Felsejlő múlt II. rész
Látogatók száma: 51
A párhuzamosok a végtelenben találkoznak. Az emberek nem párhuzamosan élik az életüket. Tehát bármikor találkozhatnak. Ha akarják, ha nem.
A Gerbera Szépségszalon tulajdonosnője Mara, a negyvenéves, fénye vesztett egykori díva, fiatalon is gondosan gyűjtögeti a pénzét, hogy befektethesse, mert tudja, hogy művészi pályája inkább köszönhető a rendkívüli szépségének, mintsem a tehetségének. Rendkívül jó érzékkel választja ki munkatársait, közöttük Dórát is, akiben a jövő sikeres maszkmesterét látja. Fodrászai közül Klári a legtehetségesebb. Mindkét lányt patronálja, hogy mielőbb elérjék a mester szintet, mert nagyszabású terveihez szüksége lesz rájuk. Maximalista, megköveteli a pontos, szép munkát, még a takarítónőtől is, igaz, nála kétszázezer forint a kezdő fizetés. Ennek ellenére nyereséges a vállalkozása, mert nincs üresjárat, nincs várakozás, köszönhető az ügyes recepciósnak. Csak előjegyzésre fogadják a vendégeket, akik kávét vagy teát is kapnak, kívánságuk szerint.
A szalon feletti két lakás már Mara tulajdona, s az átépítéshez szükséges tervek és engedélyek is a rendelkezésére állnak. Venni kellene egy mély levegőt, és ideje lenne megkeresnie azt a fiatal, fantáziadús divattervezőt, aki egyedi ruhákat tervezne az ügyfeleiknek. Hiszen a lakásokból ruhaszalon lesz, hogy ne kelljen az egyedi ruháért külföldre utazni.
Dóra percek óta masszírozza Mara arcát, hiszen hiába ügyes és gyors a keze, egyre több időt igényel a főnökasszonyról eltüntetni a halvány ráncokat. Andalító, halk zene szól, melyhez hozzászoktak mindannyian, s nem kell felesleges beszélgetéssel múlatni az időt. Ma este játszik Mara, és amióta a színházi sminkessel hadilábon áll, Dórának kell elkészíteni az előadáshoz szükséges sminkjét, ami önmagában nem lenne baj, de még csak délután négy óra van, és az előadás hétkor kezdődik. A harmincöt fokos melegben kocsival végighajtani a belvároson, bizony, nem egy sminkálló feladat, de ha Mara így akarja, akkor így is lesz. Még mindig jobb, mintha becitálná a színházba, és a szűk, fülledt öltözőben kellene tevékenykednie.
Ma nem is tudná vállalni, mert ünnepi vacsorát terveznek Nándival, az ismeretségük egyéves évfordulójára tekintettel, és már a fiú ajándéka is ott lapul az öltözőszekrényében, gondosan becsomagolva, kackiás masnival a tetején. A bátyja legkésőbb hétre behozza a koktélruháját, melyet nem lehet vállfástul végigutaztatni a villamoson, elég a hozzávalókat úgy behozni a munkahelyére, hogy ne keltsen feltűnést velük. Nyolc órára érte jön Nándi, és addigra el kell készülnie, mert a várakozás nem kenyere a fiúnak, neki pedig kerülni kell a vele való konfliktusokat, amennyire lehet. Szerencsére apja és bátyja révén megtanulja, hogy amit egyszer a férfiember a fejébe vesz, fehérnépnek nehéz attól eltántorítani.
Márpedig Nándi igazi férfi, szereti a rendet és a pontosságot, nem tűri a mellébeszélést, sem a hazugságot. Szenvedés számára, ha valamit nem ért, vagy nem tud időben megoldani, s az események nem a tervei szerint alakulnak. Fejébe veszi, hogy utána néz annak, amit a nagyapja nővérének hitt és tudott, Eszti néni elkotyog, mely szerint nem a nővére, hanem az édesanyja a Papának, aki a második világháború alatt a Tóth család által rejtegetett zsidó fiatalembertől fogan. Tíz hónapja megszállottan keresi azt a bizonyos Heckman Tibót, sikertelenül. Annyit tudnak róla, hogy 1950-ben Ausztráliából érkezik tőle egy lap, melyet olvasatlanul széttép Eszti néni apja. Sem a Vöröskereszt, sem a zsidó szervezetek nem jutnak a nyomára, az idő pedig telik, anélkül, hogy Nándi a Papa elé tárhatná a történetet, melynek valóságtartalmáról előbb maga is meggyőződik.
Rendben, jöhet az alapozó, utána a vékony púder, a járomcsontra egy kis pirosító, majd a szemkontúr és a rúzs. Jó minőségű, profi sminkkészlete van Marának, remélhetőleg kibírja az esti előadást.
- Kész vagyok, Mara. Remélem, jól sikerült.
Felkel a főnökasszony a kozmetikai ágyról és hosszan nézegeti magát a hatalmas tükörben, egészen közel hajol hozzá, jobbról is, balról mustrálja az arcát, majd grimaszol, de a smink tökéletesnek bizonyul.
- Köszönöm, Dóra, kiváló lett!
- Tessék, ne felejtsd itt a sminkkészleted, hátha igazítanod kell valamit az előadás előtt.
- Jó, hogy szólsz, látod, milyen figyelmetlen vagyok. A mai darabot már egy hónapja nem játszottam, ezért egész idő alatt a szövegemet memorizáltam, és ilyenkor képtelen vagyok bármire figyelni.
A női táskában minden lényeges dolog megtalálható, amire a gazdájának állandóan szüksége van, és az is, amit teljesen felesleges magával hordani, pusztán szórakozottan egyszer csak beleteszi és azonnal el is feledkezik a létezéséről. Ez utóbbiak gyakran többen vannak, mint az előbbiek, s csak arra jók a kacatok, hogy köztük megbújjanak az igazán fontosak.
Mara beletúr a táskájába, hogy helyet csináljon a sminkkészletének, ám előbb kiveszi a slusszkulcsát, hogy ne az utcán kelljen keresni. Kezébe akad egy boríték, rajta aranyozott, cirádás betűkkel a neve.
- Hűha, erről teljesen elfeledkeztem! Este kilenckor François Villon és Faludy György est lesz a francia intézetben, utána állófogadás, és megígérte a nagykövet asszony, hogy bemutat nekem egy Párizsban végzett fiatal ruhatervezőt. Kérlek, menj el helyettem. Két személyre szól a meghívó. Vidd magaddal a barátodat, meglásd, jól érzitek magatokat. Itt a nagykövet asszony névjegye, azt is mindjárt odaadom, csak kimenetem magam és megmondom, hogy ti mentek helyettem. Hogy hívják a barátodat? Megvan, már emlékszem, Nagy Nándor.
Mara ellentmondást nem tűrő hangjára Dóra kékeszöld szemében a düh könnyei csillannak. Ez az egyetlen este, amikor végre kettesben lehetnének Nándival, ünnepelnék magukat, azt, hogy egymásnak vannak teremtve, erre jön a főnökasszony a fogadásával! Kezdi megérteni Nándit, hogy miért nem kedveli a váratlan eseményeket, de ezek nélkül olyan egyhangú lenne az élet.
Amíg Mara a követséggel beszél, felhívja Nándit, könnyed hangon megkérdezi, hová mennének vacsorázni.
- Természetesen a megszokott helyünkre! Már egy hete szóltam Karcsinak, hogy kilencre megyünk.
- Rendben, szívem! Van egy kellemes meglepetésem számodra, ezért kérlek, hogy szólj a barátodnak, csak tizenegyre érünk oda!
- De Dóri…
- Nincs de Dóri… meglepetés van! Várlak nyolcra! Puszi!
A nő kedvességgel, kedveskedéssel bármely férfit képes levenni a lábáról, ha a szükség úgy hozza. És most úgy hozza.
Pontban hétkor megjelenik Miske a ruhával és azonnal flörtölni kezd a recepciós lánnyal, akinek kedvére való a srác, s nem nagyon igyekszik Dórának szólni, hogy megérkezett a bátyja. Inkább készít két kávét, a tetejére bodroz fél deci tejszínhabot, melyet alaposan meghint fahéjjal és úgy teszi Miske elé, mint egy különlegességet.
Negyed nyolckor megcsörren a fiú mobilja, persze, hogy Dóra keresi.
- Egyetlen húgocskám, ne perelj velem, én itt vagyok hét órától, a kérdés az, te hol vagy?
A lány, amint leveti köpenyét és felveszi a ruháját, szédületes jelenséggé válik. Extravagáns frizurája Klári kezét dicséri. Sminkje kiemeli szemének színét és összhangban lesz az öltözékével. Formás lába magas tűsarkúban feszít. Mindehhez körül lengi az átható fanyar, meghatározhatatlan parfüm illat, amely leginkább gyümölcsillatra emlékeztet.
- Hűha, nem vagy semmi, Dorcikám! Nem tudom, hová mentek Nándival, de ha meggondolná magát a fiú, szívesen veled tartanék! Az biztos, hogy minden szem ránk szegeződne!
Persze, viccel Miske, hiszen éjt nappallá téve a kutatási eredmények rendezésével foglalkozik, mert két hét múlva lesz a publikációjának a leadási határideje, és éppen elég nagy hátrányban van a tervezetthez képest.
- Nem hiszem, bátyus! A francia intézetbe megyünk egy Villon-Faludy estre, nem hiszem, hogy téged érdekelne.
Miske szemében pajzán fény villan, a várakozó tér közepére pattan és szavalni kezd:
Ballada a senki fiáról
Mint nagy kalap borult reám a kék ég,
és hű barátom egy akadt: a köd.
Rakott tálak között kivert az éhség
s halálra fáztam rőt kályhák előtt.
Amerre nyúltam, csak cserepek hulltak,
s szájam széléig áradt már a sár,
utam mellett a rózsák elpusztultak
s leheletemtől megfakult a nyár,
csodálom szinte már a napvilágot,
hogy néha még rongyos vállamra süt,
én, ki megjártam mind a hat világot,
megáldva és leköpve mindenütt.
Fagyott mezőkön birkóztam a széllel,
ruhám csupán egy fügefalevél,
mi sem tisztább számomra, mint az éjjel,
mi sem sötétebb nékem, mint a dél.
A matrózkocsmák mélyén felzokogtam,
ahogy a temetőkben nevetek,
enyém csak az, amit a sárba dobtam,
s mindent megöltem, amit szeretek.
Fehér derével lángveres hajamra,
s halántékomra már az ősz feküdt,
és így megyek, fütyülve egymagamban,
megáldva és leköpve mindenütt.
A győztes ég fektette rám a sátrát,
a harmattól kék lett a homlokom,
s így kergettem az Istent, aki hátrált,
s a jövendőt, amely az otthonom.
A hegytetőkön órákig pihentem
s megbámultam az izzadt kőtörőt,
de a dómok mellett fütyülve mentem
s kinevettem a cifra püspököt:
s ezért csak csók és korbács hullott árva
testemre, mely oly egyformán feküdt
csipkés párnák között és utcasárban,
megáldva és leköpve mindenütt.
S bár nincs borom, hazám, se feleségem
és lábaim között a szél fütyül:
lesz még pénzem és biztosan remélem,
hogy egy nap nékem minden sikerül.
S ha megúntam, hogy aranytálból éljek,
a palotákat megint otthagyom,
hasamért kánkánt járnak már a férgek,
és valahol az őszi avaron,
egy vén tövisbokor aljában, melyre
csak egy rossz csillag sanda fénye süt:
maradok egyszer, Francois Villon, fekve -
megáldva és leköpve mindenütt.
A recepciós lány szájtátva figyeli a szavaló fiút, majd tapsol, mint az eszement. Már nem is titkolja, hogy tetszik neki a kolléganője bátyja, pedig tudja, hogy a fiú csak a húgának bohóckodik, de hátha észreveszi őt is.
- Rendben, Korci, ha segítség kell, csak hívj! Ha esetleg Nándit nem értékelné Villon, vagy kifogása lenne Faludy fordítása ellen!
- Eleget bohóckodtál, Miske! Köszönöm, hogy elhoztad a ruhámat.
- Hölgyeim! Viszlát!
Pontban nyolckor megérkezik Nándi, modern öltönyben, nyakkendőben, és Dóra várakozásával ellentétben, nem zavarja az előre tervezett program módosulása. Elismerően mosolyog, amint meglátja a barátnőjét, hiába tudja, hogy szép a lány, no de ennyire légiesnek még soha nem látta. Vöröses szőke haja új modern frizurába fésülve, amely kiemeli ragyogó zöldeskék szemét, telt ajkáról legszívesebben azonnal lecsókolná a rúzst. Csakhogy az csókálló, és egyébként sem illene egymásnak esni a kedvese munkahelyén, pedig a recepciós kislány erre vár, le sem veszi róluk a szemét.
Átöleli Dórát, megpuszilja, és nem engedi el, úgy mennek az utcán, kétség se férjen az összetartozásukhoz. Kétszáz métert sétálnak, ott, a második keresztutcában Picur, a négy apró asztalával és rövidke bárpultjával, ahová beülhetnek egy negyed órácskára, amíg megbeszélik a továbbiakat.
Nándi megrendeli a két koktélt, sejtelmesen mosolyog, és elővarázsol egy borítékot a zakója belső zsebéből, átadja Dórának.
- Legyen emlékezetes a mai nap, az első évfordulónk! Gondolj rám, bárkivel mész el!
Négynapos wellness hétvégére szóló befizetés, teljes ellátással. Meghatódik a lány, valóban meglepetés és nagyon jókor jön a pihenés. Jómaga is átadja az ajándékát, az apró csomagocskát és izgalommal figyeli, amint a fiú óvatosan lefejti a masnit és kibontja a papírost, amely egy díszdobozt rejteget, abból pedig egy vízálló karóra kerül elő.
Nándi azt sem tudja, hogyan köszönje meg, mindig is erre vágyott, szinte nem is hallja, amint Dóra elhadarja a Villon esten való részvétel fontosságát.
- Hagyjuk, nem fontos, megyünk. Elébb azonban…
Nagykorú filmekben látni ilyen csókot. A pultosnő sokat látott szemét nem lehet becsapni. A mozdulataikból látja, hogy ünnepelnek, hogy összetartoznak, hogy meghitt, mély szerelemtől dobog gyorsabban a fiatalok szíve.
A Villon esten franciául és magyarul is elhangzanak a versek, tetszik a közönségnek és Dóra évek óta most először veszi hasznát a nyelvtudásának.
A lelkes, mintegy százfős közönség felállva tapsol a műsor végén, bár az is lehet, hogy már nagyon kiéheztek, s csábító az állófogadás színhelyéről, a szomszéd teremből átszivárgó ételillat.
A közönség között nincs ismerős. Hosszan válogatnak az ételek között, Nándi láthatóan kerüli a tenger gyümölcseit, melyről azonban Dóra semmi pénzért nem mondana le, végre megkóstolhatja, legfeljebb nem ízlik, és ott hagyja. Jönnek-mennek az emberek, keringenek az ételekkel, italokkal, csábító süteményekkel megrakott asztalok körül, eszegetnek, iszogatnak, beszélgetnek.
Hozzájuk lép egy középkorú, disztingvált úriember, mint kiderül, a követségi titkár, egy középmagas, fehér bőrű, gesztenyebarna hajú, karcsú, csinos fiatal lány társaságában. Magyarul beszél, francia hanglejtéssel, s csak úgy pörgeti az „r” betűket. Udvariasan bemutatkozik, majd bemutatja a lányt, aki mosolyogva, tiszta magyarsággal beszél.
- Örvendek, Tóbia Kovach vagyok!
Összenéznek a fiatalok, mennyivel könnyebb lesz így kommunikálni, mintsem angolul vagy franciául.
A titkár átadja a nagykövet asszony üdvözletét, nekik is és rajtuk keresztül Madame Mara Hargitaynak, majd elnézést kér és magukra hagyja a három fiatalt, akik olyan közvetlenséggel beszélgetnek, mintha ezer éve ismernék egymást. Kiderül, hogy Tóbia tulajdonképpen ausztrál, csak Párizsban tanult ruhatervezést, s miután felmenői magyar származásúak, mindenképpen szeretne egy ideig itt élni, Magyarországon.
A nagy zsongásban igazán nem lehet beszélgetni, és Nándi javasolja, hogy tartson velük Tóbia az étterembe, ahová eredetileg is készültek. A lánynak tetszik a pár közvetlensége, nem is kell sokáig győzködni.
- Nándikám, mi lenne, ha szólnék Miskének, csatlakozzon hozzánk az étteremben, négyesben mégiscsak könnyebb a beszélgetés.
Rábólint a fiú, már úgyis elszállt a kettesben tervezett este lehetősége, és ezen már az sem ronthat sokat, ha kedvese bátyja is velük tart, aki még náluk is hamarabb odaér az étterembe. Kivételesen nem farmerben van, hanem öltönyben, széles mosollyal az arcán felpattan az asztaltól, amint belépnek az étterembe. Int a pincérnek, aki azonnal hozza a jégbe hűtött pezsgőt.
Rebben Tóbia szeme Miske láttán. Most kezdi érteni, hogy az ausztrál magyarok miért az óhazában keresnek maguknak házastársat. Lelke mélyén azért bevallhatná magának, hogy ő is éppen azért akar Budapesten tölteni néhány évet, hogy megtalálja az igazit. Nagyszülei elbeszéléséből egy büszke, tüzes, okos, szorgalmas és bátor népnek tűnik a magyar. És vendégszerető is, legalább is azok alapján, amit az eddigi egy hét alatt tapasztal. Nehezebben boldogulna, ha nem lenne barátnője a nagykövet asszony Sorbonne-on tanuló lánya. Egy biztos, hamarosan szállás után kell néznie, mert egy hónapnál hosszabb ideig nem lakhat a követség vendégházában. Élvezi, hogy magyarul beszélhet, s úgy tűnik, Dórában jövendőbeli jó barátnőre lelhet. Számára Nándi egy kedves, udvarias, visszafogott fiú, nem lenne az esete akkor sem, ha nem Dórához tartozna. Ennek ellenére a fiú tekintetében, mozdulataiban van valami, ami a nagyapjára emlékezteti. De a másik fiú, Miske, hát igen, olyan, mint amilyennek a magyar férfiakat elképzeli. Izgalmas hónapok elé néz, szakmailag is, ha úgy alakulnak a dolgok, ahogyan azt Dóra ismerteti a Gerbera Szépségszalon tervezett bővítése kapcsán. Holnap személyesen is alkalma lesz megismerkedni Madame Mara Hargitayval, aki bizonyára kiváló üzletasszony és nagy művész.
Éjfélkor megrendelik a késői vacsorát, és Tóbia Kovach nem tud betelni a rántott hússal. A francia fővárosban töltött évek alatt az étkezésére nem sok gondot fordít, innen a vékony, karcsú alakja.
Dóra ismeri a bátyját, s nem kerüli el figyelmét, hogy Miske figyeli a lány minden rezdülését, még akkor is, ha látszólag a vacsorájára koncentrál. Természetes, hogy felajánlja Tóbiának, segít neki megfelelő, kifizethető albérletet találni, akár másnap délután is találkozhatnak, s megkezdhetik a keresést.
Egy hónap alatt Tóbia több ruhatervet készít, melyek többsége elnyeri a főnökasszony tetszését, olyannyira, hogy maga akar a próbababa lenni. Emiatt jó minőségű anyagokat kell vásárolni, ezért közös beszerző útra indulnak, Bécstől Párizsig.
Nándiék wellness hétvégéje jól sikerül, valóban mindketten lazítanak. Dóra elfoglaltsága is megnövekszik, munkája mellett Klárival együtt, Tóbia ruhaterveihez kapcsolódó frizurákat és sminkeket próbálgatnak a következő mestervizsgára, melynek pontos időpontja még nem ismert, csak annyi bizonyos, hogy december elején lesz.
Miske elkészül a tanulmánnyal, szép, fekete bőrkötésben leadja a professzor úrnak, ezzel egyidejűleg publikálásra e-mailben megküldi a szaklapnak is. Morcos kissé a professzor úr, hogy a fiatalember nem várja meg a véleményét a publikáció előtt. A tanulmány elolvasása után belátja, abban egyetlen szó kijavítására sincs szükség, miután Miske a feldolgozott témában nyitva hagyja a kétkedésre okot adó kérdéseket, s csak azt hangsúlyozza, hogy azokra saját szemszögéből mely válaszokat adna. Kiváló vitaanyag, ráadásul véleménye írásba foglalásakor figyelembe veheti a publikáció visszhangját is, amely nem mellékes körülmény, ha annak írója a Jobbik egyik ismert vezéregyénisége. A professzor nyíltan nem politizál, azon megfontolásból, hogy állása megmaradjon, bármely párt kerüljön hatalomra. Azonban elengedhetetlenül szüksége van pártpolitikusok latens támogatására, ezért a hallgatói közül kiválasztja a köztudott pártkötődésű, jó eszű fiatalokat, akiknek szakmai karrierjét az egyetem befejezése után is figyelemmel kíséri, s ha a szükség úgy hozza, majd visszakapja tőlük a szívesség ellenértékét. Jobb és baloldali fiatalok egyaránt nyíltan a patronáltjai, melynek eredményeként pártsemleges hírében áll, s ez tetszik a kollégáknak és a diákoknak egyaránt.
Miske szívét megdobogtatja Tóbia, s igyekszik minél több időt a lánnyal tölteni. Heves udvarlása úgy tűnik, meghallgatásra talál, és amikor javasolja a lánynak, hogy kettesben angolul beszéljenek, csiszolandó a nyelvtudását, valósággal repes a lány, hiszen miatta akarja azt a fiú tökéletesíteni. Ebben nem is téved, csak kicsinykét. Arról hallgat a fiú, hogy az interneten egyre többször böngészi a szakterületéhez tartozó ausztrál intézetek publikációit, s ha csak lehetséges, véleményezi azokat, hadd ismerjék meg a nevét. Pártpolitika ide, vagy oda, nem akar politikus lenni, márpedig a tudományos kutatói pálya kilátása, anyagilag hátrányos helyzetű állampolgár képzetét kelti benne. Nem is alaptalanul, hiszen ott a példa, a pedagógus szülei, akik harmincéves szakmai múlttal a hátuk mögött szigorú beosztással élnek, miközben a rosszul fizetett állásukat is félteni kényszerülnek az aktuálpolitika jóvoltából.
Menni kell, ha nem akar lemaradni, s Európát lassan elárasztják a magyar diplomások, nincs más lehetőség, mintsem távolabbra kacsingatni. Szép és odaadó lány Tóbia, akivel élmény a szeretkezés is, ráadásul kezdi megszeretni, talán jobban is, mintsem az egészséges lenne. Képtelen bármire koncentrálni, mindenütt a lány kedves, mosolygós arca jelenik meg előtte, és internetezés közben is ujjai automatikusan Tóbia bemutatkozását, fotóit tartalmazó társasági oldalt hívják be. Rendszeresen olvassa a blog bejegyzéseket, melyekben a lány beszámol a mindennapjairól. Ilyenkor hevesebben dobog a szíve. Ez már az a katartikus nagy szerelem lenne, amelyet minden ember életében egyszer érez? Vagy a lány révén az Ausztráliába történő áttelepülés lehetősége hozza izgalomba? Maga sem tudja igazán.
Sok időt töltenek kettesben, sőt, Dorciékkal négyesben is egyre több programot szerveznek. Húga és Tóbia közötti barátság egyre szorosabbá válik, ahogyan közeledik a decemberi mestervizsga. Ráadásul Mara, december nyolcadikára tervezi az első ruhakollekció bemutatását, melyhez - ismeretségét és ismertségét latba vetve – hatalmas média felhajtást is társít. Temérdek pénzébe kerül, pedig igyekszik minden szükséges szervezési feladatot magára vállalni, hogy asszisztensek alkalmazását megspórolja. A kereskedelmi média mellett elkötelezett két televízió is hírt ad a bemutatóról, hála annak, hogy mindkettőnél beígér a főszerkesztőnek egy-egy egyedi ruhát, melyet a delikvens előzetesen kiválaszthat magának. Minden ember hiú, és megvehető, gondolja magában és kicsit le is nézi a két főszerkesztőnőt, hogy ennyiért is eladják magukat. Ez nem több mint egy tál lencse, hiszen azokból a tervekből válogathatnak, amelyek nem szerepelnek a bemutatón, pusztán kísérleti kliséknek számítanak, s itthon kapható alapanyagokból készülnek. Ezekkel teszteli a varróüzemet, amellyel a ruhákat varratja. Hiába pályáztatással választja ki a céget, azért csak a saját szemének hisz, mert a papír mindent elbír, kell a tesztelés. Hiába óvja férje a nagy felhajtástól, grandiózus terveitől nem lehet Marát eltéríteni.
Nándi szülei megkedvelik Dórát, hasonlóképpen Tóbiát is, aki iránt Lenke néni különös módon, nagy rokonszenvet érez. Gyakran megfordul náluk Miske is, mintegy Tóbia párjaként, és Nándi bácsi örömmel konstatálja, hogy egyre szimpatikusabb képet mutat a fiú, ha kerüli a politikát.
A divatbemutató és a mestervizsga utáni hétvégére családi összejövetelt szerveznek, amikor végre megismerhetik Dóra szüleit is. Lenke néni szemét nem kerüli el semmi, titokban már spórolgat a kosztpénzen, mert előbb-utóbb itt két eljegyzés is lesz, a Nándiéké és Miskéé. Persze, ez csak vicc, tudja ezt Nándi bácsi is, amikor egyik kettesben elköltött vacsora közben előadja neki vélelmét a felesége. Szerinte is ideje lenne családot alapítani a fiának, elvégre mielőbb szeretne unokákat, akiket megtaníthat mindenre, amire a szülők nem. Egyébként is, néhány évig még képes lesz focizni egy kisfiúval, később már felállnia is nehéz lesz, ha ily ütemben folytatódik a porckopás a térdében. Az sem tragédia, ha kislány lesz az első unoka, vele is lehet labdázni, csak többet kell hajolgatni. Jövőre lesz ötvennégy éves, és a legfiatalabb nagypapa lehetne a munkahelyén. A cél érdekében felvállalja a szervezési feladatokat. Gondosan összeállítják Lenke nénivel a menüsort, az italokat, a süteményeket, a vendégek szórakoztatására a családi videók humoros jeleneteiből kisfilmet vágnak össze.
Láthatatlan szárnyain gyorsan repül az idő, főleg, ha a tennivalók egymás sarkát tapossák.
Aznap, amikor Dóra sikeresen leteszi a mestervizsgát, Nándit kinevezik vezető menedzsernek, amely jelentős fizetésemeléssel is jár, és szinte egyszerre gondolnak az eljegyzésre. Nándi még szeretné végiggondolni az ezzel járó feladatokat, és a divatbemutató éppen elég feladatot ad Dórának, jobb, ha arra koncentrál, már csak napok kérdése, s megnyugszanak a kedélyek. A közös családi vacsora megfelelő alkalom lesz arra, hogy kitűzzék a leánykérés időpontját, hiszen ott lesz mindkét család és fehér asztalnál a legjobb megbeszélni az életre szóló elkötelezettséget jelentő szertartást, amely nem más, mint a házasság előszobája, még akkor is, ha nem azonnal követi az esküvő. Kell még két év ahhoz, hogy belevágjon a lakásvásárlásba, a cég is ad hitelt, a bank is, mert családos emberként mindenképpen önálló háztartásban akar élni. Semmi szükség arra, hogy a szülők asszisztáljanak együttélésük kezdeti botladozásaihoz, mert azok kikerülhetetlenek. Az összecsiszolódáshoz hozzátartozik a súrlódás is, mint fényhez az árnyék, még akkor is, ha az eget rengető problémát az jelenti, hogyan nyomják ki a fogkrémet a tubusból, ki vásárolja meg a vacsorához valót, ki készítse el a reggelit és főzze meg az ébresztő kávét.
Az eljegyzési gyűrűket napokon belül átveheti, kollégája kiváló ízléssel megáldott, jó kezű aranyműves feleségének köszönhetően, aki három különböző színű aranyból készíti, és az ifjú pár nevét az egyedi tervezésű díszítő vésetbe rejti.
A divatbemutatóról elkésik Nándi, hiába szeretné megnézni a két lány keze munkáját, a főnöke, mint újdonsült vezetőt, megpakolja munkával rendesen, teher alatt nő a pálma címszó alatt, ezért gyakorlatilag semmit sem lát az egészből, sőt, várnia kell egy jó órát, mire a televíziós stábok leforgatják az interjúkat. Szerencsére, nem marad le semmiről, mert a fogyatkozó nézőközönség között rátalál Miske, aki kérés nélkül töviről hegyire beszámol az elmúlt óra eseményeiről, különös tekintettel Tóbia zseniális ruháira.
- Sziasztok, fiúk! – perdül melléjük Dóra, kipirosodott arccal és a sikertől kissé mámorosan, szétoszt köztük egy-egy puszit -, tudjátok, hogy szombat délután ötkor adják le Tóbia interjúját? Legalább együtt nézheti meg a Farkas és a Nagy család!
A nagy nap éppen úgy kezdődik, mint bármely más munkaszüneti nap. Legalább egy órával tovább lehet aludni.
Nagyéknál felborul a szokásos rend, annak ellenére, hogy előző nap éjfél előtt pár perccel kerülnek ágyba. Elpepecselnek a süteménysütéssel, főleg a két torta díszítésével, hiszen a főzés mellett nem lesz elég idő az elkészítésükre. Őszintén szólva, hely sem lenne rá, mert Lenke néni a sütőben kacsát süt, melyhez párolt lila káposzta és krumplipüré lesz a garnírung. A főételt frissen sült tarja, borjú bécsi és rántott csirke alkotja, melyekhez rizibizit és salátákat kínálnak. Természetesen a nyitó étel a tyúkhúsleves, és a főtt hús mellé almamártás is tálalnak.
Ha Tóbia nem tudná, hogy a szülők valóban először találkoznak, akkor el sem hinné, oly meghitten csordogál az ebéd ideje alatt köztük a beszélgetés. Számára az a természetesség is furcsa, amellyel Dóra segédkezik Lenke néninek a különféle fogások tálalásában, mintha maga is nem a vendég, hanem a házigazda családhoz tartozna.
Náluk, Ausztráliában, a magyar ételeknek más az ízük. A húslevesből két tányérral is eszik, sajnos, mert alig marad hely a csábító illatú bécsi szeletnek. Élvezettel falatozza, miközben rémülten tapasztalja, hogy minden falattal egyre jobban telik a gyomra, pedig a kacsasültet is szívesen megkóstolná, s ha már úgyis elrontja a gyomrát a rengeteg házi étellel, akkor a süteményt is megkóstolná. Amennyiben ez a híres magyar vendégszeretet, hogy halálra etetik a vendéget, akkor hamarosan kigömbölyödik, s egyetlen ruháját sem tudja felvenni, és kénytelen lesz lecserélni a ruhatárát. Motoszkál a fejében néhány ruha terv, mely nem tetszene Marának, ám Miskének igen, merész vonalvezetése miatt.
Miske viszont tetszene a nagyapjának, nagy magyar lelke okán, és bizonyára szívesen fogadná unokája férj jelöltjeként. Hát még annak mennyire örülne az öreg, ha megtartaná a neki tett ígéretét.
Még Margit néni, Miske édesanyja is segédkezik a két torta feltálalásában. Miután Lenke néni új terítéket tesz az asztalra, Nándi bácsi két üveg pezsgőt hoz, Nándi pedig a hozzávaló kristálypoharakat teszi az asztalra.
Miske gyengéden megböki Tóbia karját:
- Itt készül valami! – súgja a fülébe, és igaza lehet, mert Dorci elég izgatott.
Nándi bácsi felbontja a pezsgőt, kitölti a poharakba, majd kissé meghatottan megszólal:
- Kedves Margit asszony és Mihály barátom! Gyermekeink izgatottan várják, hogy végre szóhoz jussanak. Úgy gondolom, hogy mi, szülők, felnőtt gyerekeinket döntéseikben csak támogatni tudjuk, erőnk szerint.
Dóra és Nándi, malomkeréknyi virágcsokorral kezében, kissé kipirultan, egymás szavába vágva közlik, hogy szeretik egymást, hogy összeházasodnak, és mielőbb szeretnék kitűzni az eljegyzés időpontját.
- Kérünk benneteket, örüljetek velünk!
Nándi Margit néninek, Dóra Lenke néninek adja át a csokrát.
Meghatódnak az anyák, pedig számukra régóta nyílt titok, hogy a fiatalok összetartozásukat előbb-utóbb házasságkötéssel is megpecsételik. Igazi meglepetés Miskét éri. Nem mintha nem helyeselné, ám így, váratlanul, nem tud felkészülni arra, hogy szeretett húgocskája belátható időn belül kirepül a családból.
- Kislányom, látom, ti már mindenben megegyeztetek. Nándi fiam, – áll fel székéről Mihály bácsi, - ezzel a bejelentéssel gyakorlatilag megkérted Dóra kezét?
- Igen, megkértem - jön a gyors válasz.
- Ahogyan jövendő nászuram mondotta, felnőttek vagytok. Ha Dóra hozzád megy feleségül, a mi feladatunk immár csak az, hogy segítsünk benneteket.
Nem kell már semmire várnia Nándinak, előkapja zsebéből a jegygyűrűket, és melyet menyasszonyával azonnal egymás ujjára húzzák, s mire a többiek észhez térnek, már megpecsételik összetartozásukat.
Koccintanak a pezsgővel, elhangzanak a köszöntők, s Mihály bácsi, Tóbia legnagyobb meglepetésére, nem kevés humorral fűszerezett házassági tanácsokkal látja el a fiatalokat, melyeket pirosló arccal, örömteli zavarral hallgatnak, miközben egymás kezét görcsösen szorongatják.
A pezsgő fokozza az ebédhez elfogyasztott bor jótékony hatását.
Az örömapák jobbnak látják, ha meghatottságuk palástolására, kimennek az erkélyre, elszívni egy cigarettát. Igaz, csak Nándi bácsi dohányzik, de jövendőbeli nászura is friss levegőre vágyik.
Az örömanyák a virágcsokor elhelyezésével foglalatoskodnak, miközben az ifjú pár eltűnik a látókörükből.
Miután senki sem figyel rájuk, Miske elérkezettnek érzi az időt ahhoz, hogy Tóbiának tegye a szépet. Hiába igyekszik, a lány nem igazán figyel rá.
- Nálatok így megy a leánykérés?
- Nem mindig!
- Nálunk nagy partit szerveznek erre az eseményre, elvégre egy életre szóló döntés.
- Valóban az - bólint rá Miske, - ám igazából elég hozzá két ember, egy férfi és egy nő. Ha megkérném a kezed, előzetes szülői jóváhagyás és nagy felhajtás nélkül nem is tudnál dönteni?
Erre a kérdésre Tóbiának nincs kedve válaszolni, még megsértené Miskét. Valóban tudná nélkülözni a nagy felhajtást, ám számára előzetes szülői jóváhagyás nélkül elképzelhetetlen a házasságkötés.
- Nem aktuális a probléma – hárítja végül a válaszadást, és kivesz a tányérjára még egy szelet dobostortát.
Hiába a probléma hárítása, Miske mit sem törődik ezzel, továbbra is hevesen udvarol, immár angolul. Annyira sikerül meggyőzően beszélnie, hogy maga is elhiszi, hogy Tóbia iránt halálos szerelmet érez, amelynek kiteljesedéséhez képes feladni az eddigi életét, maga mögött hagyni családját, népét.
Látszólag Tóbiát teljesen leköti a dobostorta, apró falatokban eszegeti, hogy minél tovább tartson az édes élvezet. Ha igazán ismerné Miske, akkor tudná, hogy ez csak a felszín, valójában minden idegszálával a fiú mondandójára figyel, észreveszi hangjának apró rezdüléseit, és nem kerüli el figyelmét hízelgő szavak felhangja, ahogyan pontosan ráérez arra is, hogy mindez talmi csillogás, mindössze egy eszköz, amellyel Miske egészen más célt szeretne elérni.
Az ifjú pár bekapcsolja a nappaliban a televíziót, néhány széket még odatesz a méregzöld bőr ülőgarnitúra mellé, hogy a teljes társaság kényelmesen elhelyezkedhessen. Ideje a készülék elé ültetni a családtagokat, hiszen perceken belül kezdődik a divatbemutatóról szóló riport.
Kellemes kávéillat érződik a konyha felől, és megjelenik Lenke néni, ezüst tálcán egyensúlyozva a Zsolnay porcelán készletet. Követi Margit néni, a liternyi fekete nedűvel, melyből egyedül Tóbia nem kér, aki egyre izgatottabb. Talán mégsem bizonyul jó ötletnek nagyapja érdekében a televízió nyilvánosságát felhasználni, de már késő megváltoztatni azt, ami megtörtént.
A divatbemutató képei alatt Mara asszonnyal beszélget a riporternő, aki rendesen alákérdez, annak érdekében, hogy válaszaival a mai magyar ideális és sikeres üzletasszony megtestesítőjévé magasztosuljon. Mara minden feladott labdát magabiztosan lecsap, választékosan és nyugodtan beszél, és a legnagyobb természetességgel reklámozza a Gerbera Szépségszalont, kiemelve az abban dolgozó fiatal munkatársak szakértelmét, valamint ismerteti a divatszakmával kapcsolatos terveit is. Kiemeli a Párizsból érkezett, magyar származású, ausztrál születésű fiatal divattervező, Tóbia Kovach munkáját.
A riporternő Tóbiával már teljesen más hangnemben beszélget. A kamera kizárólag a lány arcát mutatja, kendőzetlenül a néző szeme elé tárva hamvas fiatalságát, klasszikus szépségét, miközben a félórás riportból mindössze negyven másodpercet vágnak össze. Ebből a néző arról értesül, hogy Tóbia magyarországi tartózkodásának elsődleges célja nem a ruhatervezés:
- Megígértem nagyapámnak, HeckmanTibónak, hogy felkutatom a k.- béli kocsmáros Tóth családot. A második világháborúban ők bújtatták el, és ezzel lehetővé tették, hogy a Heckman családból egyedüli túlélője legyen a holocaustba torkolló zsidóüldözésnek.
A riportot követően a bemondónő népszerű tirádákat mond a világ magyarságának összetartozásáról, ám erre a társaságból már nem igazán figyel senki.
A szülők gratulálnak a két lánynak a divatbemutató sikeréhez. Nándi ismét pezsgőt bont, hogy koccinthassanak, és szerét ejti, hogy szót váltson az anyjával, a gyerekkori videói bemutatásáról. Néhány perc múlva ismét a televíziót nézik, immár a kis Nándika botladozásairól, amint háromévesen focizik az apjával. Jó fél óráig rajta mulatnak, jókat kacagnak, részint azon, amit látnak, részben azon, ahogyan szülei kommentálják azokat.
Jobb, ha most eltűnik, kézen fogja menyasszonyát és némi rendcsinálás látszatát keltve, elkezdik kihordani az étkezőből a feleslegessé vált terítékeket, miközben váltanak néhány szót.
- Dorci, el sem hiszem, hogy megtaláltuk Heckman Tibót…
- Kicsi a világ, szívem, majd kikérdezzük Tóbiát…
- Figyeltem Anya arcát, meg sem rezdült az interjú alatt.
- Lehet, hogy nem tud semmit az egészről.
- Lehetséges.
Megtelik a mosogatógép, Dóra bekapcsolja, mert hamarosan újra teríteni kell a sült kacsához. Ideje kiszellőztetni a lakást. Kinyitja az ablakokat. A videózók észre sem veszik, annyira elmerülnek az emlékekben.
Tóbia csatlakozik Dórához, jól esik felállni végre és megmozgatni a lábait.
- Tudom, hogy nem dohányzol, de én most rágyújtanék – súgja a menyasszony fülébe.
- Szerintem Nándi meg tud kínálni, gyere, szólunk neki. Adok egy pulcsit, meg ne fázz ebben a hidegben.
Maga is felvesz egy kardigánt, Nándi belebújik a zakójába és siet a lányok után az erkélyre. Közben odaszól Miskének, csatlakozzon hozzájuk, de a fiú csak rázza a fejét.
Sűrű, apró pelyhekben hull a hó, és összekapaszkodva beborítja az egész fővárost. Az autók óvatosan gurulnak az utcán, csúszik az úttest, rosszak a látási viszonyok is, ráadásul egy-két kóbor gyalogos nem megy el a zebráig, csak úgy átvág a négy sávon, még azt sem igen figyeli, hogy jön-e villamos.
- Nagyapám sokat mesélt a télről, mintha az lenne a kedvenc évszakja. Már kezdem érteni, miért.
- Mesélj róla, hogyan került ki Ausztráliába?
Természetes Dóra kérdése és Tóbia készségesen mesél, dédszülei malmáról, a pékségükről, a kocsmáros Tóth családról, akik elbújtatták a nagyapját, hogy ne kelljen csillagot viselve robotba járnia. A dédszüleit koncentrációs táborba vitték a németek és nyomuk veszett.
- Nagyapát az istálló padlásán rejtegették Tóthék, szalmából tákolt, pokróccal leterített fekhelyen aludt. Amikor bementek a faluba az oroszok és heteken keresztül harcoltak a Tiszáért, csatlakozott hozzá Esztike, a kocsmárosék lánya, mert féltették a kiéhezett katonáktól. Hajnalban és késő este kaptak ételt és italt, akkor lelopakodhattak az árnyékszékre is. Húzhattak maguknak vizet a kútból, két vederrel, az volt az ivóvizük, abból mosakodhattak. A kocsma állandóan tele volt katonákkal, a kocsmárosékkal főzették az ételeket. Nagyapámhoz bújt a lány, ha ágyúztak.
Nagyot szív a cigarettájából, ahogyan a kocabagósok teszik, azonnal kiengedi a füstöt a száján.
- Féltek, hogy fiatalon meghalnak, anélkül, hogy akár egyszer is kipróbálnák a szerelmet. Terhes lett Esztike. Nagyapám boldog volt, legalább lesz, aki túléli őket, és tovább viszi a Heckman nevet. Októberben felszabadult a falu és a kocsmáros kitette Nagyapám szűrét, menjen világgá, elég nagy bajt okozott. Hiába akarta feleségül venni Esztikét, az öreg Tóth hajthatatlan maradt. Csatlakozott az oroszokhoz, velük ment egészen Berlinig. Két év múlva munkát vállalt egy óceánjárón, így került ki Ausztráliába. Hiába írogatta a leveleket, hogy megtalálja a szüleit, és felvegye Esztikével a kapcsolatot, hírt kapjon a gyerekéről, nem kapott egyetlen választ sem. Megígértem neki, hogy megkeresem Magyarországon a gyermekét. Nem lesz könnyű.
Eláll a hóesés. Tiszta a levegő, éles és hideg, mégis jól esik kinn maradni az erkélyen, csendben nézni az utca élénkülő forgalmát.
- Megfáztok, gyerekek – lép ki hozzájuk Nándi bácsi, - gyertek be. Szegény Miske, árválkodik az egyedülléttől. Lenke mindjárt tálalja a sült kacsát, nehogy lemaradjatok az ínyenc falatokról.
Könnyebbnek érzi Tóbia a lelkét, mintha mázsás súlytól szabadult volna. Biztos benne, hogy Dóráék segítenek neki megtalálni Nagyapja sosem látott gyermekét.
Vidáman visszaül a helyére, Miske mellé és kedélyesen megböki a fiú vállát:
- Jó volt friss levegőt szívni az erkélyen, miért nem tartottál velünk?
Nem válaszol a morcos fiú, csak néz maga elé. Lelkében düh fortyog, hogy majd elégeti a szívét. Jobbikos létére nehéz megbirkózni a gondolattal, hogy zsidó származású a szerelme és a sógora is. Összedőlésük előtt recsegnek-ropognak a míves munkával felépített légvárai.
Nándi bácsi bort töltöget a vendégeknek.
Lenke néni az asztal közepére teszi a ropogós pirosra sült, forró kacsát, majd visszafordul a konyhába a krumpliért és a lila káposztáért. Megkerüli az asztalt, odahajol Tóbiához és a fülébe súgja:
- Megadom a receptjét, ha ízlik. A jövőben úgyis sokat fogunk találkozni és lesz elég időnk beszélgetni.
Kép: net
A cikket írta: Yolla
Hozzászólások
időrendi sorrend
Egy jó írás, egy hiteles történet, mindenkinek mást mond. Nekem nem azt, amire gondoltál, bár kétséget kizáróan ez is benne van. Szerettem olvasni, bírtam volna tovább is, mert élvezetes, érdekfeszítő, a figyelmet fenntartani képes, gondolatokra, töprengésekre sarkalló írás ez itten. :)
Befejezetlennek éreztem, pedig tudom, hogy itt a vége, fuss el véle!
Valahol én is azt érzem, hogy lezáratlan a történet, ám a főszereplők, Eszti néni és Tibó nagyapa szempontjából már kár lenne a sebeket felszakítani, az unokáknak pedig teljesen mást mond.
Egy percig megfordult a fejemben az a gondolat, hogy a televízió nyilvánossága jóvoltából, magyar szokás szerint, számos önjelölt Tóth család jelentkezik, de ez nem férne bele egy elbeszélésbe, mert tovább kellene görgetni a mellékszálakat is, ily módon maradt a nyitott befejezés, sejtetve, hogy Lenke néni érzi, hogy nagyapja volt, aki bújtatta Tóbia nagyapját.
Üdv: Yolla
Befejezetlennek éreztem, pedig tudom, hogy itt a vége, fuss el véle!
Mindig is úgy gondoltam, hogy nem a származás teszi naggyá az embert.
Jól sikerült érzékeltetned!
Pussz,
Tündér
Szia Yolla!
Már nagyon vártam a folytatást. Jó hosszú volt, de szeretem ahogy mesélsz, és jó volt olvasni.
Hogyan lesz tovább?
Misike nem tetszik nekem... kihasználja a lányt, azt meg szégyelli, hogy zsidó. Csúnya dolgok ezek.
Nincs tovább a történet, azaz mindenkinek a saját fantáziájára bízom a folytatást.
Az általánosan elfogadott erkölcsi normák szerint a vidéki kocsmáros kiakad, hogy a lánya leányfejjel szül gyereket, miközben számára az természetes, hogy a zsidóüldözésekkor megmentse egy gyerek életét, akit aztán sajátjaként felnevel.
A családi titkok, elhallgatások ideig-óráig tartanak, mert az idő kiforogja az igazságot.
Valahol Lenke néni is érzi, hogy nem stimmel valami az apja körül, most jött el az ideje, hogy tisztázza, bár ennek már semmi jelentősége nincs, sem számára, sem családja számára.
Annál inkább fontos Miskének(ezt a nevet a neten találtam, mint régi magyar név), a tipikus mai értelmiségi fiatalnak, aki téblábol a politikusi és a tudósi pálya szélén, mert nem tud dönteni, csak azt tudja, hogy jól akar élni és anyagi gondoktól mentesen, s ennek alárendel mindent, olyannyira, hogy képtelen szétválasztani a búzát az ocsútól.
Ám ott a fiatal pár, akik a helyén kezelik a problémát, s építgetik a közös jövőjüket.
Azt szerettem volna érzékeltetni, nem édekes, honnan jöttél, csak az, mivé lettél.
Nem tudom, mennyire sikerült.
Pussz: Yolla
Már nagyon vártam a folytatást. Jó hosszú volt, de szeretem ahogy mesélsz, és jó volt olvasni.
Hogyan lesz tovább?
Misike nem tetszik nekem... kihasználja a lányt, azt meg szégyelli, hogy zsidó. Csúnya dolgok ezek.