Hazatérés

Látogatók száma: 43

Csillog a napfénytől az alacsony, köpcös, idős férfi dús hófehér göndör haja. A pincérnő, Sinka Anna tálcára teszi a két süteményes tányért, egyiken két dobostortával, a másikon ugyanannyi hagyományos készítésű krémessel, melléteszi a szalvétákat és a süteményes villákat, majd a fél liter ásványvizet egy pohárral. Nem ismeri ezt a vendéget, de kétségtelenül hűséges vásárlójuk lesz, mert egy hete minden nap délelőtt tízkor kiül a teraszra, és ugyanazokat fogyasztja, Busás borravalót ad, emiatt gondolja, hogy külföldön élő honfitársa lehet. Hibátlanul beszél magyarul, bár időnként kissé régimódi kifejezéseket használ. Jó minőségű öltönyben jár, de sohasem visel nyakkendőt.
Így szeptember elején, amikor megkezdődik a tanítás, a középiskolás és a főiskolás diákokból kialakul a napközbeni törzsközönség, akiktől nem számíthat nagy borravalóra. A sok kevéske forint is sokra megy, és eljött az a pillanat, amikor a titokzatos vendége kegyeit elnyerheti azzal, ha ma ingyen fogyaszthat. Mágnesként vonzza a férfi. Nem a szépsége miatt, mert valójában nem szép, csak egy ápolt öregúr, akinek kellemes férfi kölni illata van, ráadásul különösen ápolt a keze, nem különben a körme. Az arcvonási is ismerősek Annának, pedig biztos abban, hogy most látja először. Mosolyogva a kör alakú asztalkára teszi egymás után a süteményeket és az ásványvizet.
- Jó napot, uram! Engedje meg, hogy ma a ház vendége legyen!
A vendég szúrós szemmel, értetlenkedve néz a hatvan év körüli, vékony pincérnőre, aki korához képest a fekete szűk szoknyához túl mélyen dekoltált hófehér pólót visel, mosolygós arcán túl sok a festék, amely nem túlzottan bizalomkeltő a férfi számára. Ráadásul visszataszítónak tartja az asszony hosszú, vékony ujjain a három centis tűzpirosra festett műkörmöket is.
- Köszönöm, de nem vagyok rászorulva! – morogja az orra alatt, de eléggé hangosan ahhoz, hogy meghallja a pincérnő.
Elmegy a vendég étvágya. Arcán düh pírja piroslik. Mi jogon bizalmaskodik vele a pincérnő? Éppen ma, amikor ide beszélt meg találkozót a pesti ingatlanközvetítővel, mert házat akar venni, esetleg egy korszerűsíthető tanyát. Még ebben a kérdésben nem döntött, csak egyre nagyobb késztetést érez ahhoz, hogy hatvanévi távollét után hazaköltözzön Magyarországra, mert Angliában is magyar maradt.
A krémes után nyúl, eszik belőle egy falatot. Friss, finom a sütemény, mégsem akar lecsúszni a torkán. Megvárja, míg a pincérnő eltűnik az épületben, előveszi a tárcáját, az asztalra dobja a sütemények árát, a szokásos borravalóval megfejelve, iszik egy kortyot az ásványvízből, majd feláll és gyors léptekkel odébbáll.
A főtér túloldalán a virágágyások között, vézna fák árnyékában sorakoznak a padok, melyek egyikén helyet foglal. Innen jól látja a cukrászda teraszát, s amint megjelenik az ingatlanközvetítő, azonnal odamegy hozzá. Előhúzza a zsebéből a láthatóan megviselt egyoldalas irományt, amit a barátja unokájának számítógépére küldött az ingatlanos. Dear Mr. Kálmán Kulcsár!
Vajon miért angolul írta neki az e-mailt, amikor telefonon akcentus nélkül, magyarul beszélt az ingatlaniroda vezetőjével?
Immár harmadik hónapja lakik a gyerekkori barátja fiánál, Horvát Zsigánál, aki az apjától örökölte az öreget.
- Kálmán bátyám, addig maradsz, amíg csak akarsz! Tudod, hogy bármikor szívesen látunk!
Horvát Pistáék a szomszédos Cinke tanyán laktak, ami négy kilométerre volt a Kulcsár család Fecske tanyájától, és a két gyerek mezítlábas korától kezdve sülve, főve együtt volt, egészen addig, míg elvégezték az inasiskolát. Kálmán lakatos lett, Pista meg villanyszerelő és időközben a városi általános iskolából hozzájuk csapódott Véka Dani, a szatócsboltos fia. Kálmán a családban az ötödikként született. Édesanyja háromhetente két nagy kenyeret és két cipót sütött a kemencében. A teknő falára ragadt kenyértésztából sütőlapátnyi lángost késztett.
- Tudod, miből készül a lángos? – kérdezte egyik alkalommal az apja. – A teknő oldalára ragadt vakarékból. Tudod, fiam, te is az vagy. Az embernyi két bátyád és az eladósorban lévő nővéreid után születtél. De megtartunk! Majd te leszel a mi gyámolítónk, ha megöregszünk!
Gyerekként fel sem fogta, miről beszélt az édesapja. Büszke volt arra, hogy a Fecske tanya a legnagyobb a környéken. Hatalmasnak tűnt a hosszú, hatvan centi vastag vályogfalú, fehérre meszelt, tornácos házuk, a hibátlan nádfedésével, a nagy gazdasági udvarával, melynek közepén gémeskút állt. A tanyához tartozott nyolc hektár szántóföld és egy hektár legelő. Az udvar két oldalán sorakoztak a gazdasági épületek, ólak és istállók. Sok munkát adott a tanya, a munkáskéz pedig egyre fogyott. Sorra házasodtak a testvérei, mígnem egyedül maradt az idősödő szülőkkel, akik valóban arra számítottak, hogy asszonyt hoz a házhoz és otthon marad gazdálkodni. Édesanyja kinézte neki Sinka Pirost, a falubeli kocsmáros tizenhat éves lányát. Eljegyezte a szemrevaló, szolid teremtést, ha már annyira akarták a szülők. A szüret előtti hét végén tartották a kézfogót, ami majdnem felért egy kisebb lakodalommal. Két nap múlva belekóstoltak a szerelembe. Csakhogy Kálmán foga belevásott a hamvasnak és hibátlannak tűnő gusztusos gyümölcsbe, mert abba már előtte valaki beleharapott. Ez a felismerés hatalmas csalódást jelentett a tizennyolc éves fiatalember számára. 1956-ot írtak. A Fecske tanyán a petróleumlámpa fényénél vacsoráltak, amikor beállított Véka Dani a hírrel, hogy Pesten kitört a forradalom, bemondta a néprádió. Másnap reggel Kulcsár papa befogta Rárót, és útnak indította Kálmánt, hogy szedje össze családostul a testvéreit, mert csak itt, a tanyán lesznek biztonságban. Egész nap kocsikázott. Három faluból szedte össze négy testvérét. Dohogtak a menyek, káromkodtak a vejek, de az unokák élvezték az utazást. Besötétedett, mire hazaértek és elhelyezkedtek.
- No, Kálmán, eredj át a Cinke tanyára, mert meglehet, hogy Horvát komáék nem tudják, mi történt a fővárosban. Gyalog menj és vidd el a Burkust. Majd reggel hazajöttök.
A hold fényében tisztán látta az ezerszer megjárt gyalogutat, mégis félelmetesnek tűnt a táj. Burkus, a komondor, útközben hol előre szaladt, hol meg visszajött. Nyugtalankodott, pedig kóbor nyúl sem neszezett a környéken. A Cinke tanyán ott találta Véka Danit, az önkéntes hírmondót. Megittak a háziakkal egy pint bort és elindultak hazafelé. A két bortól és lelkesedéstől fűtött fiatalember azonban más irányt vett. Várta őket a főváros. Dani zsebe tele volt pénzzel, mert a vevők forradalom hírére valósággal kifosztották a boltot. Megvettek szinte mindent, mert ki tudja, mikor mire lesz szükségük.
- Tudod, kiskomám, menjünk ki az állomásra. Elcsípünk egy vonatot és felmegyünk Pestre!
- Miért mennénk? Ott már lőnek!
- Ne félj, nem maradunk ott! Kimegyünk külföldre, körülnézünk és egy hét múlva hazajövünk!
Kálmánban már dolgozott a megivott bor. Semmi kedve nem volt hazamenni és hallgatni a két sógora hangoskodását, a bátyjai ugratását. Úgyis van Édesapjának segítsége, rajta kívül négy férfiembert is ugráltathat. Igaza van Daninak, szabadságolják magukat és lássanak világot. Soha többé nem lesz ilyen lehetősége! Jövő nyáron elveszi Sinka Pirost, utána míg világ a világ, túrja a földet, hogy el tudja tartani fészekaljnyi gyerekét.
Az ingatlanos küldött magáról fényképet. Ha jól látja, akkor megérkezett. Komótosan visszaballag a cukrászda teraszára, Odalép a fiatalemberhez, bemutatkoznak, és megkéri, hogy menjenek át a tér túloldalára, az étterem teraszára. A közvetítő azonnal a lényegre tér. Egymás után veszi elő táskájából a környék eladó luxus házainak dokumentációit. Pergő szóval ismerteti a különlegességeiket, anélkül, hogy akár egyszer is felnézne az öregre, s megláthatná, hogy egyáltalán nem tetszik neki a rögtönzött bemutató. Pontosan elmondta az ingatlaniroda vezetőjének, hogy mit szeretne. A város centrumához közeli mellékutcában két szoba hallos házat, kicsi telekkel. Az sem baj, ha az épület felújításra szorul, úgyis a saját ízlésére formálná. Fontos, hogy közel legyen a bolt, az orvosi rendelő, a piac, mert tíz éve nem vezet autót. Romlanak a reflexei, és senkit sem akar veszélyeztetni, egyébként is jót tesz naponta egy kis séta. Amennyiben messzebbre menne, akkor fogad egy taxit.
Végre felnéz az ingatlanos. Megdermed arcán az ügyfeleknek tartogatott műmosoly. Mister Kulcsár nem is figyel rá. Elmélyülten számolgat egy papír fecnin, majd karcos hangon megszólal:
- Uram, köszönöm a fáradtságát. Félreértés történt. Nekem egy kis házra lenne szükségem, nem pedig kacsalábon forgó kastélyra. Mivel tartozom?
Legszívesebben hangosan szentségelne az ingatlanos. Valójában a főnöke ragaszkodott ahhoz, hogy a külföldről hazatérő idős úrnak kizárólag húszmillió feletti ingatlanokat mutassanak.
- Bocsásson meg, Mister Kulcsár! Pár perc türelmét kérem és lehívom az adatbázisból az ön igényeinek megfelelő házakat.
- Köszönöm, nem kérem. Viszontlátásra fiatalember!
Az öreg korát meghazudtoló fürge léptekkel bemegy az étterembe, kifizeti a kávékat és úgy dönt, mégiscsak szüksége van némi édességre. Visszamegy a cukrászdába. Nem a teraszon foglal helyet, hanem benn, az épületben. Másik pincérnő serénykedik a vendégek körül. Fellélegzik. Lúdlábat és csokoládétortát rendel. Ráérősen eszegeti a süteményeket. Időnként megáll kezében a villa. Fejében torlódnak az elmúlt hat évtized emlékei.
Mérhetetlen félelmet érzett, amikor megtudta, hogy nem tudnak visszajönni Magyarországra. Bezzeg Véka Dani a Bécs melletti táborban is kellő optimizmussal tekintett a bizonytalan jövőbe, miután az egészet egy nagy kalandnak fogta fel. Kicsit azért elszontyolodott, amikor közölték velük, hogy nincs számukra hely Európában, de Ausztráliában tárt karokkal fogadják őket. Két nap múlva útnak indították volna az egész társaságot, amikor beállított az angol bánya tulajdonosának a képviselője, hogy harminc főt toborozzon a Doncaster melletti munkahelyre. Gondolkodás nélkül jelentkeztek. Az volt a fontos, hogy az otthonuktól elérhető távolságban maradjanak, mert Ausztrália túl messze van ahhoz, hogy onnan valaha hazatérhessenek. Embert próbáló évek következtek. Disszidensnek számítottak, nem jöhettek haza. Kulcsár Kálmán álmában sem gondolta volna, mennyire hiányzik az embernek az otthona, a családja, a régi megszokott élete.
A bányában a legnehezebb fizikai munkát kapták, a legkisebb bérezéssel. Nem beszéltek angolul, és emiatt nem értették a helybeliek idegenkedését, akik kezdettől fogva gyanúsan méregették őket. Évek múlva kiderült , hogy a bányatulajdonos a magyar munkások alacsony bérezésével megpróbálta leszorítani a többiek bérét is, nem különben elhintette a gyanakvás magját, mely szerint nem lehet kizárni annak lehetőségét, hogy a disszidensek többsége a magyar forradalomban dicstelen szerepet játszók közül került ki. Ezzel egyúttal elérte azt is, hogy kettőjük kivételével, nem tartottak össze a magyarok.
Igazán finom a lúdláb. A csokoládétorta helyett is azt kellett volna rendelni. Megszomjazik az édességre. Málnát kíván, olyat, amit gyerekkorában ivott a piac melletti csehóban, amikor édesapja az eladott portékák árából lecsípve néhány forintot, megivott egy korsó kőbányait. Ma is tisztán emlékszik a kocsmáros mozdulatára, ahogyan a vastag falú üvegpohárba méri a kétcentnyi sűrű málnaszörpöt, majd a ballonból ráengedi a hideg szódavizet.
Nem jó, de nem is rossz a buborék mentes ásványvíz. Akár csapvíz is lehetne. A tortaszelethez hozzá sem nyúl. Becsomagoltatja, hátha megeszi Zsiga. Nem állíthat be egy szelet süteménnyel. Vesz egy egész papírtálcányit. Rábízza a pincérnőre, miből mennyit tegyen rá, mindössze ahhoz ragaszkodik, hogy legyen közte két szelet lúdláb is, ami számára igazi mennyei étek.
Az öregnek még ennyi idő után is mosolyt csalnak az arcára a hatvan évvel ezelőtti emlékek. Véka Danival közösen béreltek egy alagsori másfél szobás lakást, a város szegényebb negyedében. Sok konzervet fogyasztottak, mert az volt a legolcsóbb. Hónapok teltek el, mire valamennyire beszélték a konyhanyelvet. Kisilabizálta kedvenc konzerv ételének dobozán a feliratot. Kutyáknak készített marhahúsos konzerv volt. Annyira megundorodott tőle, hogy attól kezdve egyetlen konzervet sem vett, inkább megtanult főzni. Véka Dani továbbra is kalandnak tekintette helyzetüket és úgy is élt, mintha nyaralna. Annyit dolgozott, hogy ne rúgják ki, mert a fizetésre szüksége volt, amit aztán a nőkre költött. Szőkékre, barnákra. vörös hajúakra. A házimunkát és a rezsifizetést Kálmánra hagyta. Ellenben folyamatosan szállította a híreket, még az otthoniakról is, amiket a későbbiekben megerősítettek a Kulcsár család tagjaitól érkező levelek.
Öt évig voltak lakótársak, annak köszönhetően, hogy Kálmán átkérte magát az éjszakai műszakba. Egyrészt azzal jobban keresett, másrészt nem találkozott Dani nőivel, akik néhány hetente váltották egymást, és mindössze abban hasonlítottak egymáshoz, hogy maximálisan alkalmazkodtak kedvesük szertelenségéhez.
- Kétezer-ötszáz forintot kérek! - a sütemény csomaggal kezében asztalához lép a pincérnő.
- Parancsoljon, kisasszony! - számol ki az öreg tárcájából háromezer forintot! - Nagyon köszönöm!
Pár perc múlva delet harangoz a főtéri templom. Emlékezete szerint Zsiga felesége rizslevest és tökfőzeléket készített fasírttal ebédre, csak beteszi a mikróba és azonnal ebédelhetne. Az elfogyasztott sütemény azonban elverte az éhét, ezért hazaviszi a süteményt, kifújja magát, utána nyakába veszi a várost, hátha maga is talál eladó házat.
Sétál a főúton, élvezi a napsütést. Mi lenne, ha becsöngetne Zsiga szomszédjához, a nyugdíjas kőműves mesterhez, aki tudhatja, hol érdemes érdeklődni eladó ingatlanok iránt.
Rossz szava sem lehet a Zsiga gyerekre, ennek ellenére hamarosan visszamegy Angliába. Nem így gondolta ezt az egész vakációt, de mit tehet, ha a testvérei gyerekei lerázták, mint kutya a vizet, amit nem is értett igazán, mert mindig segített nekik, ha szükségük volt valamire. Gyógyszerre, tankönyvre, nyelvtanulás miatti kinti tartózkodásra. Anyagilag is segítette őket, pénzzel is, meg azzal is, hogy az örökségéről lemondott a javukra. Önáltatás nélkül szembenézhet a tényekkel, miszerint nem kívánt vendég egyiküknél sem. Azt tervezte, hogy hazaköltözik, az itteni ingatlanát megvásárolja valamelyik unokaöccse vagy unokahúga nevére, a doncasteri házának árát pedig szétosztja a többiek között. Neki elég lesz a nyugdíja, valamint a megtakarítása, amely szép summa forintban.
Vajon ha saját családja lenne, akkor is hasonló helyzetbe kerülne? Erre a kérdésre nincs válasz.
Véka Dani huszonhárom évesen megnősült. A szívtipróból hétgyermekes apa lett, aki önszántából lett munkanélküli, mert a segély és a családi támogatás összege jóval meghaladta a bányász keresetét. Tétlenségében a kocsmákat járta, mígnem masszív alkoholistává vált és ötvenévesen a májrák átrepítette az örök vadászmezőkre.
Kulcsár Kálmán a kívülálló szemlélődő szerepében figyelemmel kísérte a vele együtt Doncasterbe került magyarok életét. A vegyes házasságok többsége jobb esetben válással végződtek, akik együtt maradtak, azoknál pedig az együttélés kutya-macska barátságra hasonlított. Sinka Piros emléke sem sarkallta házasságkötésre, pedig talált három önként jelentkezőt. Mirtill, az angol tanárnő igazi szépség volt. Tízévnyi együttélés után felvetette a házasságkötést, csakhogy Kálmán menekülőre fogta a dolgot. Négyszobás háza, két kocsija és tetemes megtakarítása okán nem tartotta fontosnak sem a házasságot, sem a gyerekvállalást. Szakított a tanárnővel. Angol állampolgárként nyakába vette a világot, utazgatott, amennyit csak tudott. Otthonosan érezte magát Angliában, könnyedén felvette a helyi szokásokat, és barátai is született helybeliek voltak. Számára a házasság végleges elkötelezettséget, egyben röghöz kötöttséget is jelentene, márpedig megszerette a szabadság érzetét, ahogyan az önálló döntéseket is az élet apró-cseprő ügyeiben. A megoldhatatlannak tűnő problémákat a majdan magától megoldandók kategóriába helyezte.
Szép, kerek mese, ámde az igazsághoz hozzátartozik egy lényeges momentum, amelynek megtörténtét Kulcsán Kálmán szívesen elfeledné. Mementóként azonban a hasán és a mellkasán lévő sebhelyek napról napra emlékeztetik harmincötödik születésnapjára, amikor sújtólégrobbanás történt a bányában. Éppen az új vájatok támfalát rakta a munkagéppel, és mindössze annyi ideje volt, hogy kiugorjon a fülkéből. Ennek köszönheti, hogy életben maradt, annak ellenére, hogy ráesett az egyik tartóoszlop. Több műtéten átesve fél évig az élet és a halál határmezsgyéjén téblábolt. Munkahelyéről értesítették az édesanyját, mint az egyetlen örökösét, hogy milyen tárgyi vagyonnal és megtakarításokkal rendelkezik, abban az esetben, ha nem gyógyul fel, vagy nem tudják visszahozni a kómából. Amikor magához tért, annyi ereje sem volt, hogy kinyissa a szemét. Hallotta, amint két nővér beszélgetett felette. Az egyik az infúziójával foglalatoskodott, a másik pedig a sebeit kezelte.
- Szívós ez a magyar fiatalember. Jól bírja a szíve.
- Nem éli túl, csak szenved. Három métert kivágtak a beleiből, eltávolították a bal tüdejének a felét, az a csoda, hogy életben van.
Felépült. A bányatársaság két ajánlatott tett neki: vagy kap egy nagyobb összegű egyszeri kártérítést, vagy egy szolidabb összegű életjáradékot, és vállalják munkaviszonyának fenntartását egészen a nyugdíjazásáig. Kulcsár Kálmán gondolkodás nélkül ez utóbbit választotta. Később kiderült mennyire jól választott, miután az életjáradék mértéke megegyezett a munkabérének összegével, és hamarosan bekövetkezett a sztrájk időszak, amikor közel egy évig nem dolgoztak, mire visszaállt a rend, csakhogy az jelentős létszámcsökkentéssel járt. A sztrájk ideje alatt felújíttatta a házát, mire a szomszédja feljelentette, miből telik arra a sztrájkoló bányásznak. Kiszállt a rendőrség. Neki mindössze annyi dolga volt, hogy bemutassa a banki megtakarításának összegét és az életjáradék szerződést, mire elnézést kértek és elmentek. Ekkor jutott eszébe Mirtillnek az összeköltözés, a házasságkötés és a gyerekvállalás. Szakításuk után Kálmán tudatosan az unatkozó szépasszonyok kegyeit kereste. Kizárólag arra kellett ügyelnie, nehogy a hölgyek véletlenül összetalálkozzanak.
- Jó napot, Kulcsár úr! – köszön rá Zsiga szomszédja.
- Jó napot!
- Jöjjön be egy pohár borra! Jól esik az ebéd után!
- Megköszönöm! Úgyis beszélni akartam magával.
Megfestette a poharat a nyugalmazott kőműves mester maga készítette bora. Sajtos pogácsát eszegettek hozzá. A harmadik pohár ital elfogyasztását követően megállapodnak, hogy megnézik a házigazda volt felesége barátnőjének az eladó házát, amit annak lánya immár két éve árul.
A hatvanas években épült sátortetős kockaházon látszott, hogy nem lakják, annak ellenére, hogy aprócska telkét körülvevő kovácsoltvas kerítésén még alig száradt meg a festék. Az utcai homlokzat két ablakának egyike nyitva van.
- Mondtam magának, hogy estefelé mindig van itt valaki, aki várja a vevőt.
Csengetésükre nyurga kamaszlány szalad ki a házból., aki ismeri az öreg kőműves mestert, ezért beengedi őket.
- Tessenek leülni, szólok a nagymamámnak, tíz percen belül ideér.
Kulcsár Kálmán körbenéz. A nyitott ablakon át bekúszó gyenge szellőnek még nem volt ideje kiűzni a benti, kissé áporodott levegőt. A falon fényképek és bekeretezett kézimunkák sorakoznak.
- Dédikém szépen kézimunkázott! – jegyzi meg a kislány. – Azok is eladók! Tessék megnézni közelebbről is!
Fellélegzik az öreg. Körbejárja a szobát és sorra veszi a bútorok nem takarta falrészeket beborító képeket, melyek elhelyezésének módját kizárólag a méretük határozta meg. A fényképek mindegyike fekete-fehér. Nagyon dobban a szíve Sinka Piros mellképének láttán.
- Ő a dédnagymamám! Ugye milyen szép lány volt? A másik oldalon is van egy nagyméretű képe, nagyanyámat fogja a kezében. Leveszem a fényképet, tessék csak megnézni.
Remeg Kulcsár Kálmán keze. Közelebb emeli arcához a képet, hogy kisilabizálhassa a fényképész nevét. Cirkalmas betűkkel ott a felirat: Készült Baum Péter fényképész műhelyében, 1957-ben.
Emlékszik Baum bácsira, az alacsony, vékony fényképészre, aki házhoz is ment családi fotókat készíteni. Különösen szerette a lakodalmakban fotózni az ífjú párt és a násznépet.
- Megnézném az esküvői fényképét is.
- Ja, az nincs! A dédi vőlegénye az esküvő előtt disszidált!
A nyitott ablak ellenére a szobában elfogyott az oxigén. Legalább is úgy érzi Kálmán, miközben lelkében dobolnak a szavak: Te lennél ennek a kislánynak a dédnagyapja? Nem, nem nem! Nem akarja tudni! Nem akarja biztosan tudni! Menekülőre fogja a dolgot. Ebben nagy gyakorlattal rendelkezik. Elhadarja, hogy otthon felejtette a szívgyógyszerét, majd máskor visszajön. A kőművesmester alig tudja követni, úgy siet kifelé. A kapu előtt majdnem nekimegy a pincérnőnek, aki délelőtt ingyen süteményt akart neki adni.
Csillapodj, Kálmán! Biztatja magát, és jelen esetben is hat rá a felszólítás. Nem fogadja a szomszéd invitálását, egyáltalán nem szabad újabb pohár bort innia!
Zsigáék időközben hazaértek. Hat lépcső vezet a fedett teraszra. Kapaszkodik az öreg a karfába, mert kissé szédül. A teraszra érve megáll, hogy kifújja magát, mielőtt a firhanggal fedett, nyitott konyhaajtón át belépne a házba. Megüti fülét a házigazdák hangos szóváltása. Zsiga felesége magas, éles hangon kiabál:
- Majd én megmondom az öregnek, hogy vége a vakációnak! Menjen, ahová akar! Van elég pénze, hogy szállodában lakjon! Nem vagyok hajlandó kiszolgálni! És ne mondd nekem, hogy ennyivel tartozunk neki, mert valamikor gyógyszereket küldött apósomnak! Megtehette! Százszorosan meghálálta neki a papa! Kezdem érteni, miért nem törődnek vele a saját rokonai! Nem tudod, hogy miért disszidált, és azt sem, hogy mit csinál Angliában. Hallottam, hogy akivel kiment, a Véka Dani, alkoholista lett. A húga mesélte anyámnak a piacon! Akkor pedig biztosan igaz!
- No de, édesem! Húsz éve még csak nem is találkoztak egymással!
- Persze, mert Véka Danit ötvenévesen elvitte a mája!
Megköszörüli a torkát az öreg. Teljesen megnyugodott és már tudja, hogy mit tegyen. Nem kér vacsorát, pedig Zsiga felesége körülugrálja, hogy Kálmán bácsi kedvencét főzte, rántott csirkét hagymás krumplival, meg uborkasalátával. Ugrasztja férjét, hozzon fel a pincéből egy üveg bort a vacsorához.
Kulcsár Kálmán fél óra alatt komótosan berakja a bőröndbe a ruháit és a tisztálkodó szereit, utolsónak beletuszkolja a papucsát is. Ellenőrzi a tárcájában a vonatjegyét, csak helyjegyet kell vennie. Az éjjeliszekrényre leszámol nyolcszáz fontot, elvégre nem akart ő ingyen élősködni Zsigáék nyakán. Másként tervezte honorálni a vendéglátásukat, de a menyecske nagyon pénzéhes. Taxival megy az állomásra, nem engedi, hogy vendéglátója kocsival kivigye. Elvégre a benzin is pénzbe kerül. Először felutazik Pestre, onnan az InterCityExpress elviszi Brüsszelbe, ahol átszáll a Londonig közlekedő Eurostarra. Néhány napot az angol fővárosban tölt, utána hazautazik Doncasterbe. A Budapestig tartó kétórás vonatúton folyamatosan a tájat nézi.
Itthonról viszi a vonat hazafelé, pedig úgy indult el három hete Doncasterből, hogy otthonát elhagyva végleg hazatér. Hiába angol állampolgár, mellkasában magyar szív dobog. Amikor hatvan évvel ezelőtt kalandvágyból nekiindult világot látni, nem tudta, hogy menyasszonya szíve alatt új élet növekszik. Fiatal faként meg sem érezte, amint kiszakadtak az anyaföldből a gyökerei, melyek kétségbeesetten megkapaszkodtak ugyan az idegen földben, idővel alkalmazkodtak az ottani körülményekhez, dús lombot növesztettek, de nem hoztak termést.

A pályaudvaron taxit fogad, és az általa ismert, patinás szállodába viteti magát. Hajlong a portás és angolul üdvözli.
- Jó napot kívánok! – köszönti anyanyelvén a buzgó fiatalembert. – Kérek egy Dunára néző egyágyas szobát.
Elkomorul a portás arca:
- Elnézést, uram, mi kizárólag külföldi vendégeket fogadunk.
Kulcsár Kálmán benyúl zakója belső zsebébe, előveszi az okmányait, majd laza mozdulattal a portás előtti pultra dobja:
- I'd like a room with a balcony, for three days.
- My apologies Sir, horse ridding immediately – készségeskedik a portás, majd odainti a londínert. – A kedves vendég a második emeleti 206. szobát kapja, vidd oda a csomagjait!

A cikket írta: Yolla

támogatóink