerülnek. Mit is mond Tati bácsi? „Nándi gyerek, te meg ne törőggy a múlttal. Csak bánatot okoznál vele.”
Dóra egyfolytában mondja a magáét, de nem figyel rá.
Beszállnak a kocsiba, s repülőrajttal indul.
- Mondd, Nándi, egyáltalán értettél egy szót is abból, amit mondtam neked?
A lány kérdése ott marad a levegőben. Egyenletesen duruzsol a motor, és fut mellettük a táj. Percek telnek el, mire Dóra összeszedi magát és újra nekirugaszkodik:
- Ne szóljunk Papának, és édesanyádnak sem. Szerintem Eszti néni nem hozza fel többet. Egyébként is zavaros a feje. Inkább próbáljuk megkeresni Heckman Tibót. Ha megtaláljuk, még kiderülhet, hogy nem is a dédapád. Eddig csak annyi bizonyos, hogy Eszti néni a dédnagyanyád. Olyan ez, mint a kirakós játék. Segítek megkeresni a hiányzó mozaikokat. Néhány ötletem is van. Holnap megbeszéljük. Rendben?
Nándi csak bólint, szólni nem mer, mert remegne a hangja. Az eső utáni szürkület ellenére felteszi a napszemüvegét. Szégyellné, ha Dóra látná párásodó szemét. Bizton tudja, hogy anyjának sem szól egyetlen szót sem. Most nem.
Fellélegzik a lány, arcán megkönnyebbült mosollyal arra gondol, úgysem találják meg Heckman Tibót, hiszen Ausztrália nagyon messze van.
folyt.köv.
Kép: http://www.vasiszemle.t-online.hu/2009/04/gereben.htm
A cikket írta: Yolla
Hozzászólások
időrendi sorrend
Nagyon élveztem ezt az írást Yolla!
Igaz, vissza-vissza kellett keresgélnem, hogy ki, kicsoda és végigfuttattam a szálakat magamban néhányszor, hogy megértsem, ki kicsodának a kicsodája lehet, de maga a történet lebilincselő, érdekes, és stíluslassító leírásaid mellett is magával ragadó. A háború és politikai szélfúvások, az emberi sorsokra tett hatása ezeknek, ott sziporkázik az írásod mögött. Szereplőid jellemzése, a röpke bemutatáson át, a lényeges leírásig, szépen elém festette szereplőidet. Az események kuszaságából való kibontás még hátra van, de megyek máris megkeresni Eszti néni eltemetett titkát.
Köszönöm, hogy elolvasod, kissé bőbeszédű vagyok.
Nagyon egyszerű lesz a válasz, s csak a mai körülmények között érthetetlen.
Üdv: Yolla
Igaz, vissza-vissza kellett keresgélnem, hogy ki, kicsoda és végigfuttattam a szálakat magamban néhányszor, hogy megértsem, ki kicsodának a kicsodája lehet, de maga a történet lebilincselő, érdekes, és stíluslassító leírásaid mellett is magával ragadó. A háború és politikai szélfúvások, az emberi sorsokra tett hatása ezeknek, ott sziporkázik az írásod mögött. Szereplőid jellemzése, a röpke bemutatáson át, a lényeges leírásig, szépen elém festette szereplőidet. Az események kuszaságából való kibontás még hátra van, de megyek máris megkeresni Eszti néni eltemetett titkát.
Kedves Tündér!
Feltettem a második részt, szerintem, rajtad kívül senki sem olvassa, hosszú is, néha gondolkodni is kell rajta és ma már egyik sem divat.
Pussz: Yolla
Ha úgy is van, ahogy gondolod, az sem a te cikkedet minősíti.
Pussz,
Tündér
Kedves Tündér!
Feltettem a második részt, szerintem, rajtad kívül senki sem olvassa, hosszú is, néha gondolkodni is kell rajta és ma már egyik sem divat.
Pussz: Yolla
Ha úgy is van, ahogy gondolod, az sem a te cikkedet minősíti.
Pussz,
Tündér
Kedves Yolla!
Nagyon érdekfeszítő a történet! Mindig nagyon érdekelt az ilyesmi, és nagyon várom a folytatást!
Pussz,
Tündér
Feltettem a második részt, szerintem, rajtad kívül senki sem olvassa, hosszú is, néha gondolkodni is kell rajta és ma már egyik sem divat.
Pussz: Yolla
Nagyon érdekfeszítő a történet! Mindig nagyon érdekelt az ilyesmi, és nagyon várom a folytatást!
Pussz,
Tündér