Hortobágy-7
Látogatók száma: 55
A folytatás.....
Édesanyám és Nagymamám az állatokat választotta, mind a ketten a tehenészethez kerültek. Kaptak fejenként 10-12 állatot.
Az alábbi sorok az Ő visszaemlékezései.
" Kétféle tehenészet volt. Az egyikben a jól tejelő tehenek voltak, itt gépi fejés volt, a másik a kis tejelő és kézi fejésű.
Mondanom sem kell, hogy mi itt kaptunk munkát. Az istállóban nyolcvan tehén volt. Mikor kihajtották legelni, akkor kezdődött a munka nagyobb része. Trágyázás, seprés, vízzel való lemosás, almozás. Ez eltartott hajnal fél négytől 10-ig, 2-ig szabadok voltunk, akkor kezdtünk mindent elölről....
Később a legeltetés is a mi feladatunk volt. Egyszerre két ember végezte, a déli pihenő a Gulyakútnál volt, ahol a gémeskútból húztuk fel a vizet. Be kellett állni a két közepén lévő deszkára, felhúzni a vizet és fejmagasságban egy lefolyóba önteni, hogy a vályú két oldalán tudjanak inni az állatok.
Egy itatáshoz 60-80 veder vizet kellett felhúzni. Ez nyáron még csak megvolt, de télen, amikor a kútostor nyelére ráfagyott a víz, s kesztyűnk sem volt, nagyon megszenvedtünk; ha a szél is fújt, a kiöntésre szánt vizet visszafújta ránk. Mire befejeztem a ruhám rám fagyott.
Ezt a munkát a következő év májusáig csináltam.
Egy legeltetés alkalmával nagyon kimelegedtem a vízhúzás után, árnyékos helyre húzódtam. Mire hazafelé mentünk, már éreztem, hogy lázas vagyok.
Másnap már nem tudtam kimenni dolgozni, estére 40 fokon felül volt a lázam, végül mentőt kellett hívni. A debreceni kórházban tüdőgyulladást állapítottak meg, de már pár nap múlva rendőri kísérettel visszavittek a táborba.
Nagyon legyengültem, többet nem tudtam visszamenni a tehenekhez.
Ide-oda tettek, mikor hol kellett dolgozni, aratásnál a cséplőgép mellett dolgoztam a töreklyuknál.
Nagyon nehéz munka volt, ráadásul sokat dolgoztunk éhen, mert mire kiért az ebéd, a krumplis tészta már nyúlóssá vált, nem lehetett megenni, a víz ihatatlan volt, a nagy melegben megposhadt."
Később azért egy kicsit enyhült a helyzet. Volt már egy kis bolt is, ahol mikor mit lehetett venni, már akinek pénze volt, bár ahol tudtak, ott a kint maradt család segített, ahogy tudott.
Persze csak óvatosan, mert mindenki meg lett fenyegetve, netán ő is itt akar kikötni??
A visszaemlékezésekben a legnagyobb gondot a sok ember jelentette. Mire kevesebb lett a munka a földeken, belátta ezt a vezetőség is, ezért vályogtéglákat kezdtek el csináltatni, és igaz, hogy minden alapozás nélkül, csak a földre helyezték a téglákat, elkezdték építeni Bánatfalvát..
Középen konyha, kétoldalt egy-egy 4x4 szoba, amit teleraktak emeletes ágyakkal, mégis ölni tudtak volna azért az emberek, hogy oda kerüljenek.
Szeptemberben engedélyezték, hogy két tanítónő megszervezze a tanítást, ne veszítsenek évet a gyerekek.
Ekkor már egy héten egyszer orvos is járt, de nagyon-nagyon betegnek kellett lennie annak, akit beutalt a kórházba.
Pedig betegség volt elég. A rossz tisztálkodási lehetőség, a kevés és rossz minőségű étel, a nehéz fizikai munka bizony legyengítette az embereket. Nem egyszer tört ki vérhasjárvány.
Minden fellelhető avas szalonna, fagyos krumpli a mi ellátásunkat szolgálta.
A kenyéradag 35 dkg volt, amit később sokalltak és levitték 25 dkg-ra egy nap. Húsnak nevezett valamit egy héten egyszer adtak, és főleg, ha kényszervágásra került sor.(Bizony sokan leírták, besegítettek egy kicsit, hogy kényszervágás legyen!!)
Lassan ment egyik nap a másik után, először csak a napokat számoltuk, aztán a heteket, aztán egyszer csak eltelt már több hónap is.
Folyt. köv.
A cikket írta: BanMagdi
Hozzászólások
időrendi sorrend
Persze, ha igaz.
Pinokkió