Hétköznapi történetek (7)
Látogatók száma: 54
Hogyan beszéljük le magunkat arról, hogy kimozduljunk?! Nyakunkon a nyár... Ki ne tudná mit jelent ez..., de a munka nem vár, főleg a borsó..., az olyat tud tenni, hogy képes idő előtt, nem úgy mint mi, megöregedni...
Barátaim! Hogy imádom őket! Mindig a legjobb pillanatban találják meg az embert. Nem számít, hogy elmúlt fél év... No nem panaszképpen, csak éppen váratlanul ért. Mit is kezdhetnék jómagam ebben a kánikulában? A fűnyíróm úgyis bemondta az unalmast. A sarlóm bár éles már mint a penge, mert megköszörülte az üveges más híján, és a nyele is biztosan rögzült a helyén, de legalább alkalmassá vált a kaszálásra... de az még várhat.
Nézzük meg milyen a más falusi idill. Hát szép a környezet, mit mondhatnék, úgy második ránézésre, mert szüretkor érezhettem milyen is a nagyobb. Hát nagy... de most borsó szüret van. Ami, mint tudjuk nem várhat, mert olyat tud tenni, hogy képes idő előtt, nem úgy mint mi, megöregedni...
Ha eddig nem is, de rögtön tudtam mikor kell korán kelni, hogy el ne késsem a reggeli madárcsicsergést. Igaz, hogy nem csörgött az órám és hogy jönne az ki, ha elaludnék, ezért ébren vészeltem át az éjszakát és szinte percnyi pontossággal tudtam, mikor kell időben felkelnem... nem úgy mint máskor..., mert az enyém ráér, a másé nem várhat.
Tudtam, mert nem idegenekhez, a barátaimhoz megyünk, akik kitesznek magukért, így szokták... legalább arra az időre, amíg ott vagyunk. A lányomnak meg egy kis élmény, nekem, akkor még nem tudtam, de sejtettem, azért valami mást fog jelenteni...
Aztán beláttam a területet... - Na Éva kösd fel a gatyád! - gondoltam, miközben a tulaj kérdésére, hogy miért nem fürdőruhában állok neki, már oda sem figyeltem, tudtam ugyanis az okát, minek magyarázni, így sem, úgy sem fogom megúszni a szúnyogcsipéseket. Jól sejtettem. Engem mindig megtaláltak még idáig a vérszívók... Igaz, hogy ez a másé, de a következménye ugyanaz. Ahogy elnéztem a barátaimat, mindkettő kerületét, hát... az nem az én derekam mérete...
Játszva, dalolva, mert a tulaj már akkor is fergeteges hangulatban tőlem pár méterre kötözte a szőlőjét, oda-oda vetve egy két katonai élményét, miközben én hajladoztam a borsója fölött, nem tagadva meg magát, hogy mi mindent tudna elképzelni úgy menet közben, még tetszettek is a történetei, amiket úgy eldalolt, de csak egy ideig. Mert amikor az első verejték cseppek megjelentek a homlokomon, majd nem átallottak úsztatni benne, no akkor már kevésbé hatottak rám ezek a szavak...
A munkabírásom nem hagyott cserben,... tudtam, hogy egy időre elfoglaljuk magunkat a fa hűs árnyékában, mindenkinek csurrantva, csöppentve percnyi boldogságot, amíg perkázzuk a borsót. A fontos, hogy a sok halom már ott volt. Jöhet a fröccs - gondoltam, amiben nem is volt hiány szinte egész nap. Csak egyel nem számoltam, hogy a tulaj már jóval előbb kezdte, mint mi, későn kelők, akik csak amolyan "betolakodók" voltunk, vendégek, mint mondta. - Miféle vendég az, aki dolgozik?... - kérdeztem később... És a neheze még hátra volt. Hiszen a borsó nem várhat, nem úgy mint mi... az idő meg haladt. Alig végeztünk a dolog könnyebbik részével, ott volt a neheze. Amikor nem gyökerestől kellett kihúznom a borsót, hanem válogatva...
(Emlékezetemben még éltek azok az idők, amikor annyi borsóm volt, hogy nem győztem egyedül perkázni... Segítség akkor?... legfeljebb néha az anyukám? Elfelejthettem. Magam osztottam be az időm és az energiám...)
De itt, mint vendég és a vendéglátók kedvébe is járva, igyekeznem kellett... Neki is veselkedtem, látva, hogy rajtam kívül egyiknek sem hajlik a dereka a válogatáshoz. El is jutottam a negyedik sorig, amikor bemondta a szervezetem az unalmast. Úsztam a verejtékben és csapkodtam a szúnyogokat, de már későn, akik mindig megtaláltak... Hol volt már a nosztalgia, a kikapcsolódás utáni vágyam, a jókedvem, ha elnéztem még mennyi az annyi?... Ráadásul nem bírtam tovább... Hát ilyen nincs!... De van!
Folyt.köv.
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Szeretem olvasni ezeket az írásait. Beleélheti az olvasója magát az Ön helyébe. Így nem is kritikusaként néztem...
Bokor
Tisztelt Éva!
Szeretem olvasni ezeket az írásait. Beleélheti az olvasója magát az Ön helyébe. Így nem is kritikusaként néztem...
Bokor
Örülök, ha más élvezetet nem is nyújt, de a beleélés lehetőségét adtam meg az írással, az olvasónak. Az nekem bőven elég, ha sikerült. A borsó szedés után, egy kis kárpótlás a fáradozásomért nekem is jár.
Szereti a zsenge borsót? Én is. :-)
Puszi,
Éva