Határtalan gondolat (próza)

Látogatók száma: 18

Amikor egy kellemes reggelen felébredek, mindig kimegyek az oszlopos tornácra, hogy teleszívjam a tüdőmet a harsogóan friss levegőből, miközben szemeimmel a távoli messzeséget kutatom. Azt meg kívánom azonban jegyezni, hogy ez nem mindig lehetséges, csak

Copyright: Szita Zoltán, 2003. július 11.


Határtalan gondolat.


Amikor egy kellemes reggelen felébredek, mindig kimegyek az oszlopos tornácra, hogy teleszívjam a tüdőmet a harsogóan friss levegőből, miközben szemeimmel a távoli messzeséget kutatom. Azt meg kívánom azonban jegyezni, hogy ez nem mindig lehetséges, csak amikor tiszta az idő.
Vannak erősen párás reggelek, amikor a sűrű köd átveszi a hatalmat a táj felett. Aztán ahogy a nap első sugarai nekifeszülnek a hömpölygő szürkeségnek, mint valami óriási szökőár, vonul lassan hátrálva, míg végül megadva magát, kezd a táj kibomlani belőle. Távol, a látóhatár peremén szép hegyvonulatok tűnnek elő, s néha vannak kivételesen kristálytiszta, gyémántfényű reggelek, amikor láthatóvá válnak azok a csodálatos sötétzöld-lombú fenyvesek, melyek mintegy óvva takarják a csúcsokat. Ilyenkor megfigyelhető a hegy oldalában egy világosabb folt, mely vélhetően egy kőbánya sebhelye.
Eközben képzeletben játszom a gondolattal és eszembe jut, hogy milyenek vajon az ott élő emberek. Hát persze, villan át rajtam a felismerés, biztosan olyanok Ők is, mint mi!
Ugyanúgy vannak örömeik és bánataik, mint nekünk, ugyanúgy szeretnek, mint mi, ott is zöldellnek a rétek, és nagy rengeteg-erdők nőnek. Ott is aranylón ring a selymes búzamező a lágyan simogató szélben. Télen pedig, ott is puha hótakaró fedi be a völgyek mélyén megbúvó kicsiny falvak házait. Talán még az is lehetséges, hogy ugyanolyan finom-illatú házikenyeret süt valaki, mint ahogyan az én drága feleségem.
Az emberek ott is bizakodva tervezgetik a jövőt, a kandalló pattogó tüzénél. A gyerekek arca pedig kipirul a boldogságtól, ahogyan szánkóznak lefelé a havas domboldalon.
Vagyis ugyanúgy történnek a dolgok ott is, mint ahogyan nálunk, csak éppen köztünk van egy országhatár! - Ha erre gondolok, mindig hatalmába kerít egy mámorító érzés, a szabadság gondolata, ahogy feltárul szemem előtt a végtelen messzeség.
Érzem, a határok már szinte groteszk és torz szimbólumokká válnak, míg a gondolat szabadon szárnnyal. Tudom, már nincs messze az idő, amikor az emberi értelem lebontja a határokat, és mindnyájónknak lesz egy közös, gyönyörű Európája ahol majd minden ember szabadon, európai módon élhet.


*

A cikket írta: Szita Zoltán

támogatóink