újabb események régebbi események további események
02:16
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
02:09
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
10:14
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
02:01
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
02:00
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
10:28
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
02:32
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
02:32
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
02:13
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
02:53
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:24
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába

Hátszél 2.

2013. június 10. - Látogatók száma: 47

Az egész csoportunk protestál a gyakorlatvezetőnél, túl nehéznek bizonyult a dolgozat. Nem szólok semmit, számomra könnyű volt a feladat, miután azzal kapcsolatos kísérleteket folytattunk a laborban Pados prof irányításával.
Megpróbálom Lénát elérni, ismét sikertelenül.
Kihagyom a következő gyakorlatot, inkább lemegyek a laborba, ott nyugalom van, és végre egyedül elmélkedhetem a prof jóvoltából kapott ajánlaton.
Útközben veszek kávét, most rajtam a sor, felváltva hozzuk Tomival, s kettesben isszuk meg. Sohasem számoljuk, ki hoz többet, vagy ki mikor következik, mert nem számít, akinek éppen pénze van, az veszi meg a következő adagot. Előfordul, hogy két kiló is összegyűlik, de nem kizárt, hogy éppen egy deka sincs a doboz alján. Ezekkel a vákuumozott darált kávékkal vigyázni kellene, ami a szavatosságukat illeti. Egyetlen márkához sem ragaszkodunk, ami éppen a büfében kapható, azt vesszük. Gyorsan beleöntöm hát a dobozba a fél kiló Omniát, és két adagot bekészítek a kávéfőzőbe, Tomi úgyis lejön ebéd után.

A szerződéseket átolvasom kétszer is, mégsem találok bennük kifogásolni valót. Ahogyan a prof elmondta, korrekt mindkettő. Igaz, kötelezettséget kell vállalnom arra, hogy PhD-ra jelentkezem 3 éven belül, s az alapfizetésem sem túl magas, kétszázötven bruttó, de igénybe vehetek öt évre szolgálati lakást is.
Többet jelent számomra ez a két szerződés, mintha megnyertem volna a lottó ötöst. Tulajdonképpen megnősülhetnék, Léna járhatna továbbra is az egyetemre, és ha a papája nem finanszírozná a tanulmányait, az sem lenne olyan nagy baj. Összehúzzuk magunkat, Anyu biztos továbbra is segítene és öt éven belül mindkettőnk neve előtt szerepelne a doktori cím, s akár az első közös gyerekünket is dajkálhatnánk.

Mielőtt tovább fontolgatnám a rózsaszínre festett jövőmet, gyorsan aláírom a szerződéseket. Felmegyek a tanszékre és megkérem Gerdát, adja fel a levelet.
- Kézcsók Gerda, megint kérni jöttem.
- Jó napot Lacikám, maga bármit kérhet, a pénzen kívül. Leírjam a fordítást? Ha nem készült el vele, nagy baj lesz, ma este lesz a prezentáció, az öreg ma be sem jön, egyenesen odamegy.
- Másról van szó, két szerződést kellene visszaküldeni a KFKI-nak és egy kísérőlevelet is írnunk kell…
- Mi ez a fejedelmi többes? Nekem kell megírnom, úgy gondolja, ugye?
- Ezt szeretném kérni.
- Adja csak ide, megírom és leszólok a laborba, ha készen lesz. Jó így?
- Nagyon köszönöm, majd meghálálom…
- Ne hálálkodjon… tűnés… majd hívom.
Vigyorogva lépek ki az épületből. Felnézek az égre, egyenesen a szikázó Napba. Nem bánt a fénye. Huszonnégy éves porszem vagyok. De boldog! Előttem kitárul a tér, csak tennem kell a dolgomat.
A Hullaboncolók, ha tudnának a szerződésekről, megveregetnék a vállam, szerencsés vagy Anyaghasogató, mondanák, de mi azért szeretünk, mert fizetsz nekünk egy kör sört, most, azonnal. Természetesnek vennék a “szerencsémet” és úgy folytatódna minden, mintha semmi sem történt volna.

A laborban Tomi éppen lenyomja a kávéfőző gombját, innen számítva pontosan egy perc és negyven másodperc, mire lefolyik a fekete nedű.
- Szevasz, Laci, már vártalak.
- Szevasz. Mi újság?

Arcán megjelenik az a titokzatos mosoly, amely előre vetíti valamely fontos dolog bejelentését.
- Jobb, ha leülsz.
- Leülök, ha muszáj.
Megcsörren a belső telefon, Gerda hív, menjek aláírni a levelet és vár rám nála valaki.
- Bocsáss meg, fel kell mennem a tanszékre…
- Hallottam, nekem sincs sok időm. Megiszom a kávémat és leadom az utolsó gyakorlatot, utána itt találkozunk, rendben?
- Rendben.

Csak egy koppantás az ajtón és már nyitok is be Gerdához, a világ legrendesebb titkárnőjéhez és azonnal megtorpanok az elém táruló látványtól. Lénával kettesben kávéznak, a vendégek várakozására szolgáló sarki ülőgarnitúra foteljeiben üldögélve, előttük, a dohányzóasztalon, félig telt üdítős poharak. Régóta beszélgethetnek.
- Kézcsók Gerda, szevasz, Léna, úgy örülök, hogy itt vagy.
- Ott az asztalon a levél, Lacikám, csak írja alá és menjenek Isten hírével… ezzel a szép, csinos kislánnyal, akit előlem is titkolt!
Amint végignézek Lénán, meg kell állapítanom, hogy igaza van Gerdának. Léna magas, karcsú, légies alakjával, bájos, fitos orrával, mélykék szemeivel és szalmaszőke hajával inkább manökennek látszik, mintsem a jól tanuló medikának. És a lábai, azok hosszú, fényes bőrű combjai… máris ágaskodik bennem a szerelem.
- Nagyon köszönöm, a feladáshoz a bélyeg árát…
- Ne vicceljen, Laci, feladom a többiekkel. Legalább nyoma is marad, úgyis az első kérdése az lesz a főnöknek, hogy feladta-e a levelet. Miért néz így rám? Azt hitte, nem tudok róla? Mégis, mit gondol, ki írta meg az ezzel kapcsolatos leveleket? Az öreg? No, menjenek már! Megérdemli Léna, hogy megtudja az igazságot, mert én nem mondtam meg… ez magára vár, fiam.
S már terel is kifelé bennünket.

A parkban keresünk egy padot, ahová leülhetünk. Lágy puszi Léna arcára és jöhet a vallomás. Jobban dobog a szívem, mint a zárthelyi előtt. Magas a tét, az életünk. A közös életünk. A mi közös életünk. Hol kezdjem? Megfogom a kezét, az izmos ujjait morzsolgatom, igazi sebész kéz, hosszú, vékony, izmos. Ezzel simogatja majd a gyerekeinket is, ahogyan engem is. De milyen jó is az!
Mélykék szemei a tekintetem keresik. Belenézek és érzem, már belevesztem. Feloldódom benne, mi már ketten vagyunk egyek.
- Léna, leszel a feleségem?
A kék szemekben riadalom kél, keze megrándul kezemben.
- Várj, mielőtt válaszolsz, tudnod kell néhány dolgot.
Szó nélkül, feszített figyelemmel hallgatja végig közös jövőnkről szőtt álomképemet. Lelkesedésem a tetőfokra hág. Kinek kellene ennél több mint jó állás, házasság, első lakás, első gyerek, tudományos cím?
- …..Hiszen szeretjük egymást, mire kellene még várnunk?
Szemeiben hideg tüzek gyúlnak, ajkai megremegnek, s mielőtt szólna, szemébe hulló göndör fürtjeit büszkén hátra veti.
- Mit képzelsz? Honnan veszed a bátorságot, hogy megkérd a kezem? Megígértem apámnak, hogy híres sebész leszek. Jövőre vesz nekem egy lakást, kapok egy kocsit is, ha végzek, megkezdhetem a gyakornok időmet keresztapámnál, a kórházban. Öt év múlva szakorvos leszek és tíz éven belül az ország legjobb gyereksebésze. Miből gondolod, hogy a terveimben szerepel a közeli családalapítás? Hogy feladom a terveimet csak azért, mert a zsebedben ficánkol kétmillió forint, s kapsz egy rabszolgaállást? Harmincöt éves korom előtt nem akarom elkötelezni magam, sem érzelmileg, sem anyagilag. Ne nézz így rám! Megbeszéltük, hogy az első megalapozni a jövőnket. Nem akarok úgy járni, mint a bátyám. Senki sem lett belőle, csak egy festő, fészekalja gyerekkel, örökké szoptató feleséggel, soha el nem kelő festményekkel.
Fejbe vágnak a mondatai. Már figyelni sem tudok rá. Csak nézem a kezét, a vékony, hosszú, erőt sugárzó ujjait, ezek most karmolnak, de nem a bőrömet, a szívemet sebzik.
Nem tudok szólni, de hallgatni sem tovább. És hová tűnt a szerelmünk? Volt egyáltalán?
- Bocsáss meg Léna, félrebeszéltem. Már nem aktuális. Mennem kell a laborba. Szervusz.
Mennem kell a biztonságot jelentő laborba. Ott nem érhet semmi baj. Még hallom, amint utánam kiált.
- Laciiiiiii!…nem hagyhatsz itt…! Még nem végeztem….!
Én már igen. Veled igen. Örökre.

Futok, mint sebzett nyúl a réten, cikkcakkban kerülgetve a park építményeit. Végre belépek a labor épületébe, amikor megcsörren a telefon. Anya keres.
- Szervusz, kisfiam!
- Szervusz, Anya. Már hívni akartalak.
- Olyan rossz érzésem volt, csak nincs valami baj?
- Jó híreim vannak, Anya. Pados prof révén kaptam ösztöndíjat a KFKI-tól és egy állás ajánlatot is, öt évre megkötöttem a szerződést. Szolgálati lakást is kaphatok…
- Hogyan kaphattál ösztöndíjat, hiszen már végzel?
- Visszamenőlegesen és egyben kifizettek kettőmillió forintot.
- Kisfiam, ez csodálatos! Mit szólt Léna? Akár össze is házasodhattok…
Anya úgy gondolkodik, mint a fia. Úgy reagál, mint a fia. Vagy fordítva.
- Anya… vége…Lénával vége….
- No, de Lacikám….ne bolondítson meg a pénz!
- Nem engem bolondított meg….Lénát…nekem nem számít a pénz….
- Kisfiam, engem is hagytak cserben, tudom, milyen az…. de fel kell állni…nem szabad a padlón maradni.
- Fel fogok állni, Anya. Hazaküldöm a pénzt.
- Ne küldd, Lacikám, költsd magadra, megdolgoztál érte.
- De Anya…. nem kellene…
- …olyan sokat dolgoznom, de ez éltet engem, hidd el, nem teher…
- Két hét múlva hazamegyek, még van egy vizsgám…
- Csak tanulj, kisfiam…..Büszke vagyok rád…..Szeretlek…Puszillak.

- Én is szeretlek Anya. Puszi.
Anyában sohasem csalódom. Ha vitatkozunk is néhanapján, úgy érvelünk, hogy abban benne van az egy srófra járó megközelítési mód, ahogyan egy formán nyúlunk a gondolathoz és a kávéscsészéhez egyaránt, s legtöbbször úgy belénk épül a másik érvelése, mintha azt magunk mondtuk volna. Mintha magunkkal állnánk vitában, s legtöbbször a legkomolyabb témát is nevetéssel zárjuk le.

Sokáig Lénáról is azt hittem, hogy képesek leszünk egymás életébe beépülni, beleforrni, beleégni, eggyé válni a világ zajai, bajai ellen küzdve, ahogyan egyek leszünk a szerelemben, a szeretkezéseinkben, amikor az a fontos, hogy a másiknak örömet okozzunk, mert a másik öröme a mi örömünk is.
Ezt csak én érzem így, hiszen számára nem vagyok más, mint egy kitűző a kifogástalan kosztümjén, amellyel lehet villogni, mert briliáns ékíti, szépségéhez illő kiegészítőként. Velem is villog, mert magas vagyok és állítólag jóképű, mert a nyolcak összes fizika házi dolgozatát megírom egyetlen éjszaka alatt, anélkül, hogy két azonos megoldás lenne bennük, és mert ulti közben, az első hívásnál pontosan megmondom, kinek, milyen kártya van a kezében. És képes vagyok fél éjszakát átszeretkezni vele, amint kettesben maradunk. A látszat szerint összeillünk, szép pár, súgnak össze a hátunk mögött, s én még el is hiszem. Lénának kényelmes és átmeneti a kapcsolatunk, nem egyfelé tartunk, és észre sem veszem, annyira elvakít a szerelem. Elkezdem építeni magamban a közös jövőnket, megcélozva, hogy együtt, közös munkával elérjük mindazt, ami egy fiatal emberpár boldogságához szükséges, amelyben helyet kap a család, a gyerek, a karrier. Kiderül, álmot kergettem, nincs közös múltunk és a jövőnk sem az.

A Pados profról is megrajzolom a tökéletes arcképet, rávésve a vászonra az összes tulajdonságát, amelyet látni vélek, a ráncait, a szivar égette öltönyét, a marcona modorát, ám nem jelzem, mert fel sem ismerem az erőfeszítéseit, belső vívódásait, hogy meglássa a kövek között lapuló csiszolatlan gyémántot, a tehetséget, a több ezer tanítványa között. Rabszolga hajcsárnak tartom, mint mindenki, pedig csak rendszerint csiszol egy-egy részt a gyémántnak hitt kavicson, miközben egymagában, magányos tudósként reménykedik abban, hogy előbb-utóbb szemébe vakít az ékkő. Nem adja fel, még ha tízévente talál is egyet. Még ha belehal is.

Bennem van a hiba? A valót látom vagy az igazat? Vagy egyiket sem, mert ami igazán a lényeg, az láthatatlan? Egyáltalán, a szememmel kellene látnom? Vagy ráéreznem kellene? Magam sem tudom.
Amint belépek a laborba, mellbe vág a friss kávé illata. Ha Tomi friss kávét főz nélkülem, akkor vendég van a háznál. Vendég a laborban. Ritkaság. A pincébe ritkán szállnak alá. Ez a rabszolgák helye.

Kellemes, ismerős női hangot hallok, Tomi baritonja mellett. Igen, ez Dolmány Dalma hangja. Vajon mit keres itt a prof bátyjának az unokája?
- Gyere csak, gyere, régóta rád várunk, te mázlista gyerek! Ha valakit a tenyerén hordoz a sors, az te vagy. Bemutatom Dalmát…
- Szevasztok, nem kell bemutatni.
- Szervusz, Laci.
- Akkor térjünk a lényegre, Dalma, mert telik az idő és Laci öltözése mindennek mondható, csak nem elegánsnak.
- Ez most nem számít, vészhelyzet van. Azért jöttem, hogy elvigyelek az öreghez, azonnal indulnunk kell, mert a prezentációra el kell kísérned.
- Miért nem Tomi megy?
- Nyugi, ő is jön, csak kicsit később.
- Nem mehetek ebben az öltözékben!
- Dehogynem. Köszönöm a kávét Tomi, akkor várunk a fogadáson.
Már nem értek semmit, szinte akaratomon kívül történnek velem a dolgok, mintha egy akarat nélküli ember lennék. Dalma kézen fog és rohanni kezd, húzva maga után, mint egy durcás gyereket.
- Szedd a lábad, Lacikám, kevés időnk van, majd elmondom a kocsiban, mi történt.
Tűzpiros Suzuki ajtaját nyitja ki előttem, ezt talán fordítva kellene, de nekem nincs kocsim és egyelőre azt sem értem, miért ez rohanás, miért nekem kell mennem, s egyáltalán két napja úgy érzem magam, mint egy labda, amelyet ide-oda dobálnak.
Ügyesen vezet ez a kislány, úgy váltogatja a sávokat, a gyorsabb haladás miatt, mint egy profi sofőr.
- Hol tanultál meg így vezetni?
- Titok. Az eredmény a fontos.
- Miért kell mennem a prezentációra?
- Az öreg kitalálta, hogy mindenki megkapja nyomtatásban az anyagot, a prezentációt pedig ékes angol nyelven, de szabad előadásban tartjuk. Mint köztudott, az angol tudása meglehetősen hiányos, ezért te fogod az előadást megtartani.
- Hogyan képzeli?
- Arra fel kellett volna készülnöd, nem tudod fejből?
- Dehogy, persze, hogy tudom. de így nem jelenhetek meg, farmerban és gyűrött zakóban….
- Majd megoldjuk…..hopp, egy zebra, lassítanom kell….
Ismerős ez a vezetési stílus, de hogy honnan, az hirtelen nem jut az eszembe. Általában nem vagyok lámpalázas, de az EU biztosok előtti beszédben nem lehetnek nyelvtani hibák.
- Laci, ne izgulj. Az élőbeszédben benne van a frissesség és elevenség. Egyrészt az élőbeszédben gyakran több szót alkalmazunk, mint amennyi szigorúan véve elegendő lenne egy bizonyos hatáshoz. A beszédhelyzet, a hangulat stb. gyakran lehetővé teszi, hogy több, lényegében azonos értelmű kifejezés külön-külön is hozzá tudjon járulni az összhatáshoz. Az élőbeszéd másik sajátossága ennek épp az ellenkezője: a beszélő és a hallgató számára egyformán ismert helyzetben időnként egészen röviden, akár töredékesen is lehet fogalmazni. Amit már mindannyian tudunk, azt nem ismételjük meg, és ilyen elliptikus szerkezetekkel élünk, mint Dehogy!, sőt…, vagy Inkább utóbbi
Az élőbeszéd további sajátossága az, hogy nem nagyon válogatunk a szavak között (gyakran nincs is rá időnk), és úgy fogalmazunk, ahogy elsőre eszünkbe ötlik. Szóval, mitől is félsz? Nem kell mindent szakszerűen és precízen elmondani, hiszen szakembereknek beszélsz.
Dalma kiselőadása az élőbeszédről meghökkent, de egyben megnyugtat.
- Ha belesülök, megkérek valakit a tolmácsolásra. Azt ne mondd, hogy nyelvész vagy!
- Majdnem. Az élőbeszéd lehetővé teszi azt is, hogy kitérj olyan részletekre, amelyek a hallgatóságot jobban érdekli, s kihagyj, vagy átugorj az érdektelen részeken. Vihetsz bele humort is, hogy fenntartsd a figyelmet, bár nem tudom, hogy ebben a témában milyen viccet lehetne elsütni. A retorika…
Kezd elegem lenni a kioktatásból, ám mielőtt ennek hangot is adnék, odaérünk Pados prof villájához.
Az öreg elegánsan felöltözve, de kicsit sápadtan, a foteljében üldögél, zenét hallgat, és közben konyakot kortyolgat.
- Jó estét, professzor úr.
- Üdvözlöm, Laczkó barátom. Felkészítette Dalma a beszédre? Megkértem, adjon magának néhány tanácsot. Vacsorázott már?
- Még nem, de nem vagyok éhes.
- Dehogynem, együtt fogunk vacsorázni. A prezentáció utáni fogadáson. Bemutatom néhány nyugati kollégának. Hallom, aláírta a szerződéseket.
- Igen, professzor úr. Még nem volt alkalmam megköszönni…
- Mit fiam? Hogy megdolgoztattam? Szóra sem érdemes. nem maga miatt tettem, hanem a saját érdekemben! Nekem továbbra is szükségem van a munkájára. Most menjen és Dalma ad magának egy öltönyt a fiam ruhatárából. Egyforma magasak, ha jól látom… addig, amíg átöltözik, iszom egy korty konyakot. Úgy válasszanak, hogy tv felvétel is lesz… négy csatorna kapott forgatási engedélyt.
Eddig nem volt lámpalázam. Most lett.
----------
A kollégium portáján Piroska néni a televíziót nézi, alig hallja meg a csengetést. Kikászálódik, s amikor meglát, ölelésével megropogtatja a csontjaimat.
- Mindig tudtam Lacikám, hogy maga egy nagyon okos fiatalember. Nagyon ügyesen beszélt…büszke vagyok magára. Ja igen, a barátnője legalább tízszer kereste. Lénának hívják, ugye? Menjen, pihenjen. Ma nehéz napja volt.
- Jó éjszakát, Piroska néni!
- Jó éjt, fiam.
A szobatársam hagyott egy cédulát, hogy két napra elutazott, s gratulál a televíziós szereplésemhez.
Fáradt vagyok, mégis, amint levetem a prof fiának az öltönyét és iszom egy pohár kristályvizet, elillan a szememből az álom.

Miért a vonalas telefonon keresett Léna? Hát persze, a telefon a zakóm zsebében maradt a villában.
Ha nem tudok aludni, akkor letusolok, éppen kéz meleg vízben, s teljesen felfrissülök. Az alvásból egyhamar nem lesz semmi, ilyenkor rendszerint folytatom a tanulást, ám ma annyira tele a fejem a történésekkel, hogy egyetlen betű sem maradna meg benne. A legjobb, ha megnézem az e-maileket, hátha kaptam levelet.
Jött is levél elég. Kettőt olvasok el, a többi nem érdekes.

„Drága Kisfiam! Gratulálok a szereplésedhez! Büszke vagyok, hogy az édesanyád lehetek!
Kérlek, utazz el pihenni a vizsgaidőszak után, válaszd ki az utat és én kifizetem. Ölellek: Anya”

Anya a világon a legjobb édesanya, megfordítom a dolgot, kinézek egy szép egzotikus utat és én viszem el Őt. Ideje lenne, nekem is tenni valamit érte. Elvégre milliomos lettem. Múló állapot, jobban örülök a munkahelynek, a munkaszerződésnek és annak, hogy a proffal folytathatjuk a kutatást. Miről is beszélt Thaier Haydar, a svéd kutató? Csereprogramot emlegetett a PhD képzésre és Pados prof egyetértően bólogatott. Remélem, most az egyszer Tomira gondolt.
Megnézem Éva levelét és utána keresek egy egzotikus utat.

„Szia Anyaghasogató! Klassz voltál a tv-ben. Gratula! Vigyázz Lénával! Cső Éva, a Hullaboncoló”

Éva vajon mit akar mondani? Néha olyan rébuszokban beszél, amely nem méltó egy medikushoz. Reggel megkérdezem, mire ez a figyelmeztetés.
Lássuk az utakat……kedvezményes utak…last minut utak Tibetbe…Katmandu-Lhásza, kéthetes körutazás…Himalája…Jokhang Kolostor…Türkiz-tó…Rongpu Kolostor….

Legyen, befizetem az előleget, remélem, a számlámon valóban megjelent a pénzátutalás. Meglepetés lesz Anyának, ha visszajelzik az utat, azonnal megmondom neki, hogy úgy intézze a dolgait. két hónap múlva indulunk. Addig túlesünk a szükséges oltásokon és bevásárlásokon, közben leteszem az utolsó vizsgámat is.
Tanulnom is kellene és befejezni a szakdolgozatomat, államvizsgázni, tisztázni Lénával a kapcsolatunkat.
Kicsit utána nézek az interneten, mit kell tudni Tibetről:

Tibet Autonóm Tartomány a világ legmagasabban fekvő tartománya, területe 1,23 millió km2. A terület átlagos magassága 4900 méter, ezért jogosan a „világ te tejé”-nek is nevezik. Elhelyezkedését tekintve Délen a Himalája vonulata, nyugaton a Karakorum-hegység, északon a Kunlun és az Altynatag-hegység, keleten a Jangce-Mekong-Szalven párhuzamos folyóvölgyektől a Kukunor-tóig húzott képzeletbeli vonala határolja……

Belefeledkezem Tibet történelmének tanulmányozásába, kicsit elszunnyadok, s arra ébredek, hogy csörög az ébresztő órám, mint minden reggel, öt órakor. Főzök egy jó erős kávét, forrón és keserűn iszom. Megnézem a mai programot, csak délre kell bemennem az egyetemre, így lesz időm lemenni a konditerembe és elmenni a profhoz a ruhacserére.

Jó lenne Évát is elérni, küldök neki e-mailt:
„Szia, Évike, jó lenne személyesen beszélni. A telefonom nincs nálam, kérlek, itt hagyj üzenetet. Anyaghasogató”

A kollégium alagsorában kapott helyet a konditerem, amely reggelente kong az ürességtől. Közepes sebességre állítom a futópadot és megkezdem harminc perces bemelegítőmet. A monoton mozgás munkára bírja az agysejtjeimet. Nézem, amint a végtelenített futószalag egykedvűen rohan a lábam alatt. Ellazulok. Eltűnnek az érzelmeim. Elszállnak a gondolataim. Csak a mozgásra koncentrálok. Bal…jobb…bal…jobb…bal…jobb….Érzem, amint szétárad bennem a nyugalom…..A fekvőpadon is harminc percet töltök. Megfeszülnek az izmaim, majd elernyednek. Mire végzek, testemen gyöngyözik a veríték.
Megborotválkozom, letusolok és megreggelizek, megiszom a szokásos kávémat. Leülök a laptophoz és négy órán keresztül szöszmötölök a szakdolgozaton. Nem tudom mi történt, de megtáltosodunk mind a ketten. Egymás után végzi a számításokat a laptopom új programja, dobja fel a különböző alternatívákat, melyek közül másodpercek töredéke alatt választom ki a megfelelőt, jobban haladok, mint máskor egy hét alatt.
Végre készen vagyok a számításokkal, még értékelni kell az eredményeket, a kontrollszámításokkal csak akkor foglalkozom, ha a következtetések már körvonalazódnak.

Mielőtt elindulok az egyetemre, megnézem a levelezésemet, hátha írt Éva. Bingó!

„Szia, Anyaghasogató! Négykor várlak a Vén Diákban. Ha nem jó az időpont, hagyj üzenetet. Éva a Hullaboncoló”

Szóval komoly a dolog, ha nem a kockásban találkozunk. A Vén Diákba a bölcsészek és a joghallgatók járnak, piszok jó a konyhája, de jóval drágább a Kockásnál.
A prof fiának az öltönyét is kikészítettem, jobb, ha hívok egy taxit és elviszem. Vigyem el tisztítóba? Úgy illene. Hülye vagy, Laczkó, mi vagy te, milliomos? Dobd csak bele a sporttáskába és irány a tisztító. Gyalog. Tömegközlekedéssel. Igyekezz, mert lekésed a déli órádat.

----------
folyt.köv

A cikket írta: Yolla

1 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

Ehhez a cikkhez senki nem írt hozzászólást.

Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: