Jószomszédi (v)iszony, avagy élet a panelban
Látogatók száma: 132
Képzeljetek magatok elé egy tízemeletest, szintenként három lakással. Könnyű. Együtt élni viszont korántsem az, pláne, ha szándékosan nehezítjük egymás dolgát.
Úgy emlékszem gyerekkoromból, hogy semmi baj nem volt a szomszédokkal. Tele volt a lépcsőház gyerekkel, nyáridőben mindenki az udvaron, a játszótéren töltötte a napot, télen egymásnál bandáztunk.
A felnőttek a lépcsőfordulóban beszélték meg ügyes-bajos dolgaikat, az aktuális pletykákat, aztán mindenki ment a maga dolgára. Nem rémlenek kirívó dolgok, hogy egyik lakó üvölt a másikkal, vagy a gyerekek nem tisztelik a felnőtteket.
Manapság más a helyzet, nagyon más. Bizonyos emberek képtelenek az együttélésre.
Kezdem azzal, hogy a házban több kutya is van. Semmi bajom az állatokkal, de van egy hölgy, aki rendszerint vagy késve viszi le a szerencsétlen jószágát, vagy sehogysem, mert amióta itt laknak albérletben, a lift mindig úszik a kutyapisiben. No most mi, kisbabások, ennek nem nagyon örülünk, bár, a szag miatt senki sem, de ha a babakocsit bevisszük a liftbe, a kereke pisis lesz, itthon azzal kell kezdeni, hogy a kocsit lemosom. Ezért aztán száműztük a járgányt a pincébe. A kisasszonyra meg ráuszítottuk a közös képviselőt és a főbérlőjét. Lehet, hogy csúnya dolog, de ahol gyerek van, anélkül is van mit takarítani, a fertőzésekről nem is beszélve.
Azt még nem is említettem, hogy ugyanez a lakó előszeretettel tartott hetente házibulit, pedig tudja, hogy három kisbaba is van a környezetében, hetedik-nyolcadik-kilencedik emeleten egymás fölött. Ráadásul a kilencediken lakó az ő közvetlen szomszédja, a panelban pedig a sóhajtás is áthallatszik. Egy ideje csend van.
Nála. A tizediken van viszont egy remek kamaszgyerek, aki abban a pillanatban, ahogy az anyja kiteszi a lábát délutánra dolgozni, felcsavarja a hangerőt a hifin, zeng a ház, remegnek az ablakok. Kértem szépen, kicsit csúnyábban, nagyon csúnyán, aztán már ki se nyitotta az ajtót a csengetésemre. Gondoltam, nem leszek bunkó, hogy egyből az anyjához szaladok árulkodni, saját fiamból indultam ki, neki egyszer is elég, ha szólok.
Ez a pökhendi fiúcska azonban odavágta nekem, hogy márpedig ő akkor is fog zenét hallgatni, én meg azt csinálok, amit akarok. A másik babás anyuka szólt ennek az anyukának, mire az volt a válasz, hogy fogadjuk el, hogy az ő fia kamasz, majd a miénk is megnő és fog zenét hallgatni. No, ezt rögtön cáfoltam is, az én fiamnak is van hifije, szereti a zenét is, mégsem zeng a környék tőle. Akkor sem, ha nem vagyunk itthon. Nem tudom, milyen nevelést kapott őkelme, gyanítom, semmilyent, mert akkor némileg tekintettel lenne másokra, akik esetleg a baba miatt éjjel sem tudnak pihenni. Múltkorában már kínomban kiírtam a fészbukra, hogy várom az ötleteket, ki, mit csinálna a helyemben. Volt, aki egyenesen felpofozta volna a srácot, volt, aki azt javasolta, hogy kapcsoljam le az áramot náluk, aztán majd megunja egyszer. Ezt zokszó nélkül megtettem volna, ha nincs bezárva a villamos szekrény ajtaja. Olyan is akadt,aki azt mondta, hívjam be a kölyköt egy "baráti" csevejre, kezeljem felnőttként, kínáljam meg kávéval és beszélgessek el vele, hátha attól felnőttebbnek érzi magát és komolyan vesz. Na persze! Az ilyen gyerekkel, aki a minimális tiszteletet sem adja meg, én nem bratyizok. Ő még akkor is csak gyerek, ha két fejjel magasabb nálam, tudnia kéne, hol a helye.
Három hétig csend volt, majd a héten újra kezdődött minden. Nem tudom, mi lenne a megoldás, anyuka az utcán sem köszön már, most őszintén, mit várhatnék tőle.
S ha mindez nem lenne elég, a közvetlen szomszédunkba beköltözött egy majd' kilencven éves bácsi. Pontosabban a családja költöztette ide a város egyik peremkerületéből, itt közelebb van hozzájuk, naponta át tudnak jönni. De! Szegény papa töksüket és el sem tudja látni már magát, gondozónő jár hozzá naponta. A legnagyobb baj azonban az, hogy a tévé éjjel-nappal nagy hangerőn szól nála, olyan, mintha a mi szobánkban lenne a készülék. És sajnos a tévéje pont a fiam ágyával szomszédos falon van, szegény gyerek ha akarja, ha nem, hallja az adást. Már többször kértük a lányát, hogy csináljon valamit, akkor átjön, leveszi a hangerőt, de este megy tovább a műsor. Én nem értem, van olyan, hogy valakinek már nem lehet hallókészüléket íratni, mert annyira rossz a füle, hogy fölösleges? Vagy legalább egy fejhallgatót, és azon olyan hangerővel hallgathatná a tévét, amilyet csak bír. Hiába szóltunk többször, szó szerint süket fülekre talál a kérésünk.
Így viszont lőttek az alvásnak, főleg ha úgy felejti egész éjjelre a készüléket. Néha rajzfilmet néz, néha sportot, néha zongoraversenyt. Szó se róla, változatos a program, de ha már én saját akaratomból nem nézek tévét, sőt, a mi szobánkban tévé sincs, ne kelljen már a másét hallgatnom.
Úgy tűnhet, hogy én/mi vagyunk nagyon intoleránsak, de csak egy hetet töltsön el bárki ebben az átkozott hangzavarban délutánonként, megérti, hogy miért lett tele a hócipőm.
Szerintetek mi lenne a megoldás? Verjem pofán a srácot, még többször szóljak a kisöreg lányának, aztán hátha történik egyszer valami pozitív változás?
Én csak pár óra csendet, egy kis nyugalmat szeretnék délutánonként és éjszaka.
kép: Internet, de a szemben, teljes egészében látható tízemeletes a miénk.
A cikket írta: anubis
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Megkerestem az előttem ott lakó, akkor még albérlőt, hogy ő mit tapasztalt, akkor elárulta, hogy bizony így van, ők is papuccsal szokták neki verni a falat, és ha szóltak nekik, akkor úgymond két lábbal rúgták ki őket is.
Akkor elmentem a polgármesteri hivatalba, hogy feljelentést tegyek az illető ellen. Az ügyintéző elmondta, hogy ez úgy működik, hogy rajta kell kapni őt, ha legközelebb hallom, hogy üvölt a tv, hívjam ki őket. Igenám, de este, és kora hajnalban kinek szólok? Aztán kihívtam őket egy délután, amikor úgy üvöltött a tv, hogy az amúgy is alvás zavarommal képtelen voltam kipihenni magam. Akkor átmentek hozzá, és be is vallotta, nem is tagadta le, hogy kénytelen hangosan hallgatni, de nem hajlandó nagyot halló készüléket venni, ő tojhat magasról a lakókra, ő meg viszont nem tűri el, hogy szóljanak neki. volt olyan buta, hogy még el is árulta, hogy az előző lakó, aki előttem lakott ott, ő is verni szokta a falat.
Mégis milyen határozatot kaptunk, őt nem utasították rendre, hanem azt írták le, hogy törekedjünk a békés egymás mellett élésre...
Azóta másik helyen lakom, de az erősen dohányzó emberekről már nem is beszélek, legalábbis nem ebben a bejegyzésben, mennyire nem törődnek a nem dohányzó emberekkel, főleg, ahol lift is van.