Huszonharmadik döbbenet
Látogatók száma: 53
Ágnes, jó vezetőként, nem egyszerűen összetartotta a társaságot, hanem mindenkire külön-külön figyelmet fordított.
Az egyetemi előkészítő ideje alatt nem sok időt töltöttem a jövő tervezésével, egyszerűen élveztem a lehetőséget, amit a sors kínált. A sors pedig kegyesnek bizonyult. Olyan emberekkel hozott össze, mint Ödön, akit a szervetlen kémia gurujaként tartottak számon hallgatói, és aki tanársegédi minőségében működött közre a jövő nemzedékek eltévelyedésében. Heti egy alkalommal jöttünk össze nála, budai lakásának halljában, bridzs partik ürügyén. Ilyenkor megittunk egy üveg bort, és hajnalig játszottunk. Ez a négy, olykor ötfős társaság alkotta a csoport elitjét. Mi közelebb kerültünk oktatóinkhoz. Mintha valami szellemi közösség vonzásába élnénk, igényeltük egymás társaságát, a végeláthatatlan beszélgetéseket, a heti rendszerességgel beiktatott sörözéseket, a tanulást. A közös cél tartott össze bennünket. Együtt indultunk el egy úton, és minden segítséget megadtunk egymásnak ahhoz, hogy a végére is érjünk. Akkor, még csak nem is sejtettük, hogy ennek az útnak soha nincs vége. A cél nem eljutni valahová, hanem éppen ellenkezőleg, mindig az úton maradva haladni, mindig úton lenni.
Ágnes, jó vezetőként, nem egyszerűen összetartotta a társaságot, hanem mindenkire külön-külön figyelmet fordított. Igyekezett segítséget nyújtani magánéleti problémáink megoldásában is. A megváltozott életmód következtében egyre kevesebb időt töltöttünk a családunkkal, szeretteinkkel. Ez a helyzet konfliktusok forrásává vált, amit sokan, nehezen dolgoztak fel. Találkozókat szervezett velük, közös programokon igyekezett meggyőzni őket, legyenek türelemmel, ez egy hosszú folyamat, és a végén, egy tartalmas élet kibontakozásának lehetősége áll. Ágnes hitt az értelmiségi lét küldetésében. Meggyőződéses kommunista lévén, egy igazságosabb társadalom képe lebegett a szeme előtt, amelyben az értelmiségnek vezető szerepe van. A tudás, a kulturált életforma számára is elérhetővé vált, már megtapasztalta, mennyi küzdelem áll előttünk, mennyi lemondás vár még ránk. Azt ő sem tudhatta, hogy egy új élet lehetősége, a szabadság érintése, milyen lelki folyamatokat indít el? Ki, hogyan tudja majd feldolgozni a változást? A munkásból lett értelmiséginek milyen kirekesztésben lesz majd része, hogyan bosszulja meg magát a káderpolitika, amely a kádári diktatúra egyik oszlopa volt? Minél közelebb kerültünk a felvételihez, minél tisztábban láttuk, mibe fogtunk, annál több kérdés merült fel bennünk.
A bejelentésem, hogy egyetemre akarok menni, nem váltott ki különösebb meglepetést. Szinte valamennyi ismerősöm, kollégám előéletem egyenes következményének tekintette ezt az igényemet. A felvételihez az üzemi négyszög hozzájárulására volt szükség. Mindenki támogatta a kérésemet, kivéve a főosztályvezetőmet, aki kijelentette; - Amíg én itt vagyok, addig ez az ember nem fog egyetemre menni. – Hogy ő még maradt néhány évig, és én is elértem a célomat, azt nem kis részben a javító üzem egyik vezetőjének köszönhetem. A javítók részéről is akadt néhány jelentkező, főként műszaki főiskolákra, vidéki egyetemekre, de a Budapesti Műszaki Egyetem Villamos Karára én voltam az egyedüli, abban az évben. Akkor, még nem tudhattuk, hogy a következő évben indul az utolsó évfolyam, ahol SZET-es hallgatók is részt vehetnek az oktatásban. Mint később kiderült, főosztályvezetőm nem kizárólag az én tanulmányaim ellen emelt kifogást, de megvétózta valamennyi felsőoktatásba jelentkező kérését. Ennek ellenére, a javítók vezetőjének sikerült kijárnia, hogy támogassák beosztottai továbbtanulási kérelmét, és ezzel együtt az enyémet is. A vállalat részéről volt némi kockázata a beiskolázásnak, de a költségek nagy részét a központi költségvetés állta. Sikeres felvételi vizsga esetén szerződést kellett kötni a céggel, vállalva a tanulmányi időnek megfelelő időtartamú elkötelezettséget. A tanulmányok idejére azonban, a korábbi évekkel ellentétben, nem átlagfizetést kaptunk, hanem egy minimális támogatást, ami akkori jövedelmünk tört része volt. Az egyetem megelőlegezte az ösztöndíjat, de a második félévtől már a tanulmányi eredménytől tette függővé annak összegét. Az egyetemi évek alatt, a nappali tagozaton, a jövedelmem nem érte el a korábbi évek munkajövedelmének egy negyedét. Ilyen körülmények között valóban, jól meg kellett gondolni, mit vállalunk, mert a tanulmányok megkezdése korábbi életszínvonalunk jelentős csökkenésével járt.
Felvételi vizsgát matematika, és fizika tárgyakból kellett tenni. A két közepes írásbeli vizsgát követően, két jeles szóbeli vizsgát abszolváltam, így az elérhető húsz pontból, sikerült tizenhat pontot megszereznem. Ez nem tűnt elegendőnek a Villamos Karra való bejutáshoz, de megfelelt a Gépészkaron. Nem kellett rábeszélni, hogy elfogadjam az ajánlatot. Örömmel, és határtalan lelkesedéssel kezdtem meg egyetemi tanulmányaimat, amint beköszöntött az ősz. A nyár azonban, még tartogatott meglepetéseket.
Horváth János
Budapest, 2012. június
A cikket írta: Janó
Hozzászólások
időrendi sorrend
Értem amit mond, és hálás vagyok ezért. Gyakran, - az esetek döntő többségében -, ösztönösen írok. A tudatosság, a szerkesztés írás közben jön létre. Így aztán, időnként nem sikerül a szerkezeti egység megteremtése. Azt szoktam mondogatni magamnak, hogy én csak médium vagyok. Olyan különös, és nagyszerű érzés, ahogy a gondolatok szinte maguktól építkeznek, hogy a végén nincs szívem felülbírálni a produktumot, amely éppoly varázsütésre ér véget, mint ahogy ellenállhatatlan erővel ragad magával az írás kényszere. Talán, ettől vagyok amatőr...
Tisztelettel,
Janó
Ez most Nékem öt alá. Elmondom a problémám. Az írás három része külön-külön remek. De valahogy a végén vártam, hogy összerakja ezt a részt is, de ezt most nem kaptam meg. Ha nem a végén összegez, akkor a transgressiok (átmenetek) legyenek jobbak.
Bokor
Kedves Janó!
A nélkül, hogy a sorozatot végig olvastam volna, ha csak ezt az egyet kiragadom is benne van, az az út, amit a sors egy adott élethelyzet kijelölt a számodra, azt becsülettel végig jártad. Ezt teszi a maga szintjén mindenki, aki komolyan el is akarja érni azt, amit kitűzött magának célként, vagy talán nem is célként, de mindenképpen valaminek az alapja kellett hogy legyen. Kinek, milyen lehetősége adódott. A maga szintjén a maximumot igyekezett kihozni magából. Ez az, amit érzek ennél a részénél a sorozatodnak, hogy bárki is próbálta megakadályozni, nem hagytad.
A kitartásodhoz gratulálok!
Éva
Nagyon köszönöm! Mi értjük egymást. A kor, amelyben éltünk már sokak számára csak a történelemkönyvek lapjain létezik. Bármilyen nehéz is volt, vagy másoknak talán sokkal könnyebb, mint amit megérdemeltek volna, mégis a miénk, most már a jövőnket, jelenünket alakító múltunkkal együtt. Hiszem, hogy van kontinuitás az egyén életében is, nem változunk hirtelen, egyik napról a másikra. Az, hogy mit hozunk magunkkal, az mindig meghatározó. Nem illik elfelejteni!
Üdvözlettel,
Janó
(puszi)
Kedves Tündér!
Ebben a sorozatban nincs szándékom kinyilatkoztatni, vagy bármiféle tanulságot megfogalmazni, pusztán egy élethelyzet, események sorozata, annak lehetséges következményei bemutatása a magam elé állított feladatom. A cél lehet fontos anélkül is, hogy egy pillanatig is számítana, ki, hogyan jut el oda. Számomra az út a lényeg, mert ebben van minden szépség, és gyötrelem, ez maga az élet. Lehet, nem annyira érdekes sokaknak, hogyan éltünk 20-30 évvel ezelőtt, de ha van valaki, akit ez megérint, vagy hozzá tud tenni valamit saját tapasztalataihoz általa, nagyobb rálátása lesz egy korra, ami az ifjúságunk volt. Ki tudja? Talán, már ez megérte...
Tisztelettel,
Janó
A nélkül, hogy a sorozatot végig olvastam volna, ha csak ezt az egyet kiragadom is benne van, az az út, amit a sors egy adott élethelyzet kijelölt a számodra, azt becsülettel végig jártad. Ezt teszi a maga szintjén mindenki, aki komolyan el is akarja érni azt, amit kitűzött magának célként, vagy talán nem is célként, de mindenképpen valaminek az alapja kellett hogy legyen. Kinek, milyen lehetősége adódott. A maga szintjén a maximumot igyekezett kihozni magából. Ez az, amit érzek ennél a részénél a sorozatodnak, hogy bárki is próbálta megakadályozni, nem hagytad.
A kitartásodhoz gratulálok!
Éva
Kedves János!
"A cél nem eljutni valahová, hanem éppen ellenkezőleg, mindig az úton maradva haladni, mindig úton lenni. " Nagyon fontos gondolat!
Köszönjük!
Pussz
Tündér
Ebben a sorozatban nincs szándékom kinyilatkoztatni, vagy bármiféle tanulságot megfogalmazni, pusztán egy élethelyzet, események sorozata, annak lehetséges következményei bemutatása a magam elé állított feladatom. A cél lehet fontos anélkül is, hogy egy pillanatig is számítana, ki, hogyan jut el oda. Számomra az út a lényeg, mert ebben van minden szépség, és gyötrelem, ez maga az élet. Lehet, nem annyira érdekes sokaknak, hogyan éltünk 20-30 évvel ezelőtt, de ha van valaki, akit ez megérint, vagy hozzá tud tenni valamit saját tapasztalataihoz általa, nagyobb rálátása lesz egy korra, ami az ifjúságunk volt. Ki tudja? Talán, már ez megérte...
Tisztelettel,
Janó
"A cél nem eljutni valahová, hanem éppen ellenkezőleg, mindig az úton maradva haladni, mindig úton lenni. " Nagyon fontos gondolat!
Köszönjük!
Pussz
Tündér