Hányszor lehetsz szerelmes?
Látogatók száma: 45
Robi
A lépcső lett a végzetem.
Másik város, másik iskola, tanévnyitó egy szerdai napon. Ahogy komótosan ballagtam fölfelé a lépcsőn a kijelölt terem felé, figyelmes lettem egy szőke hajú, szélles vállú fiúra. Nocsak! Igen, megint. A kor divatjának megfelelő bordó színű öltönyt viselt, amit ma már kinevetnék, de akkor trendi volt.
Azt nem láttam, hogy milyen színű a szeme, de a mozgása lenyűgözött. Kecses volt, de nem nőiesen, hajlékony, és olyan puhán lépdelt, mint egy macska. Rossz hasonlat, tudom, de egy nagyragadozó jutott eszembe róla. Meg az, hogy szívesen lennék a zsákmánya.
Az univerzumból ki tudtam volna ugrani örömömben, mikor megláttam, hogy egy helyre igyekszünk, tehát osztálytársak leszünk!
Összevillanhatott volna a szemünk, ha én lányos zavaromban nem hajtom le a fejem minden egyes alkalommal, amikor megpróbált rám nézni.
Másnap különös gonddal készültem az iskolába, a reggeli helyett csak a szívemet tudtam volna lenyelni, az ugyanis a torkomban dobogott, szerintem fel is csúszott odáig.
Meleg volt a szeptember eleje, de a hideg rázott az izgalomtól, hogy vele tölthetek majdnem egy egész napot.
Az első szünetben odajött és bemutatkozott! Nem kertelt, semmi lacafaca, csak jött, látott és ahogy az elő van írva, abban a pillanatban a rabja lettem. De még semmi sem történt, csak működni kezdett a kémia, meg azok a fránya lepkék a gyomromban. Pénteken, két nappal az évnyitó után egy buszon utaztunk a pályaudvar felé, ki-ki a saját városába igyekezett. A zsúfolt buszon alig volt hely és kapaszkodó, mellém állt és nagylelkűen átkarolta a derekamat, el ne essek.
Pocséklás volt a vonatjegy, szárnyaim nőttek hirtelen.
Vasárnap egy nagy doboz szeder várt a kollégium portáján, naná, hogy tőle. Kiderítette, hol lakom és beadta. Én meg a kulcsot, mert menthetetlenül beleszerettem.
Hétfőn sétálni hívott a városba füzetvásárlás ürügyén, majd egy kilátón kötöttünk ki, de az elénk táruló látvány helyett egymásban gyönyörködtünk. A csókja fantasztikus volt, a mosolya nem kevésbé, és az icipici tájszólása csak hab volt a tortán.
Ha addig nem voltak irigyeim, hát most lettek! Úgy az iskolában, mint a kollégiumban már népes rajongótáborra tett szert, volt olyan lány, aki veréssel fenyegetett, ha nem szakítok vele.
A szakításra pár hónap múlva került sor, valahogy kihűlt a dolog. Talán túl sokat és intenzíven voltunk együtt, egy iskola, egy osztály, egy kollégium...
Nekem egyre több táska lett a szemem alatt a sok sírástól, neki rohamosan romlottak az angol jegyei-már nem egymás mellett ültünk és én ötös voltam angolból.
Ő az egyetlen, akiért a mai napig fáj a szívem, de akkor valamiért így kellett történnie.
Kép: internet
A cikket írta: Jane
Hozzászólások
időrendi sorrend
Nem inkább az volt a gond, hogy a srác nem tudott megmaradni egy lánynál, ha már ilyen nagy kandúr volt? Végülis, mindegy, az a fontos, hogy mindketten átéltétek a varázst.
:))