Huszonegyedik döbbenet
Látogatók száma: 51
Az úton, amit vállaltunk, végig kell menni!
Ha az ember hozzászokik a jóhoz, nehezen mond le róla. Így voltam én ezzel a házassággal is. A szerelem elmúlt, de az együttlétek bizakodással töltöttek el. A vasárnapi ebédek lehetőséget adtak hosszú, és tartalmas beszélgetésekre, bonyolult szerelmi kapcsolatok kitárgyalására, vagy egy-egy színházi előadás kiértékelésére. Sógornőm is férjhez ment időközben. Férje osztálytársa volt a középiskolában, az orvosira járt, csak úgy, mint Zsófi, aki gyógyszerészhallgatóként tanult ugyanott. Zsófi előbb végzett, és egy hatodik kerületi gyógyszertárban kapott állást. Istvánnak nem volt ilyen szerencséje, ő csak Salgótarjánban tudott elhelyezkedni gyakornokként. A baleseti sebészeten dolgozott, itt töltötte a szakvizsga letételéhez szükséges gyakorlati időt. A különélés nem tett jót a házasságuknak, Zsófi gyakran érezte magányosnak magát, és társaságot keresett. Ilyenkor a gyerekre az anyja vigyázott, vagy éppen mi, ha úgy adódott. Gyerekekkel, és élelemmel felpakolva jelentük meg náluk. Ott töltöttük az éjszakát, vagy akár egy egész hétvégét is, mint amikor Zsófi osztálytalálkozóra ment vidékre. Kalandjairól csak nővérének számolt be. Nem titkolózott, de nem álltunk közel egymáshoz, gyakran úgy éreztem, keresztülnéz rajtam. Vasárnaponkénti együttléteink pikantériája különös hangulatúvá tették a kapcsolatunkat. Mindenki úgy tett, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Meg kellett őrizni a látszatot, a béke szigetére nem hozta magával senki magánélete problémáit, a polgári élet képmutatásra, és tapintatra tanított. Végül, István beadta a válókeresetet, néhány hónap múlva mindketten fellélegezhettek. István elmaradt a vasárnapi összejövetelekről, Zsófi pedig tovább kereste az igazit. A szilvesztert nála töltöttük. Nejem akkor már elhidegült tőlem, - mint később, egy beszélgetésünk alkalmával bevallotta -, nálamnál jobb adottságú, érettebb férfiak társaságát kereste. – Csak nem gondolod, hogy egyetlen férfival kívánom leélni az életemet? – Kérdezte, de választ nem várt. Megértettem, hogy hiába a független élet, az új lakás sem képes egy elrontott házasságot megjavítani, békét, menedéket nyújtani, otthont teremteni. Ahhoz tűz kell, valami más, mint két ember elhatározása, jó szándéka, a gyerekek érdekében tett áldozatvállalása. Még az ősszel olyan lehetőséget kaptam a sorstól, amit nem utasíthattam vissza. Már lemondtam a szakosítóról, nem kívántam élni a lehetősséggel, amit a felvételi elmaradása miatt kaptam kárpótlásul. Az oktatási osztálytól ígéretet tettek, hogy jövőre biztosan bejutok az esti egyetemre, emiatt ne legyenek álmatlan éjszakáim. Mindig jó alvó hírében álltam, emiatt nem forgolódtam álmatlanul egy percet sem. Az, amit a főnököm említett, - mintegy félvállról -, az felizgatott, nem tagadom. – Lehet jelentkezni a SZET-re emberek, de jól gondoljátok meg, ma délig le kell adnom a jelentkezési lapokat. – Mondta, szinte csak nekem, mintha provokálna. Vettem a lapot. Juli jutott eszembe, aki arra bíztatott, hogy ha már tanulok, akkor valami rendes szakmát kellene választanom, nem a politikai karriert. Igazat adtam neki, valahogy nem kívántam ezek közé az emberek közé tartozni. Azonnal megkerestem a nejemet, és elmondtam neki, szeretnék az előkészítő tanfolyamon részt venni. Ez nem kötelez semmire, úgyis a felvételi vizsga alapján döntenek arról, tanulhatok-e nappali tagozaton, az ország valamelyik egyetemén, erre pedig van egy évem. Természetesen, csakis a műszaki pálya jöhetett szóba, a Budapesti Műszaki Egyetem villamos karán, vagy Miskolcon, a Nehézipari Egyetemen. Van egy kis bökkenő ugyan, de majd megoldjuk valahogy. Nem átlagfizetést kapok, mint ahogy a korábban jelentkezők, hanem jövőre, már csak némi térítést, a fizetésem negyedét talán, és ösztöndíjat, ha jól tanulok. Mindenben megegyeztünk. Boldogan töltöttem ki a jelentkezési lapot a Szakmunkások Előkészítő Tanfolyamára. Ez az intézmény volt hivatott a felkutatott, érettségivel nem rendelkező, munkásszármazású tehetségeket egyetemi oktatáshoz juttatni. Az előkészítő egy éve alatt eldőlt, ki érdemes arra, hogy jelentkezzen valamelyik felsőoktatási intézménybe. Abban az évben, amikor engem felvettek az előkészítőre, már nem volt követelmény az érettségi hiánya, és nem volt kizáró ok a kitűnő szakmunkás bizonyítványom sem. Az első pillanatban úgy tűnik, nem okozhat gondot az élet átszervezése felnőtt fejjel, a tanulás, a gondtalan diákélet középpontba kerülése. De ez, nem így van. Már az előkészítő tanfolyam ideje alatt kiderült, ez az életforma felnőtt korban, olyan döntési helyzetek sora elé állít, amelyekben csaknem lehetetlen minden szempontot figyelembe véve, minden résztvevő számára kielégítő módon, helyesen dönteni. Arról nem is beszélve, milyen átalakulás megy végbe a személyiségben? Szembe kell nézni képességeink határaival, fel kell dolgozni a kudarcokat, és vállalni kell a tehetséggel járó kihívásokat is. Szembe kell nézni a házastársak tűrőképességével, a kapcsolatok megromlásának lehetőségével, a környezet reakcióival, sokszor súlyos ítéleteivel. És az oktatók is megosztottak a munkáskáderek tehetségének ilyen módon való kibontakoztatásával szemben. Meg kell érteni, hogy nincs visszaút. Aki kiesik, elveszíti korábbi életét, és nem áll módjában felépíteni az újat, az súlyosan sérül pszichésen és egzisztenciálisan is. Az úton, amit vállaltunk, végig kell menni. Ez csak keveseknek sikerült.
Horváth János
Budapest, 2012. június
A cikket írta: Janó
Hozzászólások
időrendi sorrend
Kedves Janó!
Tetszenek nagyon az írásai.
üdv.
Casanova
Őszintén örülök, és köszönöm!
Üdv,
Janó
Tetszenek nagyon az írásai.
üdv.
Casanova
Tisztelt János!
Jó olvasgatni, tetszik ahogy feldob egy szálat, majd elmorfondíroz rajt. Megnyugtatja az olvasóját, miközben elgondolkodunk a múltunkon.
Bokor
Jó érzés tudni, hogy van aki nem csak érti, de érzi az írások körül megdohosodott levegő szagát, bele tudja helyezni magát egy kialkudott világba, amelyet magáénak is tekint.
Köszönettel,
Janó
Jó olvasgatni, tetszik ahogy feldob egy szálat, majd elmorfondíroz rajt. Megnyugtatja az olvasóját, miközben elgondolkodunk a múltunkon.
Bokor
Ez a hetvenes években volt. Ha jól emlékszem, akkor 1981-ben indult az utolsó évfolyam, de akkor már az érettségi nem volt akadály. Korábban, a tehetséges munkásszármazású fiatalok felzárkóztatására jött létre ez az intézmény. Nehéz megmondani, miért váltott ki akkora ellenállást, hiszen csak a lehetőség volt meg, a felvételin nem volt semmilyen előny SZET-esnek lenni, a tanulmányok során pedig kimondottan dupla erőfeszítést igényelt a fennmaradás. Egy évfolyam 30-40-es létszámából, 3-10 fő volt, aki el is végezte az egyetemet nappali tagozaton. Amikor én koptattam a BME padsorait, akkor már csak tanulmányi ösztöndíjat kaptunk, és ebből kellett megélni. Sok volt a válás, és az öngyilkosság is, amit a rendszer igyekezett elhallgatni.
Ez mikor volt, hogy érettségi nélkül lehetett egyetemre menni? Érdekes történet minden szempontból!
Szia, János!
Nagyon izgalmas, a fiatal korunkat idézi Várom a folytatást.
Üdv: Yolla
Köszönöm a biztatást!
Üdv,
Janó
Nagyon izgalmas, a fiatal korunkat idézi Várom a folytatást.
Üdv: Yolla