Ismerősök
Látogatók száma: 61
Kétszer nem léphetünk ugyanabba a folyóba, ezért nem is csodálkozom, hogy most, amikor negyvenhét év után hosszabb időt töltök szülőfalumban, már nincsenek itt a régi barátok, mind elmentek, csak ismerősök vannak, mert a rokonság - sajnos - már a felhők szélén lógatja a lábát.
Maradnak az ismerősök, amely már meglehetősen vegyes kategória. Van, akiket ismerek, van, akik engem ismernek (vagy vélik csak azt), s a piacon, a közértben összefutunk és váltunk pár szót.
Kivel miről, embere válogatja.
A könyvtárosnővel órákig el tudnánk beszélgetni, ha lenne annyi ideje, így csupán röpke félóra jut a csevegésre, a dohányboltossal rendszerint elszívunk egy cigarettát, megiszunk egy kávét és szót váltunk a mindennapi témákról, a közértessel is eszmét cserélünk, ha nem áll mögöttem senki a pénztárnál, a kutyaeledel árussal is néhány percig kokettálunk a nagyvilág gondjaival.
Kell a lazítás, az ember nem zárkózhat be a házába, nem ülhet állandóan a latop előtt, kell, hogy az élet szele megcsapja.
Érdekes módon soha nem pletykálunk, van mondanivalónk anélkül is éppen elég.
Alapvetően békés, jó szándékú, mosolygós ember vagyok, ha békén hagynak, s megadják azt a tiszteletet, amit én adok másoknak.
Történt pedig hogy zöldséget meg gyümölcsöt vásároltam a piacon, amikor odajött hozzám egy asszonyság, akinek fizimiskája ismerősnek tűnt, de a neve nem ugrott be. Megszólított, hogy kondoleáljon, addig rendben is lenne, majd folytatta, hogy úgy tudja, Anyukámnak volt kukorica darálója és megvenné. Mondtam, hogy nem eladó és kezdett felmenni a vérnyomásom. Elköszöntem, mert jobb ennek a beszélgetésnek mihamarabb véget vetni, mielőtt ott, helyben a piac közepén, elküldöm oda, ahová való. De nem hagyta annyiban, még utánam szólt, üzenjem meg, ha meggondolom magam.
Szóval, ez az asszonyság egy hiéna, aki úgy véli, hogy úgy viselkedem, ahogyan ő tenné a helyemben.
Aki hiénának született, az az is marad.
Aki meg született csinyovnyik, az is az marad. A hagyatéki előadónő meg olyan elfoglalt, hogy még az idejét sem tudja megmondani, mikor tudja felvenni a hagyatéki leltárt, pedig sok dolga nem lenne vele. Majd felhív, adjam meg a telefonszámom. Közben hazautaztam, majd három hét múlva visszajöttem, és a telefon csak nem akar megszólalni. Bementem a hivatalba, megérdeklődni, hogy mikor kerül ránk a sor, ám az előadó nem volt benn. Két nap múlva felhívom, hogy itt vagyok még másfél hétig, ugyan, soroljon már be bokros teendői közé, ne kelljen háromszázhúsz kilométert autóznom csak azért, mert neki ebben az etapban nincs rám tíz perce, mert jövő hét végén már elmegyek innen. Mire a válasz, miért vagyok ilyen erőszakos, bezzeg Anyukámmal milyen jó viszonyban volt. Én más vagyok, közöltem vele, majd hív, ha lesz ideje. Húsz perc múlva csörgött a telefon, másnap tizenegy órára vár, talált időt. Nagyszerű. Ha nem reklamálok, nem talált volna időt? Csinovnyica néni megszokta, hogy ő a hatalom képviselője és mindenki alkalmazkodjon hozzá, úgy osztja be az idejét, ahogyan neki tetszik, munkaidőben is vásárolgatni jár, a piacra, kiugrik a postára, stb. Az ügyfél meg fogja be a száját. Megjegyeztem neki, amikor személyesen találkoztunk, hogy ő van miattunk, nem mi miatta, egyébként is az én adómból kapja a fizetését. Nem tetszett neki. A titkárnője sápadozott, hogyan beszélhetnek így a főnöknőjével.
Bazsalyogtam, hát így, kiscsibém, gondoltam magamban, majd megtanulod, mindenkivel azt teszik meg, amit engedsz nekik, hogy megtegyék veled.
A cikket írta: Yolla
Hozzászólások
időrendi sorrend
Kedves Yolla!
Nagyon igazad van! Ezek a nagyképű, agyilag zokni
hivatalnokok azt hiszik, hogy mindig annak van igaza,
aki az íróasztal fiókos oldalán ül! Elfelejtik, vagy el akarják
felejteni, hogy Ők vannak értünk, és nem fordítva!
Én is mindig begőzölök, ha ilyen alakokkal találkozom!
... aztán észérvekkel jól lealázom, és utána kigúnyolom Őket....
Lehet, hogy nem sportszerű olyanokkal csatázni, akik nincsenek
felfegyverkezve, - de olyan jó érzés utána a káröröm....
Pusszantlak: emillio
nagyon jól látod a dolgot. Ráadásul itt, vidéken, könnyű megfélemlíteni az embereket, nem sorolom, milyen okok miatt, ezért meglepődnek a csinyovnyikok, amikor hozzám hasonló ügyfelekkel hozza őket össze a sors.
Puszi: Yolla
Nagyon igazad van! Ezek a nagyképű, agyilag zokni
hivatalnokok azt hiszik, hogy mindig annak van igaza,
aki az íróasztal fiókos oldalán ül! Elfelejtik, vagy el akarják
felejteni, hogy Ők vannak értünk, és nem fordítva!
Én is mindig begőzölök, ha ilyen alakokkal találkozom!
... aztán észérvekkel jól lealázom, és utána kigúnyolom Őket....
Lehet, hogy nem sportszerű olyanokkal csatázni, akik nincsenek
felfegyverkezve, - de olyan jó érzés utána a káröröm....
Pusszantlak: emillio