Hogyan engedd el...vagy mégsem?
Látogatók száma: 43
Mint már itt néhányan tudjátok, van egy fiam és 3000 kilométer választ el bennünket egymástól....ami jó is, meg egyben rossz is
Szóval, aki nem tudja, annak leírom itt, hogy a Fiam nem itthon él, és hogy hogyan is került külföldre.
Most két hétig itthon volt, aminek nagyon örültem. Emiatt nemigen voltam itt fenn, mert nem mintha a szoknyámon ült volna, de nem volt annyi időm semmire, mint amúgy, ha egyedül vagyok itthon.
Szóval 5 éve már egyedül vagyok, mert a Fiam elég jól fizető munkát talált külföldön. Évente kétszer Én megyek hozzá, kétszer Ő jön haza hozzám.
Én imádok kinn lenni, mert kinn minden más, mint itthon még az emberek életszemlélete is...Ő imád itthon lenni, mert itt vannak a haverok.
Soha nem voltunk a Fiammal "összenőve", volt idő mikor neki sokkal fontosabbak voltak a haverok, ma már Én vagyok a legfontosabb.
Csak annyit kértem, hogy tudjam merre jár, mikor kivel találkozik, mit csinál....persze, hogy mindig csak annyit mondott el amennyit akart, mert Én honnan tudtam volna meg az igazat???Soha nem nyomoztam utána. Ezzel nem is volt gond, mert azért azt felfogta jó korán, hogy ha kicsi is a baj egy emberre számíthat, és az Én vagyok. S, Én segítek....nagy bajban lehet, hogy már nem tudok segíteni. Úgyhogy szépen lassan felcseperedett, és le is érettségizett (majdnem kitűnőre).
Tudom, hogy ma már ez sok embernek nem nagy dolog, de úgy voltam, hogy nem kell neki főiskola (ez az akkori barátai miatt fogalmazódott meg bennem). Ma is ezek a fiúk a barátai, nem igen tudom, hogy mennyien végezték el azt a főiskolát. Nem tudom, hogy mennyinek van diplomája.
Amikor mondtam, hogy nem fizetem a főiskolát, akkor jött azzal az ötlettel, hogy" jó anya, akkor megyek külföldre dolgozni". Akkor mondtam Neki "oké menj, csak szólj melyik országba szeretnél menni".
Eldöntötte.
Egy jó hónap múlva megvolt az ország, meg volt a haver, akivel mentek...Én meg ha nem is sokat, de legalább szállást intéztem Nekik egy magyar barátnál, aki már akkor fél éve kinn volt...de csak ennyit segítettem, az összes többit a 20 éves fiam intézte saját magának.
Kikötésem volt még, hogy nem mehet magyar cég által hirdetett állásra....na ez kicsit megdobta a költségeket.
Kiment és egy hónapon belül volt munkája. Igaz, hogy nem az amit szeretett volna csinálni, de legalább pénzt keresett. Nem annyit amennyit szeretett volna, de önálló lett. Mivel jól beszélt angolul és elég gyorsan összetud barátkozni emberekkel, sok embert ismert meg és olyat is, aki aztán tudott neki segíteni. Egy évig volt az első munkahelyén. Utána jött egy lehetőség, de ennek egy saját autó volt a feltétele. Megvettük, kivittük az autót és a fiam 10 hónapig bedolgozott a cégnél.
Megcsinálta, felvették állományba most volt 3. éve már, hogy ennek a cégnek dolgozik.
Szóval Én úgy gondolom, hogy a gyerekem - bár nem itthon, - de megtalálta azt, ami neki jó és amit itthon soha nem érhetett volna el 22 évesen nagyon jó fizetéssel egy olyan cégnek lett tagja, ahol idegen nemzetiségű egy sincs felvéve, csak Ő....büszke vagyok rá .
5 éve kinn él és szerintem ennél többet az ember -legalábbis a legtöbben -nem tudnak adni egy fiatalnak, a gyerekének.
Kapott önbizalmat, kapott önállóságot és egy életet, amit Ő akar élni. És eleget keres , ami ma nagyon fontos dolog.
Én így engedtem el a fiamat, aki ma sokkal közelebb van hozzám, mint amikor együtt laktunk még...
A cikket írta: ginesz
Hozzászólások
időrendi sorrend
csak annyit kértél, hogy mindenről tudj - nem gondolod, hogy ez sok?
Nem. Nem sok, amit kért. Természetes inkább.
5+1*
Pussz,
Tündér:-)
Az én fiam is próbált itthon élni, de egyik rossz kapcsolat után jött a másik. Aztán egyszer azt hitte jó lesz végre minden, de tévedett. Felvettek egy nagyobb összeget és a kisasszony lelépett Olaszországba. A fiam maradt a hitellel egyedül. Dolgozott és a lakásból is kitették, ahol laktak, mert a barátnő kiadta a lakást. Hazaköltözött, de érezte nem ezt akarja. Így aztán segítséggel kiment Londonba, és mára már letörlesztette a hitelt, és ott megismerkedett egy lánnyal. Azóta a lány már menyasszonya és dolgozik és keres. Jövőre tervezik az esküvőt. A lány szülei jól menők ott kint. Én meg egyedül neveltem fel őket és becsületet és emberséget adtam nekik. Most próbálok összepakolni némi pénzt, hogy jövő éven ne üres zsebbel álljak oda. A fiam jól érzi magát és haza látogatnak sokat és jön a barátnő, menyasszony és voltak már a szülők is.Jól érezték magukat. Örültem neki, és büszke vagyok a fiamra. Ő is a haverokkal van sokat. Arra én is megtanítottam, hogy ha bízik bennem és őszinte velem tudok segíteni, de ha nem akkor nem tudok segíteni. Bízik és nagyon szeret. Már én is voltam kint nála és valóban másak az emberek és másként fognak fel mindent és nem ilyen vének mint itt. Másként élnek és fiatalosabbak is. Más a felfogásuk. A fiam szeretné édesanyámat is kivitetni az esküvőre. Ha tudok segítek neki és kísérem az édesanyámat. Szerintem biztosan eljön. A kor egy dolog, de a szív mely érte dobog az mindenre képes lesz, hogy láthassa!!
Mindent tudni????annyit amennyit elmondott.....elég volt.
A naplóírás jó dolog, minden gondolatodat le kell írni, mert addig is foglalkozos valamivel.
Gondolom van a gyermekednek is számítógépe, nos akkor számtalan lehetőség is adódik, hogy nap mint nap közel kerüljetek egymáshoz.
Webcamera, Skype és már látjátok egymást, és halljátok is!!! Használd ki a lehetőséget, egy kicsit közelebb leszel hozzá....
Ha beteg vagy, sokat segít ha van körülötted valaki! Ha szüleid élnek, akkor vedd igénybe közelségüket, segítségüket. Mert ha megfelelő szociális háló működik körülötted, akkor a betegségedet is könnyebben viseled el.
Én jó ötletnek tartom a naplóírást, mert abban az időszakban amíg írod, olyan érzés, mintha vele beszélgetnél. Te is visszaolvashatod időnként,...és ha egyszer úgy döntesz, hogy látnia kell,...add a kezébe......Biztosan el fogja olvasni.....