Hátszél 1.

Látogatók száma: 54

Minden kezdet nehéz. A felnőtt életé is.

A portás néni utánam üvölt a kollégium halljában, s egyszerre csak mindenki engem néz, enyhe kárörömmel:

- Laczkó Laci… jöjjön csak vissza… fontos beszédem van magával…

Mindenki tudja, jót ez már nem jelenthet. Piroska néni, becenevén Őrmester Asszony, egy személyben dirigálja a kollégium háromszáz diák lakóját és húszfőnyi személyzetét, beleértve az igazgatót és a tanerőket is.

- Mit csinált, hogy a Pados professzor úr már harmadszor kereste telefonon? Miért kapcsolta ki a mobilját?

Mit mondjak? Egész nap a laborban görnyedtem, éppen a professzor úr jegyzeteiből készítettem angolul egy összefoglalót. Az öreg aktívan részt vesz a KFKI-ban folyó kutatásban, amely a paksi atomerőmű működéséhez kapcsolódóan az acélból készült reaktortartályok és cirkónium fűtőelem burkolatok sugárzás okozta anyagszerkezeti elváltozásit vizsgálják. Ennek eredményeként hamarosan üzembe helyezik az úgynevezett hidegneutron forrást, amely tulajdonképpen egy reaktorba helyezett hidrogéncella. Az ebből kilépő, nagyon lassan mozgó neutronoknak az anyagokba való behatoló képessége sokkal jobb, mint az eddig alkalmazott részecskéké. Így kisebb erőfeszítéssel, sokkal többet megtudhatnak a minták tulajdonságairól, szerkezetéről. Az Európai Unió szakemberei éppen a hidegneutron forrás miatt választották be a csillebérci reaktort az ötödik kutatási keretprogram támogatásra meghirdetett nagyberendezései közé.

Holnap lesz a prezentáció és Pados prof angol tudása alig több a konyhanyelvnél, ezért velem fordíttat mindent. Állandóan buzdít:

- Laczkó fiam, ha megnyerjük az uniós pályázatot, tisztességes pénz üti a markunkat, a magáét is. Csak dolgozzon, fiam… dolgozzon…

a kísérleteket a tanársegédjével, Tomival, kettesben folytattuk le, és több hónapig minden éjszakát valamelyikünknek a laborban kellett töltenie. Napközben Tomi heti húsz óra gyakorlatokat vezetett, én pedig bejártam az óráimra, s megírtam a zárthelyi penzumokat is.

Éhes vagyok és fáradt. Léna kilenckor vár a Kockásban, amely nem más, mint a számunkra nyitott kockás terítős kiskocsma, ahol elérhető áron ehető ételek és hideg sör kapható.

- Piroska néni, drága, mit üzent a professzor úr? Ott felejtettem valamit a laborban? Már nem megyek vissza érte. Miatta sem.
- Hát megint dolgoztatta a Pados prof? Nincs annak lelke fiam, az egy rabszolga hajcsár! Minden fizikus évfolyamból kinéz magának valakit. Itt van egy telefonszám, azt kérte, amint hazaér, hívja fel. Akár éjfélkor is. Tudja mit, fiam, felhívom magának! Beszéljen innen, ingyen van. Adok egy szendvicset, egye csak meg. Látom a szemén, hogy ma még egy falatot sem vett a szájába. A sarokban talál kristályvizet, igya meg. Addig kimegyek a hallba, körbenézek.

A végén kiderül, hogy az Őrmester Asszonynak szíve is van, nem csak hangja.

- Jó estét professzor úr, Szalainé vagyok a kollégium portása. Most jött haza a Laczkó Laci, akit keresett, adom is. Viszontlátásra!

Olyan megvetéssel nyomja a kezembe a telefont, mintha az tehetne arról, hogy a prof halálra dolgoztat és kivonul a felségterületéről, a portásfülkéből, szemrevételezni a hallban zajló hétköznapi esti forgalmat.

- Jó estét, professzor úr!
- Jó estét, fiam. Tudja, hol lakom? Cinege utca 2. Üljön taxiba és azonnal jöjjön ide. Viszlát!

Azonnal rám csap, amint leteszem a telefont:

- Csak nem dolgoztatja megint? Először egye meg a szendvicset, igya meg a kristályvizet, addig innen el nem megy! Tudja mit? Közben főzök egy jó erős kávét is.

Amíg a kávéfőzéssel foglalatoskodik, elmajszolom a szendvicset, s közben rájövök, hogy valóban nem ettem ma még egy falatot sem. Szomjas is vagyok, meleg a kristályvíz, mégis jólesik.

- Piroska néni, hívhatok egy taxit?
- Mennie kell a prof miatt?
- Igen, a prof miatt a profhoz.
- Megisszuk a kávét, maga pihen egy fél órát, és meg hívok egy taxit nyolcra, a cég költségére. Majd felszólok, ha itt lesz.

A kávé íze selymes a tejszínhabtól, amit bőven nyom a tetejére. Cukrot már nem is kérek. Amint megiszom a forró nedűt, azonnal kiveszi kezemből a poharat és int, hogy menjek, ám a szeme már másra figyel:

- Kovács Péter… jöjjön csak ide….Kovááááááács……

Őrmester Asszony visszatér a régi kerékvágásba.

A szobatársam nincs itthon. Gyorsan letusolok, felveszek egy tisztességesnek látszó ruhát, egy kevésbé gyűrött pólóval. A hajam kicsit vizes lett, nem baj, könnyebb megfésülni. Anya mindig a fodrászhoz zavarna, ha kicsit hosszabb az átlagosnál.
Szegény Anya, éjjel-nappal robotol, hogy egyetlen fiacskája fizikus lehessen. Könyvelő irodát nyitott, amikor Apu halála után kettesben maradtunk, és a vállalatnál lévő fizetése nem fedezte a költségeinket. Szerencsére utolsó éves vagyok. Alkalmazott fizikus leszek. Ha alkalmaznak.

Mi lenne, ha felbontanám az arcvizet, amit Lénától kaptam a születésnapomra? Jó ötlet! Kellemes illata van, elbűvölöm vele a prof feleségét. Állítólag harminc évvel fiatalabb az öregnél. Egyidős a mostoha fiával. Nem, mintha el akarnám csábítani, nekem elég Léna, néha még sok is.

Jaj, fel kell hívnom, hogy nem tudok a Kockásba menni. Csak a rögzítőjén tudok üzenetet hagyni, már rég elindult. Harmadéves medika létére úgy néz ki, mint egy szexbomba. Tomi szerint Léna a legszebb nő, akit valaha látott, csak a felesége meg ne tudja.

Nyolc óra, indulnom kell, mert mindjárt szól az Őrmester Asszony.

Anyával sem beszéltem csak reggel, még azt hiszi, szegénykém, hogy valami baj történt vele.

- Szevasz, Anya, ne haragudj, csak most tudlak hívni. Hogy vagy? Ugye már nem dolgozol?
- Szervusz, kisfiam, már pihenek…..
- Hallom a printert. Anyagot nyomtatsz, tehát még dolgozol.
- Lebuktattál, de megígérem, ez az utolsó a mai napon. Hol vagy? A kollégiumban? Vacsoráztál már?
- Igen, a kollégiumban vagyok, ettem egy szendvicset, de még el kell mennem a profhoz.
- Megint megdolgoztatott az öreg? Miért nem mondod meg neki, hogy pihenned is kell, és hamarosan elkezded írni az államvizsga dolgozatodat is, ahhoz is k idő elé.
- Anya, ne idegeskedj, mindent megoldok.

Valaki benyit:

- Szia, Laci, menj le a portára!

Ideje elbúcsúznom:

- Drága Anyukám, mennem kell, de kérlek, fejezd be a munkát és pihenj! Igyál meg egy pohár forró csokoládét, tudom, az a kedvenced. Puszillak, ezerszer!
- Szervusz, kisfiam, vigyázz magadra, én is puszillak!

Az Őrmester Asszony kiront a portásfülkéből és a kezembe nyom egy kártyát:

- Ezzel fizessen, majd visszahozza. A cégé, ingyen van. Ja, és próbálja a profot embernek tekinteni. Na, tűnjön, kinn várja a taxi!

A cég jelen esetben maga a kollégium. Miután Piroska néni éjjel-nappal mozgósítható, kapott természetbeni juttatásként havi 20.000.- Ft-os taxi kártyát. Nem használja fel, inkább BKV-val jár és félévente féláron beváltja valamelyik taxi társaságnál.

A taxis csak köszön, megkérdezi az úticélt, és látványosan a közlekedésre koncentrál. Még jobb is, hogy nem kell bájcsevegnem.

Valamit rosszul fordítottam volna? Az nem lehet, legfeljebb a külalakkal lehet baj! Nincs sok türelmem a szépészethez. Rendszerint a titkárnőjét kérem meg, egy bonbonért cserébe, hogy adjon formát az anyagoknak. Hihetetlen egy nő, egy szót sem ért az anyagból, mégis ösztönösen érzi a tördelését, hová kell szünet, mit vihet át másik oldalra. Ma sokára készültem el, már elment, mire igénybe vehettem volna a segítségét.

A Cinege utca - a Madárdomb legtetején- négy egymással szemben épült villából áll. A bal oldali kettes csodapalota előtt állunk meg. Kártyával fizetek, de a borravalót forintban adom.

- Visszajöjjek magáért? Itt a számom, hívjon. Ingyen visszaviszem. Maga a prof legújabb rabszolgája, ugye? Egy óra múlva itt leszek, ha addig nem hív.
- Nagyon köszönöm! De miért tenne ilyet?
- Majd megtudja, fiatalember, majd megtudja.

A csengő hangját itt a kapuban nem hallani, de a működését jelzi, hogy pillanatok alatt megjelenik egy fiatal hölgy.

- Jó estét! Laczkó úrhoz van szerencsém?
- Kézcsókom, Laczkó László vagyok.
- Dolmány Dalma vagyok. Jöjjön, már vártuk.

A bejárati kaputól kivilágított járda vezet a kétszintes villa bejáratához. A lány előttem megy, vékony alakja ellenére érzékien ring a csípője. Nem is értem, miért, de nagyon tetszik a járása. Hangosat kordul a gyomrom. Szégyellem. Kevésnek bizonyul az Őrmester Asszony szendvicse. Régóta a Kockásban kellene lennem Lindával, Reménykedem, hogy Dalma nem hallja éhenkórászságom megnyilvánulását.

Belépünk a villába. Szorongást érzek és némi balsejtelmet. Nem kellett volna idejönnöm.

A hallban nehéz, antik bútorok uralják a teret, pohárszékkel, csillárral, szófával. Láthatóan egy kisebb vagyont érnek. Öt ajtó közül balra az elsőt sarkig tárja előttem, és int, hogy lépjek be.

Ha térérzékem nem csal, jó ötven négyzetméteres könyvtárba érkezem, melyben könyvespolcok mindenütt, maximálisan, milliméterre kihasználva a területet és az ötméteres belmagasságot. Több ezer könyv szunnyad a polcokon. A három nagyméretű ablaknak esélye sincs, hogy bevilágítsa a teret. A középsőre merőlegesen elhelyeztek egy súlyos, mahagóniból készült íróasztalt, magas támlájú, de kényelmes székkel. Abban üldögél a professzor úr, pizsamában, és több helyen a szivarhamutól kiégetett selyem köntösben. Asztalának két oldalán elhelyezett olvasólámpák fénye rávetődik a kinyitott könyvek kuszaságára. Az idillhez hamutál is tartozik, tele szivarvégekkel.

- Jöjjön, Laczkó fiam, jöjjön csak… Jó estét! Üljön csak ide, szembe… kell ott lennie egy széknek.
- Jó estét, professzor úr!

Zavarban vagyok. Intim öltözékben látom az öreget, aki rendszerint makulátlan öltönyben, ingben, nyakkendőben jár.

- Látom, kiöltözött a tiszteletemre, vagy nem is az enyémre? No, mindegy! Magam vagyok itthon Dalmával, a bátyám unokájával. Ő gondoskodik rólam, amíg a feleségem és fiam odavannak Thaiföldön. Laczkó fiam, szereti a konyakot? Mert én nagyon!

Kinyitja az íróasztal bal oldali alsó fiókját. Elővesz két vizespoharat és egy fél üveg Napóleont.

- Ne nézzen így rám! Egy ujjnyi elég lesz? Kezdetben függőlegesen! Egészségére!
- Egészségére, professzor úr!

Méregerős nekem a konyak, nem szoktam hozzá. Egy kortyot iszom, de a prof lehajtja, mintha keserű orvosság lenne. Még grimaszt is vág hozzá.

- Ami a holnapi prezentáció anyagát illeti, egészen kitűnő a fordítása. Egy kis megjegyzésem lenne csupán: a létige feltételes jövő idejű ragozása….

Meg kell innom a maradék konyakot. Nem is tudtam, hogy az öregben egy nyelvész veszett el. Illetve nem veszett el, jobban magyarázza a nyelvtani finomságokat, mint azt a középiskolás nyelvtanárom tette. Éhes vagyok! Adja már ki a következő munkát, hátha még elérem Lénát a Kockásban! Tizenegy előtt soha nem megy haza a társaság.

- ….érti fiam?
- Értem, professzor úr…de mégsem értem…..
- Mit nem ért, Laczkó?
- Ha ennyire ismeri a nyelvtant, professzor úr, akkor kitűnően kell beszélnie az angolt.
- ….s akkor miért magával fordíttatom?
Nem nevet. Rázkódik a válla a röhögéstől, amely pillanatok alatt furcsa köhögésbe torkollik.

- Töltsön a konyakból, magának is, fiam, mert szüksége lesz rá.

Déjà vu érzésem van. Gyerekkoromban, még Apám halála előttről, mintha hasonló köhögést hallottam volna Apám szobája felől. Anya esténként megpróbált időben elaltatni, s az ágyam szélén ülve olvasta nekem a kedvenc mesémet. Amint felhangzott a köhögés, letette a könyvet és kirohant, hogy néhány perc elteltével visszatérjen, kissé remegő kézzel újra kezébe vegye a mesekönyvet és a szokásosnál magasabb hangfekvéssel folytassa a mesélést.

- Egészségére, fiam! Koccintson velem, s nézzem a szemembe! Látom magán, hogy tudja! Igen, néhány hónapom van hátra. Legjobb esetben még egy év.

Vaskos szivardobozt varázsol elő a konyakosüveget rejtő fiókból. Megkínál, de nem dohányzom. Rágyújt, komótosan. Körülöleli a kék szivarfüst.

- Ne szóljon, mert sem sajnálatára, sem részvétére nem tartok igényt. Mindent tudok magáról. Már akkor tudtam, amikor bevontam a kutatásba. Az, hogy kitűnő adottságokkal rendelkezik, egy dolog. Szorgalma és természetes, józan észjárása a másik dolog. Ami miatt felkeltette az érdeklődésemet, az más. Tudja fiam, mindez kevés intuíciók nélkül. Nos, az is megvan magában.

Mélyet szív a szivarból és gomolygó füstöt fúj az orrom alá.

- Nem kedveli, ugye?

Kajánul vigyorog, mint egy gyerek.

- Mindent tudok. A feleségem öt éve csal a fiammal. A tanítványaim egy bogaras öreg őskövületnek tartanak, aki szigorú, igazságtalan, rabszolga hajcsár. Az vagyok azzal, akit kiválasztok. Ingyen dolgoztatom éveken keresztül, mint tettem azt magával és Tomival is. Igaz? Ne szóljon közbe, költői a kérdés. Töltsön nekem még egy konyakot. Erősödnek a fájdalmaim, de nem akarok gyógyszert bevenni. Attól nem tudok gondolkodni, és én még be akarom fejezni a könyvemet.
Mint vizet hajtja le az italt, már lassan látni rajta az alkohol jótékony hatását.

- Itt van két boríték, az egyik a maga nevére szól, a másik Tomiéra. A Tomit a jövő hónaptól kinevezik a pécsi egyetem tanszékére, de ez nem tartozik magára. A másikban, a maga nevére szóló öt évre szóló biankó munkaszerződés a KFKI-tól és egy tanulmányi szerződés visszamenőleg két évre. Ha mindkettőt elfogadja, kap 2 millió forintot az eddigi kutatási munkájáért, meg egy biztos állást. EU biztosi állást, .mellettem. Egyelőre. Ne, ne mondjon semmit! Nekem sem és másoknak sem! Most menjen. Elfáradtam. Viszlát.
- Viszontlátásra!

Valahonnan előkeveredik Dalma.

- Már a kapu előtt várja a taxi.

A két boríték égeti a kezem, a fejem kóvályog. Szégyellem magam, de büszke is vagyok, meg zavart is. Jó lenne, ha belém csípne valaki, hátha kiderül, mindez csak egy álom.
Kézfogással búcsúzom Dalmától, s eszembe villan azonnal, az öreggel bezzeg nem is fogtam kezet. Nem akarta, én meg nem nyújthattam, hogy örülök, hogy a professzor úr…

Már összekuszálódnak a gondolataim is, pedig nem is ittam fél decinél többet. Részeg vagyok az örömtől, és a megrázkódtatástól.

- Hová vigyem, fiatalember? Vissza a kollégiumba?
- Nem, kérem, tegyen ki a Kockásnál….

A taxis bólint, jól megnéz a visszapillantóban.

- Berúgatta az öreg?

Csak bólintok. Higgye azt, amit akar. Nekünk az öreggel titkaink vannak. Bárhogyan lesz a jövőben.

A Kockásban nagyüzem van, lépni sem lehet. Már az ajtóból kiszúrom a medikusok társaságát, de Lénát nem látom közöttük. Éva, Léna legjobb barátnője észrevesz, felpattan és integet:

- Gyere, Laci, itt vagyunk! –kiabál, és már intézkedik is, hogy legyen helyem mellette. Kér egy széket a szomszéd asztaltól, bájosan, kedvesen, ellenállhatatlanul.

Összeszokott társaság, három fiú és öt lány. Csoporttársak és a legjobb barátok. Mindenhová együtt mennek, készülnek a zh-ra, a vizsgákra. A kocsmázásban időnként hozzájuk csapódnak a kívülállók, azaz a barátok és a barátnők. Nyolcfős csapatuk megért már együtt jó néhány élményt és kudarcot, de egységük a megbonthatatlanul szent barátságnak köszönhetően megmaradt. Egymás között nincs szerelem, csak a közös cél, jó eredménnyel befejezni az egyetemet. A kívülállók közül az egyetlen vagyok, aki három éve kitart Léna mellett, s talán ezért, talán másért, de befogadtak.

- Szép jó estét minden kocsmázó Hullaboncolónak…!
- Szevasz, te Anyaghasogató! Már azt hittük, nem is jössz!
-
A fiúknak kijár egy lapockaveregetés, a lányoknak meg a puszi.

- Mit kérsz Lacikám? A szokásost?
- Nem, köszönöm, csak Léna miatt ugrottam be. Évával váltok néhány szót és rohanok tovább.
- Kikísérlek. Hamarosan visszajövök gyerekek, addig kérjetek nekem egy pohár sört.

A Kockástól ötven méterre egy kisebb parkot alakítottak ki, a kisgyermekes anyukáknak, homokozóval, hintával, csúszdával, és ami a lényeg, padokkal, amelyeket, esténkét, az egyetemi ifjúság előszeretettel összebújós, kétszemélyes beszélgetésekhez használt. Sejthették ezt a parképítők, mert viszonylag kevés lámpát helyeztek el a környéken. Tíz óra van, ilyenkor csekély reménnyel keresgélhetünk szabad padot. Végre találunk, persze, a legfényesebben égő lámpa alatt.

- Éva, mi történt Lénával? Már kétszer hívtam, de nem veszi fel a telefont.
- Begőzölt, tudod, milyen hisztis tud lenni.
- Pados profhoz kellett mennem, s onnan azonnal idejöttem, de hagytam neki üzenetet, azt hittem, hogy megvár. Jó híreket kaptam, mielőbb szeretném megosztani vele.

Éva nem néz a szemembe. Nem tetszik ez nekem.

- Akarsz talán mondani nekem valamit, ami nem tetszene?
- Á, dehogy, félreérted. Megtalálod a kollégiumban, nekem meg vissza kell mennem, mert megmelegszik a söröm és tudod, hogy nincs rosszabb a meleg sörnél.

Azzal gyors puszit nyom az arcomra és már rohan is vissza a Kockásba. Egyedül maradok, két borítékkal a zakóm belső zsebében, s a kételyemmel. Lehet, hogy nem látom azt sem, ami a szemem előtt van. Ideje indulnom a Hullaboncolók kollégiumába, ha ébren akarom találni Lénát. BKV-val jó egy óra az út. Szomjas vagyok, mérhetetlenül szomjas, pedig éhesnek kellene lennem, még a gyomrom is korgott, most pedig.., Bemegyek az éjjel-nappal nyitva tartó kis közértbe, veszek egy üveg kristályvizet, az Őrmester Asszonynak meg egy nagy bonbont, amiért olyan kedves volt velem.

Miért hívom Őrmester Asszonynak Piroska nénit? Nem érdemli meg.

A közértet családi vállalkozás üzemelteti. Az alig húsz négyzetméteres boltba a környékből idejár mindenki, aki az éjszaka közepén rádöbben, vásárolni akar. Jönnek azok is, akik csak beszélgetni akarnak egy kávé mellett.

- Jó estét!
- Isten hozta!

A köszönésből kiderül, hogy ma Nagyapa az éjszakai ügyletes eladó, aki néha nem találja meg a kért árut a pult alatti rekeszekben, ám kiválóan társalog bárkivel, bármiről és bármikor.

- Mit adhatok, fiatalember?
- Kristályvizet kérek, két nagy bonbont és információt, fizethetek-e kártyával, és ha igen, kaphatnék- e több pénzt, mint amit fizetek?
- Attól függ, fiatalember, mivel akar fizetni.

Tudom, hogy nincs a közelben automata, s a pénztárgéphez kapcsolt leolvasóval csak az összeg hívható le a plasztik kártyáról, amennyit a pénztárgép mutat. Viccnek szánom, már látásból ismerem a Nagyapát, aki mindenki nagypapája. Még a vele egykorúak is annak szólítják.

Az öreg komótosan papírzacskóba teszi az árukat, és a kezembe adja, a visszajáróval együtt.
- Viszontlátásra, fiatalember!
- Viszontlátásra!

A taxi állomás a kollégium mögötti utca végén kialakított droszt, ahol állandóan lebzsel néhány kocsi. Itt találom a korábbi sofőrömet is, sörrel a kezében beszélget a kollégáival.
- Szép jó estét fizikus úr! Utazgatunk, utazgatunk? Jöjjön, elviszem.
- De a sör…
- Nyugalom, alkoholmentes. Hová lesz az út?
- A medikus kollégiumba.
- Indulás.
Ismét hallgatásba burkolózik és száguld, mintha az autópályán vezetne. Iszogatom a kristályvizemet. Tíz perc alatt kiérünk, csak int egyet, hogy menjek.
- Megvárom.
A portaszolgálaton mogorva, őrző-védő egyenruhás fiatalember nézi a TV-t, háttal az ablaknak, ide csak az nem jöhet be, aki nem akar.
Kopogtatok a fülke ablakán, nagy nehezen meghallja.
- Jó estét kívánok! Kérem, szóljon fel Hajagos Lénának a 316-os szobába.
- A szobában nincs otthon senki. Öt perce kapcsoltam fel egy hívást, de nem vették fel.
- Kérem, próbálja meg újra.
-
Amíg tárcsáz, úgy néz rám, ha szemmel ölni lehetne, már holtan esnék össze. A kagylót a fülemhez tartja, hogy halljam a csengést.
Semmi.
A személyi sofőröm amint kilépek, már nyitja is az ajtót. Reám néz a visszapillantó tükörből, megingatja a fejét és indít. Szokás szerint szótlanul száguld. Rekordot javít. Nyolc perc a visszaút. És kétezer-ötszáz Ft.
Piroska néninek adom az egyik bonbont és MARAa húszezrest. Megpuszilja mindkét arcomat és közben úgy magához szorít, hogy alig marad bennem lélek.
A szobatársam már alszik. Letusolok és lefekszem.
A két boríték még mindig bontatlanul ott lapul a zakóm belső zsebében.

Reggel, a laborba menet, küldök Lénának egy sms-t és ha nem korogna a gyomrom, legszívesebben azonnal megnézném a fordításom másodpéldányán a prof által kifogásolt igeragozást. E helyett azonban a büfében kezdek egy nagy adag rántottával, két zsemlével és fél liter teával.
- Kifizeti Lacikám, vagy írjam a többihez?
- Írja fel, Gizike, ha kérhetem, hozzáírna még egy sonkás zsemlét is?
- Lacikám, magának mindent. Még belefér a keretébe. Ma is sokáig benn marad a laborban?
- Nem szeretnék.
- Tegnap este bejöttem a férjemmel, hogy rendet tegyünk a raktárban és képzelje el, Pados prof mindenütt magukat kereste. Csak azért szólok, mert izgatott volt az öreg.
- Megtalált.
- Akkor jó.
Mintha a rántottát meg sem ettem volna, úgy falom a maxi sonkás zsemlét, szinte fuldoklom. Mire leérek a laborba, el kell fogynia, mert Tominak kevés ideje lesz a csevegésre, ma oktató napja van.
- Szervusz, Lacikám, ott a kávéd! – kiabál a labor másik végéből, amint meghallja az ajtó csapódását.
- Szervusz, beszélnem kell veled, Tomi, gyere elő, kérlek.
- Nincs időm, öregem, mert tíz perc múlva indulnom kell, tudod, hogy ma gyakorlatot tartok.
- Pados prof küldött neked egy anyagot, okvetlenül meg kell nézned.
Eltelik két perc, mire előkerül, dohogva, ráncba szaladt szemöldökkel.
- Most nem igazán örülnék újabb feladatnak. Te, Laci, lehetséges, hogy nem készültél el a fordítással?
- Ne izgulj, elkészültem.
Előhúzom a két borítékot és leteszem az asztalra, a kávéscsészém mellé.
- Tegnap este felhívott a prof és el kellett mennem a lakására. Adott két borítékot, egyiken a Te neved, a másikon az enyém. Nem nyitottam ki a sajátomat sem, majd együtt megtesszük.

- Mi ez az egész? Viccelsz? Az öreg csak munkával látja el a rabszolgáit. Ha ez is az, innen megyünk, ebből a pincéből, nyugdíjba, mind a ketten. De én előbb, mert öt évvel idősebb vagyok nálad. No, nézzük, nincs sok időm. Neked ma zárthelyit kell írnod, ugye?
Beleegyezően bólintok, de a kezem már automatikusan bontja a borítékot.
Tomi már a kinevezését olvassa. Elsápad. Erre nem számított.
SMS érkezését jelzi a telefonom, végre Léna jelentkezik.
Tévedek.
A bankom küld értesítést, a számlámon kétmillió forint jóváírása megtörtént.
- Te tudod, mi van a borítékokban, ugye?
- Elmondta a prof.
Bosszant, hogy a visszautasítás lehetőségét sem adják meg. Átutalták a pénzt, mintha visszaigazoltam volna a szerződéseket.
- Most mit mondjak Krisztinának? Maradjon itt a gyerekkel, én majd Pécsett oktatok és hétvégeken hazajövök. Lakást vettünk, eladósodtunk úgy 25 évre. Olyan ez, mint egy csapda. Régóta várom a kinevezésemet, most, hogy megkapom, nem tudok örülni neki, mert döntenem kell, magamról, a családról….pedig azt hittem, már egyenesben vagyok, legalább néhány nyugodt évig….és nézzük, téged hogyan sújt az öreg jótette?
- Állás a KFKI-nál és tanulmányi szerződés….
-… visszamenőlegesen, pénzzel.
- Honnan tudod?
- Az egyetemi legendák szerint igenis van a Pados profnak szíve, de sikeresen titkolja, csak egyszer ingott meg, úgy tíz éve, amikor kedvenc rabszolgáját elhelyezte a KFKI-nál. Úgy látszik, minden legendának van valós alapja. Holnap találkozunk, de most rohannom kell. Szevasz!
- Szevasz!
Nekem is indulnom kell, fél óra múlva kezdődik a zárthelyim. Bármilyen jó kondíciókkal kaphatok egy jó állást, mit sem ér, ha nem lesz meg a diplomám. Ráérek ezzel foglalkozni később is. Még megpróbálom felhívni Lénát.
- Szia, szerelmem, annyit kerestelek…
-… csak azt ne mondd, hogy hiányoltál…
- Jó híreim vannak, mikor találkozunk?
- Neked csak a Pados létezik… randevúzz azzal…
- Léna, kedves, tévedsz…
- Menj a Padoshoz…
Kinyomja a telefont és én értetlenül bámulom a készüléket, mintha az tehetne Léna kiborulásáról.
Megyek zárthelyit írni.
Hagyjuk ülepedni a dolgokat.

- folyt.köv.-