Gondok
Látogatók száma: 59
1. rész
Gondok
1. rész
Dr. Pallagi Léna főorvos asszony hatvanas évei elején is szépasszony, akire jó ránézni, mert fehér köpenyben és makulátlan fehér klumpában is királynői alkat, melynek hatását halvány sminkje és éterien tiszta illatú parfümje is tovább erősít. Gondosan manikűrözött, rövidre vágott körme sem akadályozza a vizsgálatokban, sőt, kezének puha érintése férfi betegeiből még ma is képes szexuális izgalmat kiváltani.
Mindössze háromszor rendel, akkor is csupán fél napot, s ezzel a tizenkét órai munkával többet keres hetente, mint a havi nyugdíja, ráadásul a magánrendelő résztulajdonosaként, évente komoly mértékű osztalékot is zsebretesz.
- Laura, mikorra jön a következő beteg?
- Húsz perc múlva. Hozzak neked egy kávét?
- Nem, köszönöm, lemegyek a büfébe. Csörögj rám, ha megérkezett a beteg.
A nyolcszobás rózsadombi villában úgy alakították ki a rendelőintézetet, hogy a földszinti hallból lett az ügyféltér, melyben két adminisztrátor fogadja a betegeket, irányítja a szakorvosokhoz és távozásukkor kiállítja a számláikat, s beszedik a pénzt. Méregzöld bőrfotelekben üldögélhetnek a várakozó betegek, és közben a régi konyhából kialakított büfé szolgáltatásait is igénybe vehetik.
Léna, kávéjával a kezében, kilép a hátsó kertbe, körülnéz, s örömmel konstatálja, hogy rajta kívül nincs ott senki, nyugodtan leülhet a diófa alatti padra. Hazafelé menet még vásárolnia kell, mert férje gulyáslevest és mákos tésztát kért, ami nem lenne nagy baj, csakhogy hozzátette, ne Szidi néni főzzön. Kizárásos alapon, neki kell a tűzhely mellé állnia, pedig nincs semmi kedve a főzőcskézéshez. Megengedhetik maguknak, hogy lemenjenek vacsorázni az igazi magyaros konyhával rendelkező Hőscincérbe, Laci azonban jobban szeret otthon étkezni.
Gyűlik az avar a kertben, szegény kertész nem győzi összegereblyézni a leveleket. Itt az ősz, most megy első osztályba a legidősebb unokája és ő nem láthatja, mint boldogul az iskolával Pistike, mert legközelebb karácsonykor mennek ki a fiukhoz, Amerikába, visszafelé, január végén pedig Londonban meglátogatják a lányukat is. Eddig abban reménykedett, hogy legalább Lilla hazajön, amint ledoktorál, ám a körülmények mai állása szerint, hamarosan férjhez megy, és nem úgy tűnik, mintha Bob Magyarországon szeretne élni.
Amerikai meny és angol vej mellett muszáj megtanulnia angolul, kevés a konyhanyelv ismerete, hiszen azzal nem lehet társalogni a kinti új családtagokkal.
Lágy szellő zörgeti a száraz avart, majd felkap belőle egy maroknyit, megforgatja és néhány méterrel arrébb, a szépen nyírt gyepre szórja.
Erről jut eszébe, hogy a jövő hónapban a szepezdi nyaralót is téliesítenie kell, mert abban az időben férje a tokaji négy hold szőlő szüretelésével és a zalai tízhektáros gesztenyés, valamint az ötven holdas termőföld dolgaival foglalatoskodik. A végén igazi gazdaember lesz a pesti flaszteren felnőtt mérnökből, aki húsz évig vezérigazgatóként irányított egy nagy céget, s nyugdíjazása után nem tudott leállni sem a munkával, sem a pénzkereséssel, ezért két kézzel szórta a milliókat, csak hobbi lesz a mezőgazdaság, nyugtatgatta Lénát, egy kihívás, hogy ne unatkozzak, tette hozzá, miközben vasakarattal megtanult mindent az öreg parasztemberektől, hogy nyereséges legyen a vállalkozása.
Hogyan jutottak odáig, hogy külön szobában alszanak, külön utakon járnak, jóformán úgy élnek egymás mellett, mint két testvér, azt maga sem tudja, de erre a kérdésre Laci sem tudna válaszolni. Valószínűleg nem is akarna. Szerinte rendben van az életük, járjon csak Léna a barátnőivel színházba, moziba, kávéházba meg vásárolgatni, csak ne zavarja őt, a családfenntartót, komoly és felelősségteljes munkájában.
Rezeg zsebében a telefon, megérkezett a betege, egy magas, szikár fiatalember, akinek kezét ötéves forma fiúcska szorongatja.
- Kezeit csókolom, főorvos asszony! Kovács Károly vagyok. Elnézését kérem, hogy magammal hoztam a fiamat, de nem volt kire hagynom.
Elég Lénának kézfogás közben szemügyre venni a falfehér arcú fiatalembert, érezni tenyerének nyirkosságát, látni az izzadságtól gyöngyöző homlokát, az ösztönei azt súgják, hogy nagy baj lehet nála.
- Hogy hívnak, kisfiam? – fordul a gyerekhez, s igyekszik barátságosan viselkedni vele.
- Kovács Andriska vagyok.
- Jól van, Andriska! Ügyes fiú vagy. Laura néni elkísér téged Márta nénihez, akivel játszhatsz addig, amíg apukáddal beszélgetünk. Rendben?
- Rendben. De meggyógyítod, ugye?
- Természetesen, hiszen azért jöttetek ide.
Laura ránéz a főorvos asszonyra, s a szemében látja, hogy hosszabb időre le kell foglalni Andriskát. Bólint és kézen fogja a kisfiút:
- Márta néninek is hasonló korú a kisfia. Meglátod, hogy jól szórakoztok. Sok mesét tud és színes kirakó játék is van nála. Nézd csak, mit találtam a táskámban? Sportszelet. Szereted?
Vérvétel, gyors teszt a laborban, ultrahang, majd a sürgősségi mentő hívása.
- Andriska… mi lesz a kisfiammal? Nincs senkink. A feleségem két éve meghalt.
- Nyugodjon meg, Kovács úr, majd én gondoskodom a kisfiáról.
- Azt nem tudom megfizetni…
- Nem is kell, nyugodjon meg. Felhívom a sebész főorvos barátomat, Szigeti Sándort, hogy műtse meg magát. Nem lesz semmi baj.
Andriska mindenképpen az apjával akar menni, alig tudják visszatartani.
Léna telefonálni kezd. Elsőként Szigeti főorvossal beszél, utána leszól a recepcióra Kovács Károly számlája miatt, melyet az ő nevére kell kiállítani, végül megkéri Szidi nénit, hogy készítse el a gulyáslevest és a mákos tésztát. Egy pillanatig hezitál, jó lenne Lacinak is szólni a vendégükről, aztán gyorsan elveti a dolgot, mert reggel a könyvelőjéhez készült, és úgysem venné fel a telefont.
Kézen fogja Andriskát, a recepción kifizeti Kovács Károly számláját, amely fél órára nettó huszonötezer forint. A recepciós lányok úgy néznek rá, mint a marslakóra, hiszen eddig még nem volt rá példa, hogy az egyik tulajdonos orvos kifizette volna a betege költségeit. Nem hiába mondják, hogy öregszik Léna asszony. Bizonyára rokona lehet a perforált vakbél gyanúval kórházba szállított beteg, ha a kisfiát magához vette. Mindegy is, mert úgysem tudnak meg többet a dologról, mert a főorvos asszony asszisztense, Laura, legalább annyira szűkszavú, mint a főnöknője, azért is maradhatott meg mellette huszonöt évig.
- Viszontlátásra, hölgyeim!
- Csókolom! – köszön Andriska is.
Jól nevelt kisfiú, kicsit megszeppent ugyan, de nagyon barátságosnak tartja a doktor nénit, akinek meleg a keze és nem olyan nyirkos, hideg, mint az apáé. Az illata is jó, olyan óvó nénis, mint Réka nénié, aki minden nap megöleli egyszer, mert tudja, hogy neki nincs anyukája, nincs, aki otthon dédelgesse. Mi lesz vele, ha apa is anya után megy, és ő itt marad egyedül? Azt mondta apa, hogy ők már csak ketten vannak egymásnak.
Andriska egyik lábát rakja a másik után, szorítja a doktor néni kezét, miközben gyűlik szemében a könny, majd kicsordul és végiggördül gömbölyded orcáján. Visszatartaná a könnyeit, de nem bírja, pedig Réka néni szerint az olyan komoly nagyfiúk, mint Andriska, már sohasem itatják az egeret. A parkolóba vezeti a doktor néni, megállnak egy nagy fekete autó mellett, melynek gombnyomásra nyílik az ajtaja.
- Baj van, kisöreg! Nincs gyerekülés a kocsiban! Tudod, mit? Veszünk egyet, de addig is ülj be ide, a hátsó ülésre, jól bekötlek a biztonsági övvel, de, kérlek, ne sokat ficánkolj, nehogy meglássanak a rendőrök!
Nekik sokkal kisebb, piros autójuk volt, Suzuki, csakhogy apa eladta, mert nincsen pénzük a fenntartására, pedig nem tartották fenn, a lakásban, hanem lenn, az utcán, a parkolóban. Márvány síremléket csináltattak anyának, s akkor jött rá Andriska, hogy többé már nem megy haza az anyja, mert nem is tudná felemelni a vastag márványt, hogy kibújjon alóla.
Miért figyeli a doktor néni a visszapillantó tükörből? Úgysem tudna elmenni sehová. Innen nem találna haza és egyébként sincs lakáskulcsa, az csak apának van. Neki akkor lesz, ha iskolába jár.
- Andriska, jártál már a Mammutban?
Mit feleljen erre, amikor azt sem tudja, mi az a mammut, azzal nem találkozott a pesterzsébeti panelben.
- Veszünk neked néhány dolgot és eszünk egy fagyit!
Nem fagyira vágyik, hanem kiflire és kockasajtra, azt szoktak apával tízóraizni, és már nagyon éhes, de nem meri megmondani a doktor néninek. Ma nem ment óvodába, mert nincs, aki érte menjen és apának ide kellett jönnie, a doktor nénihez, azt mondta Bálint bácsi, apa főnöke, hogy megbeszélte a vizsgálatot a doktor nénivel.
Hiába dörzsöli mindkét szemét, a könnyei nem akarnak elállni, pedig nincs egér a közelben, akit itatni kellene.
- Ne sírj, Andriska, meglátod, minden rendbe jön.
Lehajtanak a földalatti parkolóba és lifttel mennek fel a második emeletre. Hiszen ez egy áruház! Sok csillogó üzlettel és sétálgató emberrel!
- Gyere, kicsim, vásárolunk! Szólíts nyugodtan Léna néninek! Tudod, hogy nekem is van két kis unokám? Pistike most ment első osztályba, Gabriel pedig veled egyidős.
Egyből megérti Andriska, hogy miért tud olyan gyorsan és könnyen vásárolni a doktor néni, bocsánat, Léna néni. Hófehér trikókat, gatyákat, zoknikat vesz, meg egy világoskék puha pizsamát, a következő üzletben meg pulóvereket és két nadrágot, a harmadikban pedig papucsot és sportcipőt, ez utóbbi éppel olyan, mint amit annyit emlegetett apának, aki azt mondta, majd a Jézuska hozza.
Hol van apa? Hiába a sok szép holmi, nem tud nekik örülni, mert aggódik apáért, és a gyomra is korog.
Érzi Léna a kisfiú feszültségét, pedig még gyerekülést is kell venni a kocsiba. Nem hiába sírdogál Andriska, ösztönösen érzi, hogy nagy bajban van az édesapja. Megígérte Szigeti főorvos, hogy a műtét után azonnal felhívja. Még Borzas Bálinttal is beszélnie kell, mert nagyon aggódott a beosztottja miatt. Azt mondta, hogy Kovács Károly a legjobb szerelője, és minden költséget áll, csak vizsgálja meg a fiatalembert. Bálinttal együtt jártak középiskolába, azóta is véd- és dacszövetségben állnak egymással. Kár, hogy Laci féltékenysége miatt nincs közöttük szorosabb baráti kapcsolat.
- Andriskám, gyere, felmegyünk a mozgólépcsőn a legfelső emeletre és eszünk egy szendvicset, iszunk egy üdítőt! Otthon gulyásleves és mákos tészta lesz az ebéd. Szereted?
Bólint a gyerek, megszólalni sem mer.
A mozgólépcső szomszédságában sarkig nyitva a játékbolt ajtaja. Ide muszáj bemenni, mert a gyereknek játék kell, és náluk nincs egy darab sem. Léna puzzle-t és kifestő könyvet választ egy doboz színes ceruzával együtt, majd Andriskához fordul:
- Válassz magadnak, kicsim, egy szép kis állatfigurát.
Az eladónak sem kell más, máris egymás után mutogatja a ma divatos játékokat, ám Andriska másra figyel. Valahol az egyik polc legtetején, meglát egy kissé kifakult bundájú félméteres mackót.
- Léna néni, nekem az kell! – mutat rá, ám az eladó csak legyint egyet, az nem eladó, egy évig a kirakatban porosodott, reklámként.
Legörbül Andriska szája, és kitör belőle a sírás.
Mogorva kinézetű, idősebb úr lép hozzájuk:
- Kézcsókom, asszonyom! Szervusz, kisfiam! Miben segíthetek?
- Főnök, azt a mackót akarja a kisfiú, ami nem eladó! – szólal meg az eladó.
- Valóban nem eladó. Ajándékba adjuk!
Lenkei László foga között elmorzsol egy szitkot, amikor meglátja a ház előtti járda mellett Szidi néni ütött, kopott ezeréves Marutiját. Léna helyett ismét az öregasszony főzte az ebédet, amely kétségtelenül sokkal ízesebb, mint a feleségéé, de nem mehet ez így tovább, mi lesz velük, ha megveszi a zalai kúriát és odaköltöznek? Igazán nem vihetik magukkal az öregasszonyt, nem is menne velük, mert hamarosan megszületik az első dédunokája és arra spórol, hogy megtanítsa mindarra, amire csak egy déditől telik. Magának sem meri bevallani, hogy mennyire irigyli Szidi nénit, akit nyolcvanéves korában is a dédunokával való foglalkozás tart fitten, bezzeg neki az unokáival töltött idő évi maximum két hónapra korlátozódik, az is úgy, hogy nekik kell kiutazniuk Amerikába. Anyagilag megengedhetik maguknak, ma még, de mi lesz holnap, azt senki sem tudja. Az egészségük is rendben lenne, hiszen mindketten aktívan dolgoznak, amely nagyapja szerint az életben maradás legfontosabb feltétele, de arra nincs garancia, hogy meddig bírják a munkát. Azt hitte, milyen jó lesz hobbi szinten mezőgazdasági munkát végezni, jó levegőn lenni, tenni, venni, intézkedni, mindaddig, amíg azt élvezi, hiszen ráér hetvenöt éves kora után megbarátkozni a semmittevéssel. Alaposan elszámította magát, mert a földművelésben nincs hobbiszint, abban csak kitartó, szorgalmas munkával lehet eredményeket elérni és rá kellett jönnie, mennyire igaz a mondás, mely szerint a gazda szeme hizlalja a jószágot. Fogalma sem volt arról, hogy mibe vág bele, amikor megvette az első darab földet, utána a szőlőt, majd a gesztenyést. Maga sem hitte el, hogy ábrándokat kergetett, amikor abban bízott, hogy a felfogadott gazdatisztjei helyette és nevében úgy intézkednek, mintha maguk lennének a gazdák, neki csak a menedzselés és a szervezés lesz a feladata. Kiszámolta a könyvelője, hány milliót vesztett ezzel a mentalitással, és kellett hozzá négy év, mire ráncba szedte a gazdaságát.
- Szidi néni, iszik velem egy kávét? Én főzöm!
Az öregasszony arcán a mosolytól átrendeződik néhány száz ránc:
- Szóval, beszélni akar velem, Laci úr! Megvárja, Léna asszonyt vagy egyedül költi el az ebédet?
- Természetesen megvárom.
Mulat magában Szidi néni, most kellene bedobnia a nagy bombát, nevezetesen azt, hogy nem jön többé, már nem kell neki a pénz, eddig is csak ahhoz kellett, hogy a gyerekeit és az unokáit támogassa.
- Megértem tíz év után, hogy maga szolgál ki engem!
A házigazda kénytelen lemondani a meghitt beszélgetésükről, mert megérkezik Léna a kisfiúval.
- Szervusztok! Bemutatom nektek Kovács Andriskát, az egyik betegem ötéves kisfiát, aki nálunk lesz, amíg édesapját kiengedik a kórházból. Lacikám, légy szíves, hozd be a kocsiból a többi csomagot! Szidi néni, kérlek, mutasd meg a gyereknek a wc-t meg a fürdőszobát. Utána ebéd közben elmesélem, mi történt. Előbb azonban fel kell hívnom Szigeti főorvost és Bálint barátomat!
Férjének vörös posztó Bálint neve, ám felesége hangjában érzi a feszültséget. Mit vásárolhatott Léna, amit ne tudott behozni a kocsiból?
Andriska a kék szemű bácsival akar menni a kocsihoz, kezét nyújtja a meglepődő férfinek és elindul kifelé.
Szidi néni nagy sóhajjal feláll, ideje megteríteni az asztalt.
Folyt.köv.
A cikket írta: Yolla
Hozzászólások
időrendi sorrend
Nem tudom mi ebben a jó, de én nem szeretem... Mások élete az övék, abba belenyúlni ilyen módon, nem szerencsés... Lehet, csak én érzem így... de attól még igaz... Cáfolj meg, ha tudsz...
Mi tetszik?!... neked ebben?... miért várod annyira a folytatást kedves olvasó?, mi az, ami téged felcsigáz?... Miért nem érdekel engem ez az egész!? :-)
Mi tetszik?!... neked ebben?... miért várod annyira a folytatást kedves olvasó?, mi az, ami téged felcsigáz?... Miért nem érdekel engem ez az egész!? :-)
Jól kezdődik! Az ember alig várja a folytatását!
Jól felcsigáztál vele! Remélem, hogy hamar fent
lesz a következő rész is!
Pussz: emillio
Koszi, Yolla! Szeretem a `meseidet`. Oke, nem mese, de akkor is nagy elvezettel olvaslak mindig. :)
Ez most igazi mese lesz, a valóságból lopott alakokkal.
Üdv: Yolla