újabb események régebbi események további események
18:38
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
16:45
Új kérdést került be a Kérdezd a férfit menüpontba
16:06
Új cikk került a "Titkaink egymás között" rovatba
11:04
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
11:02
Ilpaki új cikket töltött fel
18:32
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
17:26
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
11:54
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
23:22
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
23:21
Ilpaki új cikket töltött fel
12:22
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
12:19
KiralyCsilla1965 új bejegyzést írt a naplójába
15:12
Vortexdmo regisztrált a weboldalra
14:42
Stanmoretnm regisztrált a weboldalra

Jön a Karácsony

2011. december 13. - Látogatók száma: 54

Igen közeleg az ünnep, és minden díszbe öltözik, mindenki készül és örömről szól minden és az örömszerzéséről. Másnál. Sajnos nálam nem az ünnepről szól. Ez az időszak nálam a könnyek ideje sajnos.

A fiam kérte válasszam ki a képeket az esküvői albumukhoz, egyeztessem le és készíttesem el, majd kifizeti, úgy sem lesz hamar készen, mert "flancosat szeretnének", vagyis olyat, ami olyan mint egy magazin.
Mikor leültem képeket nézegetni, eszembe jutott az egy évvel ezelőtti lányom esküvője és megnéztem az Ő albumukat is. Aztán előkotortam a régi saját esküvői albumomat és végignéztem.
Abban ott volt az édesapám, és az öcsém is. Sírtam vajon most hogyan örülnének, vagy osztoznának velem az örömben, hogy ezt kell csinálnom.
Az édesapám nagyon büszke lenne az unokáira tudom. Az öcsém pedig a kereszt lányára lenne büszke elsősorban, de az fiamra választása miatt is dagadna a mellkasa.
Édesapám most 19 éve hagyott itt minket, így decemberben, az Öcsém csak 7 éve, de ez az időszak is fájdalmas.
Elhatároztam bemegyek a városba és veszek temetődíszt és kimegyek hozzájuk elmesélem Nekik az örömömet.
A város tele ajándékokkal, örülő, nevető emberekkel, és én vásároltam egy kis kertészeti boltban egy aranyos díszt, kisétáltam a temetőbe, megálltam az urnafalnál, imádkoztam és elmeséltem Nekik milyen dolgon serénykedem. Szégyen vagy sem, elsírtam magam, és zokogásban törtem ki, hogy így kell beszélnem velük, vagy csak gondolatba, mert már nem mondhatok el semmit nekik szemtől szembe.
Valahol belül a lelkemben éreztem a fájdalmat, a kegyetlent, hogy nem örülhetek felhőtlen a karácsonynak, mert számomra fekete színnel közelgett már. Meggyújtottam a gyertyát értük, és megvártam míg elégnek teljesen.
Szomorúan ballagtam hazafele, és nem volt már kedvem a válogatáshoz, így most felfüggesztettem a válogatást egy kis időre. Majd behozom máskor, de a lelkemben békének kell lenni, hogy tudjak figyelni, fel kell szállnia a fekete lepelnek a lelkemről, hogy ihlet léphessen a helyébe és olyan legyen az album, amilyennek valóban látom a fiam és a menyem egy tündéri párnak. Ők most nem jönnek karácsonyra, majd küldök számukra egy cipős doboznyi karácsonyt!
Csak hallgasson el a lelkem sírása, és szálljon végre mosoly a homlokomra, hogy a családomnak örömet tudjak szerezni. Remélem sikerül.
Nehéz ám fájó lélekkel és sebbel a szívünkben mosolyogni, örömet adni és elfogadni mindent, mikor szívesen osztoznánk ezeken másokkal.

A cikket írta: Divi Éva

5 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2011. december 17. 14:18

megtekintés Válasz erre: Divi Éva - 2011. december 17. 00:09

Szia Xaide !

A veszteségek olykor beárnyékolják az életünket, de az tény, az élet velünk vagy nélkülünk, de mindig tovább folytatódik. Meg kell tanulnunk a kegyetlen valóságokat elfogadni, a fájdalmakat lelkünk rejtett rekeszébe elzárni, és tovább lépni a mindennapokban a körülöttünk és velünk és értünk élő többi emberért is! Hidd el nagyon jól tudom mit mondok, még akkor is, néha felszakad a seb és fáj, elhagyom a fülem, farkam, de tudom fel kell állni és tovább menetelni, mert nem engedhetem meg az élet rövidsége miatt azt a luxust, hogy magamba roskadva nyalogassam a sebemet. Talán megérted amit írtam, ha több régebbi cikkemet is elolvasod. Soha nem volt fáklyás menet az életem, így megtanultam nagyon keményen harcolni, küzdeni a legvégsőkig. Üdvözlettel Éva.

Szia Éva!

Sok erőt és kitartást kívánok hozzá, de mindenek előtt békességet. Lehet, hogy elcsépelt, de nem az a valaki, aki nem esik el, hanem az, aki mindannyiszor feláll és tovább lép a legvégsőkig.

Köszönöm
Xaide
2011. december 17. 14:13

megtekintés Válasz erre: bokorur - 2011. december 17. 11:50

Tisztelt Éva!
Csodásan emlékezett szeretteire. Sajnos én csak csillagokat és valóságpontokat tudok adni... Legyen azért - az emlékezés fájdalmával is - boldog Karácsonya! Gondoljon a fia boldogságára!
Bokor

Kedves Bokorur !

Nagyon köszönöm a jókívánságát, és azt, hogy olvasott. Most kicsit nehéz időszakom van, a betegségem miatt, de igyekszem mindig a jóra és a körülöttem lévő élőkre gondolni és a fájdalmakon túllépni, csak most jó volt kiírni és megosztani ezt az érzést. Kívánok Önnek is nagyon Kellemes és Békés Karácsonyt! Köszönettel Éva.
2011. december 17. 11:50
Tisztelt Éva!
Csodásan emlékezett szeretteire. Sajnos én csak csillagokat és valóságpontokat tudok adni... Legyen azért - az emlékezés fájdalmával is - boldog Karácsonya! Gondoljon a fia boldogságára!
Bokor
2011. december 17. 00:09

megtekintés Válasz erre: - 2011. december 14. 13:07

Szia Divi Éva!

Ilyenkor tényleg kicsit nehezebb mindenkinek, aki veszített már el szerettet, nekem a születésnapom ilyen. Néhány éve épp akkor kaptam a hírt, hogy nagybátyám meghalt, amikor ünnepeltünk. Azóta utálom azt a napot. Nem is tartom számon. Átérzem, mi mehet végbe benned. Szomorú, de azt mondják, az élet nem áll meg.

Köszönöm
Xaide

Szia Xaide !

A veszteségek olykor beárnyékolják az életünket, de az tény, az élet velünk vagy nélkülünk, de mindig tovább folytatódik. Meg kell tanulnunk a kegyetlen valóságokat elfogadni, a fájdalmakat lelkünk rejtett rekeszébe elzárni, és tovább lépni a mindennapokban a körülöttünk és velünk és értünk élő többi emberért is! Hidd el nagyon jól tudom mit mondok, még akkor is, néha felszakad a seb és fáj, elhagyom a fülem, farkam, de tudom fel kell állni és tovább menetelni, mert nem engedhetem meg az élet rövidsége miatt azt a luxust, hogy magamba roskadva nyalogassam a sebemet. Talán megérted amit írtam, ha több régebbi cikkemet is elolvasod. Soha nem volt fáklyás menet az életem, így megtanultam nagyon keményen harcolni, küzdeni a legvégsőkig. Üdvözlettel Éva.
2011. december 17. 00:04

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva - 2011. december 14. 07:58

Szia Évi!

Pici gyengeséget érzek a sorok mögött. Az is kell, hogy aztán új erőre kapj saját fájdalmad elnyomása árán, vagy vele együtt. Fel fog szállni a lelkedről a szomorúság. Mert tőled a megszokott biztató, jó gondolatokat várjuk. Nem szabad, hogy elhatalmasodjon bennünk a tehetetlenség, a fájdalom érzete. Az erőnkkel, a kitartásunkkal, a figyelmünkkel egymás irányába tudunk sokaknak segítséget nyújtani, nem feladni, biztatni. Most erre van szükség. Jön a karácsony! :-)

Az ember egyedül kevés! Kell a segítség, a támogatás, a biztatás.... hogy tovább tudjuk vinni azt, ami már meghaladja erőnket, nem mindenki képes erre magától.


Puszi,
Éva

Szia Évi !

Valóban van, vagy volt gyengeség. Napok óta nagyon rosszul vagyok, és úgymond nem áll meg bennem semmilyen étel, szóval valahol elbújt az erőm, de ígérem összeszedem magam. A testi gondok lerontják a szellemi létemet is, sajnos, főleg ilyen ünnepek tájékán, de visszajön nem sokára, csak kapjak kicsit erőre. Köszi, hogy voltál, és olvastál. Puszi Éva.
2011. december 14. 14:39
Szép írás ez. Nagyon szép. Elérzékenyül az ember lánya.
 
2011. december 14. 13:07
Szia Divi Éva!

Ilyenkor tényleg kicsit nehezebb mindenkinek, aki veszített már el szerettet, nekem a születésnapom ilyen. Néhány éve épp akkor kaptam a hírt, hogy nagybátyám meghalt, amikor ünnepeltünk. Azóta utálom azt a napot. Nem is tartom számon. Átérzem, mi mehet végbe benned. Szomorú, de azt mondják, az élet nem áll meg.

Köszönöm
Xaide
2011. december 14. 07:58
Szia Évi!

Pici gyengeséget érzek a sorok mögött. Az is kell, hogy aztán új erőre kapj saját fájdalmad elnyomása árán, vagy vele együtt. Fel fog szállni a lelkedről a szomorúság. Mert tőled a megszokott biztató, jó gondolatokat várjuk. Nem szabad, hogy elhatalmasodjon bennünk a tehetetlenség, a fájdalom érzete. Az erőnkkel, a kitartásunkkal, a figyelmünkkel egymás irányába tudunk sokaknak segítséget nyújtani, nem feladni, biztatni. Most erre van szükség. Jön a karácsony! :-)

Az ember egyedül kevés! Kell a segítség, a támogatás, a biztatás.... hogy tovább tudjuk vinni azt, ami már meghaladja erőnket, nem mindenki képes erre magától.


Puszi,
Éva
2011. december 13. 22:57
Köszönjük ezt a megható cikket Éva!

Pussz, Tündér
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: