Ha megdobnak kenyérrel...

Látogatók száma: 101

Szeptember volt. Talán az eleje, de az biztos, hogy reggel. Beszélgettünk. Apróságokról. Az élet fontos dolgairól, írásról, barátokról, az időjárásról, csakúgy, mint máskor.

Akkor hoztad szóba, hogy bajban vagy. Nagy bajban. Becsületbeli ügy. Délutánig a föld alól is elő kell kerítened valamennyi pénzt. Sokat. Azt mondtam, kár, hogy nem laksz közelebb. Ha itt laknál, talán tudnék segíteni. Könnyekig meghatódtál, mondtad, és én hittem neked. Miért is kételkedtem volna? A kép, amit magamban kialakítottam rólad a beszélgetéseink, és az írásaid alapján, elaltatták a gyanúmat, nem volt okom kételkedni. Délután már itt voltál a pénzért. Odaadtam, mert én ilyen vagyok.
Egy hétre kérted. Nem fizették ki a munkádat, mondtad, de napok kérdése és pénzhez jutsz, akkor az lesz az első, hogy megadod a tartozást. Kicsit fájlaltam még, hogy talán öt percet voltunk együtt, csak amíg a pénzt átadtam, aztán elmentél, meg sem kérdezted, mi van velem. A sietségnek tudtam be és a szégyennek talán, hogy pénzt kellett kérned tőlem.
Minden megtakarított forintomat neked adtam. Tudod, nem vagyok gazdag, de anyám azt mondta, hogy egy nőnek mindig kell, hogy legyen megtakarított pénze, amiről még a férje sem tud, soha nem lehet tudni, mikor kerül olyan helyzetbe, hogy szüksége lesz rá. Én is félretettem minden névnapi és születésnapi ajándékforintot, minden aprót, így lassanként gyűlt össze az az összeg, amit kölcsön adtam. Csak egy hétről volt szó.
Folyton az motoszkált bennem, hogy hibát követek el, mert a barátságba nem szabad anyagiakat keverni, annak soha nem lesz jó vége, de amikor olvastam a novelláidat a bajtársiasságról, a barátságról, az empátiáról, az odafigyelésről, az adakozásról és elfogadásról, akkor mindig megnyugodtam, te biztosan nem csapsz be. Nem, ez meg sem fordulhat a fejemben.
Aztán csak nem jelentkeztél. Amikor odáig jutottam, hogy megemlítem a pénzt, akkor mindig jöttél valami szívbemarkoló sztorival az albérletedről, a fiadról, az unokád betegségéról, és én úgy éreztem, na nem, most tényleg nem kérhetem vissza a kölcsönt, hiszen nekem van fedél a fejem felett, van étel az asztalomon, egészségesek a gyerekeim. Így jött el a karácsony. Az első. Nem vettem plusz ajándékokat, ahogy szerettem volna. Nem volt miből. Még mindig beszélgettünk reggelente, találkoztunk is néha személyesen, vártam, hogy talán magadtól szóba hozod, hogy elnézést kérsz, vagy valami mentséget keresel, de nem ez történt.
Januárban az asztalra csaptam, hogy legalább egy részét fizesd vissza, nekem is kiadásom lesz, ami nem várhat tovább, így nagy nehezen és kegyesen harmadát visszaadtad. Akkor ígéretet kaptam a többire is, hiszen az egy hét már sokszorosan elmúlt. Néha azért eszembe jutott, ha minden hónapban csak egy aprócska összeget teszel félre, már vissza tudtad volna adni az egész összeget kamatostól. A józan paraszti ész, és a becsület így kívánta volna. Aztán meg az, hogy ki vagyok én, hogy ítéletet mondjak, vagy számon kérjek bárkitől bármit. Biztosan jó okod van a késlekedésre.
Nyáron újra próbálkoztam. Be akartam iratkozni egy fotóstanfolyamra ,tudod, mennyire szeretek fotózni, és az az összeg hiányzott a részvételi díjból. Kértem, utald át a megadott számlára. Nem tetted. Egyszerűen kiléptél az életemből. Nem akartalak zaklatni, még mindig bíztam benned. Gondoltam, ismét egy átmeneti nehézség, egy kifizetetlen számla, egy nagyobb adomány az iszapkatasztrófa áldozatainak. Mert közben újra ősz lett. Aztán karácsony. Megint kicsit szerényebben.
Tulajdonképpen magam sem értem, mire is várok, hiszen már több, mint egy éve tartozol? Nem csinálok balhét, nem küldök rád verőlegényeket, nem fenyegetőzök jogi lépésekkel. Egyszerűen csak várok. Várom, hogy a megadott számlaszámra átutald a tartozásod, hogy aztán nyugodt szívvel írhass szívbemarkoló történeteket a barátságról, az odafigyelésről, becsületről, a kenyérre dobott kövekről.

A cikket írta: Nurse

előző cikk következő cikk

7 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

« előző
1
2
következő »

Szia Nurse!

Nem könnyű a helyzeted. A csalódottságod érthető. Hogy megosztottad velünk, köszönjük. Sajnos neked kell lépned, mégpedig jogi útra terelve a dolgot.
Mielőtt ezt a lépést megteszed, még egyszer szólj neki, aztán keress meg egy ügyvédet és hivatalos levélben szólítsa fel az adósság rendezésére.

Pussz,
Éva

Kedves Nurse! Pár éve voltam hasonló helyzetbe, nagyon nehezen vissza kaptam a pénzemet, ne tud ki, a híres "jó barátunk"! Én azt mondom csatlakozok a többi előttem szólóhoz, de Én tőlem még kapna is egy kis ráadást...! Puszillak Orsolya