Hócipő effektus

Látogatók száma: 49

Egész nap megállásom sincs, annyi a teendőm, hogy magam sem tudom, mikor érek a végére. Szerintem, soha.

Végre sikerül megrendelnem a traktorhoz szükséges alkatrészeket, ideje túl lenni a javításon, mert a sógorom egyre ingerültebb. Józsi barátom mezőgazdasági gépjavító műhelyének és az én személygépkocsi szervizemnek közös telephelyet bérelünk, mert úgy jobban kijövünk a bérleti díjjal, majd közös vállalkozásba vonjuk, s ezzel akkora nyűgöt veszek a nyakamba, amit előre el sem tudok képzelni. Két műszakban dolgozunk, vegyes személyzettel, még az a szerencse, hogy tudunk egymásnak segíteni. Illetve már nem egymásnak, mert közös a cég. Nem panaszkodom, mert futótűzként terjed a hírünk, és a szomszéd megyékből is hozzánk járnak javíttatni. Olyan műszerezettségünk van, az EU pályázaton nyert támogatás és hitel eredményeként, hogy azt még a gyártók is megirigyelhetnék.
Belátom, hogy Józsi barátom nem csak kiváló mérnök, de jó üzletember is. Hitelünkből még két év törlesztés vár ránk, ám a gépesítés eredményeként megháromszorozódott mindkét üzletágban a forgalmunk. A gyakorlati munka irányítása rám hárul, részint nekem jobb érzékem van hozzá, mert mérnökként sem felejtettem el, milyen a szerelő munka, amit még apám mellett megtanultam az otthoni kis műhelyben, részint pedig jobban tudok bánni az emberekkel.
Három dologhoz ragaszkodom, ahhoz, hogy a legjobb szakmunkásokat foglalkoztassuk, akiket fizessünk is meg tisztességesen, továbbá csak hibátlan munkát adjunk ki a kezünkből. Évente egyszer, a cég közgyűlésén, jól összeveszünk Józsival, mert állandóan csökkenteni akarja az üzemeltetési és a bér költségeket, hogy minél több jusson fejlesztésre. Tudom, hogy a szomszédos ingatlan tulajdonosával alkudozik a vételáron, már legalább egy éve, mert amit a fejébe vesz, azt nem lehet kalapáccsal sem kiverni a fejéből.
Ma péntek van, hamar végzünk, a délutáni műszakra beosztottak majd csak szombat és vasárnap délelőtt jönnek be dolgozni, hogy egyben az ügyeletet is ellássák.
A titkárságon és a munkafelvételen dolgozó három kolléganő útra készen ül az asztalnál, még öt perc és mehetnek haza.
Az egyik műhely főnökének ma van a névnapja és meghív engem is egy koccintásra. Az ebédlőben terített asztal várja a fiúkat, egyben sült hús, fasírt, sült kolbász, savanyúság és hozzá bíborvörös félédes bor, az otthoni pincéből, meg igazi házi kenyér.
Összefut a nyál a számban.
Drága kis feleségem, karcsú, mint a nádszál, szép formás kévébe kötve, ezért két hónapja salátákkal traktálja a családot, a hatéves kislányunkat meg engem, mert szerencsére a középiskolás fiunk kollégista a megyeszékhelyen.
Jutkám alakja mit sem változik, csak nálunk jelentkeznek a gezemicés saláták jótékony hatásai. Dorka lányom a maga hat évével nem képes tiltakozni, egyébként is rossz evő, nekem meg már három lyukkal bentebb kell húznom a nadrágszíjat. Bezzeg, ha hazajön Karcsika a kollégiumból, neki kazalnyi rántott húst készít, gőzölgő hagymás krumplival, tejfeles uborkasalátával, és nehogy a gyerek éhen haljon, előtte Újházi tyúkhúslevessel traktálja. Ilyenkor degeszre eszem magam, de egy fecske nem csinál nyarat, csak fogyok, mint a Hold.
Alkoholt nem iszom, hiszen még vezetek, de legalább öt fasírtot megeszek, egy jó nagy karéj kenyérrel, amikor odajön hozzám Olajos szaki, az ünnepelt, és a fülembe súgja:
- Ha ennyire ízlik, főnök, csomagolok magának otthonra is. Tudja, még egy kisebb tálcával is van, az a tartalék, jut még abból magának is elég. Jó szakácsnő az asszonykám, hívják ám főzőasszonynak a nagyobb lakodalmakba is. Hű, majdnem elfeledtem, hogy süteményt is van, túrós, mákos és almás rétes. Megyek, beteszem a mikróba, mert melegen az igazi. Mindjárt hozom a szendvicseket is.
Jó kedve kerekedik a társaságnak, a fiatalok előkerítenek egy magnót és remeg az üvegfal a technótól.
Olajos szaki hozza a nagy tálca gőzölgő rétest, melyet egy perc alatt felfal a díszes társaság. Amikor mindenki az édességgel foglalkozik, kezembe nyom egy zacskót, abban vannak a szendvicseim.
- Kolbászost is tettem –suttogja.
Megköszönöm és búcsút veszek a társaságtól, hadd eresszék ki a gőzt, úgyis csak feszélyezem őket a jelenlétemmel.
Beülök a kocsiba, s kiengedem a nadrágszíjam, mert szorít kissé. Szomjas is vagyok, még szerencse, hogy Dorka lányom miatt tartok dobozos üdítőt a csomagtartóban. Reggel elviszem az óvodába, délután meg az anyja megy érte.
Kacérkodom a gondolattal, hogy a kolbászos szendvicset még megeszem, de megcsörren a telefonom.
- Üdvözlöm, Gyenes úr. Bocsánat a zavarásért, csak érdeklődöm, mikor jönnek Dorkáért?
- Nem ment érte a feleségem?
- Gondolja, hogy akkor telefonálnék? –bosszankodik az óvónő.
- Bocsásson meg, öt perc múlva ott vagyok.
Képtelen vagyok megszokni a mobilt, sokszor ott is hagyom az asztalomon, hogy engem ne zavarjon senki feleslegesen. Aki el akar érni, hívjon a vonalason, ha nem ér el, akkor is a munkatársnőim átveszik az üzenetet. Persze, ezért nem is veszem észre, ha valaki sms-t küld, mint most a feleségem, és rendszerint késve olvasom el.
„Menj el Dorkáért, elmentem Karcsiért.”
Hiába, ezt a dög nagy dzsipet képtelen vagyok megszokni, de Jutka addig rágja a fülemet, hogy erre cseréljem le a kocsimat, mert egy jól menő vállalkozóhoz az illik, mígnem engedik neki, s akkor előjön a farbával, hogy neki meg jó lesz az én ötéves Hondám.
Megy is vele rendesen, főleg azóta, hogy fél éve idekerült a szingli könyvtárosnő barátnője. Sülve-főve együtt csángálnak.
Megállok a benzinkútnál és veszek az óvónőnek egy méregdrága bonbont, melyet aztán alig akar elfogadni.
Dorka lányom a nyakamba ugrik, úgy viszem a kocsihoz, melyben ott illatoznak Olajos szaki szendvicsei. Erősen szimatol Dorka:
- Apucikám, éhes vagyok!
Mit mond az én kislányom? Jól hallom, hogy éhes?
Öt perc múlva otthon vagyunk és az első az, hogy megetetem Dorkát. Éppen csak kezet mosunk, és mire elkészítem az esti kakaóját, addigra elmajszolja a kolbászos szendvicset és egyet a fasírtosból is. Eszik ez a kislány, ha nem salátáról van szó.
- Finom a kakaó, végre elég édes is. Kaphatok még egy csészével?
Persze, hogy kaphat.
Most veszem észre, hogy az ütőben ott terpeszkedik a nagy Pataki féle Európa tál, amely Jutka egyik városi portyájának eredménye, mint ahogyan annyi más, felesleges új eszköz, mint például a sós vízzel működő vasaló, amellyel öröm a vasalás. Kivasalja a vállfára függesztett ruhaneműt, úgy, hogy előtte elhúzod a vasalót, és a gőzétől kisimul minden anyag. Már elég jól tudom kezelni.
Fél hétkor fordul a kulcs a bejárati ajtóban. Megérkezik Karcsi, az előszobában ledobja a csomagját és alig érkezek az étkezőbe kilépni, máris ott lóg a nyakában a húga.
- Szia, mit hoztál, Karcsi?
- Nocsak, Csiripiszli, csak azért vártál, hogy mit kapsz tőlem?
- Hoztam neked négy matricát a gyűjteményedbe.
- Jaj, de jó! Tudtam, hogy hozol! Én meg rajzoltam neked. Tegyél le, mindjárt hozom.
Meglapogatom a fiam hátát, kezd férfiasodni a gyerek. Ideje már, elvégre tizenhat éves. Nő is rendesen és izmosodik is, nem hiába focizik az ifi ligában. Nehezen tudja eldönteni, hogy profi focista vagy történész legyen. Számára ez nagy dilemma, de tudom, hogy jól választ, mert egyáltalán nem kérdés, hogy egyetemet végezzen, s megtanuljon angolul és franciául.
- Anya felhívott, hogy későn tud értem jönni, ezért inkább busszal jöttem.
Érzem, mint emelkedik bennem az adrenalin szint, szerencsére jól tudom kezelni, hogy ne lássák rajtam.
- Gyere fiam, vacsorázz meg.
Dorka hozza bátyjának a rajzát. Hallom, miközben a konyhában küzdök a forró Európa tállal, mint örül Karcsi a kislány rajzának. Viháncolnak, mint két kis csikó.
A cserépedényben közepén barnáspirosra sült egész sült trónol a zöldség ágyon. A lusta háziasszony étele. Ezt, ha megeszed, egy óra múlva máris éhes vagy. Miért nem gulyásleves van, csipetkével, utána palacsinta vagy lekváros bukta, mint a régi szép időkben?
Szólok a gyerekeknek, hogy terítsenek meg, tegyenek valami hőszigetelőt az asztal közepére, mert a cseréptálat középre teszem. Savanyúság is kellene, meg fehér kenyér, ám a kenyértartóban fitnesz módra készült rozskenyér punnyad, a savanyúság meg száműzetésbe vonult, mert a salátához nem kell kovászos uborka. Gyümölcsöt azt találok, banánt, narancsot, ráteszem egy kínálóra.
- Nem várjuk meg Anyát? – kérdi Dorka, a csodálkozástól tágra nyitott szemmel.
Legtöbbször Jutkával vacsorázik, mert gyakran csak hét óra körül keveredek haza, amikor őt már fürdeti az anyja és a jó éjt puszinál találkozik velem.
- Kicsim, együnk, mert elhűl az étel, látod, Karcsi is éhes. Majd jön anya is, hamarosan.
A sült csirke ízében érzek egy érdekes, szokatlan fűszert, melynek illata számomra az idegen kínai éttermeket idézi. A gyerekek is ímmel-ámmal eszegetnek, s óvakodnak attól, hogy a hús mellé szedjenek a zöldségekből. Mi, Dorkával, könnyen vagyunk, mert tele a hasunk Olajos szaki szendvicseivel, ám Karcsi farkaséhes lehet. A kollégium konyháját nem a kulináris élvezetek miatt üzemeltetik. Péntek délben egyébként is gyenge az ebéd, úgyis mennek haza a gyerekek, otthon egyék tele magukat.
- Gyerekek, mi lenne, ha holnap átmennénk a nagyihoz ebédre? Jó lesz? Máris felhívom a mamát.
Megkeresem a telefonom, persze, megint vár egy sms üzenet Jutkától, hogy másként alakultak a dolgok, később ér haza.
- Jaj, kisfiam, gyertek csak, gyertek. Kacsát sütök, meg lekváros buktát, és a kedvedért kötött galuska levest. De délre itt legyetek ám, mert az étel frissen jó. Hogy vannak a gyerekek? Jól vannak. Majd elmondják személyesen. Apád tegnapelőtt nyulat hozott, bepácoltam, abból vadast készítek. Persze, majd elviszitek. Jaj, nagyon örülök, hogy jöttök! Szervusz, kisfiam!
Behozom a kínálót a gyümölccsel, de a gyerekek nem kérnek belőle.
Dorka közli, hogy nagylány és egyedül is meg tud fürdeni, csak engedjem meg a fürdővizét. Karcsi felmegy a szobájába, sürgős netezni való dolga akad. Megágyazok Dorkának, odakészítem a hálótársait, pontosan nyolc darab plüss állatot és megyek kivenni a kádból, mert képes lenne reggelig ott játszani. Mesét is olvasok neki, kettőt is, mire nagy nehezen elalszik. Meg kell nyugtatnom, hogy reggel már anya ébreszti.
Benézek Karcsihoz, aki vadul csetel, békén hagyom, inkább letusolok.
Leülök a nappaliban a televízió elé, hosszan keresgélek a csatornák között, mire végre találok kedvemre valót, amely mellett pár perc alatt elalszom.
Kilenc körül megérkezik Jutka, invitálja befelé a barátnőjét, aki szabódik kissé, csak annyit, hogy legyen időm a pizsamámra felkapni egy fürdőköpenyt.
Nem titkolom, hogy morcos vagyok.
- Szervusz, drágám, kissé elhúzódott a fodrászat – csörtet felém a feleségem, kezében három degeszre tömött reklám táskával, - behívtam Katát pár percre, úgyis régen találkoztatok.
Felnézek Jutkára és nem tudok köszönni a barátnőjének, mert eláll a szavam a rikító piros hajától, melybe előre, a frufrujába, egy vastagabb zöld csíkot is festettek, ha egyébként nem lenne elég feltűnő a látványa. Megsimogatja az arcom, s mintha reszelővel tenné, úgy érzem, pedig csak az öt centis, zöld színű műkörme szántja érzékeny bőrömet. A feleségem úgy néz ki, mint egy szerepét tévesztett Goldie paradicsommadár. A barátnője sem különb, csak neki a fekete, rövid hajának vége melírozott, szinte a szivárvány minden színe felfedezhető rajta.
- Jó estét, Kata, örülök, hogy látom. Jutka, hívjuk meg vacsorára a barátnődet!
- Nagyon jó ötlet, drágám.
- Megyek, megterítek, addig tegyétek magatokat kényelembe.
Gyorsan leszedem az asztalt, csak a gyümölcsöket hagyom ott, meg gyorsan két tálkába sózott mogyorót és kesudiót teszek.
- Jöhettek, szívem, kész vagyok!
Nevetgélve jön a két nő, és én megállom, hogy ne röhögjem el magam, amikor elképednek a teríték láttán.
- Hölgyeim, a paradicsommadarak, tudomásom szerint növényekkel és rovarokkal táplálkoznak, ám a mi háztartásunkból csak ezeket tudtam összedobni! Jó étvágyat!
Kata menekülőre fogja a dolgot, a feleségem meg sírógörcsöt kap, nekem pedig olyan keserű a szájam íze, mintha epét vacsoráztam volna.
Hangosabbra veszem a nappaliban a televíziót. A lövöldözős amerikai film elnyomja az asszony hüppögését. Felmegyek a hálószobába és úgy hajnaltájt, magányomban, elnyom az álom.
Ötkor megébredek, de nem alszom vissza, hanem beágyazok, felöltözöm és lemegyek a földszintre, rendet tenni. Jutka a kanapén alszik, beburkolózva a plédbe, piros haja már gubancos.
Elmosogatok, rendet teszek és kiszaladok az éjjel-nappal nyitva tartó közértbe. Szinte meleg még a puha, krumplis kenyér, veszek mellé húsos füstölt szalonnát, tojást, lángolt kolbászt, tejet, vajat, almát, körtét, zöldpaprikát, paradicsomot, kristályvizet és mire a gyerekek ébredeznek, ott várja őket az asztalon a sült szalonna, rántotta, tea és a kakaó. A konyhaasztalon kész az útravaló, hat vajas kenyér, lángolt kolbász karikákkal, paradicsom és paprika szeletekkel, meg három kisüveg kristályvíz.
- Gyerekek, maradjatok csendben, anya nem jön velünk, későn ért haza és ki kell pihennie magát.
Dorka odamegy az anyjához, mímeli, hogy megsimogatja a haját, mókára veszi a figurát. Karcsi fiam azonban ráncolja homlokát, és megkérdi, hogy mi a baj, amikor a kislányom hallótávolságon kívül van.
- Nincs semmi baj. Vár bennünket a mama.
Látom, hogy nem hisz nekem, én sem hinnék magamnak.
Nyolc órakor már száguldunk az országúton. Dorka fecseg, mesél a bátyjának, mi minden történt vele, és kérdezgeti, hogy milyen lesz az iskolában, mert ősszel menni akar. Karcsi válaszolgat, de látom a szemén, hogy boldogtalan.
Útközben édességet veszek anyámnak, apámnak meg egy üveg konyakot.
Bemegyek Veszprémbe, beülünk egy kávézóba nassolni, utána elmegyünk az állatkertbe. Dorka nagyon élvezi a csatangolást, ki is fárad rendesen.
Ebéd után apám invitál bennünket a szőlőskertbe, nézzük meg a keze munkáját.
Dorka ott köszköpűködik a mama keze alatt, előbb-utóbb úgyis lefekszik egy órára legalább, így nincs akadálya annak, hogy a férfiemberek elkódorogjanak.
Pukkadásig teleesszük magunkat, ezért kimondottan jól esik megkerülni a hatszáz négyszögöles szőlőt, amely frissen permetezve a rézgáliccal, mert az minden eső után kötelező. A kora nyári csörgős magvú almafáról szedünk egy kaskára való zöld színű, bordó cirmú almát, melynek fanyar édes íze a gyerekkoromat idézi.
Apám rendületlenül magyaráz az unokájának, hol a növényekről, hol meg a nővéremmel közös, legalább huszonöt évvel ezelőtti csínytevéseinkről, melyeken aztán jót mulatnak.
Kissé lemaradok tőlük, mert a gondolataim valahol a feleségem körül kötnek ki, még akkor is, ha bármi másra szeretnék is koncentrálni.
Nekem nem hiányoznak a jobb anyagi helyzetet tükröző külsőségek, persze, szeretek jobban élni, nem vagyok mazochista. Ezer forintos fogkrémmel mosom a fogam, külföldön nyaralok, plazmatévén nézem a foci eb-t, de felesleges a dzsip, és pláne a feleségem paradicsommadár volta. A településünk, amely a mindennapi életterünk, ugyanolyan problémákkal küzd, mind minden másik, nagy a munkanélküliség, akinek meg munkája van, az sem keres sokkal többet a minimálbérnél. Veszekedni nem akarok Jutkával, de ez nem mehet így tovább. Meg kell mentenem a családot, vissza kell hoznom Jutkából azt a tűzről pattant talpraesett nőt, akit feleségül vettem. Ez a rongyrázó paradicsommadár olyan messze esik tőle, mint Makó Jeruzsálemtől.
- …és tudod, amikor a nővére kikészítette apádat, akkor ő csak annyit mondott: tele van veled a hócipőm, és a nagynénéd abban a pillanatban tudta, hogy most kell abbahagyni az öccse szekálását. Ha jól emlékszem, egyszer már anyádnak is mondta, de még egyszer nem mondja, az biztos.
Hajaj, apám nagyon jól ismer engem, ideje kell más vizekre evezni, mielőtt olyanokat is mond a gyereknek, amely nem tartozik rá.
- Papa, Karcsinak már nem a gyerekkorunkról kellene mesélned! Inkább adj neki tanácsokat a lányokkal kapcsolatban.
Késő délután érünk haza. Látom, hogy a Toyota helye üres, ezek szerint kis feleségem újabb magánúton múlatja az időt.
Belépünk a lakásba és Dorka azonnal közli, hogy éhes és igazán megkóstolhatnánk a mama csomagolta vadast, hacsak nem akarom azonnal éhen halasztani az egy szem kislányomat. Egyébként is, Karcsi is éhes, csak nem mer szólni.
Tipikus női mentalitás! Mi lesz ebből a kis csiripiszliből, ha megnő?
- Te is kérsz, fiam?
- Persze, de csak azért, mert szolidaritást vállalok Dorkával.
Hát, így állunk.
Egy adagot kiszedek Jutkának, a többit megmelegítem, és mire elkészülök vele, addigra cserfes kislányom megterít.
- Kicsomagoljam a lekváros buktákat? Segítek neked, apa.
Miért hajtogatja a feleségem, hogy Dorkának rossz az étvágya?
- Apa, miért Kata nénitől tanul anya főzni és miért nem a mamától?
- Kislányom, majd beszélek anyával erről. Rendben?
Csenget a mikró, megmelegedett az étel.
Ahhoz képest, hogy Karcsi csak a húgával való szolidaritásból akar vacsorázni, elég szépen eszik. Jómagam csak összepiszkolom kissé a tányérom, igazán nem is vagyok éhes. Attól hízom, ahogyan a gyerekeim falják az ételt.
Megjön a feleségem, széles mosollyal az arcán, fején egy kendővel, kezében egy nagy süteményes dobozzal. Sorra puszilgatja a gyerekeket, majd eltűnik a konyhában.
Pár perc múlva visszatér.
Immár nincs kendő a fején és a haja színe gesztenyebarna.
Kezében a tortatartón egy hócipőt formázó grillázs torta.
- Jaj, de jó! – kiált fel Dorka lelkesen, - nagyon szeretem a grillázst! Akkor azért nem jöttél velünk a mamáékhoz, mert ezt csináltad?
- Nem csináltam, kislányom, hanem csináltattam a cukrászdában, mert tudom, hogy ez a kedvencetek Karcsival együtt. Apának is hoztam egy üveg pezsgőt, Dom Perignont. Betettem a hűtőbe.
Smaragdként csillog Jutka szeme, ahogyan rám néz.
A nászutunkon ittunk utoljára francia pezsgőt.
Jó, hogy holnap vasárnap lesz, mert hosszú lesz a mai éjszaka.