újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Fiatalság, bolondság... 2.

Látogatók száma: 62

Van, aki tagadja, van aki bevallja… Magyarázni lehet, megérteni is, elutasítani is. De engem személy szerint az ismeretlen mindig is vonzott valamiért. Hogy másokat vonzotta-e, azt ők tudják.

Még mielőtt azt hinnéd, hogy magamnak írom ezeket a nosztalgikus, ma már csak emlék töredékeket, tévedsz. Ezeket nektek írom, akik azt hihetnétek, hogy elmúlik nyomtalanul valami, ami a múltban megtörtént, tévedés. Semmi nem múlik el csak úgy egyszerűen, ami számított, akkor és ott. Velünk történt.

A fiatalságunk, a bolondságunk, az akkor még ártatlanságunk – nem tartott sokáig – és a tapasztalatlanságunk, főleg a kíváncsiságunk vezetett oda, amire most szívesen vagy nem, de emlékezem.
A fiú a házból még sokáig kísértett. Időnként megjelent az életemben, a táncos összejövetelek részese volt, annak ott, akkor nem lett vége abban a szobában. Részese volt, de nem egyedüli és kiválasztott. De ők elköltöztek abból a házból, így maradtak csak a hétvégi, alkalmi együttlétek. Nem kevés, ha azt veszem, hogy kerestük akkor még egymást. Aztán ez kezdett kissé zavaró lenni. Amikor vége lett a bulinak, a táncnak, siettem volna haza, hiszen nem kevés fáradtság volt ez, akkor még élvezet talán, de a végére, már csak egyet kívántam, hazamenni. Gondolhattam én akkor mindenre, hogy itt a vége, de nem úgy ő. Akkor lett vége, amikor ő úgy gondolta. És akkor jött az, hogy hagyd magad, előbb szabadulsz. Megtanultam mit jelent ez. Biztosan lett volna más módja annak, hogy előbb hazaérjek, de nem jutott akkor más az eszembe. Ezek talán nem a legkedvesebb emlékeim közé tartoznak, ezért itt abba is hagyom, egyelőre.
Amikor már ismét készen álltam egy újabb kapcsolatra, mert a fiú azzal, hogy elköltöztek, egy idő után az életemből is eltűnt, akkor jött a Szőke. Nem volt különleges, de jóképű srác volt, és ami a legfontosabb, piszkosul tudott táncolni. Nem rivalizáltunk egymással a barátnőmmel, hol egyikünket, hol a másikunkat vitt ki a parkettra. Nem voltunk féltékenyek egymásra. Élveztük a zenét, a táncot, és persze a partnert.
Egy ilyen alkalommal, amikor nagyon benne voltunk a butaságba és kicsit talán, nagyon merészekké váltunk, akkor jöttem elő az ötlettel. Menjünk ki apám bungijába. Abszurd is lehetett volna, de akkor nem volt az. És ebbe mind a hárman benne voltunk.
Tudtam, hogy apu este már nem lesz otthon. Azt is, hogy a tesóim is mind, a szélrózsa minden irányába. Rám senki sem figyelt akkor. Mindenki el volt foglalva magával. Anyu sem volt akkor a képbe, vagy nem emlékszem, de azt tudom, hogy valahogy megszereztem a bungi kulcsát. Esteledett. Mi megbeszéltünk egy helyet, ahol találkozunk. És kimentünk a szőlőbe.
Egy picit talán, ahogy közeledtünk elbátortalanodtunk, de ez nem tartott sokáig, csak addig, amíg kinyitottam a bungi ajtaját. Apu mindig bekészített egy kis tüzelőt. Most is így volt. Az idő egy részét azzal töltöttük, hogy jó meleget varázsoltunk a kis szobába.
Már pattogott javában a tűz, amikor konkrétan a célra kezdtünk mindhárman összpontosítani. No akkor mi legyen? Melyikünk lesz a bátrabb, melyik lesz az első, aki megmutatja. Hát ki más, mint én, az ötlet gazdája. Mindig én voltam a kezdeményező. Nem is értem miért. Könnyelműség? Kíváncsiság? Merészség? Hiszen akkor még nagyon az elején voltunk mindennek ahhoz, hogy bármi más jelzővel illethettük volna ezt a fajta érzést. Inkább azt mondanám kölcsönösen kívántuk ezt, szerettük volna megismerni.
Jó meleg volt már addigra, mire a magunk esetlen módján összeszedtük a bátorságunkat és bementünk párban a kis szobába. Mi ketten először. Milyen érdekes, hogy az addigi gyámoltalanságot hamar le tudtuk vetkőzni. Az idő ott kicsit megállt. De nem sokáig, mert akkor már nem nekünk dolgozott, hiszen nem lehetett sokáig vacakolni.
Fiatal életemben először megtörtént az, ami a későbbiekben meghatározóvá válhatott volna, a párcsere. Nem volt jó érzés. Akkor, azt hiszem hirtelen felnőtté váltunk. A gyerekes, fiatalos kíváncsiság hirtelen mintha komoly értelmet kapott volna és megszűntünk abban a pillanatban gyereknek lenni. Ott nem volt zene és tánc, ott már csak az akkor még ismeretlen, de későbbi életünkre is kiható megtapasztalás maradt. Nem volt rivalizálás. Egyszerű kipróbálása az érzelmek nélküli szerelmeskedésnek. Még nem neveztük akkor ezt szexnek.
Akkor, abban a világban még nem volt olyan fejlett a technika, ami arra ragadtatott volna bennünket, hogy valami nemesebb érzelmi forrás felé hajtson bennünket, valakiket esetleg. De nekünk akkor, abban a világban ez volt az egyik érzelmi forrás, amit akkor annak tartottunk és meghatározó volt az életünkben. Alig kerültünk ki a gyerekkorból és majdnem egyenesen a közepébe találtuk magunkat abban a világnak, ami még csak ezután jött el mindannyiunk számára. A nagybetűs élet. Nem neveztük ezt tapasztalatgyűjtésnek, ahhoz kevés volt, de mégis meghatározó egész elkövetkezendő életünkre. A mai napig is, majd negyven év távlatából.
Megúsztuk az alkalmi kalandot.

Folyt.köv.

A cikket írta: zsoltne.eva

3 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

fordított időrendi sorrend

Szia Évi !

Lenyűgöztél az őszinte megnyílással. Én sokkal merevebb és konzervatívabb neveltetésben ja és ellenőrzésben voltam . Nálunk az édesapám nagyon határozott és kemény ember volt. Igaz későn nősült, sok fiatal tapasztalattal és irántunk gyerekek iránt nagyon nagy féltéssel volt. Nálunk este fél kilenckor kapuzárás és onnan se ki, se be senki. Kivétel a rokon. Idegen senki nem jöhetett be. Így a bulik is elmaradtak nagyjából az életemből, vagy nagyon kevésre szorítkoztak, és későbbre, amikor már nagyobb voltam, és felelősségre vonható. Bár akkor is el kellett minden perccel számolni. Nem volt könnyű, de megszoktuk és szerettük a szüleinket. Én ma is hálás vagyok a neveltetésemért akármilyen szörnyen hangzik is másoknak. Talán ezért is olvastam sokat, mert a könyvek által kiszabadultam a szoba fogságából. Faltam a könyveket és mindent elolvastam amit csak lehetett. Igaz később könnyebben is tanultam, mert sok minden amit más még akkor hallott, én már olvastam. Üdvözlettel Éva.

megtekintés Válasz erre: Divi Éva

Szia Évi !

Lenyűgöztél az őszinte megnyílással. Én sokkal merevebb és konzervatívabb neveltetésben ja és ellenőrzésben voltam . Nálunk az édesapám nagyon határozott és kemény ember volt. Igaz későn nősült, sok fiatal tapasztalattal és irántunk gyerekek iránt nagyon nagy féltéssel volt. Nálunk este fél kilenckor kapuzárás és onnan se ki, se be senki. Kivétel a rokon. Idegen senki nem jöhetett be. Így a bulik is elmaradtak nagyjából az életemből, vagy nagyon kevésre szorítkoztak, és későbbre, amikor már nagyobb voltam, és felelősségre vonható. Bár akkor is el kellett minden perccel számolni. Nem volt könnyű, de megszoktuk és szerettük a szüleinket. Én ma is hálás vagyok a neveltetésemért akármilyen szörnyen hangzik is másoknak. Talán ezért is olvastam sokat, mert a könyvek által kiszabadultam a szoba fogságából. Faltam a könyveket és mindent elolvastam amit csak lehetett. Igaz később könnyebben is tanultam, mert sok minden amit más még akkor hallott, én már olvastam. Üdvözlettel Éva.

Szia Évi!

Nagyon köszönöm. Annak szántam, őszinte megnyílásnak. Hogy ilyen is volt. Nem egyedül táncoltam a parketten. Sokan voltunk. :-)

Ez csak egy kis epizód volt, emellett természetes, hogy más irányba is zajlott az életem. Én is faltam a könyveket, talán nem elég tudatosan megválogatva, ahogy jött. Nagyon fiatalon jutottam olyan információkhoz, ami olykor megdöbbentő, és nagy hatással volt rám. Valahogy azt hiszem, hamar felnőttem. És majd csak ez után kerültem bele az élet sűrűjébe.

Puszi,
Éva
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: