Idegenek...
Látogatók száma: 52
... És azon veszed észre magad, hogy várod azt a feléd mutató mozdulatot...
Ott van. Naponta elmész mellette. Ránézel. Arcán lenyomata az életnek. De te csak egy pillantást vetettél rá, mint ahogy azt is érzékelted, ő is tudomást vett rólad. Hiszen visszanézett. Már nem vagytok többé idegenek.
Hányszor megyünk el naponta egymás mellett? Azt sem tudjuk a másikról ki fia, borja? De fontos szereplőjévé válik az életünknek, ha tetszik, ha nem a mindennapjainknak. Már akit érdekel a másik léte?!
Engem mindig érdekeltek az emberek! Kifejező eszköz híján mindig tudtam kommunikálni bárkivel, ha viszonozta is azt. Még akkor is, ha ki sem nyitottam a szám. Egy szemkontaktus elég volt nem egyszer, hogy a bizalmat, ami ahhoz kell, hogy egyik ember közelebb kerüljön a másikhoz, megteremtsük a közelségünk mellett. A többi már kinek-kinek a saját érzéke, érzete, igénye kell hogy legyen.
Elmehetsz egy másik ember mellett anélkül, hogy különösebb érdeklődést tanúsítanál irányába. Tudomást vehetsz viszont a létezéséről, de csak ennyi, ha több nem érdekel belőle. Naponta találkozhattok, hogy nem szóltok egymáshoz egy szót sem, mégis valami összeköt benneteket láthatatlan, kimondatlanul, ha más nem, az ismétlődése a találkozásoknak.
Mindenkit nem ölelhetsz magadhoz, és nem taszíthatsz el. De akad közöttük olyan, akit érdemesnek találsz rá valamiért, hogy közelebb kerüljön hozzád, hajt a kíváncsiság.
Már nem elég, hogy csak a szemét látod, ami kékes színében szinte világít..., a szőke beállított séróját, a farmer ing alól kivillanó keresztjét, amit valamiért hord, már több kell. A hangját is szeretnéd hallani! Ha odafigyeltél észrevetted irányodban az érdeklődését. Bólintott köszönés -képpen és már csak rajtad múlik, hogy meg akarod-e ismerni őt magát, az embert. Vagy őt érdekli-e ezen kívül, hogy ki vagy te? Vagy elmentek egymás mellett ezután is, mintha mi sem történt volna... Érdekelte.
Életünk során nem egyszer kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor a mögöttes dolgok vállnak hihetetlen fontossá, minden mást félretéve. Aminek addig nem is tulajdonítottunk semmi jelentőséget fontosabbá válik, mint bármi más. Nem érted még magad sem, hogy miért foglalkoztat ennyire ez az eddig számodra még ismeretlen, idegen ember, a férfi, aki mindig egyedül van?
Mindennapos tevékenységed során egyszer csak úgy veszed észre nem vagy közömbös számára sem. A jelek felerősödnek! Minden arra inspirál, hogy odafigyelj, amerre ő mozdul. És azon veszed észre magad, hogy várod azt a feléd mutató mozdulatot. Az érzékeid reagálnak, működnek. Már többé nem vagytok egymás számára idegenek... És még a hangja se hagy hidegen!
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Nem válthatta be a hozzá fűzött reményeket. Ott álltunk az újságos stand előtt a sorban, mint más alkalmakkor. Akkor történt. De csak addig és egy pillanatig, amíg az ajtó mögül egyszer csak az eladó egy hatalmas szatyrot nyomott a férfi kezébe, melyet rövid időre helyezett el nála... mint kiderült ő a nővére volt. Megzörrent a szatyor és én megláttam a tartalmát. Az összepréselt sörösdobozokat... Báng! A látszat néha csal! :-(
Nem, nem tévedsz. Csak, hogy én sose adom jelét, hogy észrevettem. :)Ugyanis semmi kedvem elkezdeni bármit is. :)
Tény, hogy egy arc motivál. Sok, de nem mindent árul el. Másodlagos a külső, de nem mindegy. Valami képzete lesz az embernek, de mi az, ami végül mégis csak felkelti az érdeklődését? Egy tekintet, egy mozdulat, egy érintés?... na az érintést az utolsó. Vagyis elmennek naponta egymás mellett. Hát valahol elkezdődik?... Ebben az esetben itt és most. Ahhoz, hogy észrevedd, hogy észrevett, rá kellett nézned, vagy tévedek? :-)
Szia Éva!
Mivel 1.szám2. személybe írtad, minden olvasód magát érzi megszólítva. Na, ha engem kérdezel, hát velem ilyen nem volt, se szőkével arany kereszttel a nyakában, se mással.
A pasiknál azt szerettem mindig, ha ők vettek észre engem, akár napi, akár alkalmi találkozásról is volt szó, amit aztán vagy követ ismeretség, vagy nem. Különösebben nem foglalkoztattak soha az idegenek. :)
Sokkal izgalmasabbnak találtam mindig, az emberek arcáról leolvasni az életüket, az érzelemvilágukat, az intelligenciájukat és egyéb seregnyi dolgot. A ruha, a gesztusok, a hang, bármilyen megnyilvánulás, engem inkább nem személyes indíttatásból érdekel.
Csodálom benned ezt a fajta kíváncsiságot. Illetve lehet, hogy magamból hiányolom?
Mivel 1.szám2. személybe írtad, minden olvasód magát érzi megszólítva. Na, ha engem kérdezel, hát velem ilyen nem volt, se szőkével arany kereszttel a nyakában, se mással.
A pasiknál azt szerettem mindig, ha ők vettek észre engem, akár napi, akár alkalmi találkozásról is volt szó, amit aztán vagy követ ismeretség, vagy nem. Különösebben nem foglalkoztattak soha az idegenek. :)
Sokkal izgalmasabbnak találtam mindig, az emberek arcáról leolvasni az életüket, az érzelemvilágukat, az intelligenciájukat és egyéb seregnyi dolgot. A ruha, a gesztusok, a hang, bármilyen megnyilvánulás, engem inkább nem személyes indíttatásból érdekel.
Csodálom benned ezt a fajta kíváncsiságot. Illetve lehet, hogy magamból hiányolom?
Szia Éva!
Van egy fickó, akit sokszor látok a városban. Mindig is tetszett, mert sármosnak, intelligensnek tűnik. Minap tök közel kerültünk egymáshoz és láttam beszélgetni, gesztikulálni, hallottam a hangját is. És mi történt? Tökre kiábrándultam! Megszűnt a varázs, mintha nem is ugyanaz az ember lett volna... Te jártál már így? Persze olyan is van, hogy nem szimpi valaki látásból, aztán amikor beszélgetsz vele kiderül, hogy jó fej.
Puszi,
L.
Jártam már én is így. Olyan lányos hangja volt, amikor végre megszólalt. Inkább ne tette volna!
De, ha észrevetted az a szitu nem ez a szitu..., mert még a hangja sem hagyott ennek az addig idegennek hidegen!
Pussz,
É.
Van egy fickó, akit sokszor látok a városban. Mindig is tetszett, mert sármosnak, intelligensnek tűnik. Minap tök közel kerültünk egymáshoz és láttam beszélgetni, gesztikulálni, hallottam a hangját is. És mi történt? Tökre kiábrándultam! Megszűnt a varázs, mintha nem is ugyanaz az ember lett volna... Te jártál már így? Persze olyan is van, hogy nem szimpi valaki látásból, aztán amikor beszélgetsz vele kiderül, hogy jó fej.
Puszi,
L.