Illem, etikett, protokoll a villamoson
Látogatók száma: 61
Munka után rohanás, kezelésre megyek a béke téri rendelőbe. Délutánra tele vannak Pest utcái, mindenki egyszerre szabadul ki a munkahelyéről, iskolából, akinek meg csak úgy mehetnékje van, az otthonról. Ha valaki azt hinné, hogy milyen unalmas a nyüzsgő belvárosban utazni, az nagyon téved. Érik az embert élmények, ha nem is életre szólóak, de eléggé elgondolkoztatóak és megdöbbentőek.
A 14-es villamos ráérősen érkezik meg, a megálló tömve, a villamosra felérve talpalatnyi szabad hely is alig akad. Megállok, hátamról kézbe veszem a hátizsákot, miközben kapaszkodva próbálom az egyensúlyomat megtartani. Ezalatt kabátom széle hozzáér a mellettem ülve utazó kb 12 éves srác fejéhez. Rögtön felriadok zsibbadt tompaságomból, melyet az éjszakai rossz alvás okozott, ugyanis tegeződésünket feltételezve kedvesen megszólít. Megkérdezi tőlem, miért is nyomom neki a kabátomat és felszólít, hogy nemileg inzultáljam anyámat, aki szerinte kenyerét az utcasarkon állva keresi meg bizonyos ellenszolgáltatásért cserébe. Úgy fél másodperc alatt felméri az ember, hogy ki az, akinek vissza lehet szólni és ki az, akinek inkább nem, hacsak nem akarja a testi épségét kockára tenni. A srác szülei ugyanis ott ülnek, és miután egy pár szó elhagyja az ő szájukat is, világossá válik, hogy a kb. 80-as IQ mellé az agresszivitás, a rosszindulat és a neveletlenség koránt sem a legjobb párosítás. Az anya illemoktatásba kezd, megemlíti, hogy tán nem így kellett volna megszólítania kisfiacskájának. Na, azért nem viszi túlzásba, mindezt olyan hangsúllyal jegyzi meg, mintha azt kérdezné, miért piros pólót vett fel, miért nem kéket. Tehát csak úgy mellékesen. Tőlem senki sem kér elnézést. Apuka hozzáteszi anyukának, hogy hát szegény gyereknek fáj a foga. Valóban, hogy erre nem gondoltam! A fogfájás az más, az feljogosít arra, hogy utasokat, járókelőket leugassunk 12 évesen. Úgy látom az én nevelési módszereim elavultak, mert némileg lemaradva én nem tanítottam ilyet a gyerekeimnek. Amúgy az apuka még közli, hogy az előbb is volt két nő a villamoson, akiket azzal a szóval jellemez, mint akik nemi identitásukat tekintve az azonos neműekhez vonzódnak. Kilátásba helyezi, hogy mindjárt megcélozza a szájában összegyűjtött nyállal mindegyiket. Kedvesen és szépen elbeszélgetnek egymással is, apuka megígéri anyukának, hogy rögtön heves ökölcsapásokat mér az arcába, valamint nemileg inzultálja a száját, ha továbbra is jártatja a kérdezése és megengedése nélkül. Mert anyuka érdeklődik, hogy apuka mi végre legelteti a tekintetét a szép lábú lányokon. Szerencsére leszállnak a következő megállónál. A villamoson hangos fellélegzés, a megbotránkozás hangjai. Mesélik, hogy apuka már a Lehel téren leköpött egy nőt az ablakból, csak mert az visszanézett rá. Már mindenki ki meri mondani azt, amit eddig még csak véletlenül sem, hiszen egy ilyen szép család fényes nappal terrorizálhat egy villamosnyi embert. Mert ilyen kedve van, mert ez az életstílusa, és mert nehogy már.
Az meg csak úgy felmerül bennem, hogy vajon ez a gyerek, ha felnő, mit fog művelni az utcán, a tömegközlekedésen, a rendelőben, ha már most ilyen? Valószínűleg sejthető, hogy nem igazán lesz a társadalom beilleszkedésre törekvő tagja. Valóban sokat számít, hogy mit adunk át a gyerekeinknek, milyen példát látnak tőlünk., de sajnos egyre többen vannak, akiket ez egyáltalán nem érdekel.
A cikket írta: Grace
Hozzászólások
időrendi sorrend
Kedves Grace!
Pontosan tudom, milyen lehetett vegigelni ezt a tortenetet, de vegigolvasni, ahogy leirtad, az egy masik tortenet volt. Vegig rohogtem az egeszet. Eszembe jutott, hogy az azert mennyire pozitiv, hogy egy ilyen veszterhes jelenetbol ekkora humort varazsoltal. Az mar csak utorezges, hogy ha ott helyben kezded el fejben irni a tortenetet, a hirtelen korobbano nevetest vajon hogy viseltek volna apuka anyuka es a csemetejuk. :D
Nagyon tetszik az irasod!
Köszönöm dicsérő szavaidat!
Hát igen, azt hiszem muszáj volt faarccal és a közömbösség látszatát fenntartva elviselni ezt az izgalmas közjátékot, pedig ott helyben már fogalmazódott bennem a cikkem. :-) Mivel valószínű a humorérzék sem a legjellemzőbb tulajdonsága ennek a családnak, így esetleg ha röhögni merek, akkor egyből a sürgősségi osztályt kellett volna megcéloznom. :D
Pontosan tudom, milyen lehetett vegigelni ezt a tortenetet, de vegigolvasni, ahogy leirtad, az egy masik tortenet volt. Vegig rohogtem az egeszet. Eszembe jutott, hogy az azert mennyire pozitiv, hogy egy ilyen veszterhes jelenetbol ekkora humort varazsoltal. Az mar csak utorezges, hogy ha ott helyben kezded el fejben irni a tortenetet, a hirtelen korobbano nevetest vajon hogy viseltek volna apuka anyuka es a csemetejuk. :D
Nagyon tetszik az irasod!
Ma úgy döntöttem, el sem indulok, amilyen hangulatban vagyok... egy sallert biztos lezavartam volna a gyereknek, a következmény? Jobb abba bele sem gondolni...
Puszi
Kedves Grace!
Sajnos, ez a mentalitás a jövőben is gyakorlat lesz, hiszen az általános műveltséget az ember otthonról hozza, s ha annak hiánya jellemzi családját, akkor bizony üres tarsollyal indul a nagyvilágnak.
Legutóbb a 7-es buszon azt láttam, hogy egy középsiklás forma leányka műanyag ételes dobozból kanalazza a főzeléket, miközben belekarol az ajtó melletti kapaszkodóba.
Ilyen a világ.
Puszi: Yolla
Ez bizony igaz, csak az a baj, hogy már egyre kevesebb az igény a műveltségre. Az számít inkább, hogy hogy néz ki valaki, milyen barnára van szolizva, milyen menő ruha van rajta, de hogy tud-e két értelmes mondatot összerakni, vagy illendően viselkedni emberek között, már mellékes.
Azt tapasztalom, hogy az ember annyi mindennel találkozik a hétköznapokban, hogy egyre inkább hozzászokik mindenhez, már semminek a látványa nem döbbenti meg.
Az sem semmi, amit Te láttál a buszon. Kár, hogy ilyenné válik a világ.
Puszi, Grace
Sajnos, ez a mentalitás a jövőben is gyakorlat lesz, hiszen az általános műveltséget az ember otthonról hozza, s ha annak hiánya jellemzi családját, akkor bizony üres tarsollyal indul a nagyvilágnak.
Legutóbb a 7-es buszon azt láttam, hogy egy középsiklás forma leányka műanyag ételes dobozból kanalazza a főzeléket, miközben belekarol az ajtó melletti kapaszkodóba.
Ilyen a világ.
Puszi: Yolla