Fiatalság, bolondság... 1.

Látogatók száma: 62

Ha nem lett volna, ha valami más lett volna helyette, de nem az volt… Ez volt. Folytatásos ifjúsági történet :-)

Akkoriban, a 65-66-os években igen benne voltunk az élet sűrűjében, ha lehet ezt mondani, amikor még nem tudtuk mi is az, az élet sűrűje? De izgatott, nagyon. Meg akartuk ismerni. Fiatalok voltunk és szépek, tizenöt-tizenhat évesek, tele izgalmakkal az élet megismerését illetően. Imádtunk táncolni és megragadtunk minden lehetőséget a szórakozás ezen műfajában is. Végig táncoltuk szinte az egész hétvégét, du. 5-től 10-ig. Mások míg tanultak, esetleg, vagy csak gondoltak rá, hogy másként is lehet, mi ott voltunk, minden egyes összejövetelen, a Ságvári, a KPVDSZ, a meszesi kultúrotthon, a szabolcsi Puskin művház., a mozik, a hősökterei, a budai vámi, mi jut eszembe még úgy hirtelen? A Tremoló együttes, a Szevecs, a dobos, a Dunda, a Cseke, az orvostanhallgató, a kis orvos palánta. De jóképű fickó volt! A mamájánál adtunk az érzésnek. És kompótot ettünk… Dunda se volt kutya! Micsoda férfi volt akkor! Izgalmas. Érdekes. A gyerekágyban nem volt baba…És számokat játszottak! Miket énekelt?... Hogy pezsdült a vérünk!... Mennyire szomjaztuk a jót!... Alig vártuk már a hétvégét…, hogy valaki megkezdje a táncot, hogy a félsz, a feszültség oldódjon bennünk kissé. Nagyon ráéreztem a zenére, a táncra. Csak ez számított, no és persze a partner... Nem volt mindegy, ha egy botladozó fiúval kellett ellejtenem a legjobb számot, persze nem sokáig hagyták. De még belőle is igyekeztem kihozni, amit lehetett. Micsoda megkönnyebbülés volt, amikor lekértek! És azok a lassú számok? Kipirultunk, kivirultunk. Odabújtunk.
A zene, a tánc, ezek az összejövetelek kihozták belőlünk, amit csak lehetett, és mi mindenben benne voltunk, ami jó. Olyankor semmi nem számított, csak a buli, akárcsak a mostani fiataloknak, de mégis valahogy másként. Nem voltak orgiák, drogok! Megalázó szituációk. Csak annyi volt, amennyit akartunk, szerettünk, imádtunk. Zene és tánc. És minden, ami fel tudta korbácsolni az érzéseket. No és a partnert se felejtsük el, mert az fontos volt, hogy kivel és hol.
Én nem tanultam táncolni, én a ritmusra éreztem rá, és otthon a házibulik alkalmával a fiú tesóim megtanítottak az alapvető mozdulatokra. Pedig ők sem tanultak táncolni! De olyan érzékkel rendelkeztek, no és idősebbek voltak nálam, előbb kezdték nyilván, mint én. És látták mennyire szeretném elsajátítani a tudományt. És én jó tanuló voltam.
A nővérem még merészebb volt, de hamar elvitték, így nem tudtam másra támaszkodni mint két bátyámra. Hozzá csak akkor mentem, amikor megkívántam egy kis édességet, a Virág cukiba, de jó volt, amikor kiszolgált a fehér kis köténykéjében, a legfinomabb sütit ettem akkor és nem kellett érte fizetnem. Árgus szemek figyelték akkor őt, a hentes… a férje. Féltékeny volt a drága. Pedig csak köszönömképpen érintette meg valaki esetleg a csípőjét.
De én akkor még nagyon fiatal voltam. Szerettem az édességet.
És az a szőke fiú, aki mindkettőnknek bejött, a barátnőmmel. Sohase mentem egyedül egy-egy ilyen buliba. Ő mindig velem volt. Azt a szőke fiút viszont mindketten bírtuk. Fordítva is így lehetett, mert mindig ott sertepertélt körülöttünk. De én akkor szerelmes voltam egy másikba, egy fiúba a házból! Az volt csak az izgalmas. Tizenöt éves voltam akkor. Ő meg tizennyolc. De bírtam a búráját. Akkor még nem így fejeztem ki magam. Azok igazi, komoly érzések voltak, azt hiszem, szerelem. Odaadtam magam neki, csak úgy brahiból. Merészség? Bátorság? Mondhatnám utólag már könnyű kritikát gyakorolni. Akkor még nem tudtam mi az, csak egy érzés volt. De az volt maga a csoda! Ennyi év után is csak ezt mondhatom. Múlt idő. Hogy aggódtak a szülők, micsoda könnyelműség volt részünkről! Fiatal pár lehettünk volna, de az élet megkegyelmezett mindkettőnknek. A szülők legnagyobb megkönnyebbülésére. De én nem felejtettem el őt soha.
A szőkére koncentrálva. Akkor is egy buliba voltunk. Előtte én, mert merész voltam, megszereztem apu bungi kulcsát, mint ahogy a cigarettáját is lopkodtam már addigra, mindig a konyhaszekrény fiókjában dugott el egy-egy szálat, direkt, vagy arany tartaléknak, nem tudom, de mindig megdézsmáltam....Na mindegy, a merészségnek ára van. Az egy másik történet.

Folyt.köv.

A cikket írta: zsoltne.eva

előző cikk következő cikk

4 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

nagyon jó volt olvasni írásod
:)

Szia Éva!
Látom tényleg hozzákezdtél a nosztalgiázásnak, valami hasonló volt, velem is csak pár évvel később!
Maresz

Szia Éva .
Tetszik a cikked és az is tetszik hogy megosztottad velünk ezeket a " bennfentes " titkokat.
Jó lehetett ! Jó vissza gondolni a régi jó dolgokra.
Üdv:cuki1